Írta gr. Keglevich Béla. Budapest, 1891. Franklin-Társulat.

E röpirat szerzője parlamentünk betegségét a ferde pártviszonyokban keresi s azt hiszi, hogy mindaddig, amíg azok máskép nem alakulnak, nem lehet a bajon segíteni, mert a pártok jelenlegi alakulásukban képtelenek úgy teljesíteni föladatukat, amint teljesíteniök kellene. Bírálat alá veszi a pártokat s kimutatni igyekszik, hogy a szabadelvű párt szabadelvűség tekintetében nem elég tömör. Nem egy tagja vonzódik a konzervatív irány felé és csak azért állott a szabadelvű párthoz, mert nem szegődhetett máshová. Ez állapotnak az a következése, hogy a kormány minden kérdésben nem lehet oly szabadelvű, mint aminő lehetne, hanem pártja egy része konzervatív irányának megfelelően kénytelen haladni nem egy kérdésben. A mérsékelt ellenzékről nem sok mondanivalója van a szerzőnek. Azt hiszi, hogy közte és a szabadelvű párt között elvi különbség nincs s ellenzéki működése tisztán személyes okokra vezethető vissza. Ami a szélső baloldalt illeti, ez szintén olynemű bajokban szenved, mint a szabadelvű-párt, nem mindnyájan vallanak radikális elveket, sok köztük a maradi; e mellett nem ismervén el a közjogi alapot s így nem remélhetvén a kormányra jutást, nyugodtan alkalmaznak minden erőszakos eszközt, amellyel megakadályozhatják a kormány működését, mert biztosítva érzik magokat azon eshetőség ellen, hogy valamikor ők is hasonló nehézségekkel lesznek kénytelenek megküzdeni.

A szerző így jellemezve a pártok, a beteg parlament állapotát, orvosszerűl azt ajánlja, hogy a minden párton található konzervativek tömörüljenek egy párttá s legyen három pártunk: szabadelvű, konzervatív és radikális. E pártok küzdelme csak jótékonyan hathatna közéletünkre; a szabadelvű és konzervatív párt könnyen váltakozhatnék, a kormány s a radikális párt serkentően hathatna mindkettőre. Úgy látszik, a szerző előtt az angol tory- és whig-párt küzdelme lebeg s meg kell vallani, hogy 1867-ben helyén lett volna, ha a konzervatív-párt, elismervén a közjogi kiegyezést, külön párttá szervezkedik, sőt később, a fuzió után is, amikor a körülmények még inkább kedveztek megalakulásának. Azonban Sennyei báró kezdeménye hamar véget ért s azóta semmi ilynemű mozgalom nem mutatkozott. Ily körülmények között nem várhatni ily párt megalakulását s a szerző óhajtásának és ösztönzésének nem igen van gyakorlati oldala.

Részünkről parlamentünk nagyobb és könnyebben gyógyítható betegségének tartjuk a botrány és obstrukció divatosságát. A bajt nem kell kicsinyleni, ez nem pártkérdés, nem is csak a házszabályok kérdése, hanem valóságos alkotmány-kérdés. Belőle a kisebbség vétója fejlődhetik ki, amelyet nem ismer alkotmányunk. Európa minden alkotmányos országa csirájában elfojtott minden ily kísérletet; nekünk is ezt kell tenni. A házszabályok szigorítása s a klotür behozatala, habár enyhe formában, immár kikerülhetetlen. Ide járul még egy más jelenség is, mely a közjogi alap erélyes védelmét teszi szükségessé. A mérsékelt ellenzék, új néven nemzeti párt, a közjogi alapon állónak mondja ugyan magát, de azon jelszóval, hogy azt nemzeti irányban igyekszik fejleszteni, bár más úton, más árnyalattal, többé-kevésbbé ugyanazt teszi, mint a szélső baloldal, amellyel a választásokra szövetkezett is. A dualizmus jelen alakjának fönntartása nagy érdekében fekszik a magyar nemzetnek; gyöngülése, bomladozása ellenségeinek volna diadala s különösen Európa jelen helyzetében hazánkat oly beláthatatlan zavarba, veszélybe döntené, amelyen aztán nem segíthetnének se Apponyi gróf széphangú szónoklata, se Kaas báró hipnotikus vezércikkei.