A Hét május havi 20-dik számában a következőket olvashatni:
«Magyarország már értesült róla, hogy a magyar tudós társaságnak most van nagyhete. Az a nagyhét arra való, hogy amit egész esztendőn keresztül nem csináltak, azt ezen a héten se csinálják meg. Csodálatosképpen az Akadémiának mégis van jelenteni valója, nagyobbrészt pályázatokról, melyek meddők maradtak.»
E soroknak vagy az az értelme, hogy az Akadémia egész éven át nem csinált semmit s mégis munkásságáról jelentést irat, nagyobbrészt pályázatokról, melyek meddők maradtak, vagy pedig az, hogy az Akadémia munkálkodik ugyan, de munkásságának semmi tudományos értéke nincs s pályázatain egyetlen valamirevaló tehetség sem versenyez. Az első értelemben vett állítás igazán annyi, mint semmi, mert homlokegyenest ellenkezik a köztudomású tényekkel. Az Akadémia mind a három osztályában ez évben is számos értekezést olvastatott föl, az Akadémia maga több tudományos munkát adott ki, azonfelül segélyével sok oly könyv és folyóirat jelent meg, amelyek máskép bajosan láthattak volna napvilágot és pályázatai közt nem egy volt sikeres. Ha másik értelemben vesszük a Hét állítását, hogy az Akadémia munkásságának tudományos értéke semmi, akkor először is méltán azt kérdhetjük: van-e magyar író, aki egyaránt jártas annyiféle tudományban, melyeket az Akadémia tagjai művelnek, hogy az Akadémia egész munkásságáról szakszerű ítéletet mondhasson? Bizonyára nincs s ha valaki mégis oly vakmerő, hogy ilyenül lép föl, ítéletét legalább valamivel indokolni igyekszik. A Hét ezt sem teszi. Meg vagyunk győződve, hogy a Hét dolgozótársai között senki sincs, aki az Akadémia közelebbi összes kiadványait elolvasta volna, valamint arról is, hogy köztök éppen nincsenek polyhistorok, s legkevésbbé az, maga a szerkesztő, Kiss József, akit ugyan, mint balladaköltőt, Silberstein és Vészi urak Arany mellé helyeztek, de aki egy pár sikerültebb költeménye mellett is igen középszerű költő s a tudományok bármelyikében való jártasságának még eddig semmi jelét nem adta. A Hét megsemmisítő ítélete egyébiránt nem annyira ítélet, mint közhely, melyet egyik hírlapíró a másiktól kölcsönöz s hogy eredetinek lássék, legalább egy kissé eltorzítani törekszik.
De nézzünk belé egy napilapba is. A Pesti Hirlap május 15-diki számában az Akadémia ünnepélyes űléséről a többek között ezt olvassuk:
«Nem tudjuk, hogy miféle állapotok vannak most az Akadémia kebelében, de a tudós társaság ennél a nagygyűlésnél se Arany János emlékezetét, se saját hagyományait, se a művelt magyar közönséget nem tisztelte eléggé. A programm Eötvös Lóránt megnyitó beszédén kívül, amely figyelmet ébresztett, csak két pontból állott. Az egyik Lévay József fölolvasása volt Arany lírájáról, a másik Szily Kálmán főtitkáré Aranyról, mint akadémiai főtitkárról. Az első nem bírt oly eredeti tartalommal s előadása sem volt olyan, ami figyelmet ébresztett volna. A másik gyönge előadás mellett csak vázlatos volt, de nem oly stílszerű irodalmi mű, mely az alkalomhoz illett volna. Aranyról, mint főtitkárról az Akadémia sok jellemzőt mondhat ma gának, de a közönség Arany Jánosnak, a nemzeti ízlés és érzelemvilág alkotó nagy emberének, más érdemeit és sajátságait akarja hallani ezen a napon.»
A cikk folyamán, midőn részletesebben ismerteti a tudósító az előadásokat, a következőket olvassuk:
«Lévay József r. tag Arany lírájáról szólt ékes, költői nyelven.»
Szily Kálmánról, akit elébb hibáztatott, hogy miért nem értekezett arról, amiről Lévay, ezt jegyzi meg:
«Érdekesen írja meg Arany titkárrá választatását s azokat az apró kellemetlenségeket, melyekkel a költőt az akadémikusok megtisztelték… A fölolvasás további részében Arany titkári működésével s titkársága alkotásaival foglalkozott. A szépen előadott emlékezést a közönség élénken megéljenezte.»
Hogy illik össze a cikk eleje végével? Amott igen becsmérli mind a két előadót, itt pedig meglehetősen méltányolja. Úgy látszik a tudósítónak gyönge emlékezőtehetsége van s amit egyik percben ír, arról a másikban megfeledkezik.
Némely hírlapíró nem egyszer emlegeti büszkén, hogy a sajtó hatalom. Valóban az, de csak akkor, ha eszméi vannak s komolyan az igazságra törekszik. E nélkül éppen nem hatalom, hanem csak papirmázoló-gép.