6.
(Névnapra.)
Vig örömmel, nagy
örömmel
Mostan köszöntünk,
Szomorúság, nagy bú, aggság
Távozzék tőlünk.
Mostan köszöntünk,
Szomorúság, nagy bú, aggság
Távozzék tőlünk.
Mennyi hajszál fejeden
áll
Annyi áldások,
Rád szálljanak, találjanak
Szép áldomások.
Annyi áldások,
Rád szálljanak, találjanak
Szép áldomások.
Vagy mint tenger
csöppjei,
Sík mezőnek fűvei:
Oly nagy bőven szálljanak rád
Égnek áldási.
Sík mezőnek fűvei:
Oly nagy bőven szálljanak rád
Égnek áldási.
7.
(Névnapra.)
Fénylik az öröm
hajnala,
A mely ködben vala,
Szívünk fellege
Pusztúl és vidúl ege,
A melyet hogy elérjűnk,
Az ur istentől kértünk
És meg is nyertünk.
A mely ködben vala,
Szívünk fellege
Pusztúl és vidúl ege,
A melyet hogy elérjűnk,
Az ur istentől kértünk
És meg is nyertünk.
Azt kívánjuk mi
szivesen,
Az istent szeressed,
Szent István! nevedet,
Terjeszsze életedet,
A Jézus legyen vezéred,
Míg az egeket eléred,
Istent dicsérjed.
Az istent szeressed,
Szent István! nevedet,
Terjeszsze életedet,
A Jézus legyen vezéred,
Míg az egeket eléred,
Istent dicsérjed.
Végre éltednek
fáklyája
Szakad vitorlája,
Tested a setét földbe,
Lelked a dicső menybe
Tegye, honnan vigye fel,
Menybe helyeztesse fel,
Szép dicsőségbe.
Szakad vitorlája,
Tested a setét földbe,
Lelked a dicső menybe
Tegye, honnan vigye fel,
Menybe helyeztesse fel,
Szép dicsőségbe.
Végre ha eljön az
óra,
Melyben csak egy szóra,
Te életed megrövidűl,
Tested hirtelenűl
Istennek szent angyala
Jobb karjára, oltalmára
Vigyen örök boldogságba,
A menyországba.
Melyben csak egy szóra,
Te életed megrövidűl,
Tested hirtelenűl
Istennek szent angyala
Jobb karjára, oltalmára
Vigyen örök boldogságba,
A menyországba.
8.
(Névnapra.)
Serkenj fel
lantos,
Pendítsd cziterádat,
Indítsd ékesen
Vígságos nótádat,
Mert ime felderűlt,
Búbánat elkerűlt,
Szent Mihály-napra,
Szent Mihály-napra.
Pendítsd cziterádat,
Indítsd ékesen
Vígságos nótádat,
Mert ime felderűlt,
Búbánat elkerűlt,
Szent Mihály-napra,
Szent Mihály-napra.
Imé ezekkel
Mi is jelen vagyunk,
Tisztesség’ tenni
Már meg is állottunk,
Nem keserűséggel,
Hanem víg örömmel,
Azért így szólunk,
Azért így szólunk:
Mi is jelen vagyunk,
Tisztesség’ tenni
Már meg is állottunk,
Nem keserűséggel,
Hanem víg örömmel,
Azért így szólunk,
Azért így szólunk:
Áld meg úr isten!
E háznak gazdáját,
Segitsd mindenben
Ő igaz szándékát,
A paradicsomban,
Dicső menyországban,
Örökké. Amen,
Örökké. Amen.
E háznak gazdáját,
Segitsd mindenben
Ő igaz szándékát,
A paradicsomban,
Dicső menyországban,
Örökké. Amen,
Örökké. Amen.
9.
(Névnapra.)
Nagy ajándék, kegyes
szándék
Istentől, hogy juttatja,
Embert számos és vidámos
Időkre hogy juttatja.
Mert igy leli, kedvét teli,
Mindenfelől beszemléli
Szívének indúlatja.
Istentől, hogy juttatja,
Embert számos és vidámos
Időkre hogy juttatja.
Mert igy leli, kedvét teli,
Mindenfelől beszemléli
Szívének indúlatja.
Örűljetek, a míg
éltek
Békeségben e földön,
Ti kik egyesíttettetek
A páros szeretetben.
Gyermekitek, ti a kiket
Ajándékúl nyertetek,
Mennyben légyen veletek.
Békeségben e földön,
Ti kik egyesíttettetek
A páros szeretetben.
Gyermekitek, ti a kiket
Ajándékúl nyertetek,
Mennyben légyen veletek.
10.
(Rigmusok.)
Bor, búza, békeség szálljon
házatokra,
Egy garaskát kérnék az én markocskámba,
Adjátok ki hamar, hadd megyek dolgomra,
Mert másutt is várnak a jó mézes borra.
Egy garaskát kérnék az én markocskámba,
Adjátok ki hamar, hadd megyek dolgomra,
Mert másutt is várnak a jó mézes borra.
Ha ki nem adjátok, ördögséget
tudok:
Hármat közűletek mindjárt kiragadok:
Egyiket a szűcsöt, másikat a vargát,
Harmadikat a mendikás diákot.
Hármat közűletek mindjárt kiragadok:
Egyiket a szűcsöt, másikat a vargát,
Harmadikat a mendikás diákot.
11.
Zörgetik a kulcsot, pénzt
akarnak adni,
Ha karajczárt adnak, nem fogom elvenni,
Ha garaskát adnak, meg fogom köszönni,
Ha piszkafát adnak, el fogok szaladni.
Ha karajczárt adnak, nem fogom elvenni,
Ha garaskát adnak, meg fogom köszönni,
Ha piszkafát adnak, el fogok szaladni.
Tányér-e vagy tallér, de
nagyot csördűle,
Talán a szolgáló a csávába dűle,
Ugy áll a két lába, mint az eke szarva.
Rá illene arra a kordovány csizma.
Talán a szolgáló a csávába dűle,
Ugy áll a két lába, mint az eke szarva.
Rá illene arra a kordovány csizma.
12.
13.
Ha én bika
volnék,
Az útfélen teremnék,
Az oláh pap szekerét
Mind összetördelném.
Az útfélen teremnék,
Az oláh pap szekerét
Mind összetördelném.
14.
Mennyország piacza gyémánttal
van rakva,
Annak a közepén egy arany almafa,
Zölddel leveledzik, aranynyal bimbódzik,
Annak a gyümölcsét az angyalok szedik.
Annak a közepén egy arany almafa,
Zölddel leveledzik, aranynyal bimbódzik,
Annak a gyümölcsét az angyalok szedik.
Király volt az apám a nagy
Ázsiába’,
Kétfelől aranyláncz csüngött a nyakába’,
Hátúl egy szűrkankó csüngött az inába’, –
A ki ezt elhiszi, nem mén mennyországba.
Kétfelől aranyláncz csüngött a nyakába’,
Hátúl egy szűrkankó csüngött az inába’, –
A ki ezt elhiszi, nem mén mennyországba.
15.
16.
Itkom pitkom kis
Pesten
Verebeket patkólnak,
Túl Szegeden, Dorozsmán,
A csikók tánczolnak,
Czibakházán a kertészek
Kertészesen nadrágot is fejelnek.
Minapában felakasztottak egy holt palotát,
Átalnyomozták a Tiszán,
Ráfogták egy görbe fűzfára:
Ez volt!
Kiküldte Borbély Borotvás Pál úr a szolgáját.
Muzsikál a galuska
Kifordított subába,
Tánczra ugrik a laska
Zsíros ingbe, gatyába;
Haj! durrantós galuska,
Bárány-bőrű tarhonya,
Uraságos riskása,
De jobb annál a szárma.34)
Nincsen borsó, sem lencse,
Csillámlik a zsendicze.
Verebeket patkólnak,
Túl Szegeden, Dorozsmán,
A csikók tánczolnak,
Czibakházán a kertészek
Kertészesen nadrágot is fejelnek.
Minapában felakasztottak egy holt palotát,
Átalnyomozták a Tiszán,
Ráfogták egy görbe fűzfára:
Ez volt!
Kiküldte Borbély Borotvás Pál úr a szolgáját.
Muzsikál a galuska
Kifordított subába,
Tánczra ugrik a laska
Zsíros ingbe, gatyába;
Haj! durrantós galuska,
Bárány-bőrű tarhonya,
Uraságos riskása,
De jobb annál a szárma.34)
Nincsen borsó, sem lencse,
Csillámlik a zsendicze.
17.
Szegény legény a
tücsök,
Házasodni készűl,
Ölelgeti a legyet,
El akarja venni.
Házasodni készűl,
Ölelgeti a legyet,
El akarja venni.
Farkas volt a
mészáros,
Három ökröt vágott,
Azontúl meg malaczot
Tízet is lerántott.
Három ökröt vágott,
Azontúl meg malaczot
Tízet is lerántott.
A kutya is a
küszöbön
Borsot akar törni,
A macska is a konyhában
Szakács akar lenni.
Borsot akar törni,
A macska is a konyhában
Szakács akar lenni.
Oda ugrik a
hörcsög,
Násznagy akar lenni,
Mellé ugrik az egér,
Társa akar lenni.
Násznagy akar lenni,
Mellé ugrik az egér,
Társa akar lenni.
Gólya volt a
pirímás,
Szúnyog a szekundás,
Büdös bogár a bőgös,
Zöld béka a flótás.
Szúnyog a szekundás,
Büdös bogár a bőgös,
Zöld béka a flótás.
Farkas farkát
billegeti,
Dudás akar lenni,
Róka lábát egyengeti,
Tánczra akar menni.
Dudás akar lenni,
Róka lábát egyengeti,
Tánczra akar menni.
Megvolt már a szent
békeség,
Szólnak a muzsikák;
Tánczra ugrik a majom,
Elrántja a pujkát.
Szólnak a muzsikák;
Tánczra ugrik a majom,
Elrántja a pujkát.
Soh’se láttam a
fullánkot
Még olyan mérgesnek,
A dongó a darázszsal
Földön verekesznek.
Még olyan mérgesnek,
A dongó a darázszsal
Földön verekesznek.
Oda ugrik a
varjú,
Biró akar lenni,
Ugy megvágta egy vén tyúk,
Föl se tudott kelni.
Biró akar lenni,
Ugy megvágta egy vén tyúk,
Föl se tudott kelni.
18.
(H.-m.-vásárhelyi tájszólás szerint.)
A mezőbe’ a
tücsök
Készűl házasodni,
Ölelgeti a legyet,
El akarja vönni.
– Elvönnélek, tė kis légy,
Ha kicsi nem vó’nál.
– Hozzád mönnék tė tücsök,
Ha görbe nem vó’nál.
Mög vó’t a szent ėgyesség,
Nagy hírbe gyütt náluk,
Hogy ily dicső nemzetség
Csapja itt mönnyegzőjit.
Szėcskó, darázs, szitakötő,
Száz borozdabillögető,
Bűregér, s több nömös czéhök,
Bölcs násznagyok és vőfélyök
Vó’tak ott nagy parádéba’.
A nyoszolyók mind pillangók,
A traktához ragaszkodók.
Az ebédhön mögjelöntek
Mint hivatalos vendégök. –
Mögkezdődött a múlatság,
Szóltak a torombiták;
Oda ugrott a majom,
Mögjárta a polkát.
Gólya vó’t a szekundás,
Kis béka a flótás,
Büdös-bogár a brúgos,
Szúnyog vó’t a prímás.
Farkas vó’t a mészáros,
Hat ökröt lėvágott,
A mellé mög malaczot
Ötvenet lėrántott
Kecske vó’t a szakácsné,
Jó gulyás-húst főzött –
Még az ebéd elkészűlt:
A tücsök elszökött.
Készűl házasodni,
Ölelgeti a legyet,
El akarja vönni.
– Elvönnélek, tė kis légy,
Ha kicsi nem vó’nál.
– Hozzád mönnék tė tücsök,
Ha görbe nem vó’nál.
Mög vó’t a szent ėgyesség,
Nagy hírbe gyütt náluk,
Hogy ily dicső nemzetség
Csapja itt mönnyegzőjit.
Szėcskó, darázs, szitakötő,
Száz borozdabillögető,
Bűregér, s több nömös czéhök,
Bölcs násznagyok és vőfélyök
Vó’tak ott nagy parádéba’.
A nyoszolyók mind pillangók,
A traktához ragaszkodók.
Az ebédhön mögjelöntek
Mint hivatalos vendégök. –
Mögkezdődött a múlatság,
Szóltak a torombiták;
Oda ugrott a majom,
Mögjárta a polkát.
Gólya vó’t a szekundás,
Kis béka a flótás,
Büdös-bogár a brúgos,
Szúnyog vó’t a prímás.
Farkas vó’t a mészáros,
Hat ökröt lėvágott,
A mellé mög malaczot
Ötvenet lėrántott
Kecske vó’t a szakácsné,
Jó gulyás-húst főzött –
Még az ebéd elkészűlt:
A tücsök elszökött.
19.
Bárcsak már
minálunk
Olyan templom lenne,
Kinek a teteje
Túrós lepény lenne.
Olyan templom lenne,
Kinek a teteje
Túrós lepény lenne.
Bárcsak már
minálunk
Olyan templom lenne,
Kinek a teteje
Kásás hurka lenne.
Olyan templom lenne,
Kinek a teteje
Kásás hurka lenne.
Bárcsak már
minálunk
Olyan templom lenne,
Kinek az ablaka
Pálinkás kád lenne.
Olyan templom lenne,
Kinek az ablaka
Pálinkás kád lenne.
Bárcsak már
minálunk
Olyan templom lenne,
Kinek a harangja
Sörös hordó lenne.
Olyan templom lenne,
Kinek a harangja
Sörös hordó lenne.
20.
Pokol kapujába’ egy nagy
cserfa vala,
Annak minden ágán egy-egy varga vala,
A szél megzúdúla, a fa meglódúla,
Arról a sok varga mind pokolra húlla.
Haj ide Bodonba,
Kilencz varga pokolba;
Üssed menykő a kaptafát,
Hadd szaladjanak a vargák!
Annak minden ágán egy-egy varga vala,
A szél megzúdúla, a fa meglódúla,
Arról a sok varga mind pokolra húlla.
Haj ide Bodonba,
Kilencz varga pokolba;
Üssed menykő a kaptafát,
Hadd szaladjanak a vargák!
21.
Iczakos, ficzakos szerencsés
jó napot!
Tudják-e kelmetök hogy van az állapot?
Lőcscsel szokták nálunk nyaggatni a papot,
Mert gyakran kocsmában kitöri a csapot
Tudják-e kelmetök hogy van az állapot?
Lőcscsel szokták nálunk nyaggatni a papot,
Mert gyakran kocsmában kitöri a csapot
22.
Jó napot vitézek! ide
hallgassatok,
Jó tormás csukával engemet tartsatok,
A nagy sárga répát énnekem adjátok:
Szűröm gallérjából majd nektek papolok.
Jó tormás csukával engemet tartsatok,
A nagy sárga répát énnekem adjátok:
Szűröm gallérjából majd nektek papolok.
Midőn én a hadban főkapitány
voltam,
A temető kertben sok bodzát levágtam,
Mikor Várad alatt bolhán nyargalóztam,
Fűzfa-paripámon magamat hánytattam.
A temető kertben sok bodzát levágtam,
Mikor Várad alatt bolhán nyargalóztam,
Fűzfa-paripámon magamat hánytattam.
Mikor szent Lászlónak hírét
sem hallottam,
Hogy hozzá mehessek, arról gondolkoztam,
Jóllehet még akkor világon sem voltam,
Mégis egy tarisznyát a nyakamba vontam.
Hogy hozzá mehessek, arról gondolkoztam,
Jóllehet még akkor világon sem voltam,
Mégis egy tarisznyát a nyakamba vontam.
Azt mindjárt megtöltém fényes
holdvilággal,
Téli csillagoknak szagos illatjával;
Igy indultam utra egy tarisznya mákkal,
És mák nélkül töltött jó mákos kalácscsal.
Téli csillagoknak szagos illatjával;
Igy indultam utra egy tarisznya mákkal,
És mák nélkül töltött jó mákos kalácscsal.
Bujdosásom közben voltam egy
városba’,
S láttam egy nagy csodát, hogy ökör az ólba
Be nem tudott menni, – bujt az egér-lyukba,
Csak nem hanyatt estem csodálkozásomba’.
S láttam egy nagy csodát, hogy ökör az ólba
Be nem tudott menni, – bujt az egér-lyukba,
Csak nem hanyatt estem csodálkozásomba’.
Sokat bujdostam én a nagy
tenger mellett,
Látjátok a szüröm Mátra-széllel béllelt;
Láttam, hogy egy czigány ötven kutyát ellett,
Kitéptem hajamat, nevetnem úgy kellett.
Látjátok a szüröm Mátra-széllel béllelt;
Láttam, hogy egy czigány ötven kutyát ellett,
Kitéptem hajamat, nevetnem úgy kellett.
Obránczos a subám, mert a
hideg leli,
Pókhálós ingemet a takács most szövi,
Süvegemet pedig az ötvös reszeli,
Igy hát öltözetem Bécsből hozott semmi.
Pókhálós ingemet a takács most szövi,
Süvegemet pedig az ötvös reszeli,
Igy hát öltözetem Bécsből hozott semmi.
Találtam én tegnap egy zsidót
az úton,
Kérdeztem, hol lakik? – azt mondta, hogy: Túron;
Nem nézhetvén őtet, ugy megvágtam nyakon,
Hogy feje kiugrott mindjárt a szájlyukon.
Kérdeztem, hol lakik? – azt mondta, hogy: Túron;
Nem nézhetvén őtet, ugy megvágtam nyakon,
Hogy feje kiugrott mindjárt a szájlyukon.
Bátyád a szakálát félvállra
vetette,
A mi kis esze volt, zacskóba kötötte,
A zacskó zsíros volt, a kutya megette, –
Jaj, szegény bátyádnak nincs már egy csep esze!
A mi kis esze volt, zacskóba kötötte,
A zacskó zsíros volt, a kutya megette, –
Jaj, szegény bátyádnak nincs már egy csep esze!
Ösmertem apádat zsíros,
bocskorban járt,
Láttam, hogy izével kente meg a haját;
Mégis magad mostan oly kényesen hordod,
Pedig hát t....os vagy, töröld meg az orrod. –
Láttam, hogy izével kente meg a haját;
Mégis magad mostan oly kényesen hordod,
Pedig hát t....os vagy, töröld meg az orrod. –
Eb hazudjék többet, mert már
meguntátok,
Jobb hogy erszényteknek száját megnyitjátok,
Garasokat is most reám hajigáltok,
Három-négy forintot zsebembe dugjatok!
Jobb hogy erszényteknek száját megnyitjátok,
Garasokat is most reám hajigáltok,
Három-négy forintot zsebembe dugjatok!
HALOTTI ÉNEKEK.
1.
(Nóta: Hogy a babiloni vizeknél stb.)
Már elmégy tőlem szerelmes egy
kincsem,
Nehezebben válok meg tőled mintsem
Lelkem megválna gyarló testemtől,
Készebb volnék megválni éltemtől,
Mint te tőled, életemnek hiv párja,
Jaj, jaj! mint folyik szemeimnek árja.
Nehezebben válok meg tőled mintsem
Lelkem megválna gyarló testemtől,
Készebb volnék megválni éltemtől,
Mint te tőled, életemnek hiv párja,
Jaj, jaj! mint folyik szemeimnek árja.
Engem itt hagysz völgyén a
siralomnak,
Te helyére mégy a nyúgodalomnak;
Én a szomorúságoknak útján
Sietek az én hív párom után.
Hogy kell megválni az egygyé-lett hívnek,
E két egymást szívből szerető szívnek!
Te helyére mégy a nyúgodalomnak;
Én a szomorúságoknak útján
Sietek az én hív párom után.
Hogy kell megválni az egygyé-lett hívnek,
E két egymást szívből szerető szívnek!
Csáki Sára, im kedves
feleségem
A minket egybe köttetett szerelem
Nem tarthat meg, el kell tőled válni,
Akaratom ellen búcsút venni;
Tőled válásom szívem hasogatja,
De ez a mennyei ur akaratja.
A minket egybe köttetett szerelem
Nem tarthat meg, el kell tőled válni,
Akaratom ellen búcsút venni;
Tőled válásom szívem hasogatja,
De ez a mennyei ur akaratja.
Nyúgodjál hát meg az urnak
tetszésén,
Maradj el, kérlek, árváiddal és én
Elmegyek, de az ur gondot visel
Árváimról, te azt ne felejtsd el;
Az ur áldjon meg kedves feleségem,
Viselje gondod a jó isten, kérem.
Maradj el, kérlek, árváiddal és én
Elmegyek, de az ur gondot visel
Árváimról, te azt ne felejtsd el;
Az ur áldjon meg kedves feleségem,
Viselje gondod a jó isten, kérem.
Kedves társam! már én tőlem
megváltál,
Hat éveket velem együtt számláltál;
Szép békeségben éltünk mind végig,
Míg értem a halálnak révéig.
Mint gyarló ember hogy ha te ellened
Vétettem: már mind azokról megengedj!
Hat éveket velem együtt számláltál;
Szép békeségben éltünk mind végig,
Míg értem a halálnak révéig.
Mint gyarló ember hogy ha te ellened
Vétettem: már mind azokról megengedj!
Köszönöm hozzám mutatott
hűséged,
Irántam mutatott jó szivűséged
Fizesse meg az ur, őtet kérem,
Most is midőn meghűlt már a vérem,
Mind e földön, mind pedig a mennyégbe,
Az ur színe előtt a dicsőségbe.
Irántam mutatott jó szivűséged
Fizesse meg az ur, őtet kérem,
Most is midőn meghűlt már a vérem,
Mind e földön, mind pedig a mennyégbe,
Az ur színe előtt a dicsőségbe.
Kedves gyermekim kik nékem
valátok!
Intéseimet tészem már hozzátok,
Ferencz és Judit immár látjátok,
Árváúl hagyott édes atyátok;
Titeket én fel nem nevelhetélek,
De ki állhat ellen az ur kezének!
Intéseimet tészem már hozzátok,
Ferencz és Judit immár látjátok,
Árváúl hagyott édes atyátok;
Titeket én fel nem nevelhetélek,
De ki állhat ellen az ur kezének!
Oh halál mért vagy hozzám oly
kegyetlen,
Mért ragadál el, a míg neveletlen
Gyermekeimet fel nem nevelém?
Miért lövelsz mérges nyilat belém? –
Uram, jobban tudod, nem perlek veled,
Tudom, árváimnak gondját viseled.
Mért ragadál el, a míg neveletlen
Gyermekeimet fel nem nevelém?
Miért lövelsz mérges nyilat belém? –
Uram, jobban tudod, nem perlek veled,
Tudom, árváimnak gondját viseled.
Orbán István édes kedves jó
atyám!
A ki mindenkor hív voltál én hozzám,
Jó anyám, Oláh Anna, párjával,
Az ur áldjon meg sok áldásával;
Testvéreimet az urnak kezébe
Ajánlom mind végiglen szerelmébe.
A ki mindenkor hív voltál én hozzám,
Jó anyám, Oláh Anna, párjával,
Az ur áldjon meg sok áldásával;
Testvéreimet az urnak kezébe
Ajánlom mind végiglen szerelmébe.
Egy szóval kik engem
megtiszteltetek,
Végső tisztességet nekem tettetek:
Az ur oltalmába mind ajánlom,
Mert már én nyúgodalmam találom
Az urnak jobbja felől, a mennyégben,
Hol végnélkül dicsérem őtet. Ámen.
Végső tisztességet nekem tettetek:
Az ur oltalmába mind ajánlom,
Mert már én nyúgodalmam találom
Az urnak jobbja felől, a mennyégben,
Hol végnélkül dicsérem őtet. Ámen.
2.
(Nóta: Óh ártatlanság báránya.)
Soká éljen bár
valaki,
De magát nem húzhatja ki
Az alól, hogy valahára
Ne jusson végórájára.
De magát nem húzhatja ki
Az alól, hogy valahára
Ne jusson végórájára.
Már Kis Tóth István is
ére
A koporsó fenekére,
Ki kedves feleségével
Szép életet élt békével.
A koporsó fenekére,
Ki kedves feleségével
Szép életet élt békével.
Éltem hatvan őszt és
tavaszt,
De halál tovább nem halaszt,
Hűséges páromtól választ,
Szemére könnyeket áraszt.
De halál tovább nem halaszt,
Hűséges páromtól választ,
Szemére könnyeket áraszt.
Sajnálom hitves
társamat,
Neveletlen árváimat,
István- Sándor- Zsuzsánnámat, –
Itt hagyom jó barátimat.
Neveletlen árváimat,
István- Sándor- Zsuzsánnámat, –
Itt hagyom jó barátimat.
Igy volt az ur
akaratja,
Rajtam megtetszett hatalma;
De már bizom Johovámra,
Vigyázzon árva házamra.
Rajtam megtetszett hatalma;
De már bizom Johovámra,
Vigyázzon árva házamra.
3.
(Nóta: Hallgasd meg, uram, kérésem.)
Mint ért gabona
aratást
Várja a kívánt takarást:
Ugy testem boldog halást
Várta csendes nyúgovást,
Mert nyolczvankét idős voltam,
A mikoron én megholtam,
Diószegi István nevem
Volt, míg az élők közt éltem.
Várja a kívánt takarást:
Ugy testem boldog halást
Várta csendes nyúgovást,
Mert nyolczvankét idős voltam,
A mikoron én megholtam,
Diószegi István nevem
Volt, míg az élők közt éltem.
Ember eszedbe
veheted,
Hogy csak vándorlás életed,
Szükség rólam tanúlnod,
Hogy utánam kell jutnod,
Mert por vagy, azzá kell lenned,
Te néked is el kell menned,
Bár erős vagy, hatalmas légy,
A halálban te is részt végy.
Hogy csak vándorlás életed,
Szükség rólam tanúlnod,
Hogy utánam kell jutnod,
Mert por vagy, azzá kell lenned,
Te néked is el kell menned,
Bár erős vagy, hatalmas légy,
A halálban te is részt végy.
Mert ki született
anyától:
Az irígy halál zsoldjától
Meg nem menekedhetik,
Bár jót cselekedhetik.
Mint a ki itten meghala,
Egy jó kegyes atya vala,
Még is életének vége
Lett, hogy fáklyája elége.
Az irígy halál zsoldjától
Meg nem menekedhetik,
Bár jót cselekedhetik.
Mint a ki itten meghala,
Egy jó kegyes atya vala,
Még is életének vége
Lett, hogy fáklyája elége.
De lelke vígad az
égben,
A mennyei dicsőségben,
Megváltójával örűl
Szent atyja jobbja körűl,
Ahol szent, szent, szent zengéssel
És angyali énekléssel
Áldja teremtő istenét,
Ki bölcsen teremtett mindent.
A mennyei dicsőségben,
Megváltójával örűl
Szent atyja jobbja körűl,
Ahol szent, szent, szent zengéssel
És angyali énekléssel
Áldja teremtő istenét,
Ki bölcsen teremtett mindent.
4.
(Nóta: Mint a szép hives patakra…)
E világnak minden
csínos
Javait megkóstoltam,
De hasznait igen kínos
Fájdalmakkal pótoltam,
Míg esztendőm kötele
Ötvenháromra tele,
Ha nézem annyi szereit,
Látom bajos ezereit.
Javait megkóstoltam,
De hasznait igen kínos
Fájdalmakkal pótoltam,
Míg esztendőm kötele
Ötvenháromra tele,
Ha nézem annyi szereit,
Látom bajos ezereit.
Már a halál
lekaszálla,
Mint elfáradt szolgáját,
Nagy kínok közt reám szálla,
Szenvedém lába nyomát.
Testem meghűlt, már merő,
Nincs bennem semmi erő,
Jól van, mert kinom megcsüggedt,
Inamba többet nem üget.
Mint elfáradt szolgáját,
Nagy kínok közt reám szálla,
Szenvedém lába nyomát.
Testem meghűlt, már merő,
Nincs bennem semmi erő,
Jól van, mert kinom megcsüggedt,
Inamba többet nem üget.
Készittetik testem
vára,
Lelkem az égbe juta,
Ur Jézus Krisztus szavára
Mennyországba bejuta.
Jézus hívja mennyégbe
Lelkemet, hogy menjek be.
Testem az itélet napkor
Feltámad és örvend akkor.
Lelkem az égbe juta,
Ur Jézus Krisztus szavára
Mennyországba bejuta.
Jézus hívja mennyégbe
Lelkemet, hogy menjek be.
Testem az itélet napkor
Feltámad és örvend akkor.
Áldásomat nyujtom
hozzád
Kedves Pap Erzsébetem,
Lelkem szánja özvegy orczád,
Hogy árváimat nézem;
Az úrnak segedelme
Legyen élted védelme,
És mikor fáklyája elég:
Vegye be lelkedet az ég.
Kedves Pap Erzsébetem,
Lelkem szánja özvegy orczád,
Hogy árváimat nézem;
Az úrnak segedelme
Legyen élted védelme,
És mikor fáklyája elég:
Vegye be lelkedet az ég.
Kedves gyermekim!
hozzátok
Ez útból szólok vissza,
Könnyeiteket orczátok
Értem hiába iszsza,
Hagyjátok el sirástok,
Értem jaj-zokogástok;
Csak éltetek tartománya
Légyen az úr tudománya.
Ez útból szólok vissza,
Könnyeiteket orczátok
Értem hiába iszsza,
Hagyjátok el sirástok,
Értem jaj-zokogástok;
Csak éltetek tartománya
Légyen az úr tudománya.
Jó barátaim! a
kikkel
Éltem itt barátságba’,
Míg utánam jönnétek el
Mennyei boldogságba:
Addig éljetek készen
És jól, hogy szerencsésen
Lehessetek mennyben kalmár,
Mint én az angyalokkal már.
Éltem itt barátságba’,
Míg utánam jönnétek el
Mennyei boldogságba:
Addig éljetek készen
És jól, hogy szerencsésen
Lehessetek mennyben kalmár,
Mint én az angyalokkal már.
Ne irtózz testem, szállj
belé
Szomorú koporsódba,
Nincs ott örök romlandóság, –
Megnyerted Jézusodban;
Megszűnt a halál lángja,
Koporsódnak fullánkja,
Meg van a próba felőle:
Jézus kiszállott belőle.
Szomorú koporsódba,
Nincs ott örök romlandóság, –
Megnyerted Jézusodban;
Megszűnt a halál lángja,
Koporsódnak fullánkja,
Meg van a próba felőle:
Jézus kiszállott belőle.
Vedd bé testemet föld
pora,
Hadd töltse rothadását,
Az úr lészen tudom jómra,
Hiszem feltámadását.
Oh! Jézus, idvességem,
Te valál reménységem,
Piros véred drága csepje,
Kérlek, bűnömet ellepje.
Hadd töltse rothadását,
Az úr lészen tudom jómra,
Hiszem feltámadását.
Oh! Jézus, idvességem,
Te valál reménységem,
Piros véred drága csepje,
Kérlek, bűnömet ellepje.
5.
(Nóta: Szomoru a halál a gyarló embernek…)
Útazók nézzetek e gyászos
táblára,
Találtok ebben is bánatos példára,
Melyben a már éden-kertjebeli átok
Betölt, esztendőmből mindnyájan látjátok.
Találtok ebben is bánatos példára,
Melyben a már éden-kertjebeli átok
Betölt, esztendőmből mindnyájan látjátok.
Hogy fogtam méhembe kedves
magzatomat:
Ottan éreztette velem sok jajomat;
Mikor már elszűltem véres fájdalommal,
Szűlésem pecsétlé kínos halálommal.
Ottan éreztette velem sok jajomat;
Mikor már elszűltem véres fájdalommal,
Szűlésem pecsétlé kínos halálommal.
Jaj, hűséges társam, ugyan ki
ne szánna,
Kedves árváiddal tőletek megválna,
Mert gyászos fejedet sok bú bánat járja,
Minden felől jő rád keserűség árja.
Kedves árváiddal tőletek megválna,
Mert gyászos fejedet sok bú bánat járja,
Minden felől jő rád keserűség árja.
Nincs már, ki hordozza
házadnak bajait,
Nincs társ, ki társának mondhatja panaszit,
Nincs anya, ki jóra oktassa magzatit,
Egyedűl rád hagyta az élet bajait.
Nincs társ, ki társának mondhatja panaszit,
Nincs anya, ki jóra oktassa magzatit,
Egyedűl rád hagyta az élet bajait.
Tekintvén igyetlen kedves
árváidra,
Anya nélkűl reád hagyott magzatidra,
Oh mely bokros bánat tódult bánatodra,
Zokogó jajszó jön rezgő ajakidra.
Anya nélkűl reád hagyott magzatidra,
Oh mely bokros bánat tódult bánatodra,
Zokogó jajszó jön rezgő ajakidra.
Jaj, igyetlen árvák meghűltek
kezeim,
Nem vigyáz, homályba borúltak szemeim,
Nem oktat, elálltak kedves beszédeim,
Nem apolygat, mert már elhaltak karjaim.
Nem vigyáz, homályba borúltak szemeim,
Nem oktat, elálltak kedves beszédeim,
Nem apolygat, mert már elhaltak karjaim.
Ámbár én meghaltam, mennyben
még az úr él,
Ki édes anya helyt melletted majd fel kél,
Nem lesz tartós rátok nézve e gyászos tél,
Eljő még a kedves újító déli szél.
Ki édes anya helyt melletted majd fel kél,
Nem lesz tartós rátok nézve e gyászos tél,
Eljő még a kedves újító déli szél.
Még egy szóm hozzátok, már
hozzátok térek
Édes atyám s anyám; bocsánatot kérek,
Kedves testvéreim tőletek, ha nyerek,
Áldást kíván szívem, ezzel már elmegyek.
Édes atyám s anyám; bocsánatot kérek,
Kedves testvéreim tőletek, ha nyerek,
Áldást kíván szívem, ezzel már elmegyek.
6.
(Nóta: Hallgasd meg, uram, kérésem…)
Nézd meg csak élő, mint
jártam,
A midőn még nem is vártam,
Imé nagy hirtelenűl
Megholtam véletlenűl;
Huszonöt idős koromba’
Tesznek setét koporsómba,
Nagy Erzsébet volt a nevem,
Míg itt az élők közt éltem.
A midőn még nem is vártam,
Imé nagy hirtelenűl
Megholtam véletlenűl;
Huszonöt idős koromba’
Tesznek setét koporsómba,
Nagy Erzsébet volt a nevem,
Míg itt az élők közt éltem.
Ember! eszedbe
veheted,
Hogy csak vándorlás életed,
Szükség rólam tanúlnod,
Hogy utánam kell jutnod,
Mert por vagy s azzá kell lenned,
Te néked is el kell menned,
Bár erős vagy hatalmas légy,
De te is a sírba elmégy.
Hogy csak vándorlás életed,
Szükség rólam tanúlnod,
Hogy utánam kell jutnod,
Mert por vagy s azzá kell lenned,
Te néked is el kell menned,
Bár erős vagy hatalmas légy,
De te is a sírba elmégy.
Már lelkem vigad az
égben,
A mennyei dicsőségben,
Megváltójával örűl
Szent atyja jobbja körül,
A hol szent, szent, szent zengéssel
És angyali énekléssel
Áldja teremtő istenét,
Ki bölcsen teremtett mindent.
A mennyei dicsőségben,
Megváltójával örűl
Szent atyja jobbja körül,
A hol szent, szent, szent zengéssel
És angyali énekléssel
Áldja teremtő istenét,
Ki bölcsen teremtett mindent.
Tóth János kedves férjemet,
–
Kivel páros életemet
Töltém nyolcz esztendőkig,
Igen kevés időkig, –
Itten hagytam özvegységben,
Szomorú, bajos inségben,
Istvánommal, Juditommal,
Két neveletlen árvámmal.
Kivel páros életemet
Töltém nyolcz esztendőkig,
Igen kevés időkig, –
Itten hagytam özvegységben,
Szomorú, bajos inségben,
Istvánommal, Juditommal,
Két neveletlen árvámmal.
Kedves szüléim,
szomszédim,
Rokonim és jó barátim
A kik nékem valátok,
Végső szóm ez hozzátok:
Hogy ti egymást szeressétek,
Az én példám kövessétek,
A míg ez életben éltek:
A nagy istent dicsérjétek!
Rokonim és jó barátim
A kik nékem valátok,
Végső szóm ez hozzátok:
Hogy ti egymást szeressétek,
Az én példám kövessétek,
A míg ez életben éltek:
A nagy istent dicsérjétek!
7.
(Nóta: Szomoru a halál a gyarló embernek…)
Elkészíték tehát – óh gyászos
tisztelet –
Ifiú Kis Pálnak a bús szemfödelet,
Csakugyan a nagy kín és szenvedés végre
Elmúlván, változott örök dicsőségre.
Ifiú Kis Pálnak a bús szemfödelet,
Csakugyan a nagy kín és szenvedés végre
Elmúlván, változott örök dicsőségre.
Készen a koporsó, nyitja a sír
száját,
Hogy bényelje nagyon megkínzott prédáját.
A halál fegyvere, vérengező karja
Imé az erőst is a sírba takarja.
Hogy bényelje nagyon megkínzott prédáját.
A halál fegyvere, vérengező karja
Imé az erőst is a sírba takarja.
Huszonkét esztendő még kevés
magába,
Csak siralmat hagy itt egy kis árvájába,
Sőt már gyümölcséből megmutatott zsengét,
Itt hágy egy fiatal, neveletlen gyengét.
Csak siralmat hagy itt egy kis árvájába,
Sőt már gyümölcséből megmutatott zsengét,
Itt hágy egy fiatal, neveletlen gyengét.
Kedves társam! kinek
esküvéssel adtam
Szívemet, hogy holtig szeretlek, fogadtam,
Kinek adtam szívem a jegyemmel egybe,
Mikor az úr előtt kapcsoltattunk egybe:
Szívemet, hogy holtig szeretlek, fogadtam,
Kinek adtam szívem a jegyemmel egybe,
Mikor az úr előtt kapcsoltattunk egybe:
Három esztendeje azon szép
órának,
Melyben mint hív párra ránk áldást adának;
Im azt a kötelet a halál ellőtte,
Hűségünk mentséget nem talált előtte.
Melyben mint hív párra ránk áldást adának;
Im azt a kötelet a halál ellőtte,
Hűségünk mentséget nem talált előtte.
Nem rég volt, hogy örűlni
kezdtünk egymásnak,
Már nekem mennem kell, mert nekem sírt ásnak,
Csak magad maradtál, légy nyúgodalommal,
A te neveletlen kis gyenge árváddal.
Már nekem mennem kell, mert nekem sírt ásnak,
Csak magad maradtál, légy nyúgodalommal,
A te neveletlen kis gyenge árváddal.
Szívem ezer nyíllal vagyon
által szúrva,
Midőn utánam sír egy ártatlan árva,
Kinek nincsen atyja, nincs gondviselője,
Nincsen az élet sok bajától mentője.
Midőn utánam sír egy ártatlan árva,
Kinek nincsen atyja, nincs gondviselője,
Nincsen az élet sok bajától mentője.
8.
(Nóta: Ez élet csak füst és pára…)
Édes anyám!
békeségben
Éljél itten csendességben,
Mikor pedig innét elmégy:
Fejedre gyöngy koronát tégy.
Éljél itten csendességben,
Mikor pedig innét elmégy:
Fejedre gyöngy koronát tégy.
Jézus lelkem
aranyláncza,
Mennyei gyűrűm zománcza,
Melyet újjamba ma tettél,
Hogy véreddel eljegyzettél.
Mennyei gyűrűm zománcza,
Melyet újjamba ma tettél,
Hogy véreddel eljegyzettél.
Eljegyzettél egy
személynek,
Egy mennyei vőlegénynek,
Kinek szerelmébe’ élek,
Most hogy már vele beszélek.
Egy mennyei vőlegénynek,
Kinek szerelmébe’ élek,
Most hogy már vele beszélek.
Oh setét sír fedd bé
testem,
Melyben nyúgalmam kerestem,
Add meg várt boldogságomat,
Vedd be az én koporsómat.
Melyben nyúgalmam kerestem,
Add meg várt boldogságomat,
Vedd be az én koporsómat.
9.
(Nóta: Nosza istenfélő szent hivek!)
Elvégeztem immár
életem,
Mely az úrtól rendeltetett,
És a rothadás végett testem
Gyászos boltjába tétetett.
Hogy míg az úr Jézus,
Ama mennyei jus,
Eljő itélni:
A földben nyúgodjon,
Honnan feltámadjon
Örökké élni.
Mely az úrtól rendeltetett,
És a rothadás végett testem
Gyászos boltjába tétetett.
Hogy míg az úr Jézus,
Ama mennyei jus,
Eljő itélni:
A földben nyúgodjon,
Honnan feltámadjon
Örökké élni.
10.
SIRATÓ.
Oh lelkem, galambom, hű
párom!
Hej, csak még egyet szólnál hozzám,
Csak még egyszer vetnéd rám mosolygó szemed!
Hej, de nem mondod többet: kedves galambom, gyémántom, rubintom!
Oh hogy’ felejtselek el! Hogy’ felejtsem el azt a sok szép szavat! hogy’ felejtselek el tégedet!
Nincsen már nékem senkim e világon,
Kinek elpanaszoljam bajomat.
Hej! csak a jó isten visel már én rám gondot!
Kedves galambom, jó párom!
Elfelejthetetlen hű párom!
Árva leszek én már, ha aranyos lesz is a kapufélfám.
Jaj de csak nagy árvaságra hagytál!
Lelkem, galambom, hű párom!
Kedves angyalom, lelkem, jó párom!…
Hej, csak még egyet szólnál hozzám,
Csak még egyszer vetnéd rám mosolygó szemed!
Hej, de nem mondod többet: kedves galambom, gyémántom, rubintom!
Oh hogy’ felejtselek el! Hogy’ felejtsem el azt a sok szép szavat! hogy’ felejtselek el tégedet!
Nincsen már nékem senkim e világon,
Kinek elpanaszoljam bajomat.
Hej! csak a jó isten visel már én rám gondot!
Kedves galambom, jó párom!
Elfelejthetetlen hű párom!
Árva leszek én már, ha aranyos lesz is a kapufélfám.
Jaj de csak nagy árvaságra hagytál!
Lelkem, galambom, hű párom!
Kedves angyalom, lelkem, jó párom!…
TALÁLÓS MESÉK.
I.
Várj, virág,
várj!
Világ elmulásáig,
Két élő fának eldőléséig, –
Ott megtalálsz,
Hol a száraz a nyerset tartja.
Világ elmulásáig,
Két élő fának eldőléséig, –
Ott megtalálsz,
Hol a száraz a nyerset tartja.
(Azaz: mondja a szerető szeretőjének, hogy várakozzék, mig beesteledik, apja s anyja elalusznak, s megtalálja az ágyon,)
II.
Ha nem látom,
felveszem,
Ha látom, fel nem veszem.
Ha látom, fel nem veszem.
(Lyukas mogyoró.)
III.
Négy lába van, nem az
övé,
Embert hurczol minden felé.
Embert hurczol minden felé.
(Nyereg.)
V.
Amoda mén
tipetopa,
Hátán viszi genyegunya,
Szeme négy, füle négy,
Körme pedig huszonnégy.
Hátán viszi genyegunya,
Szeme négy, füle négy,
Körme pedig huszonnégy.
(Juhász és szamár.)
VI.
Kivűl szőrös, belől
nedves,
Legényeknek igen kedves.
Legényeknek igen kedves.
(Csikóbőrös kulacs.)
VII.
Kertbe’ kápilla,
Szegen szityilla,
Ház közepén matyilla.
Szegen szityilla,
Ház közepén matyilla.
(Káposzta, szita, macska.)