54.
BALLA JANKÓ.
Amoda jön két zsandár
fegyverbe’ –
Kiszalad a csárdásné ijedve.
„Adjon isten jó estét, csárdásné!
Hát ez a két pej paripa ki-é?“
Kiszalad a csárdásné ijedve.
„Adjon isten jó estét, csárdásné!
Hát ez a két pej paripa ki-é?“
‚Ott benn iszik ennek a
gazdája,
Most érkezett, nem tudom kicsoda.‘
„Küldje ki hát ennek a gazdáját,
Nem bántjuk mi, csak adja meg magát.“
Most érkezett, nem tudom kicsoda.‘
„Küldje ki hát ennek a gazdáját,
Nem bántjuk mi, csak adja meg magát.“
„‚De én bizony meg nem adom
magam,
Ha ugy tetszik, vigyék el a lovam,
Kis pej lovam annyira nem bánom,
Csak a nyeregszerszámot sajnálom.
Ha ugy tetszik, vigyék el a lovam,
Kis pej lovam annyira nem bánom,
Csak a nyeregszerszámot sajnálom.
Pár itcze bort
parancsolatomra,
Zsebemben elkészitve az ára,
Ha megiszom, megadom az árát, –
Szeretem a kocsmárosné lányát.‘“ –
Zsebemben elkészitve az ára,
Ha megiszom, megadom az árát, –
Szeretem a kocsmárosné lányát.‘“ –
Balla Jankó nem legénykedik
már,
Mert Szolnokban kurta vason van már,
Csütörtökön majd tiz óra tájba’
Akasztják fel az akasztófára.
Mert Szolnokban kurta vason van már,
Csütörtökön majd tiz óra tájba’
Akasztják fel az akasztófára.
De még mikor Dávidéknál
ivott,
Tónai Ferkével pajtáskodott:
Mutatott még annyi bátorságot,
Kiment s a zsandárral szembe szállott.
Tónai Ferkével pajtáskodott:
Mutatott még annyi bátorságot,
Kiment s a zsandárral szembe szállott.
55.
FÁBIÁN PISTA.
Engem hivnak Fábián
Pistának,
Ki is állok huszonnégy zsandárnak,
Jő a zsandár, de nem félek tőle,
Majd kimegyek, megszámolok véle.
Ki is állok huszonnégy zsandárnak,
Jő a zsandár, de nem félek tőle,
Majd kimegyek, megszámolok véle.
Fekete föld termi a jó
buzát,
Sürű erdő neveli a betyárt,
Szép csárdásné, viselje kend gondját,
Majd megkapja kend még a jutalmát.
Sürű erdő neveli a betyárt,
Szép csárdásné, viselje kend gondját,
Majd megkapja kend még a jutalmát.
Szeged felől fujdogál a
szellő,
Jön a zsandár mint szél minden felől,
De én szegény csak magam egyedűl
Sürgök forgok a fegyverem körűl.
Jön a zsandár mint szél minden felől,
De én szegény csak magam egyedűl
Sürgök forgok a fegyverem körűl.
Isten hozzád Szalonta
városa!
Már én többé nem leszek lakosa,
Teremhet már zöld füvet lapossa,
Kis pej lovam többé nem tapossa.
Már én többé nem leszek lakosa,
Teremhet már zöld füvet lapossa,
Kis pej lovam többé nem tapossa.
56.
BANDIKA.
Utána megy az
anyja:
„Gyere haza Bandika!“
„‚Nem megyek én ma haza,
Vérben fürdök én még ma.
„Gyere haza Bandika!“
„‚Nem megyek én ma haza,
Vérben fürdök én még ma.
A kocsmába kell
menni,
Veszekedés fog lenni.‘“ –
Három juhász inditja,
A negyedik csitítja…
Veszekedés fog lenni.‘“ –
Három juhász inditja,
A negyedik csitítja…
„‚Sirass, anyám, sirass
már,
Sírom szélén vagyok már!‘“
Sírom szélén vagyok már!‘“
57.
A SZÖKEVÉNY.
Nem loptam én
életembe’,
Csak egy csikót Debreczenbe’,
Mégis rám verték a vasat,
Az aradi serház alatt.
Csak egy csikót Debreczenbe’,
Mégis rám verték a vasat,
Az aradi serház alatt.
Az a serház lángot
vessen,
Rólam a vas-zár leessen. –
Leesett rólam a vas-zár:
Zsandár legyen, a ki bezár!
Rólam a vas-zár leessen. –
Leesett rólam a vas-zár:
Zsandár legyen, a ki bezár!
58.
BALLA JÁNOS.
Jaj de szennyes Balla János
gatyája,
Elvérezte a mágocsi pusztába’.
‚Mosd ki, rózsám, ingem, gatyám fehérre,
Holnap megyek Beke Kálmán elébe.‘ – –
Elvérezte a mágocsi pusztába’.
‚Mosd ki, rózsám, ingem, gatyám fehérre,
Holnap megyek Beke Kálmán elébe.‘ – –
‚Adjon isten, Beke Kálmán, jó
napot!‘
„Adjon isten, Balla János, mi bajod?“
‚Bajom nekem a mennyire nagy nincsen:
Az utazó czimborámat megöltem.
„Adjon isten, Balla János, mi bajod?“
‚Bajom nekem a mennyire nagy nincsen:
Az utazó czimborámat megöltem.
Kérem szépen Beke Kálmán
uramat,
Csak sokára ne hagyja a bajomat!‘
„Űlj le, fiam, erre a zöld lóczára,
Majd elvégzem a bajod nyolcz órára.“
Csak sokára ne hagyja a bajomat!‘
„Űlj le, fiam, erre a zöld lóczára,
Majd elvégzem a bajod nyolcz órára.“
‚Szépen kérem Beke Kálmán
uramat,
Csak törvényre ne adja a bajomat!‘
„Édes öcsém, Balla János, nem lehet,
Kis-Szegvárra küldöttem a levelet.“
Csak törvényre ne adja a bajomat!‘
„Édes öcsém, Balla János, nem lehet,
Kis-Szegvárra küldöttem a levelet.“
„‚Ha bemegyek Beke Kálmánt
megkérni:
Balla Jánost ki lehet-e váltani?‘“
„Eszemadta barna kis lány nem lehet, –
Kis-Szegvárról akasztófát itélnek!“
Balla Jánost ki lehet-e váltani?‘“
„Eszemadta barna kis lány nem lehet, –
Kis-Szegvárról akasztófát itélnek!“
Balla Jánost három zsandár
vallatja,
Csak azt vallja: merre van a babája?
Arra lakik a rozmaring utczába’,
Piros rózsa nyilik az ablakába’.
Csak azt vallja: merre van a babája?
Arra lakik a rozmaring utczába’,
Piros rózsa nyilik az ablakába’.
Megszólalt már a mágocsi nagy
harang,
Huzza aztat három fehér vadgalamb,
Huzza azt a jaj szomoru verseket:
Balla János én szenvedem ezeket!
Huzza aztat három fehér vadgalamb,
Huzza azt a jaj szomoru verseket:
Balla János én szenvedem ezeket!
59.
BAJUSZ PANNI.
Bajusz Panni nem
eladó,
Nem a szüzek közé való,
Fejét veszi a szüzeknek,
Mint a kasza, mint a kasza a füveknek.
Nem a szüzek közé való,
Fejét veszi a szüzeknek,
Mint a kasza, mint a kasza a füveknek.
Bajusznénak fehér
háza,
Vándorlani van a lánya,
Vándorlani van a lánya
A szegedi, a szegedi kaszárnyába!
Vándorlani van a lánya,
Vándorlani van a lánya
A szegedi, a szegedi kaszárnyába!
Bajusz Panni mért vagy
kurva?
Hiszen nem vagy rászorulva. –
Hogy ne volnék rászorulva,
Harminczhárom forint volt a selyem szoknya.
Hiszen nem vagy rászorulva. –
Hogy ne volnék rászorulva,
Harminczhárom forint volt a selyem szoknya.
Az anyám is addig
tartott:
Mig a pénzem el nem fogyott;
Mikor a pénzem elfogyott,
Édes anyám mindjárt útnak igazitott.
Mig a pénzem el nem fogyott;
Mikor a pénzem elfogyott,
Édes anyám mindjárt útnak igazitott.
DALOK.
SZERELMI DALOK.
1.
Elment a galambom, itt hagyott
engemet,
El is vitte nekem minden örömemet,
Jőj vissza, galambom, hozd vissza kedvemet, –
Az úr isten tudja, mikor látlak többet.
El is vitte nekem minden örömemet,
Jőj vissza, galambom, hozd vissza kedvemet, –
Az úr isten tudja, mikor látlak többet.
Elment a madárka, üres a
kaliczka,
Bizony azt fogadta: haza jön tavaszra,
Ha tavaszra nem jön: árpa pirulásra,
Hej! ha akkor se jön: bizony sohase jön!
Bizony azt fogadta: haza jön tavaszra,
Ha tavaszra nem jön: árpa pirulásra,
Hej! ha akkor se jön: bizony sohase jön!
2.
Gyenge a nád, lehajlik a
földre,
Siró szavam hallik messze földre,
Még akkor is sírok keservesen:
Mikor ágyamban fekszem csendesen.
Siró szavam hallik messze földre,
Még akkor is sírok keservesen:
Mikor ágyamban fekszem csendesen.
Őszszel szokott a fecske
elmenni,
De tavaszszal vissza szokott jőni;
Most kezdtem én egy barnát szeretni,
Jaj de sokat kell érte szenvedni.
De tavaszszal vissza szokott jőni;
Most kezdtem én egy barnát szeretni,
Jaj de sokat kell érte szenvedni.
Szeged alatt kaszálják a
zabot,
Kedves rózsám rakja az asztagot;
Ha megrakja, leköti kötéllel,
Engem pedig holtig szerelmével.
Kedves rózsám rakja az asztagot;
Ha megrakja, leköti kötéllel,
Engem pedig holtig szerelmével.
3.
Megizentem én az édes
anyámnak:
Fogadjon el még engemet fiának;
Hogy ha el nem fogad engem fiának:
Bujdosója leszek a nagy világnak.
Fogadjon el még engemet fiának;
Hogy ha el nem fogad engem fiának:
Bujdosója leszek a nagy világnak.
Megátkozott engem az édes
anyám,
Hogy ne legyen se országom, se hazám,
Tüskebokor legyen az én lakásom,
Ott se legyen sokáig maradásom.
Hogy ne legyen se országom, se hazám,
Tüskebokor legyen az én lakásom,
Ott se legyen sokáig maradásom.
Megvert engem a jó isten
teveled,
Hogy én téged olyan forrón szeretlek,
Bár tudnálak, bár tudnálak feledni,
Rajtad kivűl mást is tudnék szeretni!…
Hogy én téged olyan forrón szeretlek,
Bár tudnálak, bár tudnálak feledni,
Rajtad kivűl mást is tudnék szeretni!…
4.
Szentes felől száll egy páva
magába’,
Nem száll az a páva erre hiába.
Nem száll az a páva erre hiába.
A pávának három tolla
aranyos,
Nem vagyok én a babámmal szabados.
Nem vagyok én a babámmal szabados.
Ez az utcza a malomig de
széles,
Ebben lakik az én babám, de kényes.
Ebben lakik az én babám, de kényes.
Piros, selyem, fodros kötő
előtte,
Esztendeje, hogy nem néztem szemébe.
Esztendeje, hogy nem néztem szemébe.
Szeretetét félbe akarja
hagyni,
Jaj de álnok, hogy nem sajnál megcsalni!
Jaj de álnok, hogy nem sajnál megcsalni!
5.
Faluvégen egy fehér
ház,
Ha ránézek, a hideg ráz,
Ráz, de nem a fehér házért,
Benne lakó kis leányért.
Ha ránézek, a hideg ráz,
Ráz, de nem a fehér házért,
Benne lakó kis leányért.
– Kertem alatt szól a
páva,
Én vagyok az igaz árva,
Nincsen nekem édes apám,
A ki gondot viseljen rám.
Én vagyok az igaz árva,
Nincsen nekem édes apám,
A ki gondot viseljen rám.
Kertem alatt szánt egy
eke,
Barna legény megy mellette,
Ugy megtetszett a termete:
A halál választ el tőle.
Barna legény megy mellette,
Ugy megtetszett a termete:
A halál választ el tőle.
6.
Túlsó soron esik az
eső,
Ne menj arra, kis lány, eleső’,
Elsározod a fehér szoknyád,
Tudom, megver az édes anyád.
Ne menj arra, kis lány, eleső’,
Elsározod a fehér szoknyád,
Tudom, megver az édes anyád.
Túlsó soron van a mi
házunk,
Nem eladó még a mi lányunk,
Esztendőre lesz az eladó,
Akkor lesz az legénynek való.
Nem eladó még a mi lányunk,
Esztendőre lesz az eladó,
Akkor lesz az legénynek való.
7.
A szegedi piaczon
Rózsát árul egy asszony;
Nem kell nekem, nem kell nekem a rózsája,
Csak az a szép kökényszemü barna lánya.
Rózsát árul egy asszony;
Nem kell nekem, nem kell nekem a rózsája,
Csak az a szép kökényszemü barna lánya.
8.
Nincs szebb virág, mint a
fehér liliom,
Nincs szebb leány, mint az én kis galambom.
Nem is adnám egész világ kincséért,
A tengernek valamennyi gyöngyéért.
Nincs szebb leány, mint az én kis galambom.
Nem is adnám egész világ kincséért,
A tengernek valamennyi gyöngyéért.
9.
A szép asszony
drága,
Száz forint az ára,
Ijujuh s ejujuh!
Száz forint az ára.
Száz forint az ára,
Ijujuh s ejujuh!
Száz forint az ára.
De a legény
olcsó,
Három marék ocsú,
Ijujuh s ejujuh!
Három marék ocsú.
Három marék ocsú,
Ijujuh s ejujuh!
Három marék ocsú.
Kár a szép
asszonynak
Búba’ megvénűlni,
Ijujuh s ejujuh!
Búba’ megvénűlni.
Búba’ megvénűlni,
Ijujuh s ejujuh!
Búba’ megvénűlni.
10.
Kukoricza szára
Ne menj az utczára,
Mert a leány drága,
Száz forint az ára.
Ne menj az utczára,
Mert a leány drága,
Száz forint az ára.
De a legény
olcsó,
Három marék ocsú,
Szapulóval mérik,
Lapáttal tetézik.
Három marék ocsú,
Szapulóval mérik,
Lapáttal tetézik.
11.
Debreczenben nyílik egy szép
rózsafa,
Illatozó piros rózsa van rajta,
Mit ér nekem a kert piros rózsája,
Ha semmikép nem juthatok hozzája.
Illatozó piros rózsa van rajta,
Mit ér nekem a kert piros rózsája,
Ha semmikép nem juthatok hozzája.
12.
Mért nincs minden
lánynak
Ut az udvarába?
Aranyos diófa
Pitarajtajába’?
Kerek levele,
Édes gyökere,
Mért nincs minden lánynak
Igaz sze- rete- rete- retete?
Ut az udvarába?
Aranyos diófa
Pitarajtajába’?
Kerek levele,
Édes gyökere,
Mért nincs minden lánynak
Igaz sze- rete- rete- retete?
Azért nincsen a
leánynak
Igaz szeretete,
A legénynek, a legénynek
Hamis a két szeme,
Hamis a szeme,
Álnok a szive, –
Azért nincsen a leánynak
Igaz sze- rete-, rete-, retete!
Igaz szeretete,
A legénynek, a legénynek
Hamis a két szeme,
Hamis a szeme,
Álnok a szive, –
Azért nincsen a leánynak
Igaz sze- rete-, rete-, retete!
13.
Rőffel mérik a
gyócsot,
Adjál, babám, egy csókot,
Tudod, rózsám, nem esik hiába,
Elveszlek nem sokára!
Adjál, babám, egy csókot,
Tudod, rózsám, nem esik hiába,
Elveszlek nem sokára!
14.
Adol-e, rózsám,
adol-e?
Adol-e csókot, adol-e?
Hogyha nem adsz, rózsám, adok én,
Nem is olyan fösvény vagyok én.
Adol-e csókot, adol-e?
Hogyha nem adsz, rózsám, adok én,
Nem is olyan fösvény vagyok én.
Elmehetsz, rózsám,
dolgodra.
Mert nem szorultam csókodra,
Hogyha csókra szorultam volna:
Volna, ki engem megcsókolna!
Mert nem szorultam csókodra,
Hogyha csókra szorultam volna:
Volna, ki engem megcsókolna!
15.
Érik, érik Csanádon a vörös
szilva,
Haza hozlak, kedves rózsám, két hét mulva.
Érik a cseresznye,
Igazabb a szőke;
Érik a vadalma,
Hamisabb a barna.
Haza hozlak, kedves rózsám, két hét mulva.
Érik a cseresznye,
Igazabb a szőke;
Érik a vadalma,
Hamisabb a barna.
16.
Elszakadt a
gyékénykötél,
Nem megyek férjhez az idén.
Összekötöm a kötelet,
Férjhez megyek, ha csak lehet.
Nem megyek férjhez az idén.
Összekötöm a kötelet,
Férjhez megyek, ha csak lehet.
17.
Bárcsak én még
egyszer
Babámé lehetnék!
Hej fehér papirosra
Feketével irnék.
Babámé lehetnék!
Hej fehér papirosra
Feketével irnék.
Vidd el, madár, vidd
el
Irott levelemet,
Hej hadd olvassa babám
Hív szeretetemet
Irott levelemet,
Hej hadd olvassa babám
Hív szeretetemet
Nem bánom, nem
bánom,
Legyen földindulás,
Hej hadd jusson eszedbe
Sok sűrű fogadás.
Legyen földindulás,
Hej hadd jusson eszedbe
Sok sűrű fogadás.
Ha eszedbe nem
jut:
Irj fel a szivedbe,
Hej ha fel nem irsz, babám,
Verjen meg az isten!
Irj fel a szivedbe,
Hej ha fel nem irsz, babám,
Verjen meg az isten!
Hogy felejtselek
el,
Hogy eszembe ne juss?
Hej szivem fájdalmáért
Verjen meg a Jézus!
Hogy eszembe ne juss?
Hej szivem fájdalmáért
Verjen meg a Jézus!
18.
Szomoru az idő,
Megakar változni,
Hej két kegyes egymástól
Most akar elválni.
Megakar változni,
Hej két kegyes egymástól
Most akar elválni.
Mikor a két
kegyes
Egymástól elválik,
Hej még a fényes nap is
Homályosnak látszik.
Egymástól elválik,
Hej még a fényes nap is
Homályosnak látszik.
Zavaros a Maros,
Nem akar higgadni;
Hej haragos a babám,
Nem akar békélni.
Nem akar higgadni;
Hej haragos a babám,
Nem akar békélni.
Meghiggad a
Maros,
Nem lesz mindig zajos;
Hej megbékél a babám,
Nem lesz az haragos.
Nem lesz mindig zajos;
Hej megbékél a babám,
Nem lesz az haragos.
19.
Amott jön egy
legény,
De szomoru szegény,
Látom a szájáról,
Szállást kérne szegény.
De szomoru szegény,
Látom a szájáról,
Szállást kérne szegény.
Adok neki
szállást,
Magam mellett hálást,
Magam mellett hálást,
Készitek áldomást.
Magam mellett hálást,
Magam mellett hálást,
Készitek áldomást.
Isten hozott
régen
Ohajtott barátom!
Örülök, hogy kedves
Személyed láthatom.
Ohajtott barátom!
Örülök, hogy kedves
Személyed láthatom.
20.
Csendes patak
folydogál,
Szemem könnye csordogál,
Szivem gyászba öltözik,
Koporsóba költözik,
Piros színem változik.
Szemem könnye csordogál,
Szivem gyászba öltözik,
Koporsóba költözik,
Piros színem változik.
Éjfélben mikor
alszom,
Azt tudom, veled játszom,
Gyöngy melled takargatom,
Piros orczád csókolom –
Még sincsen nyugodalmam.
Azt tudom, veled játszom,
Gyöngy melled takargatom,
Piros orczád csókolom –
Még sincsen nyugodalmam.
Oh halálos
szerelem
Végy el előre engem!
Vedd el szivem fájdalmát,
Tekintsd éltem rabságát,
Bus szivem árvaságát!
Végy el előre engem!
Vedd el szivem fájdalmát,
Tekintsd éltem rabságát,
Bus szivem árvaságát!
Busulásimban
sirok,
Sirva verseket írok;
Nem kell étel sem ital,
Szivem eltelt bánattal,
Érted, rozsám, majd meghal.
Sirva verseket írok;
Nem kell étel sem ital,
Szivem eltelt bánattal,
Érted, rozsám, majd meghal.
21.
Sárga csikó, csengős
csacsi,
Behajtott már Rébék Józsi,
Aranyos az ostornyele,
Dudás Zsuzsi durrant vele.
Behajtott már Rébék Józsi,
Aranyos az ostornyele,
Dudás Zsuzsi durrant vele.
Jaj de világ asszonya
lesz,
A kit Rébék Józsi elvesz,
A két szemét reá veti,
Buját, baját elfelejti.
A kit Rébék Józsi elvesz,
A két szemét reá veti,
Buját, baját elfelejti.
22.
Nem vagyok én, rózsám,
beteg,
Csak a ló rázott meg,
Ama barna kis leánynak
A szeme ártott meg.
Csak a ló rázott meg,
Ama barna kis leánynak
A szeme ártott meg.
Hej babám oda
vagy,
Galambodnak rabja vagy;
Ezer a baj meg kettő,
Elmult szabad esztendő.
Galambodnak rabja vagy;
Ezer a baj meg kettő,
Elmult szabad esztendő.
23.
Náni, Náni, szivem
Náni!
De szeretnék veled járni,
Veled járni, veled hálni,
Mind virradtig mulatozni.
De szeretnék veled járni,
Veled járni, veled hálni,
Mind virradtig mulatozni.
24.
Az én rózsám jó kedvéből, haj,
haj, haj,
Almát adott a zsebéből, haj, haj, haj,
A kendőjét is id’adta, haj, haj, haj,
Hogy mossam ki vasárnapra, haj, haj, haj.
Almát adott a zsebéből, haj, haj, haj,
A kendőjét is id’adta, haj, haj, haj,
Hogy mossam ki vasárnapra, haj, haj, haj.
Édes rózsám válj ördöggé, haj,
haj, haj,
Vígy el engem egy kevéssé, haj, haj, haj,
Csak a pitarajtó mögé, haj, haj, haj,
Váljunk ketten egy ördöggé, haj, haj, haj.
Vígy el engem egy kevéssé, haj, haj, haj,
Csak a pitarajtó mögé, haj, haj, haj,
Váljunk ketten egy ördöggé, haj, haj, haj.
25.
Kerek az én
kalapom,
Kerekebbre szabatom,
Kicsiny az én galambom,
Lehajlok, megcsókolom.
Kerekebbre szabatom,
Kicsiny az én galambom,
Lehajlok, megcsókolom.
Voltál-e már
Aradon,
Az aradi vásáron?
Hallottál-e gyöngyebb szót:
Nyisd ki, babám, az ajtót!?
Az aradi vásáron?
Hallottál-e gyöngyebb szót:
Nyisd ki, babám, az ajtót!?
Jaj, de soká nyitod
ki,
Mintha nem tudnád, hogy ki;
Ajtód előtt fagyok meg,
A lelkedre halok meg.
Mintha nem tudnád, hogy ki;
Ajtód előtt fagyok meg,
A lelkedre halok meg.
Kedves rózsám vess
ágyat,
Bágyadt testem elfáradt,
Teríts alám lepedőt,
Vánkost is tégy vagy kettőt.
Bágyadt testem elfáradt,
Teríts alám lepedőt,
Vánkost is tégy vagy kettőt.
Teszek biz én hármat
is,
Kárton párnát hatot is,
Selyem paplanommal is,
Betakarlak százszor is.
Kárton párnát hatot is,
Selyem paplanommal is,
Betakarlak százszor is.
Sásba verem az
ökröm,
Ha jól lakik, bekötöm;
Magam alszom csendesen,
Ölelem a kedvesem.
Ha jól lakik, bekötöm;
Magam alszom csendesen,
Ölelem a kedvesem.
Piros almát
ehetném,
Veled enyeleghetném.
Enyelegj hát, nem bánom,
Magam is azt akarom.
Veled enyeleghetném.
Enyelegj hát, nem bánom,
Magam is azt akarom.
Hej, Marikám,
Marikám,
Légy te is jó énhozzám;
Ha megcsókolnál egyszer:
Visszaadnám ezerszer.
Légy te is jó énhozzám;
Ha megcsókolnál egyszer:
Visszaadnám ezerszer.
26.
Ez a kis lány, ez a
barna,
Megcsókolna, ha akarna;
De nem volt igaz szeretőm,
Verje meg az én teremtőm!
Megcsókolna, ha akarna;
De nem volt igaz szeretőm,
Verje meg az én teremtőm!
27.
Fehér kis ház, kerek ablak
rajta,
Te kis leány ne kacsintgass rajta,
Te kis leány ne kacsintgass rajta,
Mert én téged el nem veszlek soha!
Te kis leány ne kacsintgass rajta,
Te kis leány ne kacsintgass rajta,
Mert én téged el nem veszlek soha!
Esik, esik, zápor eső
esik,
A szép leányt mégis felkeresik,
Forró csókot nyomnak ajakára,
Illik a csók a magyar leányra.
A szép leányt mégis felkeresik,
Forró csókot nyomnak ajakára,
Illik a csók a magyar leányra.
28.
Megkereslek
szállásodon,
Veled hálok te ágyadon,
Fehér karom reád rakom,
Piros orczád megcsókolom.
Veled hálok te ágyadon,
Fehér karom reád rakom,
Piros orczád megcsókolom.
Nem danólok én oly
nagyon,
Mert kihallik az ablakon,
Arra jár az én angyalom,
Szememre veti az nagyon.
Mert kihallik az ablakon,
Arra jár az én angyalom,
Szememre veti az nagyon.
29.
Majd elmegyünk
messzire,
A Tisza tulsó szélire,
Majd ott lesz, ott lesz, a mi lesz:
Szép kis lány ágya vetve lesz.
A Tisza tulsó szélire,
Majd ott lesz, ott lesz, a mi lesz:
Szép kis lány ágya vetve lesz.
Dunnám, párnám
lehajlik,
Ereszsz be, rózsám, a falig,
Ereszsz be, rózsám, a falig,
Nálad mulatok holnap is.
Ereszsz be, rózsám, a falig,
Ereszsz be, rózsám, a falig,
Nálad mulatok holnap is.
30.
Dunnám, párnám de
tarka,
Hej kimaradtam alóla,
Megérem én még valaha:
Rózsámmal fekszem alatta.
Hej kimaradtam alóla,
Megérem én még valaha:
Rózsámmal fekszem alatta.
Párnám csúcsa
behajlik,
Eredj be, rózsám, a falig,
Eredj be, rózsám, a falig,
Veled mulatok hajnalig.
Eredj be, rózsám, a falig,
Eredj be, rózsám, a falig,
Veled mulatok hajnalig.
Beljebb, beljebb a
falig,
Öleljük egymást hajnalig,
Öleljük egymást hajnalig,
Mig öreg anyánk aluszik.
Öleljük egymást hajnalig,
Öleljük egymást hajnalig,
Mig öreg anyánk aluszik.
31.
Őrmény szalad a
parlagon,
A betyár meg a jó lovon;
Üti betyár őrmény hátát,
Neki adja hátas lovát,
A betyár meg a jó lovon;
Üti betyár őrmény hátát,
Neki adja hátas lovát,
32.
Mikor piros hajnal
hasad,
Kis pej lovam nyereg alatt;
Lovam lába indulásra,
Rózsám szája bucsuzásra.
Kis pej lovam nyereg alatt;
Lovam lába indulásra,
Rózsám szája bucsuzásra.
Által mentem a
kőhidon,
Utánam jött barna hugom,
Nem a hugom, a galambom,
Piros orczáját csókolom.
Utánam jött barna hugom,
Nem a hugom, a galambom,
Piros orczáját csókolom.
Hat ökröt adtam egy
lóért,
Hatvan tallért egy nyeregért,
Száz aranyat egy szép lányért,
Kit nem adnék egy világért!
Hatvan tallért egy nyeregért,
Száz aranyat egy szép lányért,
Kit nem adnék egy világért!
33.
Leszakadt a czifra szűröm
kötője,
Barna kis lány most ugrott ki belőle;
Csak arra az egyre kérlek: el ne hagyj!
Mert ha elhagysz, mint a rózsa elhervadsz.
Barna kis lány most ugrott ki belőle;
Csak arra az egyre kérlek: el ne hagyj!
Mert ha elhagysz, mint a rózsa elhervadsz.
34.
Ha énnekem gyolcsom, kontyom
volna,
Még jó reggel felöltöztem volna,
A piaczra kisétáltam volna,
Magam ottan mutogattam volna!…
Még jó reggel felöltöztem volna,
A piaczra kisétáltam volna,
Magam ottan mutogattam volna!…
35.
Ha szűröm lesz,
bocskorom,
Bizony megházasodom;
Ha szép feleségem lesz,
Bizony belé takarom.
Uczczu belé, meg-meg belé,
Bizony belé takarom!
Bizony megházasodom;
Ha szép feleségem lesz,
Bizony belé takarom.
Uczczu belé, meg-meg belé,
Bizony belé takarom!
36.
Megakarnék házasodni,
románé,
De nem tudok kit elvenni, románé,
A szegedi híres lányok – románé,
Nem akarnak hozzám jönni, románé.
De nem tudok kit elvenni, románé,
A szegedi híres lányok – románé,
Nem akarnak hozzám jönni, románé.
37.
Általmentem a
Tiszán,
Két kerekü talyigán,
Visszajöttem azután
Daruszőrü paripán.
Két kerekü talyigán,
Visszajöttem azután
Daruszőrü paripán.
Van paripám jó
hámos,
Bagaria szerszámos;
Ha én azt megfuttatom:
Galambomat meglátom,
Bagaria szerszámos;
Ha én azt megfuttatom:
Galambomat meglátom,
38.
Csipkés a szőlő
levele,
Vártalak, rózsám, az este,
Váratlanul jöttél hozzám,
Áldjon meg az isten, rózsám!
Vártalak, rózsám, az este,
Váratlanul jöttél hozzám,
Áldjon meg az isten, rózsám!
Az én rózsám
szemöldöke
Többet ér mint a hat ökre;
A hat ökre szántó-vető,
De a rózsám hü szerető.
Többet ér mint a hat ökre;
A hat ökre szántó-vető,
De a rózsám hü szerető.
39.
Az éjjel álmomban
Olyan álmot láttam:
A kőrösi pusztán
Nyolcz ökrön szántottam.
Olyan álmot láttam:
A kőrösi pusztán
Nyolcz ökrön szántottam.
Haj elébb, haj
elébb
Asszonyom nyolcz ökre,
Huzzad a boronát,
Hadd teremjen buza
Asszonyom nyolcz ökre,
Huzzad a boronát,
Hadd teremjen buza
Ritka buza,
ritka,
Kiben konkoly nincsen;
Ritka a szerelem,
Kiben hiba nincsen.
Kiben konkoly nincsen;
Ritka a szerelem,
Kiben hiba nincsen.
Az ökör a dolgát
Csak másnak miveli;
Asszonyom a lányát
Csak nekem neveli.
Csak másnak miveli;
Asszonyom a lányát
Csak nekem neveli.
Az ökör a földet
Nem magának szántja,
Az asszony a lányát
Nem magának tartja.
Nem magának szántja,
Az asszony a lányát
Nem magának tartja.
40.
Házam előtt van egy nagy
fa,
Piros kendő lobog rajta, iczczacza!
Barna babám rákötötte,
Egy pár csókot kapott érte, iczczacza!
Piros kendő lobog rajta, iczczacza!
Barna babám rákötötte,
Egy pár csókot kapott érte, iczczacza!
Piros kendő ugy
ellobog,
Az én szivem ugy eldobog, iczczacza!
Istenem! csak este lenne,
Barna babám erre jönne, iczczacza!
Az én szivem ugy eldobog, iczczacza!
Istenem! csak este lenne,
Barna babám erre jönne, iczczacza!
Aztán neki
megmondanám:
Itt az idő barna babám, iczczacza!
Elmehetünk esküvőre,
Eskü után mennyegzőre, iczczacza!
Itt az idő barna babám, iczczacza!
Elmehetünk esküvőre,
Eskü után mennyegzőre, iczczacza!
41.
Szekfü, zsálya,
petrezselyem,
Vajon ki kertjében terem?
Nem terem a senkiében,
Csak az én kedvesemében.
Vajon ki kertjében terem?
Nem terem a senkiében,
Csak az én kedvesemében.
Alig várom azt a
napot,
Szombat után vasárnapot,
Párjával kapom a csókot,
Kendővel az ajándékot.
Szombat után vasárnapot,
Párjával kapom a csókot,
Kendővel az ajándékot.
42.
Kertem alatt legel egy
kecske,
Őrzi azt egy barna menyecske,
Gyere, pajtás, fejjük, fejjük meg azt a kecskét,
Öleljük meg azt a barna menyecskét,
Őrzi azt egy barna menyecske,
Gyere, pajtás, fejjük, fejjük meg azt a kecskét,
Öleljük meg azt a barna menyecskét,
Hol lakol te rózsám? nem
tudom. –
Gyere velem, majd megmutatom.
Világos kék ajtóm, ajtóm fele, ablakom.
Jaj de régen nem láttalak galambom!
Gyere velem, majd megmutatom.
Világos kék ajtóm, ajtóm fele, ablakom.
Jaj de régen nem láttalak galambom!
Micsoda csárda ez? de
csínos,
Van-e benne szép lány takaros?
Ha nincs benne szép lány fé’től talpig takaros:
Bomoljon meg ez a hitvány kocsmáros!
Van-e benne szép lány takaros?
Ha nincs benne szép lány fé’től talpig takaros:
Bomoljon meg ez a hitvány kocsmáros!
43.
Nem szeretnék, nem szeretnék
parton járni,
Parton járni, parton járni, pappal hálni,
Mert a papnak, mert a papnak nincs subája.
Hideg a re-, hideg a reverendája.
Parton járni, parton járni, pappal hálni,
Mert a papnak, mert a papnak nincs subája.
Hideg a re-, hideg a reverendája.
Jobb szeretnék, jobb szeretnék
úton járni,
Úton járni, úton járni, úrral hálni,
Mert az úrnak, mert az úrnak szép szobája,
Van is annak, van is annak puha ágya.
Úton járni, úton járni, úrral hálni,
Mert az úrnak, mert az úrnak szép szobája,
Van is annak, van is annak puha ágya.
44.
Nagy hófúvás van,
Nagy hófúvás van,
Nagy hófúvás van az árokba’,
Szerelmes vagyok a lányokba.
Nagy hófúvás van,
Nagy hófúvás van az árokba’,
Szerelmes vagyok a lányokba.
Rámás csizmám
van,
Rámás csizmám van,
Rámás csizma van a lábamon,
Érted taposom el galambom.
Rámás csizmám van,
Rámás csizma van a lábamon,
Érted taposom el galambom.
Daru tollból van,
Daru tollból van,
Daru tollból van a bokrétám,
Csókolom a szádat Mariskám.
Daru tollból van,
Daru tollból van a bokrétám,
Csókolom a szádat Mariskám.
45.
Én vagyok egy bús
gerlicze,
Ki a párját elvesztette,
Egy vad galamb elkergette,
Szerelmünket irigylette.
Ki a párját elvesztette,
Egy vad galamb elkergette,
Szerelmünket irigylette.
46.
Zöld vetés közt keskeny az
út,
Én csak akkor kapok, ha jut,
Akkor kapok csókot lánytól:
Ha más elveri magától.
Én csak akkor kapok, ha jut,
Akkor kapok csókot lánytól:
Ha más elveri magától.
47.
Nem azért jöttem én
ide,
Hogy a subám itt igyam be;
Hanem azért jöttem ide:
Vagy-e, rózsám, egészségbe’?
Hogy a subám itt igyam be;
Hanem azért jöttem ide:
Vagy-e, rózsám, egészségbe’?
Egészségben, jóban
vagyok,
Nálad nélkül sokat vagyok,
Sokat vagyok nálad nélkűl,
Busulok is nálad nélkül.
Nálad nélkül sokat vagyok,
Sokat vagyok nálad nélkűl,
Busulok is nálad nélkül.
48.
49.
Árva csalány az
árokban,
Hegedűlnek a csárdában;
Jaj de szépen hege- rege- hegedűlnek,
Az én kedves szeretőmnek.
Hegedűlnek a csárdában;
Jaj de szépen hege- rege- hegedűlnek,
Az én kedves szeretőmnek.
Irhás subámnak az
alja
Czifrával van körűl rakva,
Valamennyi czifra van ra- van ra- rajta:
Annyi szép lány hever rajta.
Czifrával van körűl rakva,
Valamennyi czifra van ra- van ra- rajta:
Annyi szép lány hever rajta.
50.
Két malomra tartok
számot,
De csak egytől szedek vámot;
Kopik a kő, ujra megvágattatom,
Félre ütöm csárdásos kalapom.
De csak egytől szedek vámot;
Kopik a kő, ujra megvágattatom,
Félre ütöm csárdásos kalapom.
Kocsmárosné! van-e
szállás?
Szekeremnek száraz állás?
Akármerre forduljon a kereke,
A rudjának legyen csak jó helye.
Szekeremnek száraz állás?
Akármerre forduljon a kereke,
A rudjának legyen csak jó helye.