III.
TALÁLÓS MESÉK.

A találós mesék a népköltészetnek egyik legrégibb faját képezik. Már a legrégibb ős korban találunk némi nyomaira. Olvassuk ugyanis az ó szövetségi szent könyvekben (Birák XIV. 12–15.) hogy Sámson mennyegzője alkalmával, a filiszteusoknak a következő találós mesét adta fel megfejtés végett: „Az evő állatból étek jöve ki és az erősből édesség jöve ki“ s a megfejtőnek „harmincz inget és harmincz öltöző ruhákat“ igért. A görög Oedipus a Sphinx által feladott találós mese megfejtésére (Micsoda állat az, mely reggel négy lábon, délben kettőn, estve hármon jár?) Théba királyságát nyerte jutalmul. A keleti költészet müvei, époszok és mesék, egyaránt bővelkednek a talányokban; a Shah-Námében épen ugy előfordulnak talányfejtések, mint a Pántsatántra közmondásai között, melyek közül némelyiknek megfejtésére egy egész hosszú mesét kell elbeszélni.

Ganander, ki a finn nép találós meséit mint Frantsilai káplán 1783-ban kezdé először gyüjteni,37) azt jegyzi meg a régi gothokról, hogy a házasulandó ifjunak három vagy több találós mesét adtak fel s csak ha ezeket megfejtette, nyerte el a hajadon kezét. Az ő állitása folytán tudjuk továbbá, hogy a juutok (dánok) halálra itélt foglyaiknak három-kilencz találós mesét adtak fel s ha ezeket megfejtették, a halál alól felmentettek. Ezekből látjuk, hogy az ős korban a népek közt nagy divatja, sőt tekintélye volt a találós meséknek; s hogy gazdag ajándékot, királyságot, szerető hitvest kaptak jutalmul a megfejtők, vagy épen életöket mentették meg általa.

Népünknél a találós mesék szintén igen kedveltek. Alig van társas összejövetel, mint péld. őszszel a kukoricza fosztás s a hosszú téli estéken a fonó, hol elő ne kerülnének. Sőt nem csak ekkor hanem az élet komolyabb mozzanataiban sem feledkeznek meg róluk. Főkép a házasság kötés alkalmával egyik másik vidéken még mai napság is divatban vannak. Igy különösen a Rábaközben, midőn a menyasszonyt a vőlegény lakására átviszik, az érte jövő násznagyot a násznéppel együtt zárt ajtó megett fogadják, s a kiadó-násznagy a zörgetésre kérdi tőlök: mit akarnak, mire azt felelik, hogy oly járatban vannak, mint Jákob volt, midőn Rachelért messze földre utazott. Ekkor a menyasszony átadását azon feltét alatt igérik meg, ha nehány kérdésre megfelelnek, s eztán talányok, vagyis inkább ilyszerü bibliai feladatok megfejtése után bocsájtják be őket a szobába. Más helyt pedig még a leánykérés alatt van szokásban a találós mesék feladása, ugyanis a násznagy a házbeliek közül valakivel, mig a hajadon felkészül, bocsátkozik találós mesék fejtegetésébe, hogy – mint a régi gyüjtő megjegyzi – „a násznagyok haszontalansággal ne töltsék idejöket.“

Noha a találós mesék a népköltészet egyik figyelemre méltó ágát képezik, még is gyüjtésükre nálunk csak az ujabb időben forditottak nagyobb figyelmet; bár egyes tünemények e részben előbb is előfordultak. Igy a mult század utólsó tizedében Váczon megjelent „Énekes gyüjtemény“ egyik ivén találkozunk ugyan már velök, sőt ez később többször utánnyomatott, de ezek közt is találós mese alig van egynehány, a legtöbb nem egyéb ilynemü bibliai feladatoknál. A jelen század elején pedig Kulcsár István „Hasznos mulatságok“ czimü lapjában helylyel-közzel szintén adott ki egy-két találós mesét, de azokat versbe szedvén eredeti alakjokból kivetkőztette. Igy a régibb naptárakban, valamint Edvi Illés Pál iskolai kézi könyvében hasonlókép találunk nehányra. Ujabban legtöbbet közlött belőlök a Hunfalvy Pál szerkesztette „Magyar Nyelvészet,“ ugyanis a négy első évfolyam (Pest. 1856–1859.) nyolcz közleményben 688 találós mesét tett közzé. Az ezóta megjelent gyüjtemények közül majd mindegyik járult valamivel e szám öregbitéséhez. Igy Merényi László: „Eredeti Népmesék“ 2 kötet (Pest, 1861. az első kötet utolján van 92 találós mese) Arany László: „Eredeti népmesék“ (Pest, 1862. van benne közölve 54 találós mese.) Kriza János: „Vadrózsák“ (Kolozsvár, 1863. benne a találós mesék száma 116.) Pap Gyula: „Palócz népköltemények“ (Sárospatak. 1865.) van benne közölve 46 találós mese.

Gyüjteményembe, az itt közlött találós meséket csakis figyelem-gerjesztés okáért vettem fel. Ezek közt is több van olyan, mely nemcsak az előbbi gyüjteményekben megjelenteknek, hanem az ittenieknek is más szavakkal előadott változata, például a XI és CXVII. a XXXIII és XLVI. stb. Ezekből azonban, ha nem mondanám is, azonnal észre veszi a szives olvasó, hogy közlésöknél azon czél lebeget szemem előtt, miszerint az ugyanazon, de különböző kifejezésekkel előadott találós meséket eredeti, naiv alakjokban ösmertessem meg. Ezzel korántsem akarom azt mondani, hogy tehát az itt közlöttek jobbak előbbi változataiknál. Lehet ez is amaz is egyaránt jó, ha hiven meg van bennök tartva a szavak rythmusos elhelyezése, hangutánzás, alliteratio stb. melyek ugy találós meséinknek, mint közmondásainknak feltünő s jellemző tulajdonságait képezik. Gyüjtőink közül egynémelyik eddigelé épen erre nem fordított elég figyelmet. Lehet valamely találós mese vagy közmondás hütlenűl visszaadva a nélkűl, hogy a gyüjtő rajta – akár az eszmét, akár a szavakat tekintve, – a legcsekélyebb módositást tette volna. Épen a szavak rythmusos elhelyezésénél fogva – mert tapasztalásból tudom, hogy ugy közmondásaink, de legkivált találós meséink legnagyobb része nem vers, de ilyen rythmusos próza – ne legyen egy szó a maga helyén, hanem álljon előbb vagy hátrább: oda van az egésznek bája, zamata, eredetisége.

Ezeket akartam gyüjtőinknek figyelmébe ajánlani s egyuttal számot adni a gyüjtés körül saját eljárásomról.

Nyomdahiba a 363. lapon felül a 7-dik sorban: Ha lettem, olvasd: Ha letettem.

IV.
MESÉK.

1. A vasfejű ember. Ily szerkezetben még nem jelent meg sehol, s maga a Vasfejü ember is új név és uj alak a mesegyüjteményekben; kár, hogy jelleme nincs határozottan körvonalazva s egész szereplése bizonytalan és mellékes természetű. A mese többi részleteihez sok rokon vonás található. Igy a dió helyett, melyből nyáj özönlik ki, másutt hasonló bűverőjü tarisznya (Gaal mesegyüjteménye 13. szám) vagy szarv (Arany L. Magyar népmesék 124. lap) fordúl elő; viszont a dió mint ruhatartó szerepel. (Kriza: Vadrózsák 459. l.; Népd. és Mondák III. 254.). A három kutya hasonló viszonyok közt, kézirati gyüjteményünk egyik meséjében Csausz, Horpasz és Rekemondor nevet visel. A varázsgyürű szintén több meséből ismeretes, részint hasonló, részint másnemü bűverővel. (Lásd: Arany L. 173 és 254; Mérényi: Eredeti népmesék II. 118; Pap Gyula: Palóczmesék 112; Népdalok és Mondák III. köt. 201.).

2. János királyfi és Szélike. Változata Merényinél (Sajóvölgyi népmesék I. 1. sz.) A csudaerejű alakokról lásd Arany L. értekezését a „Népmesékről“ (Kisfaludy-társaság évlapjai IV. kötet 169.).

3. A özvegy asszony fia. Az alapeszme, hogy a királykisasszony ahhoz megy nőül, a ki meg tudja nevettetni, megvan Krizánál (9. szám) és Aranynál (266. lap) de eltérő részletekkel. Közelebb áll Gaal „Hatalmas sip“ czimü meséje (44. szám) bár ez is sok részletben eltér. Az álomzacskó helyett hasonló körülmények közt más mesében álompor (Gaal 14. sz.) vagy altató lehelet (Gaál 17.) fordul elő.

4. A Tülök vár. Csali mese. Lásd az első kötet jegyzeteit.

5. Haragszol szolga? Változata Jókainál. (A magyar nép adomái, Pest, 1856.) hol azonban a mese máskép végződik.

Nyomdahiba a 414. lapon felül a 7. sorban: Pali czigány, olvasd: Puli czigány.

6. Az éjféli táncz. Egész szerkezetében teljesen elüt a népmesék szokott alakjától. Inkább valami babonás-történet gyanánt foroghat a nép ajkán. Egypár hasonló darab már az eddigi gyüjteményekben is fordúl elé; például Merényinél II 5 és 7. sz.; Gaálnál 40. sz.; Pap Gyulánál 2. sz. Lásd ezekről Arany L. idézett értekezését (114. lap).

7. A loncsos medve. Második része (a kemenczébedobás) megvan Grimmnél (15. sz.) a Népdalok és Mondákban (II. 7. szám) és Arany L. meséiben (200. lap.)

8. A kis gömböcz. Változata Arany L. meséi közt: „A kis gömböcz“ (24. sz.).

9. A halál és a vén asszony. Változata az ismeretes Hatvani-mondának, midőn a deák az ördögöt azzal tartja távol magától, hogy a „cras“ szót ajtajára irja (Lásd: Jókai, „A magyar Faust“; Kisfaludy társaság évlapjai V. kötet 153. lap). Rokon egyébiránt több népmese is; Erdélyinél (Magyar Népmesék, Pest, 1855. 17. szám) Merényinél (Eredeti népmesék 7. szám). Grimmnél (42. sz.).

10. Az aranyhajú tündérkisasszony. A csudabéka gyakran eléfordul, de más szereppel mint e mesében. (Lásd: Népdalok és Mondák III. 15. sz.; Grimm 1. sz. Gyüjteményünk I. kötete 7. sz. stb.) A segédállatokról, minők e mesében: a kutya, hal és galamb, lásd Arany L. idézett értekezését 149. lap valamint Grimm 17. sz. meséjét. Az élet és halál vize előfordul első kötetünk 1 sz. meséjében (lásd az erre vonatkozó jegyzetet).