PORTUGÁL NÉPKÖLTÉSZET.60)
Bellermann, egy német, ki sok ideig lakott Portugálban, egy
kötet portugál népdalt és románcot hagyott hátra, melyet barátjai
nemrég adtak ki Lipcsében. Minden dalhoz és románchoz oda van
csatolva a német fordítás is; egyszersmind számos felvilágosító
jegyzetet veszünk a jeles gyüjtőtől és fordítótól. A portugáloknak
még nincs nagyobbszerű népköltési gyüjteményök. Első gyüjtőjök de
Almeida Garrett volt, a közelebb elhúnyt külügyminiszter, ki
1851-ben adta ki mintegy harminchét darabból álló gyüjteményét.
Bellermann egészen átvette e gyüjteményt, a többi, a felesebb szám,
az ő fáradságának gyümölcse. A portugál népköltészet átalában sokat
hasonlít a spanyolhoz, a különbség köztök csak az, hogy a portugál
szelídebb és lágyabb. Ami a spanyol költészetben szenvedélyes, vad
és iszonyú, a portugálban mintegy megenyhül. A portugál nép
leginkább ünnep- és vasárnapokon szokta énekelni dalait, románcait
és legendáit. Örege, ifja összegyűl a kertekben vagy a falu piacán
vagy csapszékben; egyik gitárt vagy tamburint vesz kezébe és sebes
ütemekben énekel a szűz szerelemről, a nőhűségről, szerelmi
boldogságról és kínról, tiltott viszonyokról. Víg és szomorú
dal s románc egymást váltogatják. A
szerelmi és lovagrománcokkal ájtatos legendák és csodás regék
társulnak. A tulajdonképi történelmi ó-portulgál dalok és románcok
leginkább a mórok körül forognak s a Nagy Károly mondaköréből
vannak véve. Meglepő, hogy oly kitűnő hajósnépnél, minő a portugál,
a tengeri kalandokról hallgatnak a románcok. Bellermann csak
egyetlen oly románcot tudott találni, melynek színhelye a tenger és
hajó. Címe: A «Kathrinéta hajó». Hanem ez aztán nagyon szép. Ím itt
közöljük amint hirtelenében lefordíthattuk:
Nézd amott az
Kathrinéta,
Hirneves hajó,
figyelj,
Elmondom mi történt
rajta;
Ajh csodás és
iszonyú!
Napok teltek, év is
eltelt
S hazatérni nem
tudott;
Már alig van
enni-inni,
Éhhalállal küzd a
nép!
Sarutalpat
lágyitottak
Csillapítni
éhöket;
De az oly kemény, hogy
senki,
Bár akarja, sem
eszi,
Sorsot húznak,
vágóhídra
Mint barmot kit
vigyenek,
A hajónak
kapitányát
Érte a sors,
iszonyú!
«Hej fiam,
matrózfiacskám,
Mássz fel ott az
árbocon.
Látod-e a spanyol
földet
Vagy Portugal
partjait?»
«Nem látom a spanyol
földet,
Sem Portugál
partjait.
Látok hét mezitlen
kardot
Mind szívednek fenve
ki.»
«Mássz feljebb szemes
fiacskám,
Tetejéig meg se
állj!
Látod-e a spanyol
földet
Vagy Portugál
fövenyét?»
«Hát mit adsz jó
kapitányom?
Megvan, megvan, mit
kivánsz.
Látom már a spanyol
földet,
Portugálnak
fövenyét.
Három lyányt is látok
immár
Egy nagy fának
árnyiban:
Egyik űl és csöndesen
varr,
A másik meg
fonogat,
Harmadik, legkedvesb
köztök,
Búsul, búsul, sírni
kezd.»
«Mind a három én
leányom,
Végre hát
ölelhetem!
No, a ki legkedvesb
köztök,
Lesz jutalmul a te
nőd.»
«Nem kell nékem a te
lyányod,
Téged vár, téged
szeret.»
«Jól van, hát pénz lesz
jutalmad,
Mennyit elbirsz
válladon.»
«Pénz se’ kell,
bajjal szerezted,
Tartsd magadnak
öregem.»
«Od’ adom hát
paripámat,
Szép fehér és párja
nincs.»
«Nem kell, tartsd meg
paripádat,
Hozzám csak bajjal
szokik.»
«Nesze, vedd hát
Kathrinétát,
Messzi útra jó
hajó.»
«Az se’ kell, mert
kormányozni
Nem tudnám úgy, mint
magad.»
«Nos, mi kell, szemes
fiacskám?
Szólj és vedd
jutalmadat.»
«Lelket kérek, lelked
kérem
Menten add át,
tartozol.»
«Pusztulj sátán, pusztulj
innen,
Pusztulj, ne kisérts
tovább!
Lelkemet Istennek
adtam,
Testem légyen
tengeré.»
De leszáll egy angyal
hozzá,
Tengerből
kiemeli.
Sátán ordít,
ordítását
Visszazúgja szél s a
hab;
Kathrinéta lassan,
csendben
Még az este
kikötött.