FÜST
Az ember bemegy a trafikba. Sok mindent kapni a trafikban: napilapot, élclapot, szinházi lapot, gyufát, meggyfaszopókát, irodalmi folyóiratot, cigarette-papirt, cigarette-hüvelyt, postautalványt, levelezőlapot, bélyegeket és okmánybélyegeket és váltót s levélpapirt és művészlapot, Magyar Könyvtárt, Milliók Könyvét, öngyujtót, noteszt, pecsétviaszkot, nyakkendőszoritót és gummisarkot. Lehet, hogy még egyebet is, csak nem jut eszembe, nagyon szórakozott vagyok mindig amiatt, hogy a katonák meghalnak a háboruban.
Az ember bemegy a trafikba, ahol ennyi mindenfélét kapni, de az ember, Shakespeare és Cervantes hőse, a képzelődő balga a trafikban is olyasmit kér, ami nincsen. Cigarettát kér. Cigaretta nincs a trafikban. Az ember bámul, kimegy a trafikból, megáll a járdán. Egy francia nagy férfiu egy könyvében azt irta, hogy: ne várj narancsot a szilvafától, ne várj boldogságot az élettől. A szegény embernek ott a járdán eszébe juthatna, hogy amint a szilvafán nincs narancs s az életben nincs boldogság, épp ugy nincs cigaretta a trafikban. De az a szegény ember tán véletlenül nem is olvasta azt a fájdalmas figyelmeztetést abban a könyvben, vagy ha olvasta volna is, kérdezhetné magában, hogy hát hol vegyen cigarettát, ha a trafikban nem árulnak. És néz a többi bolton végig az utcán, nézi a divatüzletet, a cselédelhelyező követséget, a papirkereskedést, az ékszerész kirakatát és a vaskereskedés kirakatát, ahol remek revolverek függenek, de ezekre ránézni se jó a szegény embernek, mert nagyon nagy luxus lenne neki egy olyan szép revolverrel agyonlőni magát.
Sajnálom azt a szegény embert, mondhatom hogy sajnálom. Pedig minek neki az a cigaretta? Nem is igen tudná megmondani, minek az neki. Szivni akarja, füstöt akar csinálni. Érezni akarja az izét. Szereti, nem tud ellenni nélküle. Megszokta. Kell neki. Kéri, kivánja, követeli. Nem lehet lekapatni róla. Miért nem adnak neki cigarettát? Nem muszáj neki Gianaklist adni, se Dimitrinót, se Vafiadist, se Laurenst, se az Ottoman Regieből nem muszáj neki adni. Egyiket se a jóból, az illatosból, a kéjesből. Még III. Sorte se kell neki okvetlenül. Csak amit itthon gyártanak. Abból se a vastagja, vagy a vékonyja, a drágája, amit különlegességnek neveznek. Csak az a hétköznapi, az az egyszerü, az az akármilyen. Nilus, Memphis, Sultan, Hölgy, Hercegovina, Magyar, Dráma, tudomisén. Jó ez is. Füstje van. Tegyék a szájába, hadd gyujtson rá, hadd szijja. Hallgat, mikor a cigaretta a szájában van. Azzal beszéli ki magát. Nem őrjöng a csókért, ha ajkaira veszi a cigarettát. Csók az neki. Nem veszti el nyugalmát az ég fellegei miatt, ha füstöt csinálhat a szeme elé. Felhő az neki. Nem csinál tüzet, csak füstöt csinál a cigarettával a szegény ember. Tüz az neki. Csendes, nyomorult, kedves, hasznos lesz tovább az ember. Adjanak neki cigarettát. Összeszoritja vele ajkait, lehuzza a szivére a füstöt és felengedi agyvelejébe. Adjanak neki cigarettát. Aadjanak.