A PETŐFI-TÁRSASÁGRÓL56)
A Petőfi-társaság január hó elején fönnállásának huszonötödik évfordulóját ünnepelte. Talán várhatott volna még huszonöt évig, annyival inkább, mert negyedszázados munkásságának kevés hasznát vette az irodalom. Mindegy. E társaság kedveli az ünnepélyeket s kap az alkalmon, hogy ünnepeltethesse magát. De ne panaszkodjunk, hisz ennek az ünnepélynek köszönhetjük, hogy némi évkönyvfélét adott ki a társaság, a mit húsz év óta nem tett. A füzetke egyébiránt igen sovány tartalmú s nincs benne egyéb, mint Szana Tamás titkár beszámolója az elmult huszonöt évről, a meghalt és élő rendes tagok névsora, az alapítók és Petőfi-ereklyék jegyzéke.
Bizonyára senki sem veheti rossz néven valamely társaság titkárától, hogy hivatalos jelentésében nem emlegeti annak árnyoldalait, hanem jó oldalait hozza föl. De mindenesetre megkövetelhetjük, hogy az, a mit mond, igaz legyen. Nem hibáztatjuk Szanát, hogy mellőzi azt az okot, mely a Petőfi-társaság keletkezésére legalább részben befolyt, tudniillik, hogy némelyek haragudtak a Kisfaludy-társaságra be nem választatásukért s ezért indítványozták az új társaságot. Némi üzleti szellem is szerepelt a megalakulásban. Azt hitték az indítványozók, hogyha a társaság szépirodalmi lapot és műveket ád ki, jobban fizetheti az írókat, mint a könyvárus-kiadók. Ezt elhallgatja Szana, holott az első ünnepélyes ülésen maga a társaság elnöke is fölemlítette e czélt. Szana az alakulás egyedüli indokának azt hirdeti, hogy az új társaság bensőbb összeköttetést akart eszközölni az irodalom munkásai s a közönség között, érdeklődést kelteni az irodalmi fölolvasások iránt s mintegy biztosítani a veszélyeztetett magyar szépirodalmat. E törekvést nagyon dicsőíti Szana, mert szerinte a Kisfaludy-társaság elsősorban a széptani elméletek tisztázásán fáradozott s bizonyos előszeretettel nem a hazai szépirodalom újabb termékeit, hanem a külföldi irodalmak remekeit, legtöbbször a régi classikusok műveit mutatta be a fölolvasó ülésen hallgatóinak s kevés hajlamot mutatott arra, hogy közelebb símuljon a magyar közönség ízléséhez, követelményéhez s ez a tartózkodás okozta, hogy havi üléseit nagyon kevesen látogatták.
Szana állításai a legnagyobb részt valótlanok. A Kisfaludy-társaság havi ülésein mutattak be ugyan ó- és újkori remekírók fordításait, de eredeti művet is nem csekély számmal, az ünnepélyes üléseken pedig csak eredeti művek olvastattak föl, a mint a szabályok kívánják. A kiadványokban is számos eredeti művet találhatni. A különbség e tekintetben a két társaság között az volt, hogy a Kisfaludy-társaság kiadványaiba vegyest vett föl eredetit és műfordítást, a Petőfi-társaság kizárt minden fordítást, csak eredeti művet adott ki, olyant a milyent, de húsz év óta nem ad ki semmit, csak ünnepélyeket, kirándulásokat és lakomákat rendez. Valóban nem érthetni, hogy miben érte el czelját, mely Szana fönnhéjázó kifejezése szerint nem volt egyéb, mint a veszélyeztetett magyar szépirodalom biztosítása. Hisz később maga Szana bevallja, hogy kiadványaik iránt a közönség alig érdeklődött s mindennemű vállalataikat kénytelenek voltak megszüntetni. De a fölolvasások – mondja Szana – az irodalmi fölolvasások, ezeknek a Petőfi-társaság teremtett közönséget a fővárosban s ez a társaság legfőbb érdeme. Ebben sincs igaza. A Kisfaludy-társaság ünnepélyes ülései mindig nagy közönséget vonzottak előbb a Múzeum, majd az Akadémia dísztermébe, a hol az ülések tartattak; az igaz, hogy a hónapi üléseket kevés közönség látogatta, mert szűk volt a hely előbb a Trattner-házban, majd az Akadémia egyik földszinti szobájában. De mihelyt az Akadémia tágasb heti üléstermét engedte át a társaságnak, nagy közönség hallgatta fölolvasásait; a Petőfi-társaságnak is csak azóta van nagyobb közönsége, mióta ott tarthatja üléseit.
De miért túlbecsülni valamely társaság üléseinek látogatottságát? Az csak külső dísz, a fő a belső munkásság s a kiadványok értéke. S e tekintetben a Petőfi-társaság érdeme, hatása alig jöhet szóba. Főfeladata lett volna fejtegetni Petőfi költészetét æsthetikai és irodalomtörténeti szempontból, elősegíteni művei kritikai kiadását, tisztázni életadatait s megiratni életrajzát. Erre nézve alig tett valamit a Petőfi-társaság. Az Athenæum kritikai kiadását nem kezdeményezte és szellemileg nem támogatta. Petőfi életrajzi adatait Ferenczi Zoltán gyűjtötte össze Petőfi-Múzeumában s a Kisfaludy-Társaság iratta meg e buzgó adatgyűjtővel életrajzát, a melyet három kötetben ki is adott. Még legméltánylandóbb a Petőfi-társaság munkásságában az, hogy gyűjti Petőfi műveinek kiadásait, fordításait, kéziratait s némely ereklyéit. De itt sem tartja meg a kellő határt. Petőfi bútordarabjainak hirdet minden széket, padot, szekrényt, melyeket Petőfi valahol mint vendég használt. Igy sok lim-lomot összegyűjthetni, de elhelyezésök szüksége nem indokolja a Petőfi-házat.
A füzetke a társaság anyagi viszonyairól nem nyújt kellő fölvilágosítást. Csak annyit tudunk meg belőle, hogy a társaság vagyona alapítványokban 55,264 korona, a Petőfi-házra pedig begyült 40,354 korona 50 fillér, de hogy az alaptőke jövedelme mire fordíttatik, a Petőfi-ház tőkéjének kamatja a tőkéhez csatoltatik-e, arról hallgat a jelentés. Úgy látszik, a társaságnak nincs szabatos költségvetése, legalább a füzetke egyetlen évről sem közöl valami ilyest. De annál többet olvashatunk benne a társaság nagy hatásáról, mely ébren tartja a nemzet kegyeletét Petőfi iránt, ápolja a hazafi érzelmeket és éleszti a nemzeti szellemet. De Petőfi iránt a nemzet kegyelete a Petőfi-társaság alakulása előtt is nyilatkozott, művei a Petőfi-társaság nélkül is nagy kelendőségnek örvendettek s nekünk úgy tetszik, hogy nem annyira Petőfinek van szüksége a társaságra, mint inkább a társaságnak van szüksége Petőfire, hogy népszerűsítse magát és dicsőségénél sütkérezzék. Azok a rossz versek és beszédek, melyek Petőfi dicsőítésére a Petőfi-társaság ünnepélyein fölolvastatnak, nem igen táplálhatják a kegyelet érzését. Ime legújabb ünnepélyén a Petőfire vonatkozó művek épen botrányosak voltak. Gróf Zichy Gézának Petőfi és a gyermek czímű költeménye csak gyerekes ízetlenség, de a Váradyé nemcsak a jó ízlést sérti, hanem a vallásos érzületet is. Ez úgynevezett legendában a Petőfi szellemalakja honvédtársaival az égbe ront, a hol az Isten épen egy új villámot akar sújtani a magyar nemzetre, Petőfi meg fogja kezét, ráriaszt, hogy ne merje azt tenni, az Isten engedelmeskedik Petőfi parancsának s eláll szándékától. A harmadik Petőfire vonatkozó fölolvasás próza volt Tolnai Lajostól, a Petőfi kritikusairól a forradalom utáni időből, s a mint a hirlapi tudósításokból kivehetni, az értekező egy csoport ferdítést és rágalmat halmozott össze, támadva báró Kemény Zsigmondot, Aranyt, Erdélyit, Salamont és Gyulait.
Sajnos, hogy mind e három fölolvasó nemcsak a Petőfi-, hanem a Kisfaludy-társaságnak is tagja. Egy pár év óta a Kisfaludy-társaság örömest választ tagjaivá Petőfi-társasági tagot. Mivé válik a Kisfaludy-társaság lassanként, ha ez áramlatnak nem tud ellenállani? Lesülyed a Petőfi-társaság színvonalára; két Petőfi-társaságunk lesz, pedig egy is igen sok.