Atyám gazdatiszt volt a Szegedyeknél, s én Acsádon születtem, közel Szombathelyhez, Vasvármegyében. Innen Eötvösre költöztünk, ami már Zalavármegye s én ott éltem le boldog gyermekkoromat.

E rózsás időszak minden bájos emléke odaköt s ma is órákig tudok elandalodni játszóhelyeink vonzó képein. Azt hiszem, senkinek oly kedves, mozgalmas, élvezetes gyermeksége nem volt, mint nekünk, a Szegedyek gyönyörű pusztáján, Eötvösön.

A szabadságharc után kerültem el az atyai háztól először iskolára… Sárvárra. Ez ismét Vasmegye. Innen Kőszegre. Még mindig Vasmegye.

Innen nagy diáknak Sopronba.

Diákemlékeim kedves, felejthetetlen teátruma s első színhelye az ébredező fiatal embernek, aki valamelyes érintkezésbe jön a világgal.

Hányszor jártam meg tengelyen az utat Zalából Vasmegyén át Sopronba ez idő alatt!

De 1860-ban vége lett a diák-dicsőségnek, a sors felkapott s vaskézzel ledobott – Somogyba.

Gazdasági gyakornok, majd írnok lettem ott s egy pár friss, vidám és tanulságos esztendőt töltöttem ottan. Sok jó barátot hagytam ott, nem kevés értékes tapasztalást hoztam magammal, mikor onnan el, Budapestre jöttem, szembeszállni az élettel.

Szívem ifjúságom szép napjainak emlékéből élt s erős szálakkal volt kötve mindenüvé, ahol gyermekente jártam.

Hálás természetem átölelte mind a négy vármegyét s mind a négy vármegye egy kissé atyám és anyám lett.

Partikularizmus, osztályság és felekezetiség ismét igen nagy divatját éli napjainkban. Micsoda-párti, mely országból való, mely vidéki, mi felekezetbeli: ezek a kérdések érdeklik a kort, holott csak egy fontos és érdemes kérdésnek volna szabad ma lennie, ennek: magyar-e valaki, vagy nem?

A részeknek el kel enyészni az egészben.

Nem kell megsemmisülni, hanem oly értelemben, hogy az összesség szolgálatában harmonikus egységgé olvadva, a szilárd konstrukció benyomását tegye a csak ideális kötelékekkel eggyé kapcsolt összesség.

Ez pedig olyformán történik, hogy minden rész az egésznek jellemét és közérzését ölti magára.

Mert az emberi természetre nézve lehetetlen valamit szeretni, ami illetetlen hagyta szerető szerveit.

Mindenkinek szülőfalva a hazája, hazája pedig az ország, melyben szülőfalva fekszik, mely faluja nyelvét beszéli.

Én szülőfalvamból elsodortattam s szeretetem megilletődött ama helyek által, amelyeken mint gyermek bolyongtam, ahol beszélni tanultam, a világ bájaira megnyilt a szemem, ismereteire megnyilt az elmém.

Ez nekem a négy vármegye képében a Dunántúl. Az eötvösi puszta, a kőszegi hegyek, a soproni iskola, a somogyi jó barátok, a gyönyörű Balaton, a romok, melyeket Kisfaludy Sándor megénekelt, a Szalavölgye, melynek regényes korszakát ismertem Deák házával, a Csányiak, a hosszúfalusi Horváthok viselt dolgaival; a szeszélyes bújósdit játszó Fertő, a rengeteg Bakony. Ezekben imádom én a hazát.

Mindenütt másutt ez országban vendégnek érzem magamat, s csak ahol magyar szót hallok, ott csordul könny a szemembe, feldobog a szívem, mert büszkén érzem, hogy íme – ez is Magyarország.