TÉLI HANG
– Haaa… jő, vonul, mulik a forgalom felett a szakadt emberhang, egy ismeretlen hangja, emlékhang. Haaaa… egy kocsis, ki egy bakon ül, riaszt és óv vele talán. Melyik vajjon? Mind egyforma nehéz árnyék a behavazott kocsik homloka előtt a fehér homályban. A szomszéd utcából rebbent el a gazdátlan mély és könnyü hang? Haaaa… a kerekek puhán görögnek, a járda népe lebuktatott fejjel oson előre-hátra, előre huzó termetekkel mintha bóbiskoló korcsolyázók lennének. Hó van az uttesten, hó van a flaszteren, a tetőkön és az erkélyeken hó van, a kémények oldala havat kapott, a reklámoszlopnak hógallérja van és egy nagy rózsaszin plakátot is megvert a hó. A bezárt villák fala is ilyen, amelyeknek merengő csendjét a tél paskolja hangtalan fehérrel.
Reggel eső volt, erős eső, tiszta esőből való eső. Délre fagyos eső lett, zuzmara, hó zudult vele, bántó, dermesztő téli eső szakadt, az ágakat megfogta s befuttatta gyémántosan, gyöngyösen. A levelek távozása óta zavartan várakozó sovány galyazatok hirtelen az álom fényes fátyolában tüntek föl. Az érzések, az ember érzelmei festhetnek igy a lét sérelmében, a csalatkozás után, a szenvedés diszeivel ünnepelve, másvilági pompával megkoronázva, eszméletlen üdvben és győzelemben.
Délutánra leengedte magát a teljes tele hó, a lágy, tiszta teher, a nesztelen nagy támadás, a fehér bámulat, pehelynek meg pehelynek véletlen végtelensége. Az idő függönyét elhuzta s életünk a tél felvonásában játszik. Haaaa… hallod ezt a hangot? Emlékszel a mult és mult évek havazásaira? Szakad a hó. Itt van. Tél van. A leszegényedett ábránd lehuzza ferdült nyakát, a követelő évszak nem ad már halasztást. Füteni kell, meleget kell enni, nem svindlizhet tovább az alattomos szegénység. A hópelyhek beleszaladnak a felpislanó szemekbe, melyek tanács és bizalom nélkül a lenyomott fakó égtől: miből, hogy és mit? Mi lesz? Az élet a legsürübb önzéssel érdeklődik önmaga iránt, a különös eget minden pártfogás nélkül hagyja különösnek lenni.
Egyik embernek a diszmagyar a gondja, melyben megizzad annyi órán keresztül a zsufolt templomban és odakinn aztán a koronázó domb alatt álldogálva tüdőgyulladást kaphat. A másik embernek a disztelen és magyartalan és prém és bélés nélkül való öltözetével van baja, melyben ugy megfázhat, hogy elmehet Földesre deszkát árulni.
Az ég ma egyforma különös a havazásban a más-más téli aggodalmak felett. Oly fekete az ég. Vagy fehér? Egy-egy pillanatban a havazás rémlik feketének és mintha fehér álmokból dülne lefelé. Hol is az ég? A tekintetnek mennyire kell repülni ilyenkor, hogy eget érjen? Magosabban van az ég vagy egészen a fejünk fölé rogyott? Én nem tudom kivenni. Ugy tetszik, hogyha a kéményből felbujna most a kéményseprő, ő már az égben állana.