SZINHÁZ
Pénteken este, vagyis már délután tovább fog folyni a müvészet Budapest városában. Délután négy órára már kinyitják a mozik pénztárát, estére orfeum, kabaré, szinház pénztárnoknői és pénztárnokai is beülnek a szezámi fülkébe, hol a maguk csodálatos foglalkozását üzik. Érdekes személyek ők, a pénztárnoknők és a pénztárnokok a világ mulattató házaiban. Nagyon soknak, akiket láttam életemben, az arca memóriámban őrződik. Sajátságos ünnepélye van ezeknek az arcoknak, mint az ismeretlenek fotografiáinak szokott lenni. Párisban és Londonban frakkban jelennek meg este, ugy fogadják az ugynevezett nézőt a pénztár ablaka mögött. Minálunk nem huznak frakkot a pénztárnokok, ahogy általában a nézők sem öltözködnek estélyileg, mikor a szinházba mennek.
De hétköznapi ruhában se hétköznapi lények a pénztárnokok, a szinház varázsa, rejtelme mintha bennük lenne legigazabban, ők látszanak legbizalmasabb lábon állani a teátrom szellemével. Néztem már őket müködésük közben, ami a pénz váltásából, visszaadásból és jegykiadásból áll. Azonkivül egy iv papiroson ceruzával irogatnak, huzgálnak, jeleket tesznek, és a falon a hátuk mögött, mint katonai térképek, ugy függnek a papendekli-táblák, amelyek a szinház keresztmetszetét és nézőterét ábrázolják. Karzat, erkély, páholyok, földszint sürü s kisértetien üres széksorokkal, a pici székek támláján egy-egy szám mindenütt és a széksorok elején római számok jelzik, melyik hányadik sor.
Az a sok kicsi szám, amely a széksorokra van téve a szinházi térképen, egyszer csak elkezd jönni a rács elé sorban, azaz össze-vissza, zsöllye, karzati szék, erkélyszék, támlásszék és zártszék jön mind emberformájában, hölgyek, urak, aggok, ifjak, leánykák és katonák járulnak a pénztárhoz. A pénztárnoknőnek vagy pénztárnoknak csak a kezekkel és a hangokkal van dolga, föl se néz, hogy az arcokat lássa. Talán nem is ingerli az őket, ki hogy néz ki, talán megvan nekik magukban az ő világuk és egy igazságot látnak ők is maguk előtt az életuton. A hátuk mögött a fülkében sokszor látni lehet egy uriembert, aki érdeklődve hajolgat a pénztárnok jegyzetei fölé, meg a nyitódó, csukódó fiók fölé, hol a bankjegyek és ezüst pénzdarabok gyülekezése van. Meg a kék és lilaszin és barna, sárga jegycsomókat és kiváncsian nézi, melyeket a pénztárnok ujjai sebesen lapoznak, mig egy vagy két jegyet kikapnak a testvériesen simuló csomóból. Ez az uriember, akinek ebbe az elszigetelt helyiségbe szabad bejárása van s igy érdeklődik a pénztárnok buzgalmai iránt, alkalmasint rokona a pénztárnoknak, vagy lehet, hogy maga a direktor. Emlékszem a diákkorból, hogy a nagyvendéglőben játszó szintársulat kasszájában a jegyeket a direktor adta személyesen, aki délben cilinderben és pepita ferencjózsefben ment végig a piac-téren. És mikor odabenn a nagyteremben már Lumpácius Vagabundus javában énekelt, a direktor odaki maradt a pénztárban és oly elmerülve rakosgatta toronyba a forintokat és hatosokat, akár a füszeres este, mikor a forgalom elpihent.
A pénztárosok is a nagyvárosok szinházaiban odaki maradnak a fényes fülkében sokáig, mialatt a szinházban sötétség van és a nézők néznek és hallgatnak. A pénztárnokok vajjon voltak már szinházban? Vagy nem is kiváncsiak a szindarabokra, mint mi közönséges emberek, akiket közönségnek neveznek? Vagy láttak-e már ők egy szindarabot a szinházban elejétő végig? Talán most, hogy nincs pénztár a mult szerda óta, unatkoztak és elmentek volna ők is valami szinházba nézőknek. Milyen furcsán eshet nekik, hogy mikor végre szabad estéik vannak, nincs hova menni. Valószinüleg a pihenés és az abba beléragódzó unalom nem olyan jó nekik, mint az izgalmas ülés a pénztárban. No, pénteken már ők is megint mehetnek szinházba.