Szerkeszti és kiadja Csengery Antal. LIV. füzet. Pest, 1863.

E füzetet is, mint az előbbenit, Szász Károly «Két eposz» című tanulmánya nyitja meg. Most a második közleményt vesszük, mely a Nibelungenlied második felét tárgyalja. Szász itt is éppen oly szeretettel csügg tárgyán, mint az első közleményben s a tartalom elbeszélését, sőt magát a fejtegetést is a jellemzőbb versszakok fordítmányával szövi át, mi az egészet nagyon élénkké teszi. Jelesen fejtegeti e nagyszerű eposz alkatát, érintve ama mondaköröket is, melyeket a Nibelungenlied mintegy magába olvasztott. Most is, mint a multkor legkevésbbé vagyunk megelégedve az eposznak, mint a világnézlet költészetének fejtegetésével. Így határozta meg volt Szász az eposzt mult közleményében s ezt most magából a Nibelungenliedből igyekszik megmutatni, de nem mutat ki egyebet, mint azt, mi minden nagyobb és jelesb költői műről áll, legyen eposz, dráma vagy akármi egyéb, t. i. hogy rajta az illető század bélyege s többé-kevésbbé megtestesítvék benne a kor világnézletei. Különösen feltűnt nekünk e következő hely: «A népáramlások kora minden inkább, mint a vallási, világnézleti és társadalmi elméletek és spekulációk ideje, – ezekre nyugalom kell s éppen az hiányzott ama korban.» Ezt Szász arra nézve hozza fel, hogy a Nibelungenlied hősein félkeresztyén és félbarbár szellem ömlik el, de egyszersmind azt sejteti, mintha a teljesb és egységesb világnézletű s így jobb eposzokat termő korszak a nyugalmas bölcselkedés korszaka volna s nemcsak a mű-, hanem a naiv eposz is holmi spekulációkból indulna ki, holott az ellenkező már eldöntött s csaknem megcáfolhatlan igazság. Azonban egy pár sorért nem gáncsoljuk tovább e jeles tanulmányt, melynek harmadik és negyedik közleményét, a Firdúszi eposzáról való tanulmányt, nagy örömmel várjuk.

Íme e jeles vállalat egy újabb becses füzete. Irodalmunk jelen viszonyai közt alig lehet kiállítani jobb füzeteket. A Szemlében, ami hiány van, az inkább az írók hiányában rejlik. Közelebbről az egyik napilap megrótta a Szemlét, hogy nem fordít elég gondot a magyar irodalomra és irodalomtörténetre. Mi úgy tudjuk, hogy ez nem múlik a Szemle szerkesztőjén. A közelebbi hat év alatt majd minden nevezetesb s nagyobb irodalmi vagy irodalomtörténeti tanulmány a Szemlében jelent meg. Most, hogy kevesb ily cikket adhat, oka az, hogy az irodalmi tanulmányokkal foglalkozók kevesebbet dolgoznak, egyébbel vannak elhalmozva, vagy talán kedvök sincs. Egyébiránt az ily cikkek sem a közönség, sem az irodalom részéről nem találtak valami nagy részvétre. Kivált a napilapok újdonságírói csak úgy lóhátról beszélnek rólok, pedig alkalmasint rendesen el sem olvassák.