Forradalom alatt irt művek

A Pesti Hirlap leendő szerkesztőségének nyilatkozata.

(Életképek, 1848 decz. 3.)

Itt az ideje: hogy hazánk ügyeinek vezérletét emancipáljuk a véletlen és vakesetek befolyása alól.

Eddigelé a körülmények jó vagy rossz fordulatai tanítottak bennünket elhatározottaknak vagy óvatosaknak lenni. Minden új nap új arczot adott politikai mozgalmainknak s legnevesebb organumaink egyedül a napi politika változékony jellemét iparkodtak visszaadni.

Ez másként mindekkorig nem is lehetett. Saját jövőnk tervezetéről oly kevéssé tudtunk valamit, mint ellenfeleinkéről.

Most, miután ellenfeleink végczélja előttünk ismeretes, nagy ideje, hogy magunkat sorsunk urává tegyük s törekvéseink központját kijelölve, mindent, mi a körülmények szerint mellettünk, vagy ellenünk történik, a végeredménynek alárendelve, terveinkben az által sem siettetve, sem gátolva ne legyünk.

A mit ezentúl teendünk, úgy kell tennünk, hogy annak necsak a pillanatra, de örök-mindenkorra hatása legyen.

Rendeznünk kell ügyeinket előre, nyugodtan, hogy mindenki láthassa: mikép nem egy kalandos episodot, hanem egy új életre hivó epochát akarunk előkészíteni nemzetünk számára.

A szabadság és nemzetiség neveit vettük zászlóinkra; számukra bizonyossá kell tennünk a győzelmet, nehogy valaha megátkozzák e két szent nevet azok, a kik bennök hittek.

Terveink alapokra vannak építve, miket az események, bárminők legyenek is, csak szilárdítani fognak.

Ellenfeleink megtanítottak bennünket, mint lehet felhasználni a nép lelkületét, fogékonyságát, a sajtó erejét, a katonaság szellemét, hely- és nemzetiségi érdeket, külesemények szövetségét; – mi eltanuljuk tőlük e fegyverekkel bánást, s azokkal fogjuk őket leküzdeni; mi ismerni fogjuk azon mérgek antidotumait, miket halálunkra főztek.

El vagyunk készülve minden balesetre: vesztett csatákra, – elleneink ravaszságára, – saját jószívü ügyetlenségeinkre, megbizottaink hitszegésére, mindenre, a mi leverő, de soha sem fogjuk a pillanat veszteségét évek kárával pótolni vissza, soha alkudni, soha feladni elkezdett harczunkat, soha az elcsüggedésnek egy hangját le nem írni.

Ellenségünk megverhet, de zavarba nem hozhat soha.

El vagyunk készülve másfelől mindenre, mit az Istenség keze számunkra kedvezőt fog hozni; a nélkül, hogy túlbizakodottság mámorában oly lépésre hagynók magunkat csábíttatni, mely a győzelem eredményét ránk nézve paralyzálná.

Ezért előre határozottan kimondjuk: hogy bárminő áldozattal küzdendjük is le a terroristicus absolutista pártot, új terrorismust nem fogunk tanácsolni soha, mely később, vagy korább megboszulja önmagát.

Ellenfeleink a felizgatott nemzetiségek természetelleni harczából szívják kölcsönzött erejöket. Nekünk azon kell lennünk, hogy e kútforrás mentől hamarább kiapadjon.

Békét, rendet szerezni saját földünkön, áldozattal s ha úgy nem lehet, fegyveres erélylyel, de békét és nem terrorismust, mint amazok ott Bécsben s Lembergben és mindenütt: hol lábaiknak véres nyoma látszik.

Oly hatalom, mely anarchián alapul, sokáig nem tarthat. Igen jól látják ezt elleneink magok is, mert már is oly elemeket támasztottak fel védelmükre, melyek nemsokára tulajdon urokat fogják eltemetni: a népek szabadságérzetét. Ez lesz a kétélü fegyver, mely nemsokára annak fejére fog visszacsapni, ki azt kiköszörülte. De ők csak percznyi életre számítottak, – ők a kétségbeesés jelenjét élék.

Látszik, hogy semmit sem akarnak unokáiknak hátrahagyni, mint a népek átkát s a trónok romjait.

Jövője csak a mi ügyünknek van, azért úgy kell intéznünk jelenünk minden mozzanatát, mint ki örök életet készít elő magának s a halált lahetetlennek tartja.

S ez, mit a nemzet előtt ki kell mutatnunk: hogy ügyünk győzelme nem kétséges kimenetelü ábránd, mely alatt mindenki saját önérdekeit hiszi rejleni, hanem egy határozott elengedhetlen eszme: Magyarhon független egysége.

Ezt nekünk tudnunk kellett, mielőtt a szabadság-harczot megkezdők s ki kell mondanunk, mielőtt az be lenne végezve.

Lehetnek szomorú catastrophok e harcz alatt, de végeredmény nemzetiségünk győzelme leend.

Ügyünk igazságát látja az isten, de arra: hogy azt Európa népei is meglássák, győzelem kell, azt csak győzelmünk bizonyítandja be.

S ez – hiszszük istenünk – nem soká fog késni.

Eszméink nyilvánítására e lapok fognak organumul szolgálni. A sajtó a leghatályosabb szövetség, mely kapocsban tartja a rokonelvüek szétszórt seregét s melynek nyilatkozatai, mint villanyütés, egy perczben hatják keresztül az egész nemzetet; s míg irányának becsületessége s üdvös volta belátható, míg nem ámít és nem szenvedélyeskedik, a sajtó az őskori próféták és apostolok személyét képviseli.

Ha isten úgy akarja: hogy e nagy és szent törekvést egykor teljesülve lássuk, övé legyen és hazánké a dicsőség. Ellenkező esetet soha hinni nem fogunk, megérni nem akarunk.

A mit mi el nem érünk, el fogják érni utódaink, a mit mi nem élvezénk, élvezni fogják ők, nekünk így kell vetnünk örök nyugalmaink ágyát: hogy onnan unokák átka fel ne zavarjon.

Sokat kell tennünk, minek nem a mostani nemzedék fogja hasznát venni, melynek magasztos hivatása bünhődni a multakért és fáradni a jövőért és nem élvezni a jelent.

Adja ég, hogy e szent hivatását betöltse.

Lapunk részletes szerkezetéről még újév előtt bővebben fogjuk értesíteni elv- és hontársainkat.

Pest, nov. 30-án 1848.