Kant prolegomenái minden leendő metafizikához

14. §.

Természet a dolgok létele, amennyiben általános törvények szerint meg van határozva. Ha természet a magukban lévő dolgok lételét jelentené, sem a priori, sem a posteriori nem ismerhetnők meg soha. A priori nem, mert hogyan tudhatnók, mi tartozik magukra a dolgokra, minthogy ezt soha fogalmaink taglalása (analitikai tételek) által nem tudhatnók meg; hiszen nem azt akarom tudni, mi foglaltatik egy dologról való fogalmamban (mert ez logikai mivoltához tartozik), hanem hogy e fogalomhoz mi járúl hozzá a dolog valóságában, ami által maga e dolog fogalmamon kívül lételében határoztatik meg. Értelmem s ama föltételek, melyek szerint egyedül kapcsolhatja össze a dolgok határozmányait lételükben, nem szab rendet maguknak a dolgoknak; a dolgok nem igazodnak értelmemhez, hanem értelmemnek kellene hozzájuk igazodnia; tehát először adva kellene nekik lenniök, hogy e határozmányaikat megtudhassam, de akkor nem ismerném meg őket a priori.

A posteriori sem volna lehetséges a magánvaló dolgok mivoltának ily megismerése. Mert ha azt akarom, hogy a tapasztalat törvényekre tanítson, melyek alá a dolgok létele tartozik, akkor e törvényeknek, amennyiben magukban levő dolgokra vonatkoznak, tapasztalatomon kívül is szükségkép érvényeseknek kellene lenniök rájok. A tapasztalat azonban megtanít ugyan arra, mi és mikép van, de soha sem arra, hogy szükségkép ilyennek s nem másnak kell lennie. Tehát nem taníthat soha maguknak a dolgoknak a mivoltára.

15. §.

Mindazonáltal tényleg birtokában vagyunk egy tiszta természettudománynak, mely a priori és apodiktikus tételekkel vele járó szükségességgel törvényeket ád elő, melyek alá a természet tartozik. Csak a természettannak ama propedeutikáját hívom tanuságul, mely általános természettudomány címe alatt a fizikát (mely tapasztalati elveken alapszik) megelőzi. Ebben jelenségekre alkalmazott mathematikát, továbbá puszta diszkurziv alaptételeket (fogalmakból) is találunk, amelyek a tiszta természetismeret filozofiai részét teszik. De van benne olyan is, ami nem egészen tiszta s tapasztalati forrásoktól nem független, pl. a mozgás, az áthatatlanság (ezen alapszik az anyag tapasztalati fogalma) a tehetetlenség stb. fogalma, melyek miatt nem nevezhető egészen tiszta természettudománynak; azon felül csak külső érzékek tárgyaira vonatkozik, tehát nem adja példáját a szó szoros értelmében vett általános természettudománynak, melynek a természetet általában, akár a külső érzékek akár a belső érzék (mind a fizika, mind a pszikhologia) tárgyaira vonatkozik, kell általános törvények alá vonnia. De amaz általános fizika alaptételei közt valóban akadunk egy néhányra, mely tényleg ily általános, pl. e tétel: a szubstancia megmarad és állandó; minden ami történik, mindenkor valamely ok által állandó törvények szerint előre meghatároztatik stb. Ezek valóban általános természeti törvények, melyek teljesen a priori megállanak. Tehát tényleg van tiszta természettudomány s most az a kérdés: mikép lehetséges?

16. §.

E szó természet még más jelentést is fölvesz, mely a tárgyat határozza meg, míg előbbi jelentésében csak a dolgok létele határozmányainak törvényszerűségére mutatott rá. Materialiter tekintve tehát természet a tapasztalat összes tárgyainak foglalatja. Csak ezzel a tapasztalattal van itt dolgunk, mert ha oly dolgok mivoltát kellene megismernünk, melyek soha tapasztalat tárgyai nem lehetnek, akkor oly fogalmakra szorulnánk, melyeknek jelentése in concreto (valamely lehetséges tapasztalat példájában) sohasem adható. E dolgok mivoltáról tehát csupa oly fogalmakat kellene alkotnunk, melyeknek valóságát, t. i. vajjon valóban tárgyakra vonatkoznak vagy puszta képzelmények-e, soha el nem dönthetnők. Ami nem lehet a tapasztalat tárgya, annak ismerete hiperfizikai volna s ezzel itt nincs dolgunk, hanem igenis azzal a természetismerettel, melynek valóságát a tapasztalat megerősítheti, habár ez az ismeret a priori lehetséges és minden tapasztalatot megelőz.

17. §.

A formai e szükebb jelentésű természetben tehát a tapasztalat összes tárgyainak törvényszerűsége, amennyiben pedig a priori ismerjük meg, szükséges törvényszerűsége. Az imént kimutattuk azonban, hogy ha a tárgyakat nem lehetséges tapasztalatra vonatkoztatva, hanem mint magukban lévő dolgokat tekintjük, azokon a természet törvényeit a priori nem ismerhetjük meg soha. De itt nincs is közünk magukban lévő dolgokhoz, (ezeknek tulajdonságaival nem törődünk), hanem csak dolgokhoz mint lehetséges tapasztalat tárgyaihoz, s voltakép ezek foglalatja az, amit természetnek nevezünk. Kérdem, ha a priori természet-ismeret lehetőségéről van szó, mi jobb, úgy állítani föl a kérdést: Mikép lehetséges a dolgoknak mint a tapasztalat tárgyainak szükséges törvényszerűsége vagy pedig mikép ismerhető meg a priori a tapasztalat szükséges törvényszerűsége tekintettel minden tárgyára általában.

Közelről tekintve akár így akár úgy állítjuk fel a kérdést, megoldása a tiszta természet-ismeretet tekintve (s ezen fordúl meg a kérdés) egészen egyre megy. Mert ama szubjektiv törvények, amelyek a dolgok tapasztalati megismerését egyedül lehetővé teszik, e dolgokra is mint egy lehetséges tapasztalat tárgyaira (persze nem amint magukban vannak, de ez nem is jő itt tekintetbe) érvényesek. Egészen mindegy, akár azt mondom: eme törvény nélkül – ha valamely eseményt észreveszek, azt. mindig valami megelőzőre vonatkoztatom, melyre általános szabály szerint következik – észrevevés nem lehet tapasztalat, akár pedig így fejezem ki magam: mindennek, amiről a tapasztalat azt tanítja, hogy történik, kell hogy oka legyen.

Mégis illőbb, hogy az előbbi formulát válasszuk. Minthogy ugyanis a priori s minden adott tárgy előtt lehet tudomásunk ama föltételekről, melyek alatt ama tárgyak tapasztalata lehetséges, ellenben soha sem tudhatjuk, mily törvényeknek vannak lehetséges tapasztalatra való tekintet nélkül magukban alárendelve: ennélfogva a dolgok mivoltát a priori máskép nem kutathatjuk, mint ha ama föltételeket és általános (habár szubjektiv) törvényeket vizsgáljuk, melyek ily ismeretet mint tapasztalatot (formailag) lehetővé tesznek; ennek alapján fogjuk azután a dolgoknak mint a tapasztalat tárgyainak lehetőségét megállapítani. Ha a második fajta kifejezést választanám, s azokat az a priori föltételeket keresném, melyek a természetet mint a tapasztalat tárgyát lehetővé teszik, könnyen eltévedhetnék, s képzelhetném, hogy a természetről mint magában való dologról kell beszélnem. Hiába s vég nélkül iparkodnám azután oly dolgoknak, melyekről semmi adatom nincsen, törvényeit találni.

Tehát csak a tapasztalattal lesz itt dolgunk s lehetségének általános s a priori adott föltételeivel s ebből fogjuk a természetet mint minden lehetséges tapasztalat egész tárgyát meghatározni. Azt hiszem, megértenek: nem a már adott természet megfigyelésének szabályait keresem (ezek tapasztalatot tételeznek föl), tehát nem, hogy (tapasztalat útján) mikép leshetem meg a természet törvényeit, mert ezek nem volnának azután a priori törvények s nem adnának tiszta természettudományt; hanem hogy e tapasztalat lehetségének a priori föltételei mikép lehetnek egyszersmind azok a források, melyekből minden általános természeti törvény leszármaztatandó.

18. §.

Első sorban meg kell jegyeznünk, hogy habár minden tapasztalati itélet empirikus, azaz az érzékek közvetetlen fölfogásában leli alapját, azért nem minden empirikus ítélet megfordítva tapasztalati itélet; hanem az empirikuson s általában az érzéki szemléletnek adotton fölül még külön fogalmaknak kell hozzájárúlniok, melyeknek eredete egészen a priori a tiszta észben van; ezek alá kell előbb foglalni minden észrevevést, mely ezek segítségével azután tapasztalattá változtatható.

Empirikus itéletek, amennyiben objektiv érvényességűek, tapasztalati ítéletek; amelyek azonban csak szubjektiv érvényességűek, azokat puszta észrevevési ítéleteknek nevezem. Ez utóbbiak nem szorúlnak tiszta értelmi fogalomra, hanem csak az észrevételeknek gondolkodó észben való logikai kapcsolatára. Az előbbiek azonban az érzéki szemlélet képzetein fölül külön az értelemben eredetileg alkotott fogalmakra szorúlnak mindig, melyeknek műve azután, hogy a tapasztalati ítélet objektiv érvényességű.

Minden ítéletünk előbb puszta észrevevési ítélet; csak előttünk azaz énünk előtt érvényes, s csak azután adunk neki új vonatkozást, t. i. tárgyra, kivánván, hogy előttünk is, s ép úgy mindenki előtt mindig érvényes legyen; mert ha valamely itélet megegyezik valamely tárggyal, akkor ugyane tárgyról szóló minden itéletnek egymással is meg kell egyeznie; a tapasztalati itélet objektiv érvényessége tehát nem jelent egyebet, mint annak szükséges egyetemes érvényességét. S megfordítva, ha van okunk valamely ítéletet szükségesnek s egyetemes érvényességűnek tartani, (ami soha sem alapszik az észrevevésen, hanem a tiszta értelmi fogalmon, mely alá foglaltuk az észrevevést), akkor objektivnek is kell tartanunk, t. i. olyannak, hogy nemcsak valamely észrevevésnek az énhez való viszonyát fejezi ki, hanem a tárgynak mivoltát; mert más ítéletek nem egyezhetnének meg szükségkép az enyémmel, ha nem a tárgy egysége volna ennek oka, melyre valamennyi vonatkozik, mellyel meg kell egyezniök, minek folytán egymással is meg kell egyezniök.

19. §.

Objektiv érvényesség s szükséges egyetemes érvényesség tehát (mindenki előtt) cserefogalmak s habár magát a tárgyat nem ismerjük, mégis, ha valamely ítéletet egyetemes érvényességűnek, tehát szükségesnek tekintünk, ezen az objektiv érvényességet értjük. Ez ítélet által megismerjük a tárgyat, (habár egyébként, amint magában van, ismeretlen marad is) az adott észrevevések egyetemes érvényességű és szükséges kapcsolata által, s minthogy az érzékek valamennyi tárgyánál így áll a dolog, azért tapasztalati ítéletek objektiv érvényességüket nem a tárgy közvetetlen megismeréséből nyerik, (mert ez lehetetlen), hanem csak az empirikus ítéletek egyetemes érvényességének föltételéből, mely, amint mondottuk, soha sem alapszik empirikus vagy általán érzéki föltételeken, hanem tiszta értelmi fogalmon. A tárgy magában mindig ismeretlen marad; de ha az értelmi fogalom a képzetek kapcsolatát, melyek róla az érzékiségnek adva vannak, egyetemes érvényességüvé teszi, akkor e viszony által a tárgy meghatároztatik, s az ítélet objektiv.

Ezt példával akarjuk megvilágítani: Ezek az ítéletek, a szoba meleg, a cukor édes, az üröm kellemetlen ízű,10) csak szubjektiv érvényességű ítéletek. Nem is követelem, hogy magam vagy más valaki mindig hasonlókép ítéljen; ezek az ítéletek csak két érzetnek ugyanarra az alanyra t. i. én rám való vonatkozását fejezik ki, még pedig csakis észrevevésem akkori állapotában, tehát nem is érvényesek a tárgyra; ilyeket nevezek észrevevési ítéleteknek. Egészen máskép áll a dolog a tapasztalati ítéletekkel. Amire bizonyos körülmények közt a tapasztalat tanít, arra mindenkor kell tanítania engem és mindenkit; érvényessége nem szorítkozik az alanyra vagy ez időbeli állapotára. Azért az ily ítéleteket objektiv érvényességűekként állítom; ha pl. azt mondom, a levegő rugékony, akkor ez ítélet eleinte csak észrevevési ítélet, csak két érzetet vonatkoztatok egymásra érzékeimben. Ha azt akarom, hogy tapasztalati ítélet legyen, akkor e kapcsolatot oly föltétel alá kell hoznom, mely egyetemes érvényességűvé teszi. Tehát azt akarom, hogy én és mindenki más is ugyanazt az észrevevést mindenkor ugyanazon körülmények közt szükségkép egybekapcsoljam.

20. §.

Taglalnunk kell tehát a tapasztalatot általában, hogy lássuk, mi foglaltatik az érzékek s értelem e produktumában s mikép lehetséges maga a tapasztalati ítélet. Az alapot a szemlélet teszi, melyről tudomásom van, t. i. az észrevevés (perceptio), mely pusztán az érzékekre tartozik. De másodszor hozzátartozik az ítélés (mely csak az értelemre tartozik). Ez ítélés lehet kétféle, először, ha csak az észrevevéseket hasonlítom össze, még pedig állapotom tudatában vagy másodszor, ha egy tudatban általában kapcsolom egybe. Az első ítélet puszta észrevevési ítélet, s ennyiben pusztán szubjektiv érvényességű, nem egyéb mint az észrevevéseknek elmeállapotomban való egybekapcsolása, a tárgyra való vonatkozás nélkül. Azért a tapasztalathoz nem elég, mint rendesen képzelik, hogy észrevevéseket összehasonlítsunk s egy tudatban az ítélés által egybekapcsoljunk; ebből nem származik az ítélet egyetemes érvényessége és szükségessége, melynél fogva egyedül lehet objektiv érvényességű s tapasztalat.

Egészen más ítélet előzi tehát meg, mielőtt észrevevésből tapasztalat lehet. Az adott szemléletnek fogalom alá kell foglaltatnia, mely az ítélésnek általában a szemléletre vonatkozólag határozza meg formáját, mely a szemlélet empirikus tudatát egy tudatban általában kapcsolja egybe s ez által az empirikus ítéletnek egyetemes érvényességet szerez; az ily fogalom tiszta a priori fogalom, mely csak arra való, hogy azt a módot általában határozza meg, hogy egy szemlélet mikép szolgálhat ítélésre. Legyen ily fogalom az ok fogalma, akkor ez az alája foglalt szemléletet pl. a levegőét az ítélés szempontjából általában határozza meg t. i., hogy a levegő fogalma a kiterjedés szempontjából egy feltételes ítéletben az előzőnek a következőhez való viszonyában áll. Az ok fogalma tehát tiszta értelmi fogalom, mely minden lehető észrevevéstől teljesen különbözik, s csak arra szolgál, hogy az alája foglalt képzetet az ítélést általában tekintve határozza meg, tehát egyetemes érvényességű ítéletet hozzon létre.

Mielőtt tehát egy észrevevési ítéletből tapasztalati ítélet válhatik, először megköveteltetik, hogy az észrevevés ily értelmi fogalom alá foglaltassék pl. a levegő az ok fogalma alá tartozik, mely a róla való ítéletet a kiterjedést tekintve föltételesnek határozza meg.11) Ez által e kiterjedést nem pusztán mint a levegőnek az én állapotomban vagy több állapotaimban való észrevevéséhez vagy mások észrevevése állapotához tartozónak, hanem mint hozzá szükségkép tartozónak gondoltatik; s ez az ítélet: a levegő rugékony, az által válik egyetemes érvényességűvé s csak ezzel tapasztalati ítéletté, hogy bizonyos ítéletek megelőzik, amelyek a levegő szemléletét az ok meg az okozat fogalma alá foglalják s ez által az észrevevéseket nem pusztán az én énemben egymásra vonatkozólag, hanem az ítélésnek általában formáját (itt a föltételest) tekintve határozzák meg s ilyetén módon az empirikus ítéletet egyetemes érvényességűvé teszik.

Ha valamennyi szintetikai ítéletünket amennyiben objektiv érvényességűek, taglaljuk, azt találjuk, hogy sohasem állanak puszta szemléletekből, amelyeket, mint rendesen hiszik, csak összehasonlítás által kapcsolunk egybe valamely ítéletben, hanem hogy lehetetlenek volnának, ha a szemléletből elvont fogalmakhoz nem járult volna hozzá még tiszta értelmi fogalom, mely alá ama fogalmak foglaltattak, s csak így objektiv érvényességű ítéletben egybekapcsoltattak. Még a tiszta mathematika ítéletei legegyszerűbb sarktételeiben sem mentek e föltételtől. Ez az alaptétel: Az egyenes vonal két pont közt a legrövidebb, föltételezi, hogy a vonal a mennyiség fogalma alá foglaltassék, mely bizonyára nem puszta szemlélet, hanem egyedűl az értelemben székel s arra szolgál, hogy a szemléletet (a vonalét) a róla alkotható ítéletekre vonatkozólag, mennyiségüket t. i. a sokaságot tekintve (mint judicia plurativa)12) határozzuk meg, értvén rajtuk, hogy valamely adott szemléletben sok hasonnemű foglaltatik.

21. §.

Hogy már most a tapasztalat lehetségét, amennyiben a priori tiszta értelmi fogalmakon alapszik, előadjam, előbb azt, mi az ítéléshez általában tartozik s az értelem különböző mozzanatait az ítéletekben teljes táblázatban kell bemutatnom; mert egészen párhúzamosak lesznek velük a tiszta értelmi fogalmak, melyek nem egyebek, mint fogalmak szemléletekről általában, amennyiben ezek e mozzanatok egyikét vagy másikát tekintve magában levő ítéletté tehát szükségkép s egyetemes érvényűen határoztatnak meg. Ezáltal minden tapasztalat mint objektiv érvényű empirikus ismeret lehetőségének a priori alaptételei is pontosan megállapíthatók. Mert ezek nem egyebek mint oly tételek, melyek minden észrevevést (a szemlélet bizonyos egyetemes föltételei szerint) ama tiszta értelmi fogalmak alá foglalják.

Az Ítéletek
Logikai Táblája.

Az értelmi fogalmak
Transscendentalis táblája.

Természettudományi egyetemes alaptételek
Tiszta fiziológiai táblája.

21. §. [a].

Hogy mind az eddig mondottakat egy fogalomba foglaljuk, első sorban arra kell emlékeztetnünk az olvasót, hogy itt nem a tapasztalás keletkezéséről van szó, hanem arról, mi rejlik benne. Amaz a tapasztalati lélektanhoz tartozik, s ott is az utóbbi nélkül, ami az ismeretnek s főleg az értelemnek kritikájához tartozik, soha nem volna kellően kifejthető.

A tapasztalat szemléletekből áll, melyek az érzékiséghez tartoznak s íteletekből, melyek pusztán az értelem műve. De azok az ítéletek, melyeket az értelem csupán érzéki szemléletekből alkot, még távolról sem tapasztalati ítéletek. Mert ez esetben az ítélet csak olykép kapcsolná egybe az észrevételeket, amint az érzéki szemléletben adva vannak, az utóbbi esetben pedig az ítéleteknek ki kell fejezniök, mit foglal a tapasztalat általában magában, tehát nem azt, mit foglal a puszta észrevevés magában, melynek érvényessége csak szubjektiv. A tapasztalati ítéletben tehát az érzéki szemlélethez s az érzéki szemléletnek (miután az összehasonlítás egyetemesítette) logikai kapcsolatához még valaminek kell hozzájárulnia, ami a szintetikai ítéletet szükségessé s ezzel egyetemes érvényűvé teszi s ez nem lehet egyéb, mint az a fogalom, mely a szemléletet inkább az egyik, mint a másik ítéleti forma tekintetében mint magában meghatározottat tünteti föl, azaz a szemléletek ama szintetikai egységének fogalma, mely csak az ítéleteknek valamely adott logikai funkciója által gondolható.

22. §.

Az egésznek a foglalatja ez: az érzékek dolga szemlélni; az értelemé gondolkodni. Gondolkodni pedig nem egyéb, mint képzeteket egy tudatban egyesíteni. Ez az egyesítés vagy csak az alanyra vonatkozólag történik, s akkor esetleges és szubjektiv, vagy egyetemesen történik, s akkor szükséges vagy objektiv. Képzeteknek egy tudatban való egyesítése ítélet. Tehát gondolkodni nem egyéb, mint ítélni vagy képzeteknek ítéletekre általában való vonatkoztatása. Azért az ítéletek vagy csak szubjektivek, ha képzeteket csak egy alanyban levő tudatra vonatkoztatok, s benne egyesítek, vagy objektivek, ha tudatban általában, azaz szükségkép egyesíttetnek. Az összes ítéletek logikai momentumai nem egyebek mint megannyi lehetséges módja képzetek egy tudatban való egyesítésének. Ha pedig ugyancsak ezek fogalmakúl szolgálnak, akkor a képzetek egy tudatban való szükséges egyesítésének fogalmai, tehát objektiv érvényű ítéletek alapelvei. Ez egy tudatban való egyesítés vagy analitikai, az azonosság alapján, vagy szintetikai, különböző képzeteknek egymáshoz való tétele és járulása folytán. A tapasztalat a tüneményeknek (észrevevéseknek) egy tudatban való szintetikai kapcsolatában áll, amennyiben e kapcsolat szükséges. Azért minden észrevevésnek előbb tiszta értelmi fogalmak alá kell foglaltatnia, mielőtt tapasztalati ítéletekűl szolgálhatna, melyekben az észrevevések szintetikai egységét mint szükségeset s egyetemes érvényűt gondoljuk.13)

23. §.

Ítéletek, ha csak mint adott képzetek egy tudatban való egyesítésének föltételeit tekintjük, szabályok. E szabályok, ha az egyesítést szükségesnek tüntetik fel, a priori szabályok, s ha fölöttük állókból nem származnak, alaptételek. Minthogy pedig minden tapasztalat lehetségét illetőleg, ha csak a gondolkodás formáját vesszük rajta tekintetbe, felsőbb feltételei a tapasztalati ítéleteknek nincsenek azoknál, melyek a jelenségeket szemléletük különböző formája szerint tiszta értelmi fogalmak alá foglalják s ezzel az empirikus ítéletet objektiv érvényűvé teszik, ennélfogva ezek a lehető tapasztalatnak a priori alaptételei.

A lehető tapasztalat alaptételei azonban egyszersmind általános törvényei a természetnek, melyek a priori megismerhetők. S ezzel azt a feladatot, mely e második kérdésünkben rejlik: Mikép lehetséges tiszta természettudomány, megoldottuk. Az a rendszeresség ugyanis, mely egy tudomány formájához szükséges, itt teljesen megtalálható; mert az összes ítéletek előbb megnevezett formális föltételei fölött, tehát valamennyi szabály fölött, melyeket a logika adhat, nem állhat semmi, ezek pedig logikai rendszert, a reá alapított fogalmak, melyek minden szintetikai és szükséges ítéletnek a priori feltételeit foglalják magukban, ép ezért transscendentalis rendszert, végűl pedig az alaptételek, melyek segítségével minden jelenség e fogalmak alá foglalható, fiziológiai, azaz természetrendszert alkotnak, mely minden empirikai természetismeretet megelőz, ezt előbb lehetővé teszi, s ezért a voltaképi egyetemes s tiszta természettudománynak nevezhető.

24. §.

Ama fiziológiai alaptételek elseje14) minden jelenséget mint térben meg időben való szemléletet a mennyiség fogalma alá foglal s annyiban a mathematika tapasztalatra való alkalmazásának elve. A második azt ami voltakép empirikus, t. i. az érzékletet, mely a szemléletek valóját (das Reale) jelzi, alárendeli nem épen a mennyiség fogalma alá, mert az érzéklet nem szemlélet, mely tért s időt foglalna magában, habár a neki megfelelő tárgyat térbe s időbe helyezi; de a realitás (érzékleti képzet) s a zéro közt, t. i. az időbeli szemlélet teljes üressége közt mégis van mennyiségi különbség, minthogy a világosság minden adott foka s a sötétség, a hő minden foka s a teljes hidegség, a nehézség minden foka s az abszolut könnyűség, a tér megteltségének minden foka s a teljesen üres tér közt még mindig kisebb fokok gondolhatók; minden tudat s a teljes tudattalanság (lélektani sötétség) közt is vannak kisebb fokok, úgy hogy nem lehetséges észrevevés, mely a tudat teljes hiányát mutatná, azaz nem lehetséges lélektani sötétség, mely nem volna tudatnak tekinthető, csakhogy más erősebb tudat elnyomja s ugyanez áll az érzéklet minden más esetében is. Ezért előzheti meg az értelem még az érzékleteket is, melyek az empirikus képzetek (jelenségek) tulajdonképi minőségét alkotják, ezzel az alaptétellel, hogy valamennyinek, tehát minden jelenség realejának fokai vannak, ami a mathematikának második alkalmazása (mathesis intensorum) a természettudományra.

25. §.

A jelenségek viszonyát tekintve, még pedig csak lételükre vonatkozólag, e viszony meghatározása nem mathematikai, hanem dinamikai, s nem lehet soha objektiv érvényű, tehát tapasztalásra alkalmas, ha nem tartozik a priori alaptételek alá, amelyek a rájuk vonatkozó tapasztalati megismerést lehetővé teszik. Azért a jelenségeket alá kell rendelni a substancia fogalma alá, mely a létel minden meghatározásának mint magának a dolognak fogalma szolgál alapúl, vagy másodszor, amennyiben időrendet, azaz eseményt találunk a jelenségekben, okára vonatkoztatott hatás fogalma alá, vagy amennyiben az együttlétet objektive, azaz tapasztalati ítélet által akarjuk megismerni a közösség (kölcsönhatás) fogalma alá; s így objektiv érvényű, habár empirikus ítéleteknek, azaz a tapasztalat lehetségének, amennyiben ennek föladata dolgokat, lételüket tekintve, a természetben egybekapcsolni, a priori alaptételek szolgálnak alapúl. Ez alaptételek a voltaképi természeti törvények, melyek dinamikaiaknak nevezhetők.

Végűl a tapasztalati ítéletekhez tartozik: nem annyira a jelenségek egymás közti tapasztalatbeli megegyezésének s kapcsolatának ismerete, mint inkább a tapasztalathoz általában való viszonyuk, mely vagy az értelem megismerte formai föltételekkel való megegyezésüket, vagy az érzékek s észrevevés anyagával való összefüggésüket, vagy mindkettőt egy fogalomban egyesíti, tehát lehetséget, valóságot és szükségességet egyetemes természeti törvények szerint foglal magában; ez a fiziológiai módszertant (az igazság és a föltételek megkülönböztetését, s ez utóbbiak megengedhetőségének határait) alkotná.

26. §.

Habár az alapelveknek harmadik, magának az értelemnek mivoltából kritikai módszer szerint levont táblája oly tökéletességet mutat, hogy magasan föléje emelkedik minden egyébnek, melyet magukból a dolgokból, dogmatikai módon, habár hiába, eddig iparkodtak vagy a jövőben próbálnak majd leszármaztatni, t. i. hogy benne mind a szintetikai a priori alaptételek teljesen s egy alapelv szerint, t. i. az ítéleterő szerint általában, mely az értelmet tekintve a tapasztalat mivoltát teszi, ki lettek fejtve, úgy hogy biztosak lehetünk benne, hogy egyéb ily alaptétel nincs (ily megnyugvást a dogmatikai módszer nem adhat meg nekünk soha): még sem ez a legfőbb érdeme.

Ügyet kell vetni arra a bizonyító alapokra, mely ez a priori ismeret lehetségét fölfedi, s mindezeket az alaptételeket egyszersmind oly föltételhez köti, melyről nem szabad soha sem megfeledkeznünk, ha csak nem akarjuk, hogy félreértsék s alkalmazásban továbbra terjesszék, mint eredeti jelentése kivánja, t. i. hogy ez alaptételek csak a lehetséges tapasztalatnak általában, amennyiben a priori törvényeknek van alávetve, foglalják magukban föltételeit. Nem mondom tehát, hogy maguknak a dolgoknak van mennyiségük, hogy ezek realitásának van foka, ezek lételében van a járulékoknak kapcsolatuk egy szubstanciával stb.; ezt senki sem bizonyíthatja, mert puszta fogalmaknak ily szintetikai kapcsolata, midőn egyrészt minden érzéki szemléletre való vonatkozás, másrészt, lehetséges tapasztalatban való minden kapcsolat hiányzik, teljességgel lehetetlen. A fogalmaknak lényeges korláta ez alaptételekben tehát az, hogy minden dolog, csak mint a tapasztalás tárgya tartozik szükségkép, a priori, a megnevezett feltételek alá.

Ebből azután másodszor specifikusan sajátos bizonyítási módjuk következik, hogy az említett alaptételeket nem is egyenesen jelenségekre s ezek viszonyára vonatkoztatjuk, hanem a tapasztalat lehetségére, melynek a jelenségek csak anyagát, és nem formáját teszik, azaz objektiv s egyetemes érvényű szintetikai tételekre, hiszen épen ebben különböznek tapasztalati ítéletek puszta észrevevési ítéletektől. Ez azáltal történik, hogy jelenségek, mint puszta szemléletek, melyek a tér s időnek egy részét elfoglalják, a mennyiség fogalma alá tartoznak, amely elemeiket a priori, szabályok szerint szintetikailag egyesíti; hogy amennyiben az észrevevés a szemléleten kívül érzékletet is magába foglal, mely érzéklet s a zero t. i. az érzéklet teljes megszűnése közt, kevesbedés által mindig átmenet van, annyiban a jelenség realéjának mindig kell hogy foka legyen, amennyiben tudniillik a jelenség maga tért meg időt nem foglal ugyan el,15) de az üres időtől vagy tértől a hozzá való átmenet mégis csak az időben lehetséges; ennélfogva, habár az érzéklet mint az empirikus szemlélet minősége, amiben minden más érzéklettől specifikusan különbözik, a priori nem ismerhető ugyan meg soha, mégis lehetséges tapasztalatban általában, mint észrevevés mennyisége intenzive minden más egyenlőfajútól megkülönböztethető; csak ez által válik lehetségessé s határoztatik meg a mathematika alkalmazása a természetre az érzéki szemléletre vonatkozólag, mely által a természet nekünk adatik.

A legnagyobb figyelmet kell azonban az olvasónak amaz alaptételek bizonyítási módjára fordítania, melyek a tapasztalat analogiái neve alatt fordúlnak elő. Minthogy ugyanis ezek nem, mint a mathematika természettudományra általában való alkalmazásának alaptételei, a szemléletek létrehozására vonatkoznak, hanem lételüknek egy tapasztalatban való kapcsolatára, e kapcsolat pedig nem lehet egyéb, mint a létel meghatározása az időben, szükséges törvények szerint, melyek objektiv érvényűvé, tehát tapasztalattá teszik, ennélfogva a bizonyítás nem vonatkozik maguknak a dolgoknak, hanem az észrevevések kapcsolatának szintetikai egységére, még pedig az észrevevéseknek nem tartalmát tekintve, hanem időrendjét s lételének ebben való viszonyát egyetemes törvények szerint. Ez egyetemes törvények tehát a létel meghatározása szükséges voltát az időben általában (tehát az értelemnek egy a priori szabálya szerint) tartalmazzák, ha azt akarjuk, hogy a viszonyos időben való empirikus meghatározás objektiv érvényű, tehát tapasztalat legyen. Többet e helyen, Prolegomenákban, nem mondhatok, csak ajánlom az olvasónak, aki régtől fogva megszokta, hogy a tapasztalatot csak az észrevevések puszta empirikus összetételének tartja, s azért nem is gondol rá, hogy ezeknél sokkal messzibbre terjed, t. i. hogy empirikus ítéleteknek egyetemes érvényt ád, és e célra tiszta értelmi egységre, mely a priori megelőzi, szorúl, – hogy a tapasztalatnak az észrevevések puszta aggregatumától való e különbségére jól figyeljen, s e szempontból ítélje meg a bizonyítási eljárást.

27. §.

Itt a helye, hogy Hume kételyét fenekestől kiforgassuk. Joggal állította, hogy ésszel semmikép nem látható át az okság lehetsége, azaz, mikép vonatkoztathatjuk valamely dolog lételét más valaminek a lételére, amelyet emez szükségkép tételez. Én pedig még hozzáteszem, hogy ép oly kevéssé láthatjuk át a szubzisztencia lehetségét, t. i. annak szükségét, hogy a dolgok lételének valamely alany szolgál alapúl, mely maga valamely más dolog állítmánya nem lehet, sőt, hogy ily dolog lehetőségéről még fogalmat sem alkothatunk magunknak (habár a tapasztalatban használatának példáit fölmutathatjuk); továbbá, hogy a dolgok közössége ép oly megfoghatatlan, minthogy megfoghatatlan, mikép következtethetünk valamely dolog állapotából egészen más rajta kívül levő dolgok állapotára, s hogy szubstanciák, melyek mindegyikének saját elkülönített létele van, mikép függhetnek egymástól, még pedig szükségképen. Mégis távol állok tőle, hogy e fogalmakat pusztán a tapasztalatból kölcsönzötteknek, a szükségességet pedig, melyet bennük gondolunk, költöttnek s puszta látszatnak, melyet hosszú megszokás hazud, tekintsem. Ellenkezőleg eléggé bebizonyítottam, hogy e fogalmak, valamint a belőle folyó alaptételek a priori a tapasztalatot megelőzőleg állanak meg, s kétségtelen objektiv helyességűek, habár persze csak a tapasztalatra vonatkozólag.

28. §.

Noha tehát legkisebb fogalmam sincs maguknak a dolgoknak ilyetén kapcsolatáról, mikép létezhetnek mint szubstanciák, vagy működhetnek mint okok, vagy lehetnek (mint reális egésznek a részei) kölcsönhatásban; de még kevésbbé tarthatom a jelenségeknek ily tulajdonságait jelenségeknek (minthogy ama fogalmakban nincs semmi, ami a jelenségekben foglaltatik, hanem csak az, amit az értelem gondol): mégis van fogalmunk a képzeteknek ily kapcsolatáról az ítéletekben általában, az a fogalmunk, hogy az ítéletek egyik fajában a képzetek mint alany vonatkoztatva állítmányokra, másik fajában, mint ok vonatkoztatva okozatára, harmadik fajában mint részek, melyek együtt egy egész lehetséges ismeretet alkotnak, tartoznak egymáshoz. Továbbá a priori megismerjük, hogy ha egy tárgy képzetét e mozzanatok egyikére vagy másikára vonatkozólag nem tekintjük meghatározottnak, semmiféle a tárgyra érvényes ismeretünk nem lehetne; s ha a dologgal, amint magában van, foglalkoznánk, nem volna semmiféle ismertető jelünk, melyből megtudhatnók, hogy a megnevezett mozzanatok egyikére vagy másikára vonatkozólag meg van határozva, azaz, hogy a szubstancia, ok vagy (más szubstanciákhoz viszonyítva) a közösség fogalma alá tartozik, mert a létel ilyetén kapcsolatának lehetségéről nincs fogalmunk. De nem is az a kérdés, hogy maguk a dolgok, hanem hogy a tapasztalati ismeret az ítéletek említett mozzanataira vonatkozólag általában miként van meghatározva, azaz, hogy dolgok mint a tapasztalat tárgyai mikép hozhatók s hozandók amaz értelmi fogalmak alá. S ekkor világos, hogy nemcsak lehetségét, de szükségét is teljességgel átlátom annak, hogy a jelenségek e fogalmak alá hozandók, melyek tehát a tapasztalat lehetségének alaptételei gyanánt használandók.

29. §.

Hogy kísérletet tegyek Hume problematikus fogalmán (ezen az ő crux metaphysicorum-ján), t. i. az ok fogalmán, mindenekelőtt a logika megadja nekem a priori a föltételes ítéletnek általában formáját, t. i. hogy az egyik adott ismeretet mint alapot, a másikat mint következményt használjam. De lehetséges, hogy az észrevevésben a viszonynak valamely szabályát találom, mely megmondja nekem, hogy egy bizonyos jelenségre egy másik (habár nem megfordítva) állandóan következik s ebben az esetben élek a föltételes ítélettel, s mondom: ha valamely testre a nap elég soká süt, a kő megmelegszik. Ebben persze még nincs meg a kapcsolat szükségessége, tehát az ok fogalma. De folytatom s mondom: ha azt akarom, hogy e tétel, mely csak észrevevések szubjektiv kapcsolata, tapasztalati tétel legyen, akkor szükségesnek s egyetemes érvényűnek kell hogy tekintessék. Ily tétel volna: A nap, világossága következtében, a melegség oka. A fentebbi empirikus szabály most törvénynek tekintetik, még pedig nem mint pusztán jelenségekre érvényesnek, hanem rájuk lehető tapasztalat céljából érvényesnek; tapasztalat pedig egyetemes, tehát szükségképen érvényes szabályokra szorúl. Tehát, hogy az ok fogalma a tapasztalat puszta formájához szükségkép tartozó fogalom, mely az észrevevéseknek egy tudatban való szintetikai egyesítését lehetővé teszi, azt igenis átlátom; de hogy valamely dolog általában ok lehessen, épenséggel nem látom át, még pedig azért nem, mert az ok fogalma semmikép sem jelenti a dolgokhoz, hanem csak a tapasztalathoz tartozó föltételt, azt, hogy a tapasztalat csak jelenségeknek s ezek sorrendjének objektiv-érvényes megismerése lehet, amennyiben a megelőző a következővel feltételes ítéletek szabálya szerint kapcsolható egybe.

30. §.

A tiszta értelmi fogalmak nem is jelentenek semmit, ha a tapasztalat tárgyait mellőzve, magukra a dolgokra (noumena) vonatkoztatjuk. Csak mintegy a jelenségek szótagolására szolgálnak, avégből, hogy mint tapasztalatot olvashassuk őket; azok az alaptételek, melyek az érzéki világra való vonatkoztatásukból erednek, csak tapasztalati használatra szolgálnak értelmünknek; ha tovább megyünk velük, akkor objektiv valóság nélkül való önkényes kapcsolatok, melyeknek sem lehetségét a priori nem ismerhetjük meg, sem tárgyakra való vonatkozását példa által meg nem erősíthetjük vagy csak érthetővé is tehetjük; mert minden példa csak valamely lehetséges tapasztalatból meríthető, ama fogalmak tárgyai is tehát sehol egyebütt, mint lehetséges tapasztalatban, nem találhatók.

A Hume-féle problemának ez a teljes, habár szerzőjének várakozása ellenére történt megoldása tehát megmenti a tiszta értelmi fogalmak a priori eredetét, az egyetemes természeti törvényeknek meg mint az értelem törvényeinek érvényességét, de úgy, hogy használatukat csak a tapasztalatra szorítja, mert lehetségük csak az értelemnek tapasztalatra való vonatkozásából ered; nem pedig úgy, hogy ők a tapasztalatból, hanem a tapasztalat belőlük származik; ez az egészen megfordított neme a kapcsolatnak Hume-nak soha eszébe nem jutott.

Ebből valamennyi eddigi kutatásnak következő eredménye folyik: «Az összes szintetikai a priori alaptételek nem egyebek, mint lehetséges tapasztalat elvei», és soha a dolgokra magukban, hanem csak jelenségekre, mint a tapasztalat tárgyaira vonatkoztathatók. Ennélfogva a tiszta mathematika, valamint a tiszta természettudomány soha egyébre, mint puszta jelenségekre nem vonatkozhatik s csak azt tünteti föl, ami vagy a tapasztalatot általában teszi lehetővé, vagy ez elvekből leszármaztatva, mindenha valamely lehető tapasztalatban kell hogy gondolható legyen.

31. §.

S ezzel végre valami biztosat értünk el, amihez minden metafizikai vállalkozásban, mely eddig elég bátran, de mindig vakon különbség nélkül kapott mindenbe, ragaszkodhatunk. Dogmatikai gondolkodóknak soha sem jutott eszükbe, hogy törekvéseik célját ily rövidre fogják majd szabni, de még azoknak sem, kik állítólagos józan eszükben bizván a tiszta észnek jogos s természetes ugyan, de csak tapasztalati használatra szolgáló fogalmaival s alaptételeivel oly tudást kerestek; melynek biztos határait nem ismerték, nem is ismerhették, mert ily tiszta ész mivoltáról, sőt csak lehetségéről is soha sem gondolkodtak, vagy nem voltak képesek gondolkodni.

A tiszta ész nem egy naturalistájának (mely néven azt értem, ki elbizza magát, hogy minden tanulmány nélkül dönthet a metafizika dolgában) talán kedve lesz állítani, hogy amit itt annyi előkészülettel, vagy ha úgy tetszik neki, annyi bőbeszédű, pedáns pompával előadtunk, azt ő az ő józan eszének jósló szellemével réges-régen nemcsak sejtette, de tudta s át is látta: «t. i. hogy minden eszünkkel a tapasztalat terét soha át nem léphetjük». De minthogy, ha észbeli alapelveit sorban megtudakoljuk tőle, mégis be kell ismernie, hogy sok olyan van köztük, melyeket tapasztalatból nem merített, melyek tehát ettől függetlenek s a priori érvényesek, hogyan s miféle okokkal akarja majd a dogmatikust s maga magát is korlátok közé szorítani, ha e fogalmakkal s alaptételekkel minden lehető tapasztalat körén túl él, épen mert a tapasztalattól függetlenűl ismerjük meg őket? Sőt ő maga, a józan észnek ez a lovagja, nem oly biztos, hogy bitorolt, olcsón szerzett bölcsesége mellett is észrevétlenűl a tapasztalat tárgyain túl az agyrémek terére ne tévedjen. Rendesen mélyen bele is van bonyolítva ezekbe, habár népszerű előadása által mindent csak valószínűségnek, észszerű sejtésnek vagy analogiának állítván, alaptalan követeléseinek némi színt tud adni.

32. §.

Már a filozófia legrégibb idejében az érzéki dolgokon vagy jelenségeken (phaenomena) kívül, melyek az érzéki világot alkotják, külön értelmi lényeket (noumena), melyek az értelmi világot alkotnák, képzeltek maguknak a tiszta ész kutatói s minthogy ami egy fejletlen korszaknak nagyon is megbocsátható volt, a jelenséget s látszatot (Erscheinung-Schein) egynek tartották, csak az értelmi lényeknek tulajdonítottak valóságot.

Valóban, ha az érzékek tárgyait, amint kell is, puszta jelenségeknek tekintjük, ezzel mégis egyszersmind elismerjük, hogy magában való dolog szolgál nekik alapúl, habár nem ismerhetjük meg mivoltát, amint magában van, hanem csak jelenségét, t. i. azt a módot, amint ez az ismeretlen valami érzékeinket megilleti. Ép azzal tehát, hogy jelenségeket vesz föl, magukban levő dolgok létét is elismeri az értelem s ennyiben mondhatjuk, hogy a tüneményeknek alapúl szolgáló lényeknek, tehát puszta értelmi lényeknek képzete nemcsak megengedhető, hanem elkerülhetetlen is.

Kritikai dedukciónk nem is zár ki ily dolgokat (noumena), ellenkezőleg az analitika alaptételeit arra szorítja, hogy épen nem vonatkoznak valamennyi dologra, miáltal minden puszta tüneménynyé válnék, hanem hogy csak lehetséges tapasztalat tárgyaira érvényesek. Ezzel tehát értelmi lények el vannak ismerve, de ama kivételt nem ismerő szabály szemmel tartásával, hogy e tiszta értelmi lényekről nem tudunk s nem is tudhatunk semmit, mivelhogy tiszta értelmi fogalmaink, valamint tiszta szemléleteink is csak lehetséges tapasztalat tárgyaira, tehát puszta érzéki lényekre vonatkoznak s mihelyt ezeket elhagyjuk, ama fogalmaknak nem marad a legcsekélyebb jelentésük sem.

33. §.

Tiszta értelmi fogalmaink valóban veszedelmesen csábítanak transscendens használatra; ennek nevezem ugyanis azt, mely minden lehetséges tapasztalaton túl megy. Fogalmaink a szubstanciáról, erőről, cselekvésről, realitásról ugyanis nemcsak teljesen függetlenek a tapasztalattól, nem is foglalnak magukban semmiféle érzéki jelenséget, tehát valóban magukban levő dolgokra (noumena) látszanak vonatkozni, hanem – s ez még megerősíti ama vélekedést – a meghatározás oly szükségessége jár velük, melyet a tapasztalat soha el nem érhet. Az ok fogalma szabályt foglal magában, mely szerint az egyik állapotból a másik szükségkép következik; míg a tapasztalat csak azt mutatja, hogy a dolgok egyik állapotára a másik gyakran, legfölebb rendesen következik, tehát sem szigorú egyetemességet, sem szükségességet nem adhat stb.

Ezért látszanak az értelmi fogalmak sokkal jelentősebbeknek s tartalmasabbaknak, semhogy a puszta tapasztalati használat rendeltetésüket kimerítené, s így épít hozzá az értelem észrevétlenűl a tapasztalat házához még terjedelmesebb melléképületet, melyet csupa értelmi lényekkel tölt meg, anélkül, hogy csak észre is venné, hogy különben helyes fogalmaival használatuk határait átlépte.

34. §.

Két igen fontos, sőt mellőzhetetlen, habár igen száraz vizsgálatra volt tehát szükség, melyeket a Kritikában a 137. l. s tov. 235. lapon s tov.16) végeztem, melyek elsejében megmutattam, hogy az érzékek nem szolgáltatják in concreto a tiszta értelmi fogalmakat, hanem csak a használatukra való sémát, az ennek megfelelő tárgy pedig csak a tapasztalatban (mint amely az értelemnek az érzékiség anyagaiból való alkotása) találtatik. A második vizsgálatban (Kritika 235. l.) megmutattam, hogy habár tiszta értelmi fogalmaink s alaptételeink a tapasztalattól függetlenek, sőt látszólag sokkal tágabb körben használhatók; a tapasztalat terén kívül mégsem gondolható általuk semmi, mert nem tehetnek egyebet, mint hogy adott szemléletekre vonatkozólag az ítélet logikai formáját meghatározzák; minthogy pedig az érzékiség terén túl szemléleteink egyáltalán nincsenek, ama tiszta fogalmak itt egyáltalán nem jelentenek semmit, mert nincs mód benne, hogy in concreto föl lehessen őket tüntetni. Mind az ily noumenák tehát s összeségük: egy intelligibilis17) világ csak oly feladat képzetei, melynek tárgya magában lehetséges ugyan, de amelynek megoldása értelmünk mivoltánál fogva egészen lehetetlen. Mert értelmünk nem szemlélhet, csak adott szemléleteket a tapasztalatban összekapcsolhat. A tapasztalatnak tehát fogalmaink minden tárgyát magában kell foglalnia, rajta kívül fogalmaink, minthogy szemlélet nem vethető nekik alapúl, nem jelenthetnek semmit.

35. §.

A képzeletnek talán megbocsátható, de néha-néha kicsapong, révedez, azaz: ha nem marad óvatosan a tapasztalat korlátain belűl; mert ily szabad nekilendülés legalább megeleveníti s erősíti és mindig könnyebb bátorságát mérsékelni, mint bágyadtságán segíteni. De hogy az értelem, melynek gondolkodnia kell, e helyett révedez, nem bocsátható meg neki soha; mert csak ő tőle várhatunk segítséget, hogy a képzelet révedezésének, ahol szükséges, határt szabjunk.

De nagyon ártatlanúl s illedelmesen kezdi. Előbb tisztába hozza az elemi ismereteket, melyek minden tapasztalat előtt benne rejlenek, de mégis a tapasztalatban mindig kell, hogy alkalmazást találjanak. Lassan-lassan mellőzi e korlátokat; s mi is akadályozhatná meg benne, minthogy alaptételeit egészen szabadon magából merítette az értelem? S most először új természeti erőket talál ki, majd meg lényeket a természeten kívül, egy szóval oly világot, melynek berendezéséhez az építő szereknek nem lehetünk hijjával, mert termékeny képzelés bőven szerzi, a tapasztalat pedig meg nem erősíti ugyan, de meg nem is cáfolja soha. Innét van, hogy fiatal gondolkodók annyira szeretik az igazi dogmatikai módú metafizikát s gyakran idejüket s különben hasznavehető tehetségüket föláldozzák neki.

S nem használ semmit, ha a tiszta ész ama hiábavaló erőlködéseit mindenféle figyelmeztetésekkel, hogy ily mélyen elrejtett kérdések megoldása mily nehéz, panaszokkal eszünk korlátairól, s az állításoknak puszta sejtésekké való leszállításával mérsékelni akarjuk. Mert amíg lehetetlenségüket világosan ki nem mutattuk, s az ész magára eszmélése igazi tudománynyá, melyben helyes használatának mezeje a semmis s meddő használatától úgyszólva geometriai bizonyossággal elkülöníttetik, nem válik: addig ama hiábavaló erőlködéseket teljesen soha meg nem szüntetjük.

36. §.
Mikép lehetséges maga a természet?

Ez a kérdés a legmagasabb pont, melyet a transscendentalis filozófia érinthet e pontig mint határához s befejezéséhez vinnünk is kell e filozófiát. Ez a kérdés pedig voltakép két kérdést foglal magában.

Először: Mikép lehetséges egyáltalán a természet materialis jelentésben, t. i. szemléletileg, mint a jelenségek összesége, mikép lehetséges tér, idő, s ami mindkettőt megtölti, az érzéklés tárgya? A felelet ez: Érzékiségünk mivoltánál fogva, melynél fogva érzékiségünk a neki sajátos módon, magukban előtte ismeretlen s ama jelenségektől teljesen különböző tárgyaktól megillettetik. E feleletet magában a könyvben a transscendentalis esztetikában, itt pedig a Prolegomenákban az első főkérdés megoldásával adtam meg.

Másodszor: Mikép lehetséges a természet formai jelentésben, mint ama szabályok foglalatja, melyek alá mind a jelenségeknek tartozniok kell, ha azt akarjuk, hogy mint egy tapasztalatban egybekapcsoltakat gondoljuk őket? A felelet nem lehet más, mint ez: csak értelmünk ama mivoltánál fogva lehetséges, melynél fogva az érzékiségnek mindama képzeteit szükségkép egy tudatra vonatkoztatjuk; csak ennek folytán lehetséges gondolkodásunk sajátos módja, t. i. szabályok szerint való gondolkodás s ennek segítségével a tapasztalat, mely a tárgyaknak magukban való megismerésétől teljesen megkülönböztetendő. Ez a felelet magában a könyvben a transscendentalis logikában, itt a Prolegomenákban pedig a második főkérdés megoldása folyamában adatott.

De hogy mikép lehetséges érzékiségünknek vagy értelmünknek s a neki, valamint minden gondolkodásnak alapúl szolgáló szükséges appercepciónak e sajátos tulajdonsága maga, arra már nem adhatunk feleletet, mert minden feleletre s a tárgyak minden gondolkodására ismét csak erre az appercepcióra szorúlunk.

Sok oly természeti törvény van, melyet csak a tapasztalatból tudhatunk meg, de a jelenségek kapcsolatának törvényességét, azaz a természetet általában nem ismerhetjük meg semmiféle tapasztalatból, mert maga a tapasztalat rászorúlt ily törvényekre, melyek lehetőségének a priori szolgálnak alapúl.

A tapasztalatnak általában lehetsége tehát egyszersmind a természet egyetemes törvénye, s az előbbinek alaptételei maguk az utóbbinak törvényei. Mert a természetet nem ismerjük egyébként, csak mint jelenségeknek, azaz a bennünk levő képzeteknek foglalatját, kapcsolatának törvényét tehát nem vehetjük egyebünnen, mint e képzetek bennünk levő kapcsolatának alaptételeiből, azaz az egy tudatban való szükséges kapcsolat föltételeiből, mely a tapasztalatot lehetővé teszi.

Maga az a főtétel, melyet az egész szakaszon át kifejtettünk, hogy egyetemes természeti törvények a priori ismerhetők meg, magától vezet el ahhoz a tételhez, hogy a természet legfőbb törvényhozásának bennünk, azaz értelmünkben, kell rejlenie s hogy egyetemes törvényeit nem a természetben tapasztalat útján, hanem megfordítva, a természetet, egyetemes törvényszerűségét tekintve, csak a tapasztalat lehetségének érzékiségünkben s értelmünkben rejlő föltételeiben kell keresnünk. Máskép, minthogy e törvények nem analitikai ismeretek szabályai, hanem annak valóságos szintetikai bővítése, mikép ismerhetnők meg őket a priori? A lehetséges tapasztalat alapelveinek a természet lehetségének törvényeivel való ilyetén, még pedig szükséges megegyezése csak két okból történhetik: vagy a természetből veszszük e törvényeket a tapasztalat segítségével, vagy megfordítva: a természetet a tapasztalat lehetségének törvényeiből általában származtatjuk le s az ennek puszta egyetemes törvényszerűségével azonos. Az előbbi maga magával ellenkezik, mert az egyetemes természeti törvényeket lehet s kell a priori (azaz minden tapasztalattól függetlenül) megismerni s az értelem minden empirikus használatának alapúl venni; tehát csak az utóbbi marad hátra.18)

De a természet empirikus törvényeit, melyek mindig külön észrevevéseket tételeznek föl, meg kell különböztetnünk a tiszta vagy egyetemes természeti törvényektől, melyek külön észrevevések alapja nélkül csak egy tapasztalatban való szükséges egyesítésük föltételeit foglalják magukban. Ez utóbbiakat tekintve pedig, természet s lehetséges tapasztalat teljesen azonegy. Minthogy pedig ebben a törvényszerűség a jelenségeknek egy tapasztalatban való szükséges kapcsolatán (mely nélkül az érzékiség semmiféle tárgyát nem ismerhetnők meg), tehát az értelem eredeti törvényein alapszik, ennélfogva eleinte sajátságosnak hangzik ugyan, de azért nem kevésbbé bizonyos, ha mondom: az értelem (a priori) nem meríti törvényeit a természetből, hanem szabja neki.

37. §.

E látszólag merész mondatot példával akarjuk megvilágítani, melynek célja megmutatni, hogy magunk is oly törvényeket, melyeket az érzéki szemlélet tárgyain fedezünk föl, főleg ha szükségeseknek ismertük meg, általunk a természetbe helyezetteknek tartunk, habár különben mindenben a tapasztalatnak tulajdonított természeti törvényekhez hasonlók.

38. §.

Ha a kör tulajdonságait tekintjük, melyeknél fogva ez az alak a tér számos önkényes meghatározását azonnal egyetemes szabályban egyesíti magában, nem tehetjük, hogy e geometriai dolognak bizonyos természetet ne tulajdonítsunk. Két egyenes példáúl, mely egymást s egyúttal a kört metszi, bármily véletlen tetszés szerint húztuk is, mindig oly szabályosan metszi egymást, hogy a mindegyik vonal részeiből alkotott derékszögű négyszög egyenlő a másikkal. Kérdem: «e törvény a körben rejlik vagy az értelemben», azaz: az értelemtől függetlenűl foglalja-e magában ez az alak e törvény alapját, vagy pedig az értelem, saját fogalmai szerint (tudnillik a sugarak egyenlőségének fogalma szerint) szerkesztvén magát az alakot, helyezi-e egyúttal belé az egymást geometriai proporcióban metsző húrok törvényét? Ha e törvény bizonyítását figyelemmel kisérjük, csakhamar átlátjuk, hogy csak ebből a föltételből, melyet az értelem az alak szerkesztésének alapúl vetett, t. i. a sugarak egyenlőségéből származtatható le. Ha most e fogalmat bővítjük, hogy geometriai alakok különböző tulajdonságainak egységét közös törvények alatt még tovább szemmel kisérhessük, s a kört kúpszeletnek tekintjük, mely tehát más kúpszeletekkel a szerkesztés ugyanazon alapföltételei alá tartozik, akkor azt találjuk, hogy mind a húrok, melyek a kúpszeletekben, az ellipsziszben, a parabolában s hiperbolában egymást metszik, mindig hasonlót mutatnak, nem ugyan, hogy a részeikből alkotott derékszögű négyszögek egyenlők, de mégis mindig ugyanabban a viszonyban állnak egymáshoz. Ha még tovább megyünk, t. i. a fizikai asztronomia alaptanaihoz, akkor a kölcsönös vonzásnak az egész anyagi természetre kiterjedő fizikai törvényére akadunk, melynek szabálya az, hogy e vonzás minden vonzó ponttól való távolság négyzetével megfordított arányban ugyanúgy fogy, amily arányban a gömbfelületek, melyekbe az erő terjed, növekednek. E törvény a dolgok mivoltában rejlőnek látszik s rendesen is a priori megismerhetőnek adatik elő. Bármily egyszerűek is e törvény forrásai, minthogy pusztán a különböző félátmérőjű gömbfelületek viszonyán alapulnak; mégis következménye megegyezésük változatosságát és szabályosságát tekintve oly kitünő, hogy nemcsak az égi testek minden lehető pályái: kúpszeletek, hanem oly viszony áll is fenn köztük, hogy a vonzásnak más mint a négyzet megfordított arányában való törvénye világrendszerre alkalmasnak nem gondolható.

Íme tehát törvényeken alapúló természet, melyeket az értelem a priori, még pedig leginkább a tér meghatározásának egyetemes elveiből ismer meg. Kérdem: e természeti törvények a térben rejlenek-e, s az értelem, csak a tér gazdag tartalmú jelentését kutatván, akad-e rájuk, vagy pedig az értelemben rejlenek-e s abban a módban, ahogy az értelem a tért a szintetikai egység föltételei szerint, amire összes fogalmai irányulnak, meghatározza? A tér oly egyforma s különös sajátságok dolgában oly határozatlan valami, hogy bizonyára senki sem fogja benne a természet törvényeinek kincses bányáját keresni. Az értelem határozza a tért köralakká, kúppá s gömbbé, szerkesztésük egységének alapját magában rejtvén. Tehát a szemlélet puszta egyetemes formája, mely térnek neveztetik, szubstratuma ugyan mind a külön tárgyakra vonatkoztatható szemléleteknek s ezek lehetségének s változatosságának föltétele ő benne rejlik; de a tárgyak egységét mégis csak az értelem határozza meg, még pedig saját mivoltában rejlő föltételek alapján; s így az értelem a természet egyetemes rendjének szerzője, minden jelenségét saját törvényei alá vonva s csak ez által hozva a priori létre (formáját tekintve) tapasztalatot, melynélfogva minden ami tapasztalatilag megismerendő, szükségkép az ő törvényeinek van alávetve. Mert nem maguknak a dolgoknak mivoltával van dolgunk, ez mind érzékiségünk, mind értelmünk föltételeitől független, hanem a természettel, mint a lehető tapasztalat tárgyával, már pedig az értelem lehetővé tevén a természetet, egyúttal azt is eszközli, hogy az érzék világ vagy egyáltalán nem tárgya a tapasztalatnak, vagy pedig természet.

39. §.
Függelék a tiszta természettudományhoz.

A kategoriák rendszeréről.

A filozófus előtt mi sem lehet kivánatosabb, mint ha ama különböző fogalmakat s alaptételeket, melyeket azelőtt, midőn in concreto használta, szétszórva talált, a priori elvből tudja leszármaztatni, s ezáltal mindent egy ismeretben egyesíteni. Előbb azt hitte, hogy amije egy bizonyos elvonás után maradt s egymással való összehasonlítás útján az ismeretek külön fajának tetszett neki, azt teljesen egybegyűjtötte; de csak aggregatum volt; most tudja, hogy épen ennyi s nem több tartozik ez ismeretfajhoz s átlátja beosztásának szükségét; ez megértés s csak most van neki rendszere.

Hogy valaki a közönséges megismerésből kikeresse ama fogalmakat, melyeknek külön tapasztalat nem szolgál alapúl, de amelyek azért minden tapasztalati ismeretben előfordúlnak, melynek mintegy kapcsolási formáját teszik, ahhoz nem kellett több gondolkodás vagy belátás, mintha valaki egy nyelvből kikeresi a szók valódi használatának szabályait s így a nyelvtan elemeit hordja össze (mindkét kutatás valóban közel rokon is egymáshoz), anélkül azonban, hogy okát tudná adni, miért van minden nyelvnek ép ez a formális alkata s nem más, még kevésbbé pedig, hogy épen ennyi s nem több vagy kevesebb ily formai meghatározása találkozott.

Aristoteles tíz ily elemi fogalmat hordott össze a kategoriák19) neve alatt. Ezekhez, melyeket prædicamenták-nak is neveztek, szükségesnek látott, még öt postprædicamentát20) csatolni, melyek pedig részben már az előbbiekben rejlenek (mint prius, simul, motus), de ez a rapszódia inkább figyelmeztetés volt a jövendő vizsgálóknak, mint rendszeresen keresztülvitt eszme, mely a tetszést megérdemli, amiért is a filozófia haladtával mint teljesen hiábavalót elvetették.

Az emberi ismeret tiszta (semmi empirikust magukban nem foglaló) elemeit vizsgálván, hosszú gondolkodás után nekem sikerült először az érzékiség tiszta elemi fogalmait (tért meg időt) az érteleméitől biztosan megkülönböztetni s elválasztani. Ezáltal kimaradt ama lajstromból a hetedik, nyolcadik meg kilencedik kategoria. A többieknek nem vehettem hasznukat, mert nem volt elv, mely szerint az értelmet teljesen meg lehetett volna mérni s minden funkcióját, melyből tiszta fogalmai erednek, teljes számmal s pontosan megállapítani.

Hogy ily elvet találjak, oly értelmi működést kerestem, mely a többieket mind magában foglalja s csak ama különböző módosulásokban vagy mozzanatokban különbözik, melyekkel a képzetek különböző részeit a gondolkodás egysége alá általában hozhatni s e működést megtaláltam az ítéletben. Itt azután a logikusoknak kész, habár nem egészen hibátlan munkájával rendelkeztem, minek folytán a tiszta, de tárgyukat illetőleg egészen határozatlan értelmi funkcióknak teljes tábláját állíthattam össze. Végűl pedig az itélés e funkcióit tárgyakra általában vonatkoztattam, jobban mondva az itéletek objektiv érvényesekké való meghatározásának föltételeire s így keletkeztek a tiszta értelmi fogalmak, melyekre vonatkozólag nem lehetett kétségem, hogy épen csak ezek s csak ennyi, nem pedig több, alkotják a tárgyaknak puszta értelemből való egész megismerését. Régi nevükön, mint illik, kategoriáknak neveztem őket, fentartván magamnak, hogy a belőlük leszármaztatandó fogalmakat mind, akár egymás közt való, akár a jelenség tiszta formájával (térrel meg idővel), akár az empirikusan még meg nem határozott anyagukkal (az érzéklet tárgyával általában) való kapcsolatuk útján származnak, a praedicabiliák neve alatt teljes számmal hozzájuk csatolom, mihelyt a transscendentalis filozófia rendszere, melynek céljából most csak az ész kritikájával volt dolgom, létrejönne.

A fődolog azonban a kategoriáknak e rendszerében, amiben amaz elvnélküli rapszódiától különbözik s amiért egyedül megérdemli, hogy a filozófiához számítsák, abban áll, hogy ezzel a tiszta értelmi fogalmak igaz jelentését s használatuk föltételeit pontosan megállapíthattuk. Mert kitűnt, hogy magukban nem egyebek logikai funkcióknál, mint ilyenek pedig a legcsekélyebb fogalmat sem alkotják valamely tárgyról magában, hanem érzéki szemléletre mint alapra szorúlnak, de akkor is csak arra szolgálnak, hogy empirikus ítéleteket, melyek különben az ítélet funkcióira vonatkozólag határozatlanok s közömbösek, e funkciók szempontjából meghatározzanak, ezzel nekik egyetemes érvényességet adjanak s általuk tapasztalati ítéleteket általában lehetővé tegyenek.

A kategoriák természetének ilyetén megértéséből, mely egyszersmind puszta tapasztalati használatra szorítja őket, sem első szerzőjük, sem senki utána, nem sejtett semmit; e megértés nélkül azonban (mely egészen levezetésüktől vagy dedukciójuktól függ) egészen hasznavehetetlenek, nyomorúlt névlajstrom, használatának magyarázata s szabálya nélkül. Ha ilyesvalami valaha eszükbe jut vala a régieknek, a tiszta ész vizsgálata, mely a metafizika neve alatt sok századon át annyi jeles főt megrontott, egész más alakban származott volna reánk, fölvilágosította volna az emberek értelmét, ahelyett, hogy mint tényleg megtörtént, sötét s hiábavaló töprenkedésekkel kimerítette s az igazi tudomány számára hasznavehetetlenné tette.

A kategoriáknak e rendszere pedig a tiszta ész minden tárgyának vizsgálatát is rendszeressé teszi s biztos útmutatást vagy vezérfonalat ád ahhoz, mikép s a vizsgálatnak mily mozzanatain át vezetendő minden metafizikai elmélkedés, hogy teljessé legyen; mert kimeríti az értelem minden mozzanatát, mely alá minden más fogalom hozandó. Így keletkezett az alaptételek táblája is, melynek teljességéről csak a kategoriák rendszere alapján lehetünk biztosak, s még a fiziológiai értelemhasználatot meghaladó fogalmak beosztásában is (Kritika 344. l. hasonlókép 415. l.)21) ugyanez a vezérfonal az, amely, minhogy mindig ugyanazokon a szilárd, az emberi értelemben a priori meghatározott pontokon át vezet, mindenkor zárt kört alkot és nem hágy kétséget azon, hogy valamely tiszta értelmi vagy észfogalom tárgya, amennyiben filozófiailag s a priori elvek szerint megfontolandó, ilyetén módon teljesen megismerhető. Sőt egyikében a legelvontabb ontologiai beosztásokban t. i. a valami és semmi fogalmainak sokféle megkülönböztetéseiben is nem tehettem, hogy ne ezzel a vezérfonallal éljek s ennek alapján hoztam létre szabályos és (Kritika 292. l.)22) szükséges táblázatot.23)

Ugyanez a rendszer mint minden egyetemes elvre alapított igaz rendszer eléggé nem magasztalható hasznát még abban is mutatja, hogy minden idegenszerű fogalmat, mely különben ama tiszta értelmi fogalmak közé belopózhatnék, eltávolít s minden ismeretnek megállapítja a maga helyét. Ama fogalmak, melyeket a reflexió fogalmai nevén a kategoriák vezérfonala alapján ugyancsak táblázatban állítottam össze, jogos követelés nélkül elegyednek az ontológiában a tiszta értelmi fogalmak közé, ámbár ezek a kapcsolatnak s ezzel magának a tárgynak fogalmai, míg amazok csak már adott fogalmak összehasonlító fogalmai, tehát egészen más természetűek s használatúak. Az én törvényszerű beosztásom (Kritika 260. l.)24) eltávolítja őket onnét. A kategoriák külön táblájának haszna még fényesebben kiviláglik, ha, amint azonnal meg fogjuk tenni, a transscendentalis észfogalmak tábláját, melyek egészen más természetűek s eredetűek mint az értelmi fogalmak (tehát kell, hogy más formájuak is legyenek), amazoktól elkülönítjük. E szükséges elkülönítést még egy metafizikai rendszer sem hajtotta végre, úgy hogy azok az észfogalmak az értelmi fogalmakkal, mintha testvérekként egy családba tartoznának, össze-vissza voltak, amit a kategoriák külön rendszere híjján nem is lehetett elkerülni soha.