BÉKE MEG ZSEMLYE
Gondolom, ez a két dolog szerepelt ma legfőképpen a fejünk felett, a nyomdában e két szót hadarták a szedők ujjai legtöbbet és a lakosság ajkai leginkább e két szót kapkodták. A békét meg a zsemlyét. A város érdeklődésében, mondjuk, a béke volt az ég és az égen a nap egy zsemlye volt. Arról volt máma szó, lesz-e béke s arról, hogy lesz-e zsemlye. Csudálatos, hogy ilyen egy napon, mikor reszketős reménnyel emelhetjük tenyerünket szemünk fölé, hogy a világ visszafordulása elé pillantsunk, ilyen napon a zsemlye is eszükbe tud jutni az embereknek. Nem?
Az ilyen meglepődést még magammal sem tudom igazán megosztani, csontfejü aggastyánnak gondolom magam és ugy próbálok emlékezni, hogy ezelőtt harminc-negyven esztendővel, mikor fiatal ember voltam, abban az össze-vissza háboruban harmadfélévre az egyik háboru-társaság békét kinált a másik háboru-társaságnak és éppen akkor a lakosok frissen örvendeztek a zsemlye reménységének. Vagy egy más korszakba teszem magamat, száz esztendővel későbbre vagy ezer évvel előbbre s ugy mesélem ezt magamnak és ugy próbálom, hogy benyomásom vagy véleményem legyen erről a mostani világról.
A mai nap felől egy valótlan messzeségből ide nézve, mondhatatlan, gazdag és ködös-fényes illuzióim vannak, valami tulságosat látok, amiben mindent észrevenni gyönge a szemem, végleteit az emberiség jobb szenvedelmeinek, epedő s könyörgő karok sürü kalászainak viharlengését a levegőben, utcákról terekre nyomuló tarka tömegeket, félőrült orkánját az ébredő igazság hangjainak, a hajnalló eszmélet sikolyait hallom, amelyek mint szélben a szalagok repdesnek, a győzelemre menő élet mámoros körbefogózását látom, táncban kerengélnek, letérdelnek, egymás térdein kapaszkodnak fel, ölelkeznek és egymás arcára cseppentik a könyeket, amelyek fájdalmat és örömöt cserélnek egy azon gyöngyszinü sürü harmatozással. Jóféle érzéseik hevétől hajadonfőtt vannak, trombiták és hegedük szoronganak az ünnep tumultusában és a bérkocsik a megrendült tolongásban, potya rajongókkal megrakva tévelyegnek szeliden.
No, itt vagyok a jelenbe belészorulva s hallom tisztán, hogy egyforma fáradtan vagy egyforma vidoran tárgyalják a népek, lesz-e béke s lesz-e zsemlye. Egyiknek a másikhoz e napon nincsen köze, lehet, hogy meglesz a béke hirtelen-váratlan és zsemlyét még egy darabig nem fognak sütni a pékek. Lehet, hogy holnaputánra lesz már zsemlye s egyelőre más változás a világban nem lesz. Tudnak a zsemlyének is örvendezni, magának a puszta zsemlyének is? Hogyne, hiszen a hirére is, hogy megvidámodtak a táplálkozó város hangjai.
A béke egy egész világ, a zsemlye meg csak egy zsemlye. De meg lehet fogni, ropogtatni lehet, kettérántani, fehér belét kihuzni, apritani tejbe, kávéba. A száraz zsemlyét reszelni lehet, levesbe lehet szórni, gombócot, tortát lehet gyurni a zsemlyéből. A megfoghatatlan békével mit teszünk, ha itt lesz? Hányszor hallottam hány embertől: Hej de berugok aznap! Tudniillik a béke napján. Miért akarnak berugni? Hiszen ha hej be berugnak, azt se tudják, hogy béke van, ugy be lesznek rugva. Hát mi az a béke? Az még semmi magában. Egy vagy két üveg pezsgő több annál. A zsemlye is több annál. Látod uram istenem, milyen semmi a béke a boldogtalan világnak. Ha a zsemlyét meg tudod adni, add meg már azt a semmiséget is, uram, a békét.