ELŐSZÓ.
Az amerikai filozófus-költőnek második fordításkötetét veszi itt az olvasó kezemtől ugyanebben a vállalatban. Az 1850-ben megjelent: «Representative Men» első magyar átültetője: a nagyérdemű Szász Károly volt s munkája «Az Emberi Szellem Képviselői» cím alatt az Akadémia könyvkiadóvállalatában 1894-ben jelent meg. Ez a kiadás azóta teljesen elfogyott, a magyar közönség pedig, amely – közben megtett örvendetes fejlődésről tanuskodva, – szép érdeklődést mutat az efajta népszerűbb, bár nem könnyű bölcseleti olvasmányok iránt, keresve-keresi a munkát magyarul, holott Akadémiánk, úgy tudom egy régi, s ma már különös alapszabályi rendelkezés következtében, nem adja ki újra. (A közkeletű német [Reclam-] fordítás nem ér valami sokat, mert igen «mellébeszél», anélkül, hogy a megértést elősegítené.) Ez indította a «Kultúra és Tudomány» vállalatot, hogy hazai olvasóinknak ismét hozzáférhetővé tegye ezt a standard-művet, s engem bízott meg a fordítással. Örömmel vállaltam, mert éppen Emerson egyéb essay-be is beledolgoztam magam, minek gyümölcse két más fordításkötetem.1)
Emersonról, stílusáról, fordításának óriás nehézségeiről, ezzel szemben saját fordítói álláspontomról voltam bátor már az előbbi, ugyanitt megjelent Emerson-tanulmányok élén nyilatkozni. Most is csak azt ismétlem: bár tudtam, hogy Emersont kell adnom s nem magamat, néhol inkább feláldoztam a filológiai hűséget, hogy csak közelebb hozzam a megértéshez. Elvégre az idegen jó, szép és igaz is csak úgy hathat reánk, csak akkor válik bármi kis részt nemzeti kultúránk tényezőjévé, ha – hamisítás nélkül – kapcsolható hazai, adott előzményekhez, fejlettségi fokhoz és hozzásímul gondolkozásunk, érzésünk és kifejezésünk sajátos módjaihoz, egyébként az átvétel csak az álkultúra szenvelgése, múló divat, sallang.
Fordításom semmiképen nem akar idétlen és kegyeletsértő vetélkedés lenni boldog emlékű elődömmel, akinek úttörő nagy érdemeit magam ismerem el legjobban, aki a magam munkája közben az ő munkáját is szem előtt tartottam, bár ez nem gátolt, hogy saját felelősségemre s jóhiszeműleg helyenkint mást ne olvassak ki az eredetiből, mint ő. Emerson, sajnos, gyakran olyan homályos, hogy bizony ez megtörténhetik, – sokszor három, négy fordítás is mást mond, – anélkül, hogy az illető helyre nézve ne lehetne továbbra is azt mondani: «sub judice lis est». Emerson osztozik ebben congeniális barátjával, Carlylelel, akivel a nagy egyének csodálatában is osztozik, bár ő kissé hűvösebben tiszteli a hősöket, mint a lángszavú Hero-worship írója.