Ezelőtt másfél évvel, a Petőfi-ünnepélyek idejében, valaki a Petőfi-Társaság tagjai közül, talán éppen maga az alelnök, azt indítványozta, hogy a fővárosban egy házat kellene szerezni vagy építeni közköltségen, mely a Petőfi-ház nevét viselné, hol a Petőfi-ereklyék őriztetnének s a Petőfi-Társaság ülései tartatnának; sőt más szépirodalmi társaságok ülései is: egyszóval e ház a szépirodalom háza lenne, mint a tudományé az Akadémia palotája. Az indítvány visszhangra talált a sajtóban. Senki sem vizsgálta a szükségét és kivihetőségét. A Petőfi-Társaság gyüjtőíveket bocsátott ki s adakozásra szólította föl a közönséget. Azonban az adakozás gyéren folyt s mindenki beláthatta, hogy ily módon bajosan fog fölépülni a Petőfi-ház. Belátta ezt maga a társaság is s amint a lapokban olvassuk, küldöttséget indított mind a kormányhoz, mind a városhoz segély kieszközlése végett.

Nemzeti kegyeletre hivatkozott az indítvány, nemzeti kegyelet ösztönözte az adakozókat. De vajjon van-e szüksége Petőfi emlékének ilynemű kegyeletre? Petőfinek két szobrot emelt a nemzet: egyet a fővárosban, hol élt, mást Segesvárott, melynek közelében elesett. Ily kegyeletes kitüntetésben még egyetlen magyar költő sem részesült. E mellett Petőfi művei újabb meg újabb kiadásban jelennek meg, mindenki veszi, olvassa s énekli dalait. Az ily kegyelet legszebb koszorúja a költő emlékének. Nekünk úgy tetszik, hogy nem Petőfinek, hanem a Petőfi-Társaságnak van szüksége ily kegyeletes házra, hol kényelmesen elhelyezkedjék s a magyar szépirodalom vezérszerepét kísérelje meg játszani, amelyre nem igen látszik hivatottnak.

A kegyeletnek az a módja, melyet a Petőfi-Társaság a Petőfi-házzal akar elérni, éppen nem szokásos Európában. Arra van példa, hogy egy-egy nagy költő házát hol élt és meghalt, az állam, város vagy község fönntartja s odahelyezi ereklyéit; így keletkezett Shakespeare- és Goethe-ház, de azt nem igen hallottuk, hogy valamely nagy író emlékére ház épüljön. Jut-e eszébe az olasznak, hogy Rómában Dante-házat, a németnek, hogy Berlinben Goethe- vagy Schiller-házat, az angolnak, hogy Londonban Shakespeare-házat, a franciának, hogy Hugo Viktor-házat emeljen? Bizonyára nem. Miért akarnánk hát mi Petőfi-házat építeni vagy venni kegyeletes emlékül? Hiszen a Petőfi-ereklyék legbecsesebbjei, kéziratai a Nemzeti Múzeum birtokában vannak, ha van más egyéb is, azt is szívesen veszi a Múzeum s akár egy Petőfi-szobát rendezhet be. Mire ennek egy egész palota? Vagy mi túl akarunk tenni más nemzeteken, megmutatva, hogy csak mi tudjuk becsülni költőinket. Fölösleges gond, hivságos lelkesedés!

De ha a Petőfi emlékének kegyelete nem kívánja meg a Petőfi-ház építését, nem kívánják meg vagy legalább nem teszik-e óhajtandóvá a Petőfi-Társaság nagy érdemei a multban s remélhető nagy szolgálatai a jövőben? – kérdheti valaki a Petőfi-ház pártolói közül. Amíg erre felelnénk, jó lesz visszapillantanunk a Petőfi-Társaság alakulásának körülményeire.

A Petőfi-Társaság ezelőtt mintegy huszonöt évvel alakult meg, mint a Kisfaludy-Társaság versenytársa. Némely írók panaszkodtak a Kisfaludy-Társaságra, hogy nem ad ki elég eredeti művet, mert a műfordításokat éppen nem mellőzi, továbbá tiszteletdíjat sem fizet eleget, mert egy kiadótársulattal van szerződése s így az üzleti nyereség jelentékeny része annak a zsebébe foly. Ezért szükség volna egy oly társaságot alapítani, mely csak eredeti művet ad ki s nem szerződik semmi kiadótársulattal vagy könyvárussal, maga vezeti az üzletet s a nyereséget az íróknak juttatja. Az ily alapon indult Petőfi-Társaság csakhamar megkezdte kiadványait, de sehogysem boldogult velök. A vége az lett, hogy se pénz, se posztó. E miatt a társaság visszavonult mindennemű kiadástól. Jelenleg nem is ad ki semmit, csak ünnepélyes ülései programmját.

A másik ok, mely a Petőfi-Társaságot létrehozta, az a körülmény volt, hogy a Kisfaludy-Társaság tagjai megválasztásában egy kissé válogatósnak mutatkozott. A fiatal, sőt az idősb írók közül sem választott meg olyanokat, akiknek munkásságát nem találta elég komolynak. Az elégedetlenség, különösen a fiatal írók táborában meglehetősen nagy volt s a tásaságot nem egyszer erősen megtámadták. Hangoztatni kezdették, hogy szükség volna egy oly társaságra, mely buzdítná a fiatal írókat taggá választással és műveik kiadásával. De a Petőfi-Társaság e második létoka is mindinkább veszti jelentőségét. Néhány év óta a Kisfaludy-Társaság alább szállította színvonalát, megválaszt tagjául nem egy oly írót, kit régebben meg nem választott volna, sőt újabban a Petőfi-Társaság tagjai, akik egyszersmind a Kisfaludy-Társaság tagjai is, döntőleg kezdenek befolyni a Kisfaludy-Társaság ügyeibe, nemsokára fölöslegessé teszik saját társaságukat, ami nem igen fog a Kisfaludy-Társaság javára és dicsőségére szolgálni.

De talán a Petőfi-Társaság a Petőfi életrajza megírásában vagy a reá vonatkozó adatok összegyüjtésében s tisztázásában és munkái esztétikai méltatásában fejtett ki nagy munkásságot? Bizony jó lélekkel ezt sem mondhatni. E tekintetben igen keveset tett; éppen a Kisfaludy-Társaság igyekezett ebbeli mulasztását pótolni, ha többet nem, legalább kiadott egy három kötetes munkát, mely tisztázni törekedett a Petőfi életére vonatkozó adatokat s mindeddig legjobb életrajza Petőfinek. Másutt valamely nagy író nevét viselő társaságok azt tartják legfőbb föladatuknak, hogy összegyüjtenek mindennemű adatot az író életére nézve, kutatják és kiadják levelezéseit, lappangó műveit s tanulmányokban világítják meg összes munkásságát. A Petőfi-Társaság megelégszik Petőfi nagy neve hangoztatásával s azokkal a nagy, rímes és rímtelen frázisokkal, melyekkel koronként megtiszteli emlékét.

Azt a kérést, melyet a Petőfi-Társaság elébb a közönséghez s most a kormányhoz és a fővároshoz intéz, semmi sem igazolja. Régibb és nagyobb érdemű irodalmi és tudományos társaságoknak, minők a Kisfaludy-, természettudományi és történelmi társaságok, eszökbe sem jut ily kéréssel előállani, pedig inkább hivatkozhatnának multjokra. Megelégszenek azzal, amit munkásságukkal összeszereznek s legkevésbbé házra van szükségök a kormány vagy város kegyelméből. Ott van az Akadémia, mely örömest kölcsönzi oda termeit az irodalmi társaságoknak ülések tartására s bizonyára a Petőfi-Társaság képzelt háza nem lenne oly alkalmas ülésekre, mint az Akadémia két szép terme. Azonban némely szépirodalmi író, hogy orvosi műszóval éljünk, az önérzet túltengésében szenved s nem csoda, ha az elragad egy egész társaságra is. S éppen most kérni segélyt kormánytól és várostól, mikor a pénzügyi viszonyok oly kedvezőtlenek! Hiszi-e a Petőfi-Társaság, hogy a főváros sietni fog áldozatot hozni a fölösleges Petőfi-háznak, súlyos pénzügyi bajai közepett? Fölteszi-e a kultuszminiszterről, hogy megfeledkezve felelősségéről, segélyezni fogja a sehogy sem igazolható Petőfi-ház fölépítését, midőn tárcája legszükségesebb kiadásaira sincs elég pénze?

Föltünő s éppen nem örvendetes jelenség közéletünkben, hogy egyesek és testületek mennyire az államra akarnak támaszkodni, mennyire igénybe veszik pénzerejét. Hát senki sem képes magán segíteni, mindenütt az állam segítsen s a Petőfi-házat is ő építse föl? Szó ami szó; a Petőfi-Társaságnak nem annyira házra van szüksége, mint inkább komoly munkára, költői ihletre és egy kis önbírálatra.