Kenyér

– Well, mondta magában az elnök és lefeküdt az ágyba. Akármit csinált, magában azt mondta: well. Mert amerikai ő, pláne elnöke az Egyesült-Államoknak, hát ugy is illik ő hozzá, hogy azt mondja mindig magában: well. Ma például megszakitotta Németországgal a diplomáciai viszonyt. S azt mondta magában: well és ment az ágyba. A Fehér Házra csend borult. Csend borult a kertre is, amelynek közepén a Fehér Ház áll, a fehét kertre is csend borult. Mert havazott, tehát a Fehér Ház kertje is fehér volt.

Álmodtak a behavazott tuják és kaktuszok szeliden. A fehér kert vaskeritése előtt a policeman a kurta bottal egykedvüen sétált, ő is fehér volt, meg a kerités is, mert a hó esett mindenre Washingtonben. Egyszer csak néma autó ért a Fehér Ház elé, kiszállott az autóból egy hosszu fekete mister, kicsi fekete táskával a kezében. Bement a Fehér Ház vaskeritésének kapuján, anélkül hogy kinyitotta volna a kaput. Csak átment rajta, ment a kert haván a Fehér Ház tornáca felé, felment a tornác lépcsőin és eltünt az oszlopok között. A tüzoltósisakos policeman csak sétált gépiesen a kapu előtt az ő privát gondolataival a fejében, ha vannak a policemannek privát gondolatok a fejében Washingtonben. Az a hosszu sovány mister, aki legalább olyan sovány és olyan magas volt, mint az elnök, az pedig csak bement a Fehér Ház előcsarnokába, anélkül, hogy az nyitva lett volna s bement a fogadóterembe anélkül, hogy fogadták volna s bement az elnök lakosztályába anélkül, hogy beengedték volna s benyitott az elnök hálószobájába anélkül, hogy kopogtatott volna. Az ágy elé lépett, kistáskáját az éjjeli szekrényre tette, kinyitotta, kivett egy igen finom kézifürészt. Az elnök felült az ágyban:

– Well, – szólott – ki vagy és mit akarsz itt?

– Well – mondta a vendég – én dr. Mors vagyok. Mr. Wilson, te fölidézed a háborut. Itt vagyok.

– Well, te nem a háboru vagy, te a halál vagy.

– Well, – mondta a látogató – én vagyok a háboru. Mert J. W. Nobody meghal, ha háborut izensz.

– Well, ki az a J. W. Nobody?

– J. W. Nobody egy ifju New-York államban, sőt magában New-Yorkban. Segéd egy kereskedőházban, huszonötéves és a milicia tagja.

– Well, mi közöm hozzá – türelmetlenkedett az elnök. – Mi közöm nekem ehhez a J. W. Nobodyhoz vagy kihez?

– Well, én is azt akarom kérdezni, hogy mi közöd J. W. Nobodyhoz, mr. Wilson? – A látogató szétnyitotta a kicsi fekete bőröndöt, csipeszt, szondákat, kést, ollót, kis kanalat miegymást rakosgatott az éjjeli szekrény márványára. Az elnök idegenkedve nézte ezt, megkérdezte:

– Well, – mondja – mik ezek? Miféle kis kanál ez?

– Well, – magyarázta a vendég – ilyen kis kanállal kell kivenni az összezuzott szemgolyót a szemüregből. Várj, mindjárt kiveszem a szemedet, mr. Wilson. Ez itt a bordafürész, először evvel ismertetlek meg, mr. Wilson. Evvel a késsel előbb fel fogom hasitani a mellkasodat. Huzd le az inged.

– Well, – szólt az elnök – te őrült vagy.

– Well, nem értelek. Te kiváncsi vagy a háborura. J. W. Nobody nem is kiváncsi rá, s meg fog halni, ha háboru lesz.

– Én nem vagyok kiváncsi. Én nem akarom a háborut.

– Well, hiszen el vagy szánva rá, hogy megizend a háborut.

– Well, – kezdte az elnök – nem én, a szenátus, egész Amerika, az amerikai érdekek, a tengerek szabadsága…

– Well, unalmas vagy, mr. Wilson. J. W. Nobody, akinek meg kell halni, ha háborut izensz, élni akar New-York államban, vagy akárhol. Ő ügyes eladó, főnökei jól fizetik. Csinosan öltözködik, kellemes fiu, egészséges, edzett, szivesen eszik, könnyen nevet és türhetően énekel. Bendzsón játszik, társai örömmel hallgatják.

– Well, – idegeskedett az elnök – mit csináljak vele, J. W. Nobodyval?

– Well, semmit. Ne csinálj vele semmit. Ő vasárnaponkint a matchre megy. Elismert footballjátékos. Ha háboruba küldöd, elvesztheti lábát és nem footballozhat. Takard fel a paplanodat, igaz, legelőször is levágom egyik lábodat. Ezzel a vékony késsel és a fürészszel.

– Nekem? – csudálkozott az elnök – hisz én az elnök vagyok, well!

– Well, én ahhoz jöttem, aki hiv. J. W. Nobody nem hiv engem. Ő Kittyt hivja, egy bizonyos Kitty Doodleyt, aki kidugja az ablakon a fejecskéjét, mikor J. W. Nobody arra megy és két ujját a szájába dugva füttyent. Kitty Doodley erre kinyujtja karját és lekiált neki: Halló, Jim! Ők vasárnap délután csolnakáznak. Ők fiatalok, vidám természetüek és örülnek egymásnak. Well, dugd ki már a lábod, hadd vágjam le, sietek. Csak az egyik lábod, mr. Wilson.

Dr. Mors felvette az éjjeli szekrényről a szikrázó keskeny kést. Az elnök felhuzta magát fekvéséből, a feje magasabbra jött fel, mint az ágy feje. Dr. Mors a paplan alá nyult, huzta kifelé a lábát. Az elnök szellemtelen és müveletlen szemekkel nézett le a lábára, kitátotta a száját és orditani kezdett:

– Nau, neau, nieauuu…