(1848 mart. 23.)

A szabadság órája ütött. A világ megváltozott!

Verjétek le a bilincseket, nyissátok meg a börtönöket mondjátok meg a rabszolgának, hogy a szabadság órája ütött!

A világ uralkodó bálványainak oltárán kialudt a tűz.

Áldozzon mindenki saját keble Istenének.

A lélek szabad, a gondolat kimenekült föld alatti börtönéből, melyben a hazugság tisztelői fogva tarták, s most röpülni fog szabad ég alatt, szabad szárnyaival, s hirdetni fogja az igazságot.

Legyen világosság.

Jaj azoknak, kik most uralkodni akarnak, kik fejüket fölemelik, hogy mást lenézzenek, kik az Isten arczát viselő lények között különbséget akarnak tenni, kik az ártatlant üldözik!

A szellem fegyvere égő pallos, mely védelmére kell az üldözöttnek, pártfogása alá veszi a gyöngét s sujtani fogja az üldözőt, a bitort. A mindenható szellem!

Jaj azoknak, kik ellene fegyveröket fölemelik.

De áldás azoknak, kik szent zászlója alá esküsznek, s föllelkesülnek arcza tündökléseitől.

Hazám hölgyei, polgártársnőim!

Új időket érünk. Martius tizenötödikén mindnyájan másodszor születtünk a világra. Ébredjetek fel a szabadság hajnalára ti is. Mikor martius 15-kén, a szabadság első reggelén, a küzdők melleire lelkesült nők tűzdelték fel az első cocárdát, mikor a szabadság első jelszavát nők szegezték ki ablakaikban, s lobogóikon mutatták fel a szent nevet, melyért a nép küzdött, mikor a nép közé egy nő hozta a legelső fehér zászlót, melyért az élni és halni esküdött; mikor Petőfi, a forradalom költőjének ifjú neje ezt mondá, a megfordító percz előtt férjének: «ha halni kell, ez a legszebb halál, légy erős»! akkor mutatták meg hölgyeink, hogy mi a nő hivatása? Ha nő kezében a zászló, férfi kezében a kard, ott a győzelem bizonyos.

A nőkre ezentúl nagy, fönséges hivatás vár.

Minden férfinak van egy védangyala, kinek nevétől föllelkesül, kinek emléke az élet útján vezeti, ki élete és halála fölött határoz, ki őt jóvá vagy roszszá teheti.

E védangyal a nő, a gyermeknek anyja, az ifjúnak kedvese, a férfinak neje.

Ha az anya azt mondaná fiának: légy becsületes ember, csak a becsületes független: lelked erejét senkinek el ne add! érezz nemesen, s ha lesz, a ki megérti érzelmeidet, azt szeresd, légy hozzá hű, érzelmed szentségét semmiért el ne add! nem lenne a becsületes ember ritka, mint a fehér holló.

Ha az anya azt mondaná fiának: tanulj nélkülözni; ki senkire sem szorul, annak mindene van; hajolj le ahhoz, a ki alattad van, de ne az előtt, a ki fölötted áll! nem támadnának légiói a gyáva ördögöknek.

A spártai anya, midőn fölköté fia baljára a paizst, e szókkal bocsátá a csatába: ezzel vagy ezen. Ki elesett, azt paizson kisérék a sírba társai, ki elfutott, az elveté magától a vértet; a spártai nő inkább akarta fiát halva, mint meggyalázva látni!

Itt az idő, melyben a nők kötelessége a szellem lángjait szítani.

Együtt meghalni dicsően inkább, mint együtt élni gyalázatosan. Föl a tett mezejére, polgártársnőim!

A hazának minden erejére szüksége van, hogy az Isten áldása foganatos legyen rajta.

Vétkezik a haza oltára ellen, ki most visszavonulni akar.

Ha vannak fiaitok, kik lelkeitek büszkesége, tűzzétek föl kebleikre a szabadság háromszinő rózsáit.

Ha van, kinek nevére ifjú szivetek föndobog, kinek nemes tetteire arczotok szinte lángtól pirul el, ha van kedvestek, tűzzétek föl keblére a nemzeti cocárdát. Istenemre, míg ott leszen az, nem fog kezeikből a kard kihullani.

A ti szavaitok fogják őket csodadolgok kivitelére lelkesíteni, mint a kereszténység első hirdetőit a szentlélek szavai. Szégyen a gyávára, ki hazája védelmére föl nem ébred!

Ne legyen nő, ki őt szeretni tudja.

Átok az árulóra, kinek önérdeke előbb jut eszébe, mint a haza boldogsága! Ne legyen nő, ki őt szeretni tudja.

De legyen áldás azon, ki a hon boldogításában elfáradt, női kezek törüljék le homloka izzadságát.

Legyen áldás a férfin, ki sebét a hon védelmében nyerte.

Női kezek kössék be sebeit.

Legyen áldva a sír, hová a szabadság bajnokait temetik, női kezek ültessenek rá virágokat, nők könyei legyenek az édes harmat e virágokon. Adjátok kezeiteket… Mondjatok áldást fegyvereinkre, kössétek föl a szalagot kalpagjainkra. Könyet, de örömkönyet lássunk szemeitekben. Halljuk a jelszót édes ajkaitokról! Szabadság! Dicsőség! Honszerelem! S aztán Isten velünk! Éljen a haza!