Mit ezelőtt két hóval mondék: hogy a Habsburg-dynastia tulajdon érdekei ellen küzd, fényesen van bizonyítva a márczius 6-iki manifestum által.

Megvallom: hogy ennyi eszélytelenséget nem vártam a Habsburgoktól.

Hittem, hogy a visszavonulás útját nem fogják elzárni maguktól; hittem: hogy azon esetre, ha mindent elvesztettek, megtartják azt a magasztos álarczot, melylyel egy Mária Terézia oly nagy hatást tudott gyakorolni szorult állapotjában.

Hittem: hogy majd, ha a felzaklatott nemzetiségek előállnak megcsalatott igényeikkel, ha Ausztriáról lehull a kölcsönzött erő, ha a habsburgi királyok járnak egyik néptől a másikhoz, kérve a multak feledését, s igérve mindent a jövőben; hittem: hogy akkor a magyar lesz a legutolsó, kihez kétségbeestökben bocsánatért és oltalomért fordulandnak, s a legelső a ki vétkeiket el fogja feledni.

E lehetőség elenyészett.

A dynastia kimondá: hogy számára nem létezik többé Magyarország.

Erre nem lehet más felelet, mint ugyanaz megforditva.

Míg bennünket csak vert, addig talán hihettük, hogy királyunk akar lenni, de most azt mondja: hogy meg vagyunk halva s tulajdon létünk temetésére hív meg.

Ebben irta alá uralkodása halálos itéletét. Mert ez többé nem belviszony. Ez az Európai diplomátiát érdeklő tény s azzal tréfálni nem lehet.