Magyar népballadák (Magyar remekirók 55. kötet)

MAGAS A PARTJA…

‚Magas a partja, friss a viz benne,
Itasd meg, rózsám, lovamat benne!‘
«Jaj nem itatom én,
Mert kicsiny vagyok én,
Félek én tőle.

A te lovadnak hegyes patkója,
Ha közel mennék hozzá, megrugna;
Jaj nyomorék lennék,
Férjhez nem mehetnék,
Meghalnék búmba’!»

‚Ne félj, galambom, lovam nem hamis,
Szelid vagyok én, szelid lovam is.
Nem rug, nem haragszik,
Ha friss vizet iszik, –
Megnyal tégedet.‘

«No hát galambom, majd megitatom,
S ha engem megrug, lelked okolom;
Majd jól megitatom,
Jó fűre is hajtom
Kedves angyalom!»

CSILLAG RAGYOG…

Csillag ragyog, csillag ragyog,
Babám ablakába’.
Most ment itt el barna legény
Sarkantyus csizmába’.

Utána megy egy kis lány
Piros papucsába’.
«Gyere vissza édes szivem,
Feküdj az ágyamra!»

Ez a kis lány kárton ágyát
Magasra vetette,
Barna legény a kalapját
Rajta felejtette.

«Hozd ki, rózsám, kis kalapom,
Hadd tegyem fejembe,
Hogy ne süssön, hogy ne süssön
A nap a szemembe.

Hajadba’ van egy pántlika,
Kösd a kalapomra,
Ha elvisznek katonának,
Rád emlékszem róla.»

A KIS LÁNY.

Amoda mén egy kis lány,
Korsót visz a karján,
Utána a kapitány
Daruszőrű paripán.

‚Állj meg, állj meg te kis lány!
Adjál egy kis vizet,
Pengő forintot adok,
Még meg is ölellek.‘

«Nem kell nekem a forintja,
Nem vagyok én dáma,
Én vagyok az édes anyám
Legkedvesebb lánya.»

TARJÁN VÉGEN…

Tarján végen van egy kis fehér ház,
Abban van egy felvetett fehér ágy,
Rajta fekszik egy barna menyecske,
Előtte van a ringó bölcsőcske.

A lábával csak úgy ringatgatja,
Szép szavával csak ezt dalolgatja:
«Csicsiss, lelkem, eszem a szép szádat,
Verje meg a jó isten apádat!

Ugyan, rózsám, tekints az egekre,
Ha nem pedig erre a kisdedre!…»
„‚Tekintettem, mikor megcsaltalak,
De már mostan istenre hagytalak.‘“

KECZE SÁRI.

«Szomorú levelet kaptam az este,
De még szomorubbat szombaton este,
Az van irva levelembe:
Nem ülsz, Sári, az ölembe
Több este!»

Égető Mihály gatyája, haja ha!
Megakadt a kapufába, haja ha!
Nem a kapufa fogta meg,
Kecze Sári markolta meg,
Haja ha!

«Ereszd el, Sári, a gatyám, angyalom,
Ne szomorítsd édes anyám’, angyalom!»
«Nem eresztem el a gatyád’,
Szomoritom apád’, anyád’,
Angyalom!…

Ritka rózsa, kinek nincsen levele,
Ritka legény, kinek nincs szeretője,
Ritka legény, ki azt tegye,
A kit szeret, hogy elvegye,
Igaz a’!»

MEGÖLTEK EGY LEGÉNYT.

Megöltek egy legényt
Hatvan forintjáért,
Bevetették a Tiszába
Piros pej lováért.

Tisza be nem vette,
Partjára vetette,
Arra ment egy hajóslegény, –
Hajójába tette.

Oda megy az anyja,
Költi, de nem hallja:
Kelj föl, kelj föl, édes fiam,
Borulj a nyakamba!

– Nem kelhetek én föl
Mert meg vagyok halva,
Szép fekete kondor hajam
Vállamra van hajtva.

Oda megy az apja,
Költi, de nem hallja:
Kelj föl, kelj föl, édes fiam,
Borulj a nyakamba!

– Nem kelhetek én föl,
Mert meg vagyok halva,
Rézsarkantyus sárga csizmám
Lábamra van fagyva!

Oda megy galambja,
Költi, azt meghallja:
Kelj föl, kelj föl, édes rózsám,
Borulj a nyakamba!

– Fölkelek én rózsám,
Nem vagyok meghalva,
A szerelem, hű szerelem
Szivemet elfogta.

AZ ELADÓ LEÁNY.

Adj el anyám, adj el, mert itt hagylak.
– Ne hagyj, édes lányom, szoknyát vészek.
Ej, nem kell nékem, mert van nékem.

Adj el anyám, adj el, mert itt hagylak.
– Ne hagyj, édes lányom, kötőt vészek.
Ej, nem kell nékem, mert van nékem!

Adj el anyám, adj el, mert itt hagylak.
– Ne hagyj, édes lányom, legényt vészek.
Ej, a kell nékem, mert nincs nékem!

KARASZ JUCZI.

Ez az utcza petrezselyem,
Karasz Juczi talpig selyem;
Lehet annak, van is annak,
Czeglédi vette azt annak.

Karasz Juczi fehér lába
Kivirít a léniára,10)
Czeglédi Jóska meglátja:
Harmadnapos hideg rázza,

Karasz Juczi gyenge karja,
Bő ujju vizitli rajta,
Meg is lehet aztat nézni,
Czeglédi vette azt néki.

Karasz Juczi hires k…
Nem talál a gyalog-útra;
Piros alma hull az útra,
Ugy talál a gyalog-útra.

Éjfél után egy az óra,
Karasz Juczi most mén haza
Még a kutyák sem ugatják:
A vén banyák mégis tudják.

Ez az utcza hosszabb volna
A közepén egy bolt volna,
Karasz Juczi oda menne,
Talpig selyem ruhát venne.

«Csak gyászt adjon, görög uram,
Ugy sem lesz már hites uram,
Mert ha hites uram lenne:
Piros selyem szoknyát venne.»

FÁBIÁN PISTA.

Engem hivnak Fábián Pistának,
Ki is állok huszonnégy zsandárnak,
Jő a zsandár, de nem félek tőle,
Majd kimegyek, megszámolok véle.

Fekete föld termi a jó buzát,
Sürű erdő neveli a betyárt,
Szép csárdásné, viselje kend gondját,
Majd megkapja kend még a jutalmát.

Szeged felől fujdogál a szellő,
Jön a zsandár mint szél minden felől,
De én szegény csak magam egyedűl
Sürgök forgok a fegyverem körűl.

Isten hozzád Szalonta városa!
Már én többé nem leszek lakosa,
Teremhet már zöld füvet lapossa,
Kis pej lovam többé nem tapossa.

A CSIKÓS.

‚Hej lóra, csikós, lóra!
Be van a ló hajtva,
Biró udvarában,
Ihajla!
Szól a csöngő rajta,
Igaz a.‘

«Hej hadd szóljék, hadd szóljék,
Zsebembe’ a tallér;
Én voltam tabánban,
Ihajla!
A hires gavallér,
Igaz a»,

‚Hej ismerem a csöngőt,
Volt is a kezembe’,
A túri vásárba’,
Ihajla!
Fizettem meg érte,
Igaz a.‘

«Hej elmehetsz már dáma,
Nem járok utánad,
Járjon biz a kutya,
Ihajla!
Ki a falut futja,
Igaz a.»

‚Hej, ime én azt mondám,
Járjanak utánam.‘
«Járjon biz a kutya,
Ihajla!
Ki a falut futja,
Igaz a.»

NAGY PÁL JANCSI.

Nagy Pál Jancsi s kis Dudrai
Elindultak juhot lopni,
Agyonverték a kis bojtárt,
Elhajtották fele nyáját.

«Az Alföldi hegyes, völgyes,
Engem a vármegye keres,
Ha keres is, meg nem talál
Engem az Alföldi pusztán!»

Csengelényi puszta szélen,
A nagy Szirtus szőlő végen
Utánok jött Pestvármegye:
‚Kié, földi, ez a birge?‘

«Mihaszna mondom, hogy kié,
A szegedi szenátoré.»
Mihelyt ezt a szót kimondta:
Lábára bilincset csuktak.
«Két kezemet hátra fogta,
Piros orczám felpofozta…»

«Kérem szépen az urakat,
Engedjék el a bajomat.
Hadd iratok egy levelet:
Rózsám szabadits engemet!»

Szeged város szép helyen van.
A fogház a közepén van,
Alatta terem a csipke,
Rászállott egy bús gerlicze.
Ne búsulj te bús gerlicze!
Lesz még párod az erdőbe’.

‚Nem kell nekem senki párja,
Ha az enyém el van zárva.
Be van zárva a fogházba,
A szegedi rongyos várba.
Ablakodnak vas rostélya,
Nyujtsd ki, babám, karod rajta!
Hadd fogjam meg utoljára,
Bú eltemet nem sokára.‘

«Soha ezt nem hittem volna:
Gyenge testem tömlöcz rontsa,
Göndör hajam lerohaszsza,
Piros orczám elhervaszsza!»

SOBRI.

Hej, haj! kis menyecske!
Kivel háltál a múlt este?
– Hej, haj! Nyirfaival,
Az én kedves galambommal.

Hej, haj! Sobri pajtás!
Hogyan tetszik a mulatás?
– Hej, haj! nem jól tetszik,
Mert Nyirfai halva fekszik.

Hej, haj! Sobri pajtás!
Micsoda az a sárga ház?
– Hej, haj! Sümeg város,
Ott lakik a komiszáros.

Hej, haj! Sobri pajtás!
Elvitték a pej paripát.
– Hej, haj! csak hadd vigyék,
Van még a ménesen elég.

Hej, haj! Sobri pajtás!
Elvitték az irhás subát.
– Hej, haj, csak hadd vigyék,
Van még a szücsöknél elég.

Hej, haj! Sobri pajtás!
Elvitték a selyemruhát.
– Hej, haj! csak hadd vigyék,
Van még a boltokban elég.

Hej, haj! Sobri pajtás!
Elvitték a nyalka csizmát.
– Hej, haj! csak hadd vigyék,
Van még a vargáknál elég.

Hej, haj! Sobri pajtás!
Elvitték az inget, gatyát.
– Hej, haj! csak hadd vigyék,
Van még a tótoknál elég.

Hej, haj! Sobri pajtás!
Hozzák már az akasztófát!
– Hej, haj! csak hadd hozzák,
Sobrit arra nem akasztják!

A BETYÁR.

«Esik eső az árpa-tallóra,
Gyere, babám, ültess fel a lóra,
Gyenge vagyok, nem tudok felülni,
Kis pej lovam nem akar megállni.

Irhás subám szegre van akasztva,
Ugyan babám, akaszd a nyakamba,
Ugy is, tudod, ott annak a helye,
Még az éjjel betakarlak vele.

Kocsmárosné! jár-e erre zsandár,
Ki engemet a pusztában hajkász?
Ha jár erre, adjon hirt előre,
Majd kimegyek s megszámolok véle.»

Azt a legényt két zsandár kiséri,
A babája az ablakon nézi.
«Ne nézd, rózsám, gyászos életemet,
Mind teérted szenvedem ezeket!»

„‚Ugyan, rózsám, ne veresd magadat,
Valld ki minden titkos dolgaidat!‘“
«Ugyan, rózsám, sajnálsz-e engemet?
Mind teérted szenvedem ezeket!»

„‚Kocsmárosné! ád-e bort hitelbe?
Itt hagyom a csurakomat érte,
Ha ki nem váltom a jövő hétre:
Adja annak, ki többet ád érte.‘“

BARNA JÓSKA.

A szegedi nagy stokházba
Barna Jóska be van zárva,
Ott fekszik az ajtajába’,
Világos kék nyoszolyába’.

«Viszik a lovam Gyulára,
Magamat vasban utána.
Ne vigyenek olyan nagyon,
Ugy se’ soká leszek vason.

Megizentem a birónak:
Ne örűljön rabságomnak;
Mert ha rabságomnak örűl:
Nem sokára mellém kerűl!»

SEBŐK JANI.

Gyászba borúlt a budai nagy utcza,
Sebők Janit most kisérik ki rajta.
Keze, lába össze vagyon vasalva,
Édes anyja keservesen siratja.
A budai köz végin egy bitófa,
Sebők Jani arra vagyon akasztva,
Fujja a szél lion ingét, gatyáját,
Jaj istenem kire hagyta babáját!

HALASI.

Mi esett, mi történt Gintli pusztájában?
A Gintlit meglőtték maga kastélyában.
Halasi, Halasi kár volt eztet tenni,
Gintlit kirabolni, pénzét el nem venni.

Kár a sárga csikót nyereg alá venni,
Kár a vén embernek csikó-lóra ülni.
Kár a gyönge csikót a rúd mellé fogni,
Kár a szegény legényt katonának fogni.
Katonává lettem, de nem kevélységből,
Szolgáltam a császárt, de kénytelenségből.
Összecsőditették a sok látványságot,
Hogy ezek ölték meg a nagy uraságot.
Paks város mezeje egészen fekete,
De szép egy pár testvért akasztottak benne.
Az egyik azt mondja: önkéntes katona,
A másik azt mondja: Noszlopi honvédja.
Kedves jó barátim, rólam tanuljatok,
Hogy urakat ölni el ne induljatok.
Mert ha elindultok, majd tik is igy jártok,
Még csak harangot se konditanak rátok.

VÁRADI NÓTÁJA.

Jaj be szennyes maga inge gatyája!…
Bészennyesült a szentgyörgyi stokházba.
Mossa ingem, édes anyám, fehérre,
Hónap visznek a törvényszék elébe.
Ha bémenyek a törvényszék házába:
Leborulok a törvény asztalára.
Ha kijövök a törvényszék házából,
Elbúcsuzom a kerek nagy világtól.
Vasas lábam keservesen pengetem,
Oh istenem, most végzik a törvényem…
Édes anyám! pénz vagyon a zsebembe –
Markoljon ki kejed nekem belőle.
Csinátasson diófából koporsót.
Sárga szeggel veresse rá a jaj-szót,
Trombitások három troppot fújjanak;
Me’t istenem! – hónap felakasztnak.

RÓZSA SÁNDOR.

Szegény Rózsa Sándor
Fölült a lovára,
Aranyszélű gatyaszára
– Sej, haj! –
Ugy lebeg utána.

Csillagok, csillagok
Szépen ragyogjatok!
Hires magyar betyároknak
– Sej, haj! –
Utat mutassatok!

Mennek a pusztába
Szegednek környékén,
Utánuk mén a vármegye
– Sej, haj! –
Rádainak élén.

El is fogták őket,
Viszik a tömlöczbe,
Ott van köztük Rózsa Sándor
– Sej, haj! –
Talpig vasba verve.

Odamén az anyja,
Hogy őtet sirassa.
«Ne sirasson édes anyám,
– Sej, haj! –
Nem vagyok meghalva!»

«Hogyne siratnálak,
Mikor vasban látlak!
Holnapután nyolcz órakor
– Sej, haj! –
Fölakasztva látlak!»

KONKOLY JÁNOS.

Esik eső, szép csöndesen csepereg,
Konkoly János bitófánál kesereg.
Kesereghet már a szegény bújába,
Mer’ közeleg utolsó végórája.

Uj-Szögedön most faragják azt a fát,
Kire szegény Konkoly Jánost akasztják,
Esztendeje, mikor a fát kivágták,
A Jancsinak a számára möghagyták.

Fujja a szél pamuk ingit, gatyáját,
Most gyalulják a koporsó deszkáját.
– Ezt a csúfos halálomat nem bánom,
Feleségöm, két gyerököm sajnálom!

CSŐKE MÁRI.

Csőke Boris fehér háza,
Czégére sincs, mégis csárda,
Arany ablak, réz karika:
«Mári lányom, nézz ki rajta.

Ugyan Mári, nézz ki rajta,
Ki sétál az udvarodba?»
«Nagymihály Ferdi, angyalom. –
Gyüjjön hát be, megcsókolom!»

Nagymihály Ferdi lajbija
Ezüst gombra van kivarrva,
Harminczhárom rózsa rajta,
Csőke Mári neve rajta.

Nagymihály Ferdi mén a rétre
Kasza, vella a kezébe,
Kasza, vella a kezébe,
Csőke Mári az ölébe.

«Ugyan Mári, mér’ vagy kényes,
Talán hogy a czipőd fényes?
A’ se a te pénzed ára
Nagymihály Ferdi fáradsága!»

Csőke Mári mén a kutra,
Betekint a sarok-boltba,
Azt kérdezi a boltostul;
Van-e neki baba-dunna?

Azt feleli rá a boltos:
«Minek neked baba-dunna?»
«Mit kérdezi azt én tőlem:
Minek neked baba-dunna?»

Minek neki baba-dunna?
Nincs ő neki kis porontya?
Kell ő neki baba-dunna,
Van ő neki kis porontya!

RAB-NÓTA.

Mikor visznek Szeged felé,
Nyilnak az egek két felé,
Hullnak a fényes csillagok,
Mert látják, bűntelen vagyok,
Mert látják, bűntelen vagyok.

Hej Rádai! majd megbánod,
Hogy a rabot lecsigázod;
Hátadból vágok bőr dudát,
Azon fúvom a rab nótát,
Azon fúvom a rab nótát.

Nem loptam én életembe,
Csak hat tinót Debreczenbe,
Azt sem akartam ellopni,
De nem tudtam vásárolni,
De nem tudtam vásárolni.

Kettőt adtam a birónak,
Kettőt a szabaditónak,
Mégis rám verték a vasat,
Szegedi vár gangja alatt,
Szegedi vár gangja alatt.

Ugyan, hogy irjak babámnak,
Az én kedves galambomnak?
Ugyan hogy adjam tudtára,
Hogy itt vagyok nagy rabságba,
Hogy itt vagyok nagy fogságba?

Kezem reszket, nem irhatok,
Szemem könnyitől nem látok,
Nem ér semmit, ha irok is,
Ha azt lepecsételem is,
Ha azt lepecsételem is!

Szállj fel, kis fekete fecském,
Vedd szárnyadra levelecském!
Vidd el nekem váró módra,
Tedd le babám asztalára,
Tedd le babám asztalára!

Ha valami választ adna,
Repülj vissza rostélyomra,
Vigasztald meg bús szivemet,
És nyomorult életemet, –
Vigasztald meg bús szivemet!

ANGYAL BANDI.

Lám megmondtam, Angyal Bandi ne menj az
Alföldre,
Csikósoknak, gulyásoknak közibe,
Közibe.

Mert megtanulsz lovat lopni izibe,
Izibe,
Majd ugy kerülsz a vármegye kezibe,
Kezibe.

Mikor kezdi Angyal Bandi a lovát
Nyergelni,
Czifra csikos kantárjával fékelni,
Fékelni.

Kurta süveg a fejében módosan,
Módosan,
Fejér fátyol a nyakában, bokrosan,
Bokrosan.

Czifra bunda válla hegyit nyomitja,
Nyomitja.
A sallangja lába fejét boritja,
Boritja.

Rajta van az aranyrojtu gatyája,
Gatyája,
Slézsiából van a matériája,
Riája.

Alabástrom a homloka, nem márvány,
Nem márvány,
Fekete két szemöldöke szivárvány,
Szivárvány.

Mikor mene Angyal Bandi tanyára.
Tanyára,
Ama gyönge borjuhús vacsorára,
Csorára.

Rajta üte Göncz városa megfogni,
Megfogni.
A két kezét kötéllel is megkötni,
Megkötni.

Akkor kezde Angyal Bandi bámulni,
Bámulni,
A szinében egészen megváltozni,
Változni.

Megkötözik Angyal Bandit kötéllel,
Kötéllel,
Ugy kisérik fel Kassára, fegyverrel,
Fegyverrel.

Egy itcze víz, egy font kenyér a Bandi
Számára,
Harminczhárom fontos vasat kezére,
Lábára!

BIMBÓ JÓSKA.

Bimbó Jóskát megfogták
A babódi nagy utczán.
Kisérik a kis utczán,
A számtartó udvarán.

A számtartó főhadnagy,
Az számol a rabokrul.
Egyet rá vág a hajdu.
Bimbó Jóska eljajdul.

– Kéröm a hadnagy urat,
Mér’ vág ollyan nagyokat?
– Azért vágok nagyokat,
Hogy vödd észre magadat!

KIS SÁNDOR.

Volt egy úrnak hat szép fekete lova,
Volt is annak egy szép barna kocsisa,
Még vasárnap jó bort ivott kedvire.
Hétfőn reggel szépen ki volt teritve.

Jaj de véres a Kis Sándor ruhája,
Elvérezte a csorvási csárdába’.
„Mosd ki, rózsám, ingem, gatyám fehérre,
Majd elmegyek a nagy törvény elébe. – –

Biró uram, adjon isten jó napot!“
„‚Isten hozott, édes fiam, mi bajod?‘“
„Biró uram nagyon sulyos a bajom, –
Legkedvesebb pajtásom szúrtam agyon!“

„‚Ülj le, fiam, nálunk itt a lóczára
Elvégezzük a bajod nyolcz órára,
Elvégezzük a bajod nyolcz órára,
Ülj le, fiam, nálunk itt a lóczára.‘“

Jaj de álnok a szegedi főbiró,
Maga hallgatja a rabot nem hajdu,
Ránczra szedi szemöldökét s ugy nézi,
Hogy a törvény Kis Sándort hogy’ itéli.

Három kis lány felöltözött fehérbe,
Fehér selyem kendőt vett a kezébe,
Szépen kérik a vármegye hajduját:
Ne akasztassa fel azt az egy betyárt!

Kis Sándornak az udvarán van egy fa,
Tetejében csüng három szál pántlika,
A rózsája keservesen siratja:
Mert Kis Sándort katonának viszik ma!

AZ ÁRVA LEÁNY.

Ihon nevekedék
Egy arany almafa,
Körül folyta tövét
Gyenge gyopár virág;
Alatta üldögél
Szegény árva leány.
Köti koszoruját,
Siratozza magát:
– «Sem apám, sem anyám,
Sem gondom viselő.»

Az ajtón hallgatja
Egy kevély katona:
«Ne sirj, ne keseregj,
Szegény árva leány,
Leszek apád s anyád
Mint gondod viselő.»

«Nekem bizony ne légy,
Te kevély katona,
Mert nekem is vagyon
Jegyösöm, gyürüsöm,
Kiért én elvártam
Hét szép esztendeig,
Hét szép esztendeig
Teljes harmadnapig.

De én még elvárom
Hét szép esztendeig,

Hét szép esztendeig,
Teljes harmadnapig;
De ha akkor se jő,
Én aztán elmegyek
Az apáczák közé,
Az apácza földre,
Ott én a mig élek
Istent is szolgálok,
Ha pedig meghalok:
Isten előtt állok.

HÁROM TOLVAJ LEGÉNY.

Mind menyen, mind menyen
Három tolvaj legén,
Mind menyen, mind menyen
Rengeteg erdőkön.
Rengeteg erdőkön
Görögöt érének,
Görögöt megölék,
Szekerét fölverék.

Mind menyen, mind menyen
Három tolvaj legén,
Korcsomát érének,
Oda bémenének.
Egyből azt kérdezék:
«Hej korcsomárosné!
Vagyon-e jó borod?»
‚Borom is jó vagyon,
Lányom is szép vagyon,
Magam is vig vagyok.»
Mind eszik, mind iszik
Három tolvaj legén,
De a legifjabbik
Nem eszik, nem iszik,

Nem eszik, nem iszik,
Egyre szomorodik:
«Adta volna Isten,
Hogy a rengő bőcsőm
Lett vóna koporsóm,
Az én póla ruhám
Bizony szemfödelem,
Az én póla-kötőm
Eresztő kötelem!»

JÁNOS URFI.

János urfi gondolkozik,
Házasodni szándékozik,
Nyergeli is paripáját,
Hogy meglássa a mátkáját.

Nyereg alatt paripája,
Könnyen felül a hátára,
Maga ifju, hosszu lába,
Nem magas a paripája.

János urfi, János urfi,
Magát nem kergeti senki,
Kár úgy sietve vágtatni,
Kiért siet, megkaphatni.

János urfi hamarjába’,
A mátkája udvarába’,
Ül a mátka az ablakba,
János urfit rég nem várja.

Szól a mátka az ablakba’,
Vigyék lovát a pajtába,
A cselédek ezt megteszik,
Lovát szalmával étetik.

János urfi palotába’,
Borult mátka a nyakába,
Sir, de mért, maga tudja,
Hogy miért sir, az ő búja.

János urfi, jobb lett volna,
Otthon maradni puczokba’,
A mátkája azért búsul,
Mért nincs maga tőle távul,

A kit igazán szeretnek,
Annak palacsintát sütnek,
Nem marad el a borhozás,
Székelyeknél ez a szokás.

János urfi haza jöve,
A trektából részt nem vöve,
Panaszolja az anyjának,
Édes anyja szól fiának:

Fiam Jankó, ott nem kellesz,
Keress magadnak mást, jobb lesz;
Ha nem kereszsz, te bánod meg,
Tudom, sógorod elég lesz.

A tanácsot nem fogadá,
Feleségit haza hozá,
Annyi is már a sógora,
Szerit számát ő sem tudja.

KAPITÁNYNÉ LESZEK.

«Megyek anyám, megyek,
Kapitányné leszek.»
Ne menj lányom, ne menj,
Eladlak én téged.

«Kihez anyám, kihez?»
Egy kovács legényhez.
«Nem kell anyám, nem kell,
Az a kovács legény:
Fuvónyomogatni,
Patkószeget verni…
Rip, rip, rip! rop, rop, rop!
Kapitányné leszek!»

«Megyek anyám, megyek,
Kapitányné leszek.»
Ne menj lányom, ne menj,
Eladlak én téged.
«Kihez anyám, kihez?»
Egy diák legényhez.
«Nem kell anyám, nem kell,
Az a diáklegény:
Könyvet olvasgatni,
Falut tanitani…
Rip, rip, rip! stb…»

«Megyek anyám, megyek,
Kapitányné leszek.»
Ne menj lányom, ne menj,
Eladlak én téged.
«Kihez anyám, kihez?»
Egy molnár legényhez.
«Nem kell anyám, nem kell,
Az a molnár legény:
Malomkövet vágni,
Lisztet meregetni…
Rip, rip, rip! stb.»

«Megyek anyám, megyek,
Kapitányné leszek.»
Ne menj lányom, ne menj,
Eladlak én téged.
«Kihez anyám, kihez?»

Egy harangozóhoz.
«Nem kell anyám, nem kell,
Harangozó legény:
Egyet-kettőt kongat,
Mindég csak pufolgat…
Rip, rip, rip! rop, rop, rop!
Kapitányné leszek!…»