Saját műveiből összeállítva Török János által. Első kötet Kiadja Heckenast Gusztáv. Pest, 1863.

«Kívánatos – úgymond az előszóban Török – hogy a nemzet újabban kezdje tanulmányozni gróf Széchenyi István halhatatlan munkáit, kivált, hogy az ifjabb nemzedék mielőbb módot nyerjen, korunk téveszméi ellenében a dicsőült magyar államférfiú velős és szellemdús irataiból nemcsak a jövőre nézve a gyakorlati hazafiság s józan nemzeti politika egészséges utasításait s eszméit meríteni, hanem egyszersmind tanulság és alaposság végett megismerkedni azon eszmemenettel is, mely gróf Széchenyi István reformátori sikeres munkásságának elejétől kezdve fonalát képezé. A dicsőültnek munkái azonban a könyvkereskedésekből már rég eltüntek, együttesen összegyüjtve csak igen kevés háznál találhatók, sőt még leghűbb tisztelői is csupán egyes műveit bírják elszórva. Valamint azért sürgősb, úgy méltóbb irodalmi vállalatot alig képzelnénk ezidőszerint, mint gróf Széchenyi István összes munkáinak kiadását. Minthogy azonban a most csupán elszórva s egyrészt még kéziratban létező munkák összegyüjtése és rendezése hosszabb időt kíván s e részben a dicsőültnek örökösei nem is határoztak, a napról-napra érezhetőbb szellemi szükségen egyedül a jelesb munkák velős kivonatának gyors és olcsó kiadása által segíthetni.» «Legfőbb gondom volt, – folytatja tovább, – a nagy államférfiú munkáinak legjelesb és leglényegesb helyeit oly kiválasztással adni, hogy a szerző eszmemenete eredeti összefüggésben kitűnjék, egyszersmind pedig reformátori küzdelmeinek története tükröztessék vissza. Az első kötet a «Hitel», «Világ» és «Stadium» e három úttörő nevezetes munka gyöngyeiből csaknem egészen kitelt. – A második kötetben, mely Széchenyi egyéb kiadott munkáinak kivonatát foglalandja magában, – szándékom a dicsőültnek némely kiadatlan iratait is toldalékul fölvenni, különösen azokat, melyek megtört szívének kegyeletes emlékeül szolgálnak.»

Ez előszóból eléggé kivehetni a munka célját és tartalmát, azonban azt nagyon bajos megérteni mind az előszóból, mind magából a munkából, hogy miképpen lehet töredékekkel és aforizmákkal Széchenyi eszmemenetét az eredeti kapcsolatban feltüntetni, hogy lehet kivonatot készíteni összevonás s a hozzá szükséges kapcsolatok nélkül, valamint azt sem, hogy mikép lehet politikai iskolának nevezni egy, ha mindjárt kronológiai rendben összegyüjtött, úgynevezett gyöngyfüzért, valamely politikai íróból. Ez éppen olyan, mintha valaki Shakespeare drámáiból kiszedegetné a szebb helyeket s gyüjteményét Shakespeare drámai iskolájának nevezné. Ki Széchenyit e gyüjteményből akarja ismerni, az ugyan valóban soha sem fogja ismerni. Egészen más lesz vala, ha Török Széchenyi műveit és politikáját érdemlegesen ismerteti s e célra használ föl idézeteket a szükséges helyeken. Végre azt sem értjük, miért volna Török Széchenyi politikai tanítványa. Régóta halljuk ugyan, de sohase tudtuk megfogni. Egyébiránt ez nem tartozik reánk, ítéljék el a politikusok, de reánk is tartozik kimondani, hogy az ily gyöngysorok, legyenek bármily gonddal, sőt pártcél nélkül is kiszemelve, semmikép nem pótolják Széchenyi összes munkáit s hogy az örökösöknek elkölcsi kötelessége valahára egy összes, a dicsőülthez méltó kiadást rendeztetni s ha lehet egy oly szakértő által, ki inkább tiszteli, mint emlegeti Széchenyit.