Birálatok, 1861-1903

MESE A VARRÓGÉPRŐL.

Kiss József ez újabb művében nem mint lyrikus, nem mint ballada-költő lép föl, hanem mint epikus. Egy költői beszélyt nyújt a közönségnek, vastag velinpapiron, szép nyomásban, rajzokkal diszítve.41) Valóban, e könyv bármely szalonasztalnak díszére válik. Vajon épen oly díszére válik-e a magyar költészetnek? Ez már kevésbbé bizonyos.

Maga a czím nem igen találó. A mű egy varróleány történetét tárja elénk; a varrógép nem játszik benne nagyobb szerepet, mint a földmíves kezében az eke, a katonáéban a kard, íróéban a toll. Vajon ha földmívest, katonát vagy írót választunk beszélyünk hőseül, nevezhetjük-e azt az eke, kard vagy toll meséjének? A czímből ítélve, phantastikus allegoriára vagy társadalmi irányműre gondolhat az ember. Ellenkezőleg mindebből semmi sincs e műben; egy nemes szívű, önfeláldozó leány egyszerű története az, a melyet kár volt ily czifra czímmel fölruházni.

Azonban a költő nemcsak ebben czifrálkodik, hanem egyébben is. Művét prologgal vezeti be, a mely épen oly kevéssé illik ahhoz, mint maga a czím. Elmondja, hogy egy zúzos téli este egy kis illatos levélke várt reá a márványasztalon, a melyen theáját szokta inni. Meghivó volt másnap estére egyik barátnőjétől, a ki azt írta neki, hogy minden lesz az asztalon, a mit szeret és senki sem lesz idegen:

A költő nem tudja elképzelni, ki az a Teréz, s midőn másnap a meghívásra pontban hét órakor megjelen, kiváncsian néz körül. A háziasszony erre fölkaczag: «Nemde, ön Terézt keresi?» – kérdi tőle s megpirongatja, hogy oly csapodár. Aztán megmutatja ruhája szabását, díszét s utána veti: «Ez Teréz, de csak fele». Elmondja, hogy Teréznek története van, nagy, szép, magasztos, a melyet a költőnek le kell írni, hisz úgy is azt beszéli, hogy modell után dolgozik. Ekkor belép Teréz, egy karcsú nőalak, a kinek történetét aztán csakugyan megírja a költő e beszélyben.

Bizonyára e bevezetés nem volt szükséges. Az ily bevezetés, vagy ha kell, egy egész keret, csak akkor szükséges, ha az szerves kapcsolatban van magával a beszélylyel; például, ha valaki elbeszéli nekünk saját vagy más élettörténetét, ha valamely napló birtokába jutunk stb. Itt nincs ily eset, sőt önkénytelen kérdenünk kell, hogyan tudta meg a költő Teréz történetét. A háziasszony csak félig beszélhette el; másik felét: szerelme titkát, Teréz bizonyára nem beszélte el senkinek, legkevésbbé a költőnek.

Ily czifrálkodás nem hiányzik magában a műben sem, nem cselekvényében, hanem stiljében. A cselekvénynek más hibája van, melyet tartalma rövid elbeszéléséből is észrevehetni.

Teréz anyja halálakor öt testvérével marad árván. A gyászév leteltével atyja újra megházasodik; a mostoha nem a legjobban bánik a gyermekekkel. Teréz, a ki legnagyobb köztök, mintegy második anyja a kicsinyeknek, sőt elhatározza, hogy a világba indul, keze munkájával állást vív ki s magához veszi, fölnevelteti testvéreit. A fővárosban varrónőnek áll be, a varrógép legszorgalmasabb munkása, egy év alatt az olló és tű jeles művésze, a kit egyszer egy gazdag bankárnéhoz küldenek a megrendelt jelmezzel fölpróbálás végett. Teréz remegve indul első útjára. Sejtelme nem csalja: a bankárnénak nem tetszik a jelmez, s egy csokrot indulatosan letép róla. Teréz könnyezni kezd s mentegetőzve rebegi: «Ez az én első kisérletem». A bankárné megbánja tettét, jobban megvizsgálja a jelmezt, az most tetszeni kezd neki, a letépett csokrot saját kezével varrja föl, bár a tűvel megszúrja az ujját. Így ád elégtételt Teréznek, a kit megszeret, pártol, divatba hoz. Teréz négy év alatt keresett divatárusnő lesz s lassanként magához veszi testvéreit neveltetés végett. Elérte czélját, boldog, de boldogságából mégis hiányzik valami. Érzi, hogy telnek a napok, vénülni kezd a nélkül, hogy szeretett volna. Szerelem ébredez szívében, titkos, néma szerelem egy orvosnövendék iránt, a ki vele egy házban lakik, a negyedik emeletnek épen abban a szobájában, a melyben egykor ő lakott. Tizennégy éves huga, Margit, egyszer elesik a lépcső alján, az ifjú fölemeli s a siránkozót vigaszul megcsókolja. Így lett figyelmes Teréz az ifjúra. Valahányszor huga emlegeti, mindig elpirul s esténként méla tekinteteket vet a negyedik emeleti ablakra, hol először gyúl ki a lámpa s legkésőbb alszik ki. Egy este az ablak sötét marad s reggel azt a hírt olvashatni a lapokban, hogy egy orvosnövendék a bonczteremben munka közt egy kis karczolást ejtett keze fején s most élet-halál közt lebeg. Teréz olvasva a hírt, megtudja, hogy lakójok haldoklik, de nem árulja el fölindulását. Azonban késő este, a midőn Margit lefeküdt, kiindul a kórház felé. Nyugodtan tér haza, az ifjú él s nem forog többé veszélyben. Napok, hónapok telnek el. Egy tavaszi napon Teréz szobájába lép az ifjú, elmondja, hogy tegnap óta orvos, van egy kis öröksége is Erdélyben, hova visszatérni igyekszik, de nem egyedül, hanem nejével, s megkéri Margit kezét. Teréz remélve, csalódva hallgatja az ifjú beszédét, mély fájdalmat érez, de legyőzi, behívja hugát, nyakába borul és

Ime, mily nemes és gyöngéd érzelmek sugalták e beszélyt. Valóban mind tárgyáért, mind fölfogásáért dícsérnünk kell a költőt. Sokkal költőibb az, mint balladáié, a melyekben a tragikum a legtöbbször szörnyűséggé vagy épen torzképpé válik. A beszély kidolgozása már kevésbbé sikerült. Második fele minden tekintetben sikerültebb az elsőnél. A szülői ház s az élet nyomorával küzdő Teréz egy kissé bágyadt és mesterkélt, ellenben a néma szerelmi ábrándba merülő s önmagán uralkodó Teréz elevenebb, igazabb kép. E részletben a költő hangja, nyelve és rhythmusa is melegebb, tárgyához simulóbb, hangzatosabb. Érezzük, hogy a néma szerelem e küzdelmének kellett volna a beszély központjául szolgálnia s a többinek hátterül maradnia. Akkor a bonyodalom is változatosb és erősb lett volna. Így inkább egy költői életrajz hatását teszi reánk, mint egy költői beszélyét. A beszély nagy részét a szülői ház s Teréz pályaküzdelmi rajza foglalja el s benső élete, szerelmi küzdelme csak mint függelék járul az egészhez. A compositio e hiányát sehogy sem tudja eltakarni a szerző, sőt a végső szakaszok sikere még inkább érezteti azt.

De ha az egész beszély nem sikerült is, a sikerült részletek a költő tehetségének fejlődését és ízlése tisztulását mutatják. Stiljében ugyan kedveli még a czifrálkodást s néha a köznapi próza felé hajlik, de vannak jól írt lapjai s nyelve magyarosság tekintetében sokkal szabatosb, mint előbbi műveiben. Az oly helyek, midőn azzal dicsekszik, hogy theáját márványasztalon iszsza, s glaceban szokott estélybe járni, bizvást elmaradhattak volna. Midőn a bankárné megsajnálja Terézt s a letépett csokrot fölvarrva, megszúrja kezét, a melyet Teréz megcsókol, a költő így kiált föl:

Igen nagy hang ily nem épen nagy dologhoz. A humoros helyek is keresett czifrálkodásnak látszanak, s némely reminiscentia vagy kölcsönzés igen kirí vagy épen ízetlen, mert a költő nem tudta újjá szülni vagy jól alkalmazni. Ilyen e Heinéből kölcsönzött hely is:

Mindent összevéve, Kiss költői beszélye figyelmet érdemel, s ha nem várunk is tőle remek műveket, mint dicsőítői, reméljük, hogy folyvást fejlődve és tisztulva, élvezetes olvasmányokkal fogja megajándékozni irodalmunkat.