WeRead Powered by ReaderPub
Arany mesekönyv cover

Arany mesekönyv

Chapter 30: Kavó-fó.
Open in WeRead

About This Book

Élt Bagdád városában, Harun Arresid kalifa idejében, egy teherhordó, ki alacsony és fáradságos foglalkozása mellett is vidám kedvű és szellemes ember volt. Egy reggel, amint kosarával a piacon álldogált, gyönyörű szép termetű, selyem fátyolos nő lépett hozzá s mondta nyájasan

Kavó-fó.

(Niasszi mese.)

Volt egyszer egy Kavó-fó nevű ember. Ez a Kavó-fó elment vadászni az erdőbe. Szeretett volna vaddisznót lőni. Ahogy elindult, egyszeribe szakadni kezdett az eső, de Kavó-fó azt mondta:

– Mindegy, hadd szakadjon, én azért csak megyek vadászni.

Addig ment, amíg az erdőbe nem ért. Bejárta az erdőt, hanem vaddisznót nem talált. Aztán nagy búsan elindult hazafelé. Amint ment, mendegélt, egy tanyaház mellett látott egy asszonyt, aki nagy tüzet rakott s a tűz mellett pecsenyét sütött. Éhes volt Kavó-fó, fázott szörnyen, mivelhogy az esőben egészen általázott. Odament a tűz közelébe. Amint odaért, egy fának a tetején kiabálni kezdett egy holló. Mind ezt kiabálta;

– A! A! (Egyél! egyél!)

Mondotta Kavó-fó:

– Hát most mit csináljak? Enném biz’ én, de ha nem kínálnak!

A holló pedig csak kiabált tovább:

– A! A! (Egyél, egyél!)

Megszólalt az asszony is:

– Hát én most mit csináljak? Kínáljam ezt az embert? De ő nem kér engem, hogy kínáljam.

A holló csak folyton kiabált, kiabált:

– A! A! A! A!

Kavó-fó pedig folyton mondotta magában:

– Enném biz’ én jó szívvel, de ez az asszony nem kínál.

Az asszony is folyton mondotta magában:

– Kínálnám biz’ én jó szívvel, de nem kér, hogy kínáljam.

És ez így ment tovább folyton. Kavó-fó jó szívvel evett volna, de az asszony nem kínálta. Az asszony jó szívvel kínálta volna, de Kavó-fó nem kérte, hogy kinálja…

Itt a mese, fuss el vele.


Lábjegyzetek.

1) Volt egy Kalender nevü hires és bölcs orvos, ki gyógyításával csudadolgokat művelt s jó kedvével, szellemességével felvidította a társaságokat. A ruházkodása igen különös volt. Feje le volt borotválva, inget nem viselt, egy állati bőrt vetett át a vállán s nehány fényesre csiszolt kő övezte a derekát, karján pedig igen fényes hamiskövek csillogtak. Az ő nevéről nevezik kalandosoknak azokat a vidám kedvü embereket, kik különös öltözetükben, borotvált fejjel becsavarogják Perzsiát és Törökországot, itt is, ott is beállítnak s mulattatják a társaságot. Az ebben a mesében szereplő kalandosok azonban, mint csakhamar kitünik, kénytelenségből öltöztek kalandosoknak.