Novellák

XXV. AZ UTOLSÓ LÁNCZSZEM.

Eddig tartott a napfény, már most következik az éjszaka.

Hajh, drága dolog a jó éles kard a csatában; hajh, mondjátok akkor, áldja meg az Isten, a ki csapásokat osztogat vele az ellenségnek. Mikor pedig vége van a harcznak, akkor zugolódtok reá: – «ne nyulj hozzá gyermek, mert elvágod vele a kezedet».

Mi volt a hős Toldi vége?

Mikor legyőzte az országczímert elrabló viadort, mentéje ujjával, melyben vala buzogánya, agyonütött valami rossz kölyket, a ki vele kötekedett a királyi udvarban. Ezért börtönre keresték; csak a szégyen, a mi megölte, mentheté meg attól.

Mi lett a hős Simonyi vége?

Béke idején is olyan szigorú rendet tartott ezredében, mintha ellenség előtt állt volna.

Száz adomát tudnak szigorúságáról.

Hogy az volt rendelete: miszerint a riadó trombitaszóra a melyik katona legelébb jön, jutalmat kap, ki legutóbb, botot. Minthogy valakinek okvetlen kellett utolsónak lenni a sok közül, a verés soha el nem maradt.

Hogy egy hadapródot azon szóval bocsáta el szabadságra, hogy ha a határidőre haza nem jön, becsületszavára fogadja: főbe löveti. Az ifjú a takarodó után jött meg s Simonyi, hogy becsületszavát meg ne szegje, főbe lövette.

Egy év mulva Arad vára börtönében halt meg.

Az a Simonyi, a ki huszonnégy éven át karddal kezében honának büszkesége volt, lánczczal kezén végezte életét, szégyen és bú miatt; megfosztva rendjeleitől, kitörülve a vitézek sorából.

Tehát a ki azt mondta róla pajkos gyermekkorában, hogy vagy nagy úr lesz, vagy a börtönben hal meg, kétszer is eltalálta sorsát.

Mindenesetre jobb lett volna neki nem tenni zsebébe azt az ív papirost, a mely Lipcse alatt felfogta a szivének szánt golyót!

Úgy halt meg mint Toldi. Dicsőséges életpálya végén szégyentől, bánattól letörve.

Mondjon rá szigorú itéletet, mint emberre, a biró itt a földön, és ott fenn az égben: – a hős dicsősége mindig fényes marad s együtt él az el nem fogyandó napokkal!

VÉGSZÓ.

Hősünk életrajza nem költemény.

A miket elmondánk róla, azok a történetirás sajátjaivá váltak.

Még most is élnek (1860) azon korból való emberek, a kik e tényekre visszaemlékeznek s bizonyítják azoknak valóságát s még sokkal többet tudnak felőle mondani; a miket mind följegyezni nem volna hely e kis könyvecske lapjain.

Kutfőink voltak az «Oesterreichischer Beobachter» egykorú lapjai és tudós hazánkfia, Nagy Pálnak 1819-ben kelt életirása; a további eseményeket élők szavai után egészítettük ki. Minden tény hiteles okiratokkal van megállapítva, a mik kétségtelenné teszik, hogy Simonyi József volt a magyar történet leghirhedettebb hőse.

Nagyobb jelenet, mint maga Toldi és méltó, hogy egykor hasonló költőjére találjon.

Majd hogyha egykor ő is a regekör személyei közé emelkedik, mint lovagkorunk hősei.

Addig is ne hagyjuk eltörlődni emlékét, míg az utókor költői keze elmossa emberi hibáit s felmagasztalja hősi erényeit.

Honának büszkesége, lelkesedése volt ő; a nagy Széchényi Istvánnak ifjú korában óhajtott mintaképe.

Ámde e dicső hazafinak más utat jelölt a sors a honboldogítás halhatatlan hiréig. Ketté törte a kardot, s a szellem harczaihoz utasítá őt. Simonyit letörte, a kardok bajnokát s támasztá Széchenyit, az eszmék vezérét. – Vajjon mit kezd velünk, hogy ezt is összetörte?

TARTALOM.

• Carinus 1
• Fekete világ 71
• Kurbán bég 92
• A drága kövek 111
• Az utolsó budai basa 137
• Egy ember, a ki mindent tud 211
• A legvitézebb huszár 310

FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA.