Közép-ázsiai utazás

KÖZELEDÉS NYUGATRÓL. – KÖZIGAZGATÁS. – LAKOSOK. – VÁROSOK.

Ha az utas Ós-tól 12 napi utat előrehalad, a khinai határokhoz ér Kasgar városánál. Az ut odáig hegyes vidéken vezet keresztül, hol a kipcsakok nyájaikkal barangolnak. Mint mondják, csak Dsengiz idejében voltak e téren itt ott falvak, ma már azoknak romjai sem láthatók. Tüzhelyek és kőrakások jelelik azon pontokat, melyeken karavánok és utasok megpihenni szoktak. A kipcsak, jóllehet vad és harczias, egyes utast ritkán támad meg, nagyobb karavánok, melyek Khinából jönnek, mérsékelt sarczot fizetnek, egyébként ki sem háborgattatik. Egy napi járásra Kasgartól az első khinai őrségre bukkanhatni, mely 10 katona és egy irnokból áll, s csak azoknak enged szabad utat, kik a namengani akszakaltól, ki a khinaiaktól mint valami ügynök fizettetik, utlevéllel vannak ellátva. Az utlevél előmutatása után minden utas pontosan kikérdeztetik az iránt, mit idegen országokban látott és hallott. Az irnok a jelentést két példányban állitja ki, az egyik a legközelebbi őrhelyre küldetik, az uj kihallgatás eredményével való összehasonlitás végett, a másik az illető kormányzóhoz. Mint nekem Hadzsi Bilal és többi barátom a khinai tatárságból beszélte, legtanácsosabb, ily alkalomkor a „Belmejmen“-nel116) (nem tudom) felelni; kényszeriteni nem lehet és nem akarnak senkit, sőt maga az irnok sem bánja, ha hivatalán könnyitenek.

A „khinai tatárság“ neve alatt többnyire a khinai birodalomnak azon nyugotra terjedő részét értjük, mely a keleti hosszaság 93°-tól a 69°-ig nyulik, és északról a nagy kirgiz hordával, délről Bedakhsan és Tibettel határos. Mint mondják az Ili és Kohne Turfan közt fekvő terület több század óta Khina souverainitása alatt áll, Kasgar, Jarkend, Akszu és Khoten azonban csak ezelőtt 150 évvel kebleztettek be. A nevezett városok a legnagyobb ellenségeskedésben éltek egymással, mig végre több előkelő a jarkendi főnök, Ibrahim Beg vezérlete alatt, hogy ezen czivódásoknak vége vettessék, a khinaiakat az országba behivta, kik csak hosszas habozás után vállalták el az uralmat és e városokat mind ez ideig a mennyei birodalom többi tartományaiban divatozó kormányformától eltérő módon igazgatják.

a) Közigazgatás.

Mint hiteles forrásból hallám (megmondtam fentebb, hogy barátom Hadzsi Bilal a kormányzó főpapja volt), ezen tartományok mindegyike két főhatósággal bir, egy khinai vagy katonai és egy tatár-muszulmannal, mely utóbbi polgári, s főnökei amannak főnökeivel ugyan egy rangban állanak, nekik azonban annyiban vannak alávetve, hogy csak azon hatóság utján értekezhetnek a legmagasabb hatósággal Pekingben. A khinai hatóság, mely a város megerősitett részét lakja, a következő személyekből áll:

1. Anban, kinek jelvénye egy karneolgomb a fövegen és egy pávatoll. Évi fizetése 36 jambu117), körülbelűl 20000 frank. Alatta állanak:

2. a Da-luj-ok, titkárok, számszerint négyen, kik közül egyik a levelezést, a másik a pénztárt, a harmadik a büntető igazságszolgáltatást, a negyedik a rendőrséget kezeli.

3. a Dsi-zo-fang, irattárnok.

A khinai főtisztnek udvara Ja-mun-nak neveztetik, s mindenkinek szabad bejárata van, ki az altisztek igaztalansága ellen vagy más ügyben akar panaszt emelni. Jellemző, hogy épen az anban kapuja előtt egy óriási dob áll, melyre a panaszlónak csak egyet kell ütni, hogy a titkárt, kettőt, hogy magát az anbant elészólitsa. Legyen éjjel vagy nappal, nyáron vagy télen, ezen segélyhivásnak nem szabad sikertelenül elhangzania, legalább ritka esetben történik az. Ily haranghuzó Europában is nem egy igazságügyi hatóságnak volna ajánlatos.

A tatár-muszulman hivatalnok-csapat, mely igazságügygyel, adóbehajtással, vagy a nem khinai lakosság egyéb belügyeinek elintézésével van megbizva, következő egyénekből áll:

1. Vang vagy Hakim, ki az Anban-nal ugyan egy rangban és fizetésben áll.

2. Haznadsi vagy gaznadsi, mint a tatárok nevezik, ki a pénztárra ügyel.

3. Iskaga (szószerinti értelemben ajtónálló), a főczeremoniamester vagy a főintendans egy neme.

4. Sang begi, titkárféle, tolmács és közvetitő a khinai és muszulman hatóságok között.

5. Kazi beg, a kadi vagy biró.

6. Örteng begi, póstamester, ki a kerületében levő öszszes póstaházakért felelős. A póstaintézmény e tájon nagyon hasonlit a persa csaparhoz; a kormány bizonyos utakat bérbe ad, és a póstamester tiszte, utána nézni, ha valjon a bérlők mindenütt jó lovakat tartanak-e. Kasgartól Komulig 40 állomás számittatik, melyek az örteng 16, rendkivüli esetekben azonban 12 vagy 10 nap alatt megjár. Komultól Pekingig 60 állomás számittatik, melyek szintén 20 vagy 15 nap alatt megjárhatók. Az egész utat tehát Kasgartól Pekingig, mely 100 napijárás a pósta egy hónap alatt szokta megtenni118).

7. Badsgir, vámszedő.

b) Lakosok.

A khinai tatárság lakóinak legnagyobb része, a négy tartományban t. i., letelepedett, földmivelő emberekből áll, kik nemzetiségükre nézve özbegeknek nevezik magukat, de az első pillanatra elárulják valódi kalmuk eredetüket. Özbegek azon értelemben, a melyben e szó Bokharában és Khivában veendő, a khinai tatárságban soha sem voltak. Itt özbegek alatt az északon betörő kalmukok, kirgizek és perza őslakóktól eredt népvegyület értetik. Megjegyzésre méltó, hogy oly helyeken, hol az ópersa népesség sűrűbb volt, (mai nap t. i. egészen elpusztult) az iran jelleg urakodóbb, mint az ellenkező esetben. Az özbegek után a kalmukok és khinaiak jönnek; az elsők vagy katonák vagy nomád életet folytatnak, az utóbbiak kereskedők vagy kézmivesek, csak a fővárosokban találhatók, és ott is csekély számmal.

Végül még a tungani vagy töngeniekről kell emlitést tenni, kik Ilitől messze Komulon tul terjednek el, nemzetiségre nézve khinaiak, vallásra nézve azonban muszulmanok, és ugyan mindannyian a Safei felekezethez119) tartozók. Tungani vagy töngeni a khinai-tatár nyelvjárásban „megtértet“ jelent (ozmanli-törökül: dönme, renegát) és mint állitják ezen khinaiak, számra nézve egy millió, Timur idejében egy arab kalandor által téritettek meg, ki a nevezett hóditóval Damaszkusból jött Közép-Ázsiába és a khinai tatárságban mint csodatevő szent kóborolt. Ezen tunganiak fanatismus és a nem muszulman népek iránti gyülölet által tüntetik ki magukat; s ámbár az iszlam legkeletibb előőrsei, még is minden évben nagy számmal szoktak hadzsikat Mekkába küldeni.

Mi a lakosság általános jellemét illeti, a khinai tatárt becsületes, bátortalan és a butasággal határos együgyünek találtam, annyira hogy Közép-Ázsia többi városi lakosaihoz oly viszonyban áll, mint a bokharai a párisi vagy londonihoz. Gyakran gyönyörködtem abban, hogy mily tulságos szerények voltak utitársaim kivánságaikban és mily lelkesedéssel beszéltek szegény hazájukról. Nemcsak Rum és Persia, de még Bokhara is nagyon fényes, és drágának tünik fel előttük és ámbár nyelv és vallásra tőlük különböző nép uralkodik felettük, ezen uralmat mégis a három khánság muszulman urasága elébe teszik. Egyébként nincs is okuk a khinaiakkal nem lenni megelégedve. Mindenki tizenötödik évétől kezdve a khodsák (a próféta utódai) és mollák kivételével évenként 5 tenge (3 frk 75 cent.) adót fizet. Katonaság toborozva és nem erőszakkal szedetik, és e mellett a muszulman ezredeknek még azon előnyük van, hogy másokkal nem vegyitve képeznek csapatokat, és apró külsőségek kivételével120) vallásuk gyakorlatában sem háborittatnak. A magasb hivatalnokoknak e tekintetben nincs oly jó dolguk, rangjuknak előirt ruházatot, hosszu bajuszt és kontyot kell viselniök, és mi a legiszonyubb, ünnepnapokon a pagodákban meg kell jelenniök, hogy a leleplezett császári arczkép előtt hódolatukat nyilvánitandók a padozatot homlokukkal háromszor megérintsék121). A muszulmanok azt állitják, hogy magas állásu honfitársaik ily alkalmaknál ujjaik közé egy darabka papirt rejtenek, melyre „Mekka“ van irva, és hogy ezen csel által a térdhajtás nem a mennyei császár, hanem a szent város tiszteletére történik.

Mi a társadalmi viszonyokat illeti, könnyen elgondolható, hogy a khinaiak és muszulmanok, kik mindketten separatistikus érzelmüek, mint élnek együtt. Barátságos viszony lehetetlen, de észrevevém, hogy különös ellenségeskedés sem létezik. A khinaiak, kik csekélyebb számmal vannak, soha sem éreztetik a tatárokkal, hogy ők az uralkodó nemzet, s mint mondják főleg a hatóságok nagy részrehajlatlanság által tüntetik ki magukat. Minthogy az uralkodó vallásra való áttérés a khinaiak által feltünő módon roszaltatik, nem lehet azon csodálkozni, ha a gondoskodás bizonyos nemével arra ügyelnek, hogy a muszulmanok vallási kötelmeiket teljesitsék és a hanyagokat szigoruan megbüntetik.

Ha a muszulman nem imádkozik, a khinai ezt szokta rá mondani: „Lám, mily hálátlan vagy. Nékünk nehány száz istenünk van, s mégis eleget teszünk valamennyinek; te azt állitod, hogy csak egy istened van, s még azt sem tudod kielégiteni.“ A mint több alkalommal tapasztalám, még a mollák is dicsérik a khinai hivatalnokok igazságszeretetét, bár másrészt vallásukról a legkimélétlenebben beszélnek. A tatárok uralkodóik ügyessége s művészetének dicsőitésében fáradhatlanok, sőt mikor a dsong kafirok-ról (a nagy hitetlenek, azaz tulajdonképeni khinaiakról) kezdenek szólni, nincs vége hossza a dicséretnek122).

Különös jelenség, melyet itt mindenütt a legszélső nyugati határtól a keletiig észrevettem, az, hogy az iszlam hivei, legyenek bár törökök, tatárok, arabok, persák vagy özbegek, valamint saját hibáikat szidják és gunyolják, ugy dicsőitik s magasztalják a nem-mohamedánok érdemeit s előnyeit. Elismerik, hogy müvészet, humanitás és példátlan igazságosság megkülönböztető tulajdonai a kafirnak, s mégis mindenikök villámló tekintettel mondja: „El hamdü lillah ena müszlim!“ azaz: hála istennek, hogy muszulman vagyok!

c) Városok.

A városok közül, melyeket alább a khinai tatárság utmutatójában elősorolok, Khotent és Jarkendet mint a legvirágzóbbakat, Turfan Ilit és Komult mint a legnagyobbakat, Akszut és Kasgart, mint a legszentebbeket hallám emlittetni. Az utóbbiban, melynek 150 mecsetje (alkalmasint csak imádkozásra szánt agyagkunyhók) és 12 medreszéje van, látható Hazreti Afaknak, a khinai tatárság nemzeti szentjének nagy tiszteletben tartott sirja. Hazreti Afak neve: „Ő magassága a láthatár“ – a mi a szent tehetségei- és képességeinek végtelenségét akarja jelenteni, kit különben Khodsa Szadiknak híttak. A tatárok vallásos jellemét nagyon elősegité. A mint mondják, Kasgar azelőtt jelentékenyebb város volt, s lakói gazdagabbak, mint most. Hanyatlása csupán a khokandi khodsák berohanásainak tulajdonitandó, kik a várost minden évben megtámadják, a khinaiakat bekergetik a várba s pusztitva és rabolva addig tanyáznak ott, mig az ostromlott várőrség Pekingbe kérdést intézve, onnan hivatalos engedélyt kap a támadásra. A khokandi khodsák, – egy csapat rabló kalandor, már évek óta pusztitják ily módon a várost, s a khinaiak mégis mindig – khinaiak maradnak.