Egy jó barátunk feleségének fia született; a derék ember azt kivánta, hogy a fiának egygyel több oka legyen idő jártával korhely világ-kerülővé lenni; meghítt neki keresztapául két poetát: Petőfi volt az egyik, a másik én.

A keresztelő napján meg is jelentünk mi a megszaporodott családnál; szerencsére a leendő koma urunk nem bízott emlékező tehetségünkben s maga jött el értünk.

Ott azt gondolták, hogy okos emberek vagyunk s eleresztettek bennünket a gyerekkel, meg azzal a tudós asszonynyal, a kinek a segítsége nélkül keresztelő nem szokott megtörténni, a templomba.

A főtisztelendő úr, ki a szent szertartást végzendő volt, szinte azt hitte, hogy tisztességes emberekkel van dolga, meg hogy tulajdonképen nem is sok tudomány kell ahhoz, hogy valaki a keresztapaságon átessék s odaszólított bennünket a szertartások illető helyére.

Csak akkor szeppent azután meg Petőfi, mikor azt mondták neki, hogy vegye kezébe a keresztyén gyülekezetbe felavatandó ifjú honpolgárt.

Ezt ő még nem próbálta soha. Illett a kezébe a kis pólyáscsecsemő rettenetesképen. Azt az aggodalmat nem lehet lerajzolni: ha sírni talál, vagy el találja ejteni!

Azután felszólíttatott, hogy térdét meghajtva az oltár zsámolya előtt, mondjon el a gyermek felett egy úr imáját.

Azt elimádkozta szépen, utána gondolá még azt is: «és őrizzen meg téged attól az úr, hogy valaha verseket írj.»

Ekkor a főtisztelendő úr a szertartás szerinti három kérdést intézé a csecsemőhöz:

«Ellenmondasz-e a sátánnak és az ő incselkedéseinek?»

A tudós asszony meglökte Petőfit, hogy feleljen rá.

Csak annyit kellett neki mondani rá, hogy «igen.»

E helyett ő azt felelte: «nem».

«Dehogy nem!» suttogá a bába, megrántva a kabátját.

– Igen, igen! sietett azután a fiatal keresztapa helyrehozni tévedését s oly zavarba jött e felett, hogy a saját nevét is alig tudta azután megmondani a papnak.

– De ugyan, hogy tudtad azt felelni, hogy nem mondasz ellent az ördögnek – kérdezém, a mint hazafelé tértünk tőle.

– Tudod, mondá ő, én csak annyit hallottam, hogy a sátánról van valami szó; s ilyen nagy úrral nem szeretek semmiféle collisióba jönni.

De nem is hítta azután Petőfit senki többet komának, ha azt nem akarta, hogy rajta kezdje a keresztapaságot.