Sokan és sokat beszéltek ezen törvényekről.

Némelyek ezeket tették küzdelmeink czéljává, mások épen ezek ellen támasztották a lármát, ismét mások ezek alapján hittek egy végül bekövetkezhető békekötést.

Korszerűek-e ezen törvények, voltak-e azok, vagy lesznek-e, arról itt nem akarok beszélni; csupán az iránt akarok némi derűt előidézni, miért félnek némelyek e törvényektől?

E törvények régi alkotmányos jogainkon épültek. Általuk nekünk a dynastia semmit ajándékba nem adott; mégis úgy látszik, mintha e törvények keletkezése nem lett volna ingyen. Mintha azok, kik ezeket kieszközölték, viszont a nemzet nevében igéreteket tettek volna, miknek megadását a nemzet egyhangúlag visszautasította.

Ezért most a harcz.

E harcz végével akár jobbra düljön az, akár balra, az 1848-iki törvényeknek nem nagy szerep jutott.

Ha a dynastia e törvényeket minden ellenigéret nélkül aláirta, megölte magát: ha őt ennyire lehet kényszeríteni, akkor annyi erővel újra alkothatjuk az egész constitutiót.

Ha pedig ő kényszeríthetne bennünket arra, hogy alkotmányunkért angáriát fizessünk, ugyanannyi erővel meg is semmisíthetné az egész constitutiót.

Ezt látszik, hogy akarja is tenni.

Az intermediáló törvényekhez úgy látszik, sem a nemzetnek, sem a dynastiának nincs nagy ragaszkodása.

Ezért nem hiszem: hogy azoknak, minden benfoglalt szép és jó mellett is, nagy szerep jusson a jövendőben.