Turgenyev után fordította G. Pest, 1862. Lauffer és Stolp tulajdona.

Örvendünk, hogy fordítóink az orosz irodalom iránt is kezdenek érdeklődni. Ezelőtt egy évtizeddel a magyar irodalom alig tudott valamit az oroszról, pedig ez irodalom kitűnő költőket mutat föl. Puskin, Lermontov, Gogoly, Szollogub, Turgenyev a legműveltebb nemzetek figyelmét is megérdemlik. E mellett a mi irodalmunk és az orosz között, a különböző viszonyok ellenére is, sok hasonlóság van. Ott is, mint nálunk, csak néhány évtized óta vált nemzetibbé a költészet; a népnemzeti elem nálok is hasonló körülmények közt vívta fel magát; az orosz költő éppen úgy küzd a fensőbb körök franciás műveltségével, mint ahogy mi legműveltebb köreink németességével. A politikai és társadalmi viszonyokkal való elégedetlenséget éppen úgy megérezhetni az orosz költőn, mint a magyaron, csakhogy az orosz költészetben több a melankólia és az epés humor.

Turgenyev egyik legkitűnőbb képviselője az újabb orosz beszély-irodalomnak. Ő is, mint Gogoly, kiválón az orosz társadalmat rajzolja. E jelen regénye is, ahogy mondani szokták, egy darab Oroszország. Koncepciója nem valami nagyszerű ugyan, kompoziciója sem tartozik a legkitűnőbbek közé, de elbeszélése nagyon sikerült, valamint jellemrajza is. Turgenyev könnyed, élénk, kellemes elbeszélő, de sohasem édeskés vagy üres, egyénei élesen jellemezvék, erős realista, de sohasem sülyed a fotográfiáig; a kedélyesség és gunyor bizonyos különös vegyülete vonul végig majd mindenik munkáján, amely úgy látszik, az egyéni különbségek változatai közt, majd minden orosz újabb novellistának sajátja.

E regényének főhőse egy orosz földbirtokos, Lavreczky, kit atyja Rousseau elvei szerint nevelt. Mint tudatlan és tapasztalatlan különc lép a világba, hol egy kacér leány hálójába kerül; nőül veszi s miután Párizsban átél vele egy pár évet, mint megcsalt férj válik meg tőle s tér vissza ősi nemes fészkébe. Itt megszeret egy egyszerű falusi kisasszonyt, Örzsét, egy valódi orosz leányt. Küzd egy darabig szenvedélyével, hiszen házasember, azonban, midőn egy francia lapban azt olvassa, hogy neje meghalt, nyilatkozik a leánynak. Örzse viszonozza szenvedélyét s íme megjelenik a holtnak vélt nő, ki csak terhes beteg volt. Örzse apáca lesz, Lavreczky egyedül marad a világon, a nő pedig férjétől rendelt évpénzből tovább is vígan éli napjait. Rövidbe vonva ez a regény meséje, mely egész végig érdekesen, lélektanilag fejlődik. Nemcsak a főszemélyek, hanem a mellékesek is jól vannak rajzolva. A fiatal bürokrata és világfi Pansin, a hiú, gyönge és jószívű falusi teensasszony Dimitrevna Mária, a nyers, nyelves, becsületes ó-orosz nő, Timotheena Márta, az élhetetlen idealista Michalevics, a meghasonlott kedélyű, de jámbor német zongoramester és zeneszerző, Lemm, mindmegannyi az életből vett alakok, akiken, úgyszólva, érzik az orosz levegő. Míg a főszemélyek egyike, Örzse, van a legkevesebb biztonsággal rajzolva. A szerző regénye vége felé, hol sebesen kellene haladni a cselekvénynek, egy egész szakaszt szentel Örzse gyermekkorának, hogy vallásosságát, zárdába vonulását, mintegy előre indokolja. Bizvást elmaradhatott volna az egész; mindenesetre ez indokot, mely némikép azelőtt is nyilatkozik Örzse jellemében, előbb kellett volna egy pár alkalmas helyt jobban kitüntetni.

Ajánljuk olvasóink figyelmébe a jeles regényt, annyival inkább, mert, itt-ott némi nehézkességet leszámítva, a fordítás eléggé sikerült.