PORTUGÁL NÉPKÖLTÉSZET.60)

Bellermann, egy német, ki sok ideig lakott Portugálban, egy kötet portugál népdalt és románcot hagyott hátra, melyet barátjai nemrég adtak ki Lipcsében. Minden dalhoz és románchoz oda van csatolva a német fordítás is; egyszersmind számos felvilágosító jegyzetet veszünk a jeles gyüjtőtől és fordítótól. A portugáloknak még nincs nagyobbszerű népköltési gyüjteményök. Első gyüjtőjök de Almeida Garrett volt, a közelebb elhúnyt külügyminiszter, ki 1851-ben adta ki mintegy harminchét darabból álló gyüjteményét. Bellermann egészen átvette e gyüjteményt, a többi, a felesebb szám, az ő fáradságának gyümölcse. A portugál népköltészet átalában sokat hasonlít a spanyolhoz, a különbség köztök csak az, hogy a portugál szelídebb és lágyabb. Ami a spanyol költészetben szenvedélyes, vad és iszonyú, a portugálban mintegy megenyhül. A portugál nép leginkább ünnep- és vasárnapokon szokta énekelni dalait, románcait és legendáit. Örege, ifja összegyűl a kertekben vagy a falu piacán vagy csapszékben; egyik gitárt vagy tamburint vesz kezébe és sebes ütemekben énekel a szűz szerelemről, a nőhűségről, szerelmi boldogságról és kínról, tiltott viszonyokról. Víg és szomorú dal s románc egymást váltogatják. A szerelmi és lovagrománcokkal ájtatos legendák és csodás regék társulnak. A tulajdonképi történelmi ó-portulgál dalok és románcok leginkább a mórok körül forognak s a Nagy Károly mondaköréből vannak véve. Meglepő, hogy oly kitűnő hajósnépnél, minő a portugál, a tengeri kalandokról hallgatnak a románcok. Bellermann csak egyetlen oly románcot tudott találni, melynek színhelye a tenger és hajó. Címe: A «Kathrinéta hajó». Hanem ez aztán nagyon szép. Ím itt közöljük amint hirtelenében lefordíthattuk:

Nézd amott az Kathrinéta,
Hirneves hajó, figyelj,
Elmondom mi történt rajta;
Ajh csodás és iszonyú!
Napok teltek, év is eltelt
S hazatérni nem tudott;
Már alig van enni-inni,
Éhhalállal küzd a nép!
Sarutalpat lágyitottak
Csillapítni éhöket;
De az oly kemény, hogy senki,
Bár akarja, sem eszi,
Sorsot húznak, vágóhídra
Mint barmot kit vigyenek,
A hajónak kapitányát
Érte a sors, iszonyú!
«Hej fiam, matrózfiacskám,
Mássz fel ott az árbocon.
Látod-e a spanyol földet
Vagy Portugal partjait?»
«Nem látom a spanyol földet,
Sem Portugál partjait.
Látok hét mezitlen kardot
Mind szívednek fenve ki.»
«Mássz feljebb szemes fiacskám,
Tetejéig meg se állj!
Látod-e a spanyol földet
Vagy Portugál fövenyét?»
«Hát mit adsz jó kapitányom?
Megvan, megvan, mit kivánsz.
Látom már a spanyol földet,
Portugálnak fövenyét.
Három lyányt is látok immár
Egy nagy fának árnyiban:
Egyik űl és csöndesen varr,
A másik meg fonogat,
Harmadik, legkedvesb köztök,
Búsul, búsul, sírni kezd.»
«Mind a három én leányom,
Végre hát ölelhetem!
No, a ki legkedvesb köztök,
Lesz jutalmul a te nőd.»
«Nem kell nékem a te lyányod,
Téged vár, téged szeret.»
«Jól van, hát pénz lesz jutalmad,
Mennyit elbirsz válladon.»
«Pénz se’ kell, bajjal szerezted,
Tartsd magadnak öregem.»
«Od’ adom hát paripámat,
Szép fehér és párja nincs.»
«Nem kell, tartsd meg paripádat,
Hozzám csak bajjal szokik.»
«Nesze, vedd hát Kathrinétát,
Messzi útra jó hajó.»
«Az se’ kell, mert kormányozni
Nem tudnám úgy, mint magad.»
«Nos, mi kell, szemes fiacskám?
Szólj és vedd jutalmadat.»
«Lelket kérek, lelked kérem
Menten add át, tartozol.»
«Pusztulj sátán, pusztulj innen,
Pusztulj, ne kisérts tovább!
Lelkemet Istennek adtam,
Testem légyen tengeré.»
De leszáll egy angyal hozzá,
Tengerből kiemeli.
Sátán ordít, ordítását
Visszazúgja szél s a hab;
Kathrinéta lassan, csendben
Még az este kikötött.