Mindig szemrehányást tettem érte magamnak, ha elmulasztottam elvenni a reklámosztó ismeretlenektől az uccán azt a cédulát, de azért mindig megesik, hogy nem veszem észre, hogy felém is nyujtotta az az ember azt a papírt, amelyen híreszteli, hogy megnyílt a Trianon-bar, elsőrendű szalónkvartettel és valódi Hobé-likőrökkel. Tudom, mindig el kell vennem a papírt, hisz azért nyujtja az az ember, hogy elvegyem. Nem lehet olyan sietős utam, hogy egy embernek csalódást okozzak útközben. Csak egy lépésváltásba kerül elkapnom a cédulát annak az embernek a kezéből, azután nem kell időt pusztítanom vele, összemorzsolhatom és elejthetem, hisz az az ember nem figyeli azt.

Igen, hisz magamnak is így kéne papírt osztogatni az uccán egész nap, azon a papíron reklamírozni a szívet, a halált, a felhőket. Ennek az embernek, aki nekem a cédulát ide akarja adni, nem érdeke a Gloria-cipőkrém, mégis januárban, meztelen kezeivel ajánlja mindenkinek. Nekem legfőbb érdekem az, hogy az emberek a szívüket kitapogassák, megnézzék magukat a halál tükrében és járjanak a felhők előadására. Hogy fájna nekem, ha az az ember, akitől elmulasztottam a Trianon-bar hirdetését átvenni, ha az se venné el az én kezemből az én papíromat.