Vettük az e című és br. Jósika Kálmán által szerkesztendő új lap mutatványszámát. Megjelenik hetenként egyszer, másfél íven, szövegbe nyomott képekkel. Előfizetési ár egy évre 12 frt. Ami tartalmát illeti, az előszó, mely az olvasóknak azt igéri, hogy a «Szépművészetek Csarnoka» legkedveltebb íróinktól közöl dolgozatokat, e mutatványszámhoz annyiban nem illik, amennyiben csak egyetlen egy jobb vagy kedveltebb írótól van benne dolgozat, t. i. Pálffy Alberttől egy novella kezdete, mert a J. M. rövid levelét, melyben a szerkesztőnek, mint öccsének, egy pár jó tanácsot ad, egyelőre atyafidolgozótársnak igérkezik, későbbre, a siker esetére tartva fel magának a kollégiális közremunkálást, nem lehet tulajdonkép költői vagy esztétikai dolgozatnak nevezni. Egyébiránt mutatványszámból nem igen lehet megítélni a lapokat. Könnyen megtörténhetik, hogy ez új lap is sokkal jobb lesz, mint aminőnek a mutatványszám mutatja, mely nem egyéb, mint a Vasárnapi Ujság, Ország Tükre és Hölgyfutár különös vegyülete. A Szépművészetek Csarnokában még eddig legkevesebb van a szépművészetekről; aztán azt se érti az ember, hogy a szépművészetek melyik ágára vonatkoznak a Patkó-féle zsiványhírek, az öngyilkosságok, a tűzvészek, a füllevágási históriák. Ennyivel be is fejeznők jelentésünket, ha a «Szobrászatunk» rovata alatt nem volna egy cikk, melyet bajos szó nélkül hagyni. E cikk nem annyira a szobrászatról szól, mint inkább az Akadémiát támadja meg amolyan Önbírálatféle felfogással. És miért? Leginkább azért, mert az Akadémia nem pártolja a szobrászatot, holott, ez új lap szerint, «az akadémiák teendője a művészet minden ágát figyelemmel kísérni, fejlődését előmozdítani és haladására tényleg befolyást gyakorolni». Értsük meg a dolgot: más a szépművészetek akadémiája, megint más a tudományoké. A miénk a tudományok akadémiája, tessék a cikkírónak elolvasni szabályait, mert úgy látszik, hogy a legelemibb fogalma sincs akadémiánk szervezetéről. Ha az Akadémia olyasmit tenne, amit ő kíván, túllépne körén, az alapítók szelleme ellen cselekednék, szóval míg egyfelől megsértené alaptörvényét, másfelől lenne ex omnibus aliquid, ex toto nihil. Sok pénz kell az összes művészetek akadémiájára; amennyi most az Akadémiának van, az a tudományokéra is kevés. A többi vádhoz is hozzászólunk. A cikkíró felhozza «Pompéry nem okadatolható megválasztását és Brassai mellőztetését». Vajjon miért teszi szembe Brassait Pompéryvel? Úgy látszik, nem tudja, hogy Brassai már huszonöt év óta levelezőtag s teljességgel nincs kedve versenyezni Pompéryvel, kit csak nemrég választottak levelezőtaggá. Nem ez itt a baj, hanem az, hogy Brassai nem rendes tag, pedig megérdemelné, azonban a mulasztás megtudása végett senki sem szorult a cikkíróra, midőn azt mások régebben és sokkal jobban elmondották. Azt is elmondja a cikkiró, hogy az Akadémia páratlan együgyűséggel osztogatja a 100 aranyakat hol Pompérynak, hol Gregussnak s mellőzi a soha meg nem koszorúzott Vajda Jánost és Salamon Ferencet. Mit mondjon az ember ily furcsa beszédre. Az Akadémia az alapítványok értelmében minden oly művet tartozik megjutalmazni, mely a többinél aránylag jobb, elég szerencsétlenség, hogy oly gyönge műveket kellett megjutalmaznia, mint a Telivér és Lángész, de erről az Akadémia éppen úgy nem tehet, mint arról, hogy a Szépművészetek Csarnokának mutatványszáma nem ütött ki a legjobban. Ami Salamont illeti, őt mindeddig azért nem jutalmazhatták meg, ha akarták volna is, mert soha semmire sem pályázott. Vajdát meg azért, mert merészkedtek azt hinni, hogy a nagy jutalmat a Petőfi összes költeményei inkább megérdemlik, mint a Vajdáéi. Arra, amit a cikkíró az Akadémia kétharmadára mond, hogy a «nembánomság, hányavetiség, bagolyszeműség, lelkiismeretlenség képviselői» csak azt feleljük, hogy bármilyenek legyenek is azon meg nem nevezett urak, bizonyára nincs köztök oly gyönge ítéletű ember, ki Zilahy Károlyt oly nagy tehetségű kritikusnak, Remellayt oly jeles novellistának és történelemírónak tartsa, mint aminőknek hirdeti őket a Szépművészetek Csarnokának nagy pipájú, de kevés dohányú szerkesztősége.