ELŐSZÓ.1)
Előbbi munkánkat2) a faji lélek leírásának szenteltük. Most a tömegek lelki világát fogjuk tanulmányozni.
Ezt a faji lelket azoknak a közös tulajdonságoknak összessége alkotja, melyre a fajhoz tartozó összes egyének átöröklés útján tesznek szert. A megfigyelés azonban azt mutatja, hogy mikor bizonyos számú egyén valamely célból tömeggé egyesül, az együvétartozásnak e tényéből bizonyos új pszichológiai jellemvonások származnak, ezek hozzákapcsolódnak a faji tulajdonságokhoz és néha nagy különbség van közöttük.
A tömegeknek mindig jelentékeny szerepük volt a népek életében, de sohasem olyan nagymértékben, mint napjainkban. A mai kor egyik legfőbb jellemvonása, hogy a tömegek tudattalan tevékenysége lép az egyének tudatos tevékenységének helyére.
Megkíséreltem a tömegek nehéz problémáját kizárólag szigorúan tudományos eszközökkel, vagyis módszeresen megközelíteni, félretéve minden más véleményt, tant és elméletet. Úgy gondolom, hogy ez az egyetlen mód, hogy az igazságnak valamelyes részecskéjét elérhessük, mikor még hozzá az elméket olyan élénken foglalkoztató kérdésről van szó, mint ez esetben. A tudós, ki valamely jelenséget megállapítani törekszik, nem törődik a megállapítást zavaró érdekekkel. Egy kiváló gondolkodó, Goblet d’Alviela, egyik munkájában megjegyezte, hogy én, nem tartozván egyik mai iskolához sem, néha ellentétben vagyok ezeknek az összes iskoláknak bizonyos következtetéseivel. Ez az új munka, remélem, megérdemli ugyanazt az észrevételt. Valamely iskolához tartozás szükségképen azzal jár, hogy előítéleteit és álláspontját átvegyük.
Mindazonáltal kötelességem megmagyarázni az olvasónak, hogy miért jutok tanulmányaim alapján egészen más következtetésre, mint amit első tekintetre várni lehetne; megállapítom például, hogy a tömegek lelki világa rendkívül alantas, ide számítva a kiváló egyénekből álló testületeket is, mégis azt mondom, hogy bármennyire alantas is, veszedelmes lenne szervezkedésüket megbolygatni.
A történelmi események legfigyelmesebb vizsgálata nekem mindig azt mutatta, hogy a társadalmi organizmusok épenolyan összetettek, mint egyéb organizmusok és semmiképen sincs hatalmunkban, hogy mélyreható átalakításokkal hamarjában fölforgassuk. A természet néha radikális, de nem úgy, mint ezt mi értjük; ezért semmi sem veszedelmesebb valamely népre, mint a nagy reformok után való mánia, bármilyen helyeseknek látszanak is e reformok elméletileg. Ezek csak akkor járnának haszonnal, ha lehetséges volna a nemzetek lelkét is hirtelen átalakítani. De erre csak az idő képes. A gondolatok, érzelmek, szokások irányítják az embereket, ezek pedig mind bennünk vannak. Az intézmények és törvények lelkünk nyilvánulásai és szükségleteinek kifejezői. A lelket nem változtathatják meg az intézmények és törvények, mert belőle származnak.
A társadalmi jelenségeket együtt kell tanulmányozni a néppel, mely azokat teremtette. Ezeknek a jelenségeknek filozófiailag lehet abszolut értékük, de gyakorlatilag csak relativ értékükről lehet szó.
Ha tehát társadalmi jelenséget tanulmányozunk, egymásután két nagyon különböző szempontból kell szemügyre vennünk. Azt látjuk ilyenkor, hogy a tiszta ész tanulságai nagyon gyakran ellenkeznek a gyakorlati ész tanulságaival. Nincs olyan adottság, nem véve ki a fizikaiakat sem, melyre ez a megkülönböztetés alkalmazható ne volna. A kocka, a kör, az abszolut igazság szempontjából változhatatlan geometriai ábrák, szigorúan meghatározva biztos formák által. A mi látásunk szempontjából azonban ezek az alakok a legkülönbözőbb alakokat ölthetik. A perspektiva valóban átalakíthatja a kockát pirámissá vagy négyzetté, a kört pedig ellipszissé vagy egyenes vonallá. Ezek a fiktiv alakok sokkal fontosabbak, mint a reális alakok, mert csak ezeket látjuk és fénykép vagy rajz segítségével csak ezeket reprodukálhatjuk. Az irreális bizonyos esetekben igazabb, mint a reális. A tárgyaknak exakt, geometriai alakjukban való ábrázolása a természet kiforgatása és fel-felismerhetetlenné tevése volna. Ha föltételezzük, hogy van egy világ, melynek lakói csak másolni vagy fényképezni tudják a tárgyakat, anélkül, hogy érinthetnék, nagyon nehezen tudnának alakjukról exakt fogalmat alkotni. Ennek a formának ismerete, amely csak nagyon kevés számú tudós számára közelíthető meg, nagyon csekély érdeklődést keltene.
A filozófusnak, ki a társadalmi jelenségeket tanulmányozza, figyelembe kell vennie, hogy ezeknek elméleti értékük mellett gyakorlati értékük is van, és a művelődés fejlődése szempontjából csak az utóbbinak van jelentősége. Nagyon körültekintő legyen, mikor olyan következtetésről van szó, amit a logika látszólag közvetlenül nyujt.
Ennek a szabálynak megtartására még egyéb okok is utasítják. A társadalmi tények olyan összetettek, hogy nem lehet őket egységükben felfogni és nem lehet előre látni kölcsönös befolyásuk eredményét. Úgy látszik, hogy a látható tények mögött is sokszor száz meg száz láthatatlan ok rejlik. A látható társadalmi jelenségek egy óriási öntudatlan munka eredőjének látszanak, melyet analizisünkkel gyakran nem tudunk megközelíteni. Az érzékelhető jelenségeket a hullámokhoz hasonlíthatnánk, melyek az oceán szinén mutatják a talaj alatti rázkódásokat, de eredő helyükről nem tudunk. A tömegek, tetteik nagy részét tekintve, roppant alacsony értelmi állapotról tesznek tanúságot; de viszont egyéb cselekményeikben mintha valami titokzatos erő mozgatná őket, mit a régiek végzetnek, természetnek, gondviselésnek neveztek, mi pedig holtak hangjának nevezünk; hatalma félreismerhetetlen, de lényegéről nincs sejtelmünk. Gyakran úgy tetszik, hogy a népek lelkében valami titokzatos erők lappangnak, s ezek irányítják őket. Például mi összetettebb, logikusabb és csodálatosabb, mint egy nyelv? És honnan ered ez az olyannyira organizált és finom dolog, ha nem a tömegek tudattalan lelkületéből. A legtudósabb akadémikusok, a legtekintélyesebb nyelvészek csak gondos regisztrálói a nyelvek törvényeinek, de törvényeket teremteni nem tudnak. Sőt ami a nagy emberek zseniális gondolatait illeti, vajjon biztosak vagyunk afelől, hogy ez kizárólag az ő művök? Kétségtelen, hogy azok mindig magános elmék alkotásai; de az ezernyi porszem, mely a talajt adja, hol ezek az eszmék gyökeret vernek, vajjon nem a tömeglélek műve?
A tömegek kétségkívül mindig tudattalanok; de talán ép ez a tudattalanság erejük egyik titka. A természetben a csupán ösztöni életet élő lények olyan dolgokat visznek véghez, hogy bámulattal tölt el bennünket csodálatos összetettségük. Az emberi ész még kezdetleges és tökéletlen arra, hogy a tudattalan törvényeit fölfedje, de főkép, hogy azt pótolja. Tetteinkben a tudattalannak óriási, az észnek pedig igen csekély része van. A tudattalan még ismeretlen erőként működik.
Ha tehát meg akarunk maradni a dolgok szűk, de biztos és tudományosan megismerhető határai között és nem akarunk bizonytalan hozzávetésekben és hiábavaló hipotézisekben tévelyegni, egyszerűen konstatálnunk kell a megközelíthető jelenségeket és csak erre a megállapításra szorítkozni. A látható jelenségek mögött vannak olyanok, melyeket nem látunk jól, ezek mögött tán ismét vannak mások, melyeket egyáltalában nem veszünk észre.