Közép-ázsiai utazás

LAKOSOK. – FELOSZTÁS. – KHOKAND. – TASKEND. – KHODSEND. – MERGOLAN, ENDIDSAN. – HAZRETI TURKESZTAN. – ÓS. – POLITIKAI HELYZET. – A LEGUTÓBBI HÁBORUK.

Khokand vagy Fergana, mint a régiek nevezték, kelet felé a khinai Tatárországgal, nyugat felé Bokharával s a Jaxartessel, éjszak felé a nagy hordával, dél felé pedig Karategin és Bedakhsannal határos. Kiterjedését határozottan nem mondhatjuk meg, de nagyobb mint Bokhara és Khiva, s népesebb is, mint az utóbbi khánságok.

A városok számából s más körülményekből következtethetni, hogy a mai Khokandnak három milliónál több lakosa van, kik a következő nemzetiségekre oszlanak:

1. Az özbegek.

A lakosság tulajdonképeni letelepedett részét képezik, s mint már Khivánál megjegyeztük, jellegükre nézve nagyon különbözők Bokhara és Khiva özbegjeitől. Minthogy az özbeg Turkesztanban már évszázadok óta az uralkodó nemzet, mely az iszlamot s ennek civilizatióját előbb elfogadta mint ama vidéken a többi nomád-nép, nevükkel a müveltség s bon ton tekintetéből bizonyos kedvező előitélet fonódott egybe, s a kirgiz, kipcsak, és kalmuk, a mint a városokban letelepszik, rendszerint lemond nemzetiségéről s az özbeg elnevezést veszi fel. Khokandban ez már rég óta történik, s tulzás nélkül föltehetni, hogy azoknak fele, kik özbegeknek nevezik magukat, inkább az emlitett nomád népek vegyülékének tekinthető. A khokandi özbeg külsejére nézve igen ügyetlennek látszik, mi leginkább idomtalan bő ruházatának tulajdonitható. E nép példátlan gyávaságáról többször volt alkalmunk meggyőződni, s ha nem védelmeznék a nomádok, a városok már rég Khina, Oroszország vagy Bokhara birtokába kerültek volna. Az özbegek után

2. A tadsikok.

következnek, kik itt, ha nem is számosabban, de tömöttebben találhatók mint a bokharai khánságban, s egész falvakat s városokat képeznek, mi másutt sehol sem fordul elő. Igy Khodsend városát, Velekendaz és Kiszakuz falvakat (Khodsend szomszédságában), kizárólagosan e persa ősnépség lakja, s még 400 évvel ezelőtt a Namengan, Endigan és Mergolan105) kiválóbb városok az övék voltak volna. Jellemükre nézve a khokandi tadsikok nem sokkal jobbak mint bokharai testvéreik. Megjegyzendő, hogy nyelvük nyelvtani alakra, valamint szóbőségre nézve gazdagabb, mint a többi tadsikoké. Ez különösen Khokandban áll, melynek lakosai egy nyelvet beszélnek, mely Rudeki, a legrégibb persa költő szójárásából, ki született bokharai volt, sokat megtartott. Khokand többi városában, nevezetesen pedig a khinai határon, tadsikok igen gyéren találhatók.

3. A kaszakok.

A legszámosb nép a khánságban. Nomádéletet élnek a Csaganak tó és Taskend közötti hegyes vidéken, s a khánnak ugyanannyi adót fizetnek, mint Khivában. A khokandi kirgizek között nehány tehetősb van, kik Hazreti Turkesztanban, vagy más helyeken házakat birnak, de ezekben soha sem laknak. A kirgizek különben nagy számuk daczára, minthogy kevés bátorságuk van, a khánságban csekély befolyással birnak.

4. A kirgizek.

Vagy is a tulajdonképeni kirgizek, kikről nálunk minden kaszak igy neveztetik, a khánság déli részeiben laknak, Khokand és Szarik Köl között, s harcziasságuk miatt az egyik vagy másik kormánypárt rendszerint felhasználja felforgatási terveinek kivitelére. Sátraik számát 50,000-re teszik, tehát körülbelől annyira, mint a tekke-turkmanokét.

5. Kipcsak.

Ez véleményünk szerint a legrégibb s legeredetibb török törzs, mely e nagy család minden törzse között, melyek Komultól az Ádriai tengerig elszórtan élnek, valamint arczjelleg, ugy jellem, nyelvben és szokásokban régi nemzetiségéhez a leghivebb maradt. A kipcsak név mesés etymologiája, mint azt Rasid-eddin Tabibi elbeszéli, olvasóinkat kevéssé fogja érdekelni. Előbb hatalmas törzs létezett volna e név alatt, s a jelenlegi kipcsakok, bár csak 5–6000 sátorral vannak, azt állitják, hogy Desti Kipcsak106), a mint a keleti történeti forrásokban Turkesztan régtől fogva neveztetik, őseik által lett elfoglalva és benépesitve. Csekély számuk daczára a kipcsakok Khokandban még most is a kormányügyekre a legtöbb befolyással vannak; ők nevezik és teszik le a khánokat, és sokszor megtörtént, hogy lovasaik közől csak valami 500 elfoglalt valamely várost a nélkül, hogy az Khan ellenük fellépni mert volna.

A török nyelvben, melyet a kipcsakok beszélnek, egyetlen egy persa vagy arab szót sem fedezhettem fel, s nyelvjárásukat a legjobb átmenetnek lehet tekinteni a mongol és dsagataj nyelv között. A kipcsak arczjellege is ép oly viszonyban áll Közép-Ázsia többi török fajához, mint a nyelv. A ferde szemre, szakálltalan állra és kiálló arczcsontokra nézve hasonlók a mongolokhoz, nagyobbára kis termetüek is, de ügyes mozgékonyságuk csodálatra méltó. Bátorságban, mint már emlittetett, a kipcsakok tulhaladják Közép-Ázsia összes népeit, s kétségkivül maradt fen bennük a leghivebb kép ama nagy hordáról, mely egész Ázsiát felforgatá s átalakitá.

A khokandi khánság különféle kerületekre oszlik, melyek, mint mindenütt, ugy itt is, a legnevezetesb városok nevéről neveztetnek el. A főváros Kkokand107), vagy Khokandi Latif, t. i. a bájos Khokand, mint a bennszülöttek nevezik, szép völgyben fekszik, s kerületére nézve hatszor oly nagy, mint Khiva, háromszor oly nagy, mint Bokhara, s négyszer olyan, mint Teherán. A város déli részét, hol a khán lakása van, csak a legujabb időben vették fallal körül, az északi nyitva van. A lakosok s házak száma aránylagosan kicsiny, mert a házak mellett nagy terménykertek terülnek el, ugy hogy itt-ott negyedórát kell menni, mig 10–15 ház mellett haladhatni el. Az épités tekintetéből maga a khokandi is Bokharának szokott előnyt adni, e főváros mibenlétét tehát könnyen elképzelhetni. Csak a négy mecset s a nagy bazár kis része van kőből épitve. A bazárban kizárólagosan orosz árukat, belföldi selyem- s gyapot kézmüiparczikkeket, valamint mesterséges bőrmunkákat kaphatni. A nyergek, ostorok s más lovaglási szerszám, melyek a khánság fővárosában készittetnek, különös hírnek örvendenek.

Khokand után Taskend emlitendő, a khánság első kereskedelmi városa, hol, többek állitása szerint, jelenleg sok tehetős kereskedő van, kik Orenburgba és Kizil Dsarba (Petropavloszk) nagy kereskedést üznek. Taskend, melynek átmeneti kereskedése van Bokhara-, Khokand-, s a khinai Tatárországgal, Közép-Ázsiának egyik legfontosabb városa, mely után az oroszok titokban törekszenek, s melytől, mint már emlittetett, legvégsőbb előőrseik (Kale Rehim) csak nehány napi járásra állomásoznak. Ha Oroszország egyszer e katonailag is fontos helyet elfoglalja, könnyü szerrel fogja majd a bokharai és khokandi khánságokat is hatalmába keriteni; mert a mi az orosz szuronyoknak nem sikerül, elérik majd az egyenetlenség által, melyet a sz.-pétervári udvar a két khánság között szakadatlanul szít.

Taskend után a legnevezetesb helyek következők: Khodsend, melynek körülbelől 3000 háza és sok gyára (hol aladsát, a gyapotszövetek egy nemét készitik), 18 medreszéje s kétszer annyi mecsetje van; Mergolan, nagy város, a khokandi tudományosság főhelye, hol jelenleg a Khodsa buzurk, a Makhdum-aazam rend főnöke tartózkodik. E főpap a jelenlegi bokharai emirtől, ki mint győző vonult be, megtagadta az áldást a nélkül, hogy az emir ezért megbüntethette volna. Endidsam, hol a khánságban a legjobb atreszt, nehéz selyemszövetet készitik; Namengan, melynek vidékén van a kipcsakok fő letelepedési helye. Ezeken kivül emlitésre méltók: Hazreti Turkesztan, Khodsa Ahmed Jaszavi-nak nagy tiszteletben tartott sirjával, kinek az erkölcsről s vallásról irt könyve (Mesreb)108) még ma is a nomádok s a khokandi letelepedetteknek egyik kedvencz olvasmányuk; Sehri Menzil és Dsuszt, hol a hires kések készíttetnek, melyeknek a hiszari kések után Turkesztanban a legnagyobb áruk van; Sehrikhan, hol a legjobb selymet tenyésztik, és Ós, a khánság keleti oldalán, melyet Takhti Szulejman, Szulejman trónjának is neveznek, és évenként számos zarándokok látogatnak. Maga a bucsujárási hely egy dombon van, mely Ós városa közepében emelkedik, s hol nagy négszög kövekből épült s oszlopokkal ellátott régi épület maradványai között márványból vágott trónt mutatnak, s a helyet is megjelölik, hol Ádám, ki az iszlam-tanok szerint az első próféta volt, földmüveléssel foglalkozott volna. Ez utóbbi mese nagyon jól van kigondolva; mert szerzője a nomádoknak a földmüvelést mintegy vallási kötelességnek akarta előtüntetni.

Ós régészeinkre nézve minden esetre nem érdektelen. Nagyon valószinünek látszik, hogy a romok s nevezetesen az oszlopok, mint azokat nekem leirták, görög eredetüek s ha Sándor legkeletibb gyarmatát akarjuk fölkeresni, könnyen juthatni ama gondolatra, hogy Ós az a pont, melyen a merész macedoniai óriás birodalma legkeletibb határát valamely épitési emlékkel jelölte meg109).

A mi a khokandi khánság politikai viszonyait illeti, önállósága ép oly régi, mint Bokhara és Khiváé. – A jelenleg uralkodó család azt állitja, hogy egyenesen Dsengiz khantól származik, mi azonban nagyon valószinütlen, minthogy ennek családját Timur megfosztá a tróntól s Baber után, ki Timur utolsó ivadéka volt Khokandban, a Sejbani-k ép ugy, mint más törzs-fők a kipcsakok s kirgizek közűl, felváltva foglalták el a kormányt. A család, mely jelenleg a trónon ül, vagy jobban mondva, ezért Bokharával háborut visel, kipcsak eredetü, s csak nyolczvan év óta áll az ügyek élén. A khokandi intézményekre az arab s ó-persa elemek a legkevesebb hatással vannak s a Jaszao Dsengiz (a Dsengiz törvénykönyve), szolgál zsinórmértékül. A khánt trónraléptekor egy fehér nemezen magasra emelik, s a világ mind a négytája felé nyilakat kell röpitnie110).

A BOKHARA ÉS KHOKAND KÖZÖTTI HÁBORÚK.

A) Naszrullah Emirrel folytatott háboru.

A Bokhara és Khokand közötti ellenségeskedések már régi eredetüek. Miután a Sejban-ház vette át az ügyek vezetését Turkesztanban, Khokand, nehány város kivételével, melyeket a kipcsakok nyertek, a bokharai khánsággal volt összeolvasztva; később elszakadt s önállósága idejében legnagyobb reszt a keleti szomszédokhoz, Kasgar, Jarkend és Khoten városokhoz csatlakozott, melyek akkor még függetlenek voltak. Miután azonban ezeket a khinai császár birodalmával egybeolvasztotta, Khokandnak, mert a keleti ellenség nagyon hatalmasnak látszott, Bokharával való viszálykodásait ismét meg kellett kezdenie, s a háboru, mely Közép-Ázsiában való tartózkodásunk alatt folyt, csak a Mehemmed Ali khokandi khán és Naszrullah emir közöttinek folytatása volt.

Mehemmed Ali khán, kit a khokandiak ujabb korbeli legnagyobb uralkodójuknak neveznek, egyrészről kétségkivül sokat tett, hogy a terület megnagyobbitása s a belső jólét előmozdítása által khánságának bizonyos fényt szerezzen; de másrészről fölkelté a telhetetlen Naszrullah emir irigységét. Ez azért boszankodott leginkább, hogy a khokandi khán Khivával, Bokhara főellenségével egyesült, s nagybátyját, vetélytársát, ki Khokandba menekült, az ottani udvarnál barátságosan fogadta. Mások okul emlegetik a vendégszeretetet is, melyben Conolly kapitány részesült. Egy szóval a két khánság közötti viszálykodásra ürügy elég sok volt, s a kitörés elkerülhetlennek látszott.

Miután Mehemmed Ali khan 1839-ben az oroszokat Sehidannál111) tönkre tette, az emirrel való összeütközést közelnek tartván, elhatározta, hogy inkább maga lesz a támadó fél. A bokharai határ ellen vonult tehát, elfoglalá Oratepét, s már Dsizakot és Szamarkandot fenyegeté, midőn az emir, miután a megkisértett ármányok eredménytelenek maradtak, nagy számu özbeg lovassággal s az ujonnan szervezett hadsereg (Szerbaz) 500 emberével, parancsnokuk és szervezőjük Abdul Szamed khan vezetése alatt ellene indult. Mehemmed Ali tanácsosnak látta a visszavonulást. Naszrullah három hónapon át ostromlá Oratepét s végül elfoglalta; a véres boszu azonban a lakosokat legelkeseredettebb ellenségévé tette, s alig hogy Bokharába visszatért, már is az utóbbiak Mehemmed Ali khannal egyetértve, a bokharai őrséget megrohanták s a katonákat és tiszteket lekonczolták.

Alig értesült Naszrullah ez esetről, azonnal nagy sietséggel s valószinüleg még nagyobb haraggal minden rendelkezés alatt levő haderőt öszszeszedett, s Oratepe ellen indult. Mehemmed Ali most is visszavonult, s a lakosság egy része, az elkeseredett emirtől való félelemből követé. Ezuttal azonban nem sikerült előle kitérni, Naszrullah lépésről lépésre nyomában volt s Khodsendnél csatára kényszerité. Mehemmed Ali khan a csatával a nevezett várost is elveszté s minthogy visszavonulásában magát üldöztetve s fővárosát fenyegettetve látta, a győző elé parlamentaireket küldött. A béke Kohne Badem mellett köttetett meg. Mehemmed Alinak Khodsendet sok más helylyel át kellett engednie. De hogy a béke a két felet nem engesztelheté ki, könnyen elképzelhető. Az emir, hogy a legyőzöttet még inkább boszantsa, az ujonnan elfoglalt tartomány kormányzójának Mehemmed Ali testvérét s vetélytársát nevezte ki, a ki előbb Bokharába menekült. Ezuttal azonban roszul számitott. A khokandi fejedelmeknek még élő anyja kibékité a testvéreket, s az emir erről még mit sem tudott, midőn Khodsend a többi helylyel egyetemben ismét Khokanddal egyesült s most egy ellenség helyett kettővel volt dolga.

A bokharai zsarnok dühe nem ismert határt s boszu-szomja rendkivüli készületekre birta. Rendes hadseregén kivül, mely 30,000 lovasból és 1000 szerbazból állt, még 10,000 turkmant fogadott zsoldba a tekke és szalor törzsekből. Sietve nyomulva Khokand ellen, Mehemmed Alit ugy meglepte, hogy fővárosából meg kellett futnia, de futásában Mergolannál utólérték, s 10 napra reá fivérével s két fiával saját fővárosában kivégeztetett112). Utána pártjabelijeinek is legnagyobb része a hóhérok kezeibe esett, vagyonuk elkoboztatott s a zsákmánynyal gazdagon megrakodott emir csakhamar visszatért Bokharába, Ibrahim Bi-t, egy született mervit, 2000 katonával hagyván hátra helyőrségül az elfoglalt városban.

Alig három hónap telhetett el, midőn a kipcsakok, kik eddig semlegesen maradtak, megunták a bokharaiakat, elfoglalták helyőrségestől a várost és Sir Ali khant, Mehemmed Ali khan fiát113) ültették a trónra. Hogy ismét váratlanul meg ne rohantassanak, a khokandiak azon eszmére jöttek, hogy a város ama részét, melyben a khán lakása van, fallal vegyék körül, mely terv csakhamar valósittatott is, mert az emir elfogatott helyőrségét kényszeritették e munkára. Tudták, hogy az emir boszut fog állni és senkit sem lepett meg, midőn csakhamar ez eset után 15000 bokharai jelent meg Khokand előtt, egy khokandi trónkövetelő s Naszrullah régi pártfogoltjának vezetése alatt. Ugy látszik azonban, hogy Muszulman Kul (ez volt a vezir neve) már az uton megegyezett földijeivel, mert a város kapuit csakhamar megnyitották előtte, bevonult s első tette az volt, hogy Naszrullah ellen, ki azon igérettel küldé, hogy khánná teszi, fellázadt s földijeivel egyesülten a vele jött bokharaiakat elüzte.

Az igy négyszer megcsalatott emir ezuttal sem akart engedni, s ujból küldött hadsereget Sahrukh khan114) vezérlete alatt, ki már akkor főparancsnoki rangot viselt. Ez azonban csak Oratepéig ment, mert a hir, hogy az emir Szamarkandban megbetegedett s Bokharába visszatért, félbeszakasztá az egész hadjáratot. Megbetegedése után nehány napra Naszrullah meghalt s a világ a legnagyobb zsarnokok egyikétől megszabadult.

Mint hiteles forrásból értesültem Naszrullah emir halálát egyes egyedül a tulságos dühösködési rohamok okozták, melyeket a Khokand elleni többszörös szerencsétlen hadjáratok ép ugy, mint a példátlan makacsság, melylyel Sehri Szebz115) városa védelmezé magát, idéztek elő. E város ellen harminczszor szállt táborba s már hat hónapon át sikertelenül tartá megszállva. Ottani ellene bizonyos Veliname volt, kinek nővérét nőűl vette, hogy az összesógorosodás által Veliname-t még inkább lekötelezze. Az emir halála napján érkezett meg történetesen a hir, hogy a város bevétetett. A dühöngő alig volt már eszméletén, s még is meg parancsolá, hogy az elpártolt sógort minden gyermekével meggyilkolják; de minthogy vérét nem láthatta folyni, este, nehány órával halála előtt saját nejét, Veliname nővérét, magához hivatá. A szegény asszony, két gyermek anyja, minden tagjában remegett, de ez nem inditá meg a haldokló zsarnokot; fekhelye mellett fejezteté le s tekintetét legnagyobb ellensége nővérének vérére meresztve kilehelte utálatos lelkét.

B) A Muzaffar-ed-din emirrel viselt háboru.

Az ügyek e közben Khokandban is más fordulatot vettek. Muszulman Kul meggyilkoltatott s helyette Khudajar khan emeltetett fel a fehér nemezen. Ez eleinte igen tevékeny volt, s többször szerencsésen csatázott a Jaxartes felől előnyomuló oroszokkal. De mig a határon volt elfoglalva, a fővárosban Molla khan neveztetett ki khánnak s minthogy Khudajar csak kis sereg felett rendelkezhetett, czélszerübbnek találta a Bokharába való menekülést, hogy Muzaffar-ed-din segélyével visszanyerje trónját. Ennek, atyja halála után, azonnal Sehri Szebz várossal akadt baja, mely a rajta vett véres boszuk daczára, ismét fellázadt s épen Csirakcsi, egy védett hely falai előtt állt, mely hely Sehri Szebzhez tartozik, midőn azon hirt vette, hogy az oratepei kormányzó, született sehri-szebzi, Khokanddal egyesült s Mollah khan már Dsizzak ellen nyomul.

Muzaffar-ed-din emir, ki a nála vendég- s pártfogoltként levő Khudajar khantól felizgattatott, nem tartóztathatta meg magát, hogy a már nagyon szorongatott Sehri Szebzet elhagyva, 15000 emberrel Khokand ellen ne induljon, melynek elismert derék khánja (Molla khan) komolyan fenyegeté őt. Muzaffar-ed-din, atyja politikáját követve, egy általa kezdeményezett összeesküvésben előbb meggyilkoltatá ellenfelét s miután ez által Khokandban mindenben a legnagyobb zavar támadt, elfoglalta a fővárost s Khudajart helyezte a kormányra. Sah Murad, a jog szerinti trónutód a kipcsakokhoz menekült.

Khudajar khan alig viselte négy hónapon át uj méltóságát, midőn a kipcsakok, élükön Sah Muraddal, megtámadták s ismét a Bokharába való menekülésre kényszeriték. Az emir, midőn pártfogói szerepében igy látta magát csuffá téve, minden erejét összeszedte, hogy Khokandon fényes boszut álljon. Miután Sahrukh khant 40000 emberrel és Mehemmed Haszan bejt 30 ágyuval előre küldte, nehány száz tekke által kisértetve maga is Khokandba indult, azon erős szándékkal, hogy addig nem tér vissza, mig a khinai határig mindent meg nem hódit.

Khokandban a fiatal emir e szándoka meglehetősen ismert volt, ismerték kapzsiságát is s a telhetőleg igyekeztek a bokharaiaknak ellent állni. Az ulemák a benyomuló emirt kafir-nak (hitetlennek) nyilatkoztatták ki, s dsihad-ot (vallásháborut) hirdettek ellene; mindenki fegyverhez nyult, de minden hasztalan volt. Az emir ezuttal valóban nem csak Khokandot, hanem a khinai határig minden területet meghóditott. A kipcsakok, Alem Kul törzsfőnökük vezérlete alatt a leghevesebben álltak ellent; ezeket a turkmanok támadták meg, s érdekes látvány lehetett, midőn a két legvadabb tatár őstörzs csatázott egymással. Alem Kulnak a csatában történt elhulltával neje állt a horda élére. Egyideig folytatták a háborut, de végre mégis az emirrel békét kötöttek. Az elfoglalt khánság, melyből az emir minden ágyut, nagy mennyiségü fegyvert és tetemes kincset Bokharába hurczolt, két részre osztatott. Khokand Sah Muradnak, a kipcsakok kedvenczének jutott, Khodsend pedig Khudajar khannak. Muzaffar-ed-din fővárosába visszatért s ez uton találkoztam vele 1863-ik évi sept. 15-dikén.

Ez óta Kkokandot bizonyára ismét uj változások érték. Ugyan ily viszálykodás létezett előbb Kasgar, Khoten s Jarkend között, s a mint ez csak akkor szünt meg, midőn Khina foglalta el a khánságokat, ugy itt is valószinüleg az orosz hóditás fog a borzasztó polgári háboruknak véget vetni.