BEVEZETÉS.
Szabadságot vettem magamnak, meghivni a hazai olvasót, követne Persián átvezető vándorlásaimban. Persia igen távol fekszik hazánk határitól, s holott még legközelebbi keleti szomszédainkról, magukról a törökökről is igen keveset tudunk: ugy vélem, hogy ama távoli ország általában még sokkal kevésbé ismeretes. S ez oknál fogva – azt hiszem – senki sem találja feleslegesnek, ha ezen országnak, mindenekelőtt föld- és népismei, ugyszinte történelmi viszonyait szándékozunk vázolni rövideden; mert az előleges ismeretek megszerzése után az utazót kisérni nemcsak könnyebb, hanem kellemetesebb és hasznosabb is.
I.
Persiának – melyet a benszülöttek Iran-nak neveznek – határai: éjszak felé Oroszország Kaukazuson tuli tartományai, a Kaspi tenger és a középázsiai sivatag; keletre Afghanisztan, délre a persa öböl, nyugat felé: Törökország. E nagy terjedelmű térség, mely 15 foknyi szélesség mellett, 25 foknyi hosszúságig nyulik és háromszor oly nagy, mint Francziaország: felszine, éghajlata s terményeire nézve igen nagy változatosságot tüntet elő. „Az én atyámnak birodalma oly nagy – mondja az ifjabb Cyrus Xenophonnak – hogy a mig egyik szélén a fagy emészti meg lakosait, a másik szélén a hévségtől gyötretnek.“ Ezen állitás valóságáról igen könnyen meggyőződhetik az utazó, ha mind a déli Lar-tartományt, mind pedig a Demavend jégvidékeit meglátogatta. A talaj majd magas fensíkot, majd alacsony lapáczot képez, itt-ott számos halomlánczolatokkal, másutt sziklás hegységekkel, másutt ismét sós-pusztaságokkal.
Persiát – a szó szoros értelmében – jóformán csak is nyugati részén lakják; éjszaki és déli széleit terjedelmes pusztaság választja el egymástól; ez mélyen benyomul az egész ország szivébe, csak imitt-amott képezve oázszerü, lakható térségeket, s bizonyára minden tulzás nélkül elmondhatjuk, hogy Irannak, több mint fele, lakhatatlan sivatag, mely ember-emlékezet óta nem volt benépesítve és hihetőleg nem is lesz soha sem. Még ott is, a hol városokra és falvakra akadunk, s hol a benszülöttek véleménye szerint virágzó ipar létezik: szántóföldekre, kertekre s igen gyér faültetvényekre még ott is egyedül csak a lakóhelyek legközelebbi szomszédságaiban találhatunk. Különben – a két éjszaki tartomány kivételével egyik állomástól a másikig, – bárha egész napi járóföldet képezzenek, a szem egyetlen fűszált, egyetlen csenevésző bokrocskát sem pillanthat meg, mely emberi kéz segedelme nélkül élhetne, mindenünnen csak a kopár, nap égette hegyek és sziklák bámulnak alá merően, vagy a félig romba dőlt Karavanszerajok, fekete iveikkel s agyagból készült négyszögletes védbástyáikkal; vagy valami rablófőnök dőledezett tanyája; ezek azon tárgyak, melyek oly szomorú összhangban állnak ez egész vidékkel, s nem alaptalanul, gyötrelmes fogalmat nyujtanak a lakosság siralmas állapotáról. Ilyen képeket talál az utazó Persia legnagyobb részében, hosszú, napokig tartó vándorlásaiban egymásután. Leirhatatlan az a nyomasztó, komor benyomás, melyet e rideg természet szemlélete az utasra gyakorol. A müveltség hiányának nem maga a persa az oka, ki nézetem szerint, minden keleti nép közt a legszorgalmasabb; keze minden munkája sem képes gyümölcsöt varázsolni abból a földből, melyet az év legnagyobb részén át szüntelen a legforróbb nap éget.
A földipart majdnem mindenütt mesterséges vizvezetékek segítik elő, melyek itt Kariz-nak neveztetnek; ezek néhol több napi járó földre a föld alatt vonulnak, s valamint egy-egy falu gazdagságának az a mértéke, mily gazdag viztartalmuak csatornái: az aratás is csak akkor lehet jó Persiában, ha a tél magas hóval fedé be a hegyek ormait, melyek aztán tavaszszal elegendő vizzel láthatják el a lábaiktól szerte vonuló vizvezetékeket.
A legmagasb hegyláncz az ország éjszaki részén a Kaukazus felől ered, s a Karabagon keresztül a Kaszpi-tenger felé vonul, s onnan éjszakkeleti irányban egész Meshedig terjedvén, több ágban nyúlik ki a déli sóspusztákig s keleti Persia homoksivatagjaiig. A másik hegység, melyet a régiek: Zagrosz-hegység neve alatt ismerének, a kurdisztani magaslatoknál veszi kezdetét; ez délkeleti irányban vonúl és luri s bakhtiari-hegység nevet viselve, Siraz-ig, a persa öböl mentében pedig, egész Benderbusirig nyomúl; itt azután eltűnik egy darabon, s csak Kernán déli részén emelkedik fel ujolag, s Mekran és Belutsisztanon át, Afghanisztán felé veszi irányát.
Hajózható folyamok egyáltalában nincsenek. Keleten a Karun ömöl, mely Iszfahan közelében ered, továbbá a Zenderud, mely Iszfahan mellett lejt, a Karaszu-, melynek forrása Ardelán-tartományban van, a Tab, mely a Farsz-i hegyekből származik, és az Araxesz, mely azonban a Tigrishez hasonlóan, az országnak csupán határait érinti. Éjszakon van ugyan több olyan patak, melyek a magas hegyekről a Kaszpi-tengerbe ömölnek alá; azonban sokkal károsabbak, sem mint hasznot hajtók, minthogy jobbára rohanó hegyzuhatagok, melyek nyilsebességgel rohannak alá s nem egyszer nagy hirtelenséggel pusztítják el a több évi gond alkotta ültetvényeket. A keleti tartományokat a Hilmend és Ferahrud érintik, melyek Szegisztánban, a Zerra tóba ömlenek. Végül a Herat mellett ellejtő Herirud áztatja az éjszakkeleti térség egy kis részét.
A tavak közül a Derja-i-Sahi és a Siráz melletti Derja-i-Nemek, méltók az emlitésre. Sós vizükben semmiféle hal sem élhet meg, hajózás pedig csak az elsőn történik, tutajokon s más egyéb ily kezdetleges hajózási eszközökön. Kineir Macdonald számitása szerint az elsőnek körülete, mintegy 300 angol mérföldet tenne.
Figyelembe véve a természetnek mindenütt rémületet gerjesztő szárazságát, az esőtlen éghajlatot: valóban feltünő lehet, hogy Persia, termékenységre nézve, Törökországgal szemben, még elég szerencsésnek és gazdagnak mondható. Ami a gabonanemüeket illeti, a két éjszaki tartományt kivéve, a többiekben majd nem mindenütt igen szép buza és árpa, imitt-amott rozs s egy apróbb fajú köles található, melyet itt: arszin-nak neveznek; ezeken kivül kiváltképen rizs, a keletiek e fő élelmiszere, a melynek termesztésében Persia főleg jeleskedik; az amberbuj faj (ambraillatu), mely Sirazban terem, a legkitünőbb, sokkal jelesb, mint a hires egyiptombeli damijet-i, sőt azt merném állitani, a legjobb, melyet valaha Ázsiában láttam. A hüvelyes vetemények mindazon faja feltalálható itt, melyek minálunk is ismeretesek. Valamint a borsó, lencse, paszuly stb., ép ugy a zöldségek is elegendőképen jól tenyésznek. A persák, kik még a törököknél is zöldségkedvellőbbek, meg sem tudnának élni a különféle laboda-paraj (spinat), sárgarépa, czékla, murok-, édes- és kerek- stb. répa nélkül; kiváltképen nélkülözhetetlen volna a retek, vereshagyma és fokhagyma, melyek igen kevés ápolás mellett, majdnem mindenütt igen jól diszlenek.
Gyümölcsére nézve, Persia rég időktől fogva hires az egész keleten; az őszi három első hónapban, az alsóbb osztályuaknak ez kizárólagos tápláléka. A gyümölcs mennyisége bizonyára legalább még egyszer annyi lenne évenkint, ha itt azon különös szokás nem uralkodnék, hogy az évi összes termésnek legalább fele éretlen állapotban szokott elfogyasztatni. A nathenzi körte, az iszfahani őszi baraczk, a sirazi granátalma csakugyan ritkitja párját, s bárha a fogyasztás igen tetemes, még is évenkint nagy kiterjedésben üzetik az aszalt szilva és aszalt sárgabaraczk-kereskedés Török- és Oroszországgal. A görög dinnye általában igen jó mindenütt, imitt-amott a sárga-dinnye is kitünőleg tenyészik; amaz elsőt minden keleti, de kiváltképen a persák annyira szeretik, hogy a városokban az élelmi árjegyzékekben, a kenyér, rizs, hus, sajt, vaj és fagylalt után, nyomban a dinnyék ára következik. „A legelső távirati sürgöny – igy beszéli Polak – mely a most uralkodó Sah-hoz intézteték a Szultanieh nyaralóhoz vezető újan felállitott távirdán, azon tudósitást tartalmazá: Kasanban érik már a sárga-dinnye; minek az uralkodó annyira megörült, hogy a sürgönyöző Ali-Kuli herczeget, táviratilag haladéktalanul a tudományok miniszterévé (vezir i ulum) nevezte ki!“ Szőlő is található majdnem mindenütt, de bort csak a nagyobb városok közelében szürnek; a legjobb bor a sirazi khullari, a más egyéb fajok, tulságos alkohol tartalmuknál fogva, emlitésre is alig méltók. A mi a déli gyümölcsöket illeti: a czitrom, narancs, mandola, füge, datolya elég jól megterem Persiában, sőt még olaj-, festék- és fonaltermő növényzet is található. Amaz elsőbb fajból égető olaj és zezamfű; a buzér és sáfrány imitt-amott igen alkalmas vidéket talál; termesztetik indigó is, ez azonban India hasonnevű terményénél jóval selejtesebb. A legjobb kender Keleti-Persiában terem. Pamut az ország minden részében tenyészik, sőt Mazenderan körül még czukornád-ültetvények is találhatók, mely most nevezett tartomány majdnem egymaga látja el az egész izlam-világot egy pirosas, vékony nádfajjal, mely az irásnál toll helyett használtatik.
A persa virágok között, legkülönfélébb szinváltozataira s pazar mennyiségére nézve a rózsa foglalja el az első helyet. A kerteket ezen kivül mindenféle tulipán, kökörcsin, ranunculus, liliom, narczis, jáczint, gyöngyvirág, napraforgó, peremér (Ringelblume), jazmin és viola ékiti, gyakran még a kemény kavicsos homokot is illatos virágtakaró fedi.
Valamint a növényországot, nagy változatosságban számos faj képviseli: hasonlókép az állatországot is. Vannak lovak – s még pedig az arab és turkomán fajok után – egész Ázsiában a legjobbak; a nemesebb fajok egy-egy példányának ára felrug nem egyszer 1000 darab aranyra.
A persa lovak, az arab és turkoman fajok vegyülékéből származnak, s ennek következtében bennük a gyorsasággal kitartás párosul. Az öszvér ritkán nől igen magasra, de rendkivüli erejű; van egy kitünő teve faj is. A szarvasmarha sem nem nagy, sem nem szép, de annál jelesebbek Mazenderan vizenyős tájékinak bivalyai. A turkesztani juhok után itt vannak a legjobb és legszebb juhok, egy szóval, ami háziállataink minden faja feltalálható.
Ragadozókban sincs hiány. Farszban és Kelet-Iranban oroszlánok, a Kaspi partvidék őserdeiben tigrisek, leopardok, hiuzok, medvék, hiénák, kivált pedig farkasok és sakálok találhatók. A zebra Khoraszan pusztáin otthonos, a félénk gazella majdnem minden völgymélyedésben lelhető. Végezetre még a ragadozó madarakat kell említenünk, melyek közül a sasok, keselyűk, karvalyok, sólymok minden neme és faja előfordúl.
A két éjszaki tartomány kivételével, egyéb részeiben úgy szólván alig van erdősége Persiának; ép oly szegény ásványok dolgában is. Kevés ólma, vasa és reze van ugyan, de a nemes érczeknek – melyek Persiát hajdan oly hiressé tették – ma már sehol semmi nyomuk.
Politikai felosztására nézve, a mai Persia e következő részekből áll: 1) Azerbaidsan. 2) Khamseh, fővárosa Zendsan. 3) Hamadan. 4) Kazvin. 5) Teheran. 6) Kum. 7) Kasan. 8) Iszfahan. 9) Siráz. 10) Jezd. 11) Kirman. 12) Malair Tuzirkan. 13) Khoraszan. 14) Arabisztan. 15) Kirmansah. 16) Kurdisztan. 17) Asztrabad. 18) Gilan. 19) Mazenderan. 20) Burudzsird.1) S ha már most a régiebb beosztás szerint készült földabroszok nyomán kezdenők meg körutunkat, nyugat felől mindenekelőtt Persiának élés-kamrájába, Azerbaidzsanba érkeznénk, melynek Tebrisz és Khoi a fővárosai, mikről ezen utleirásunkban bővebben akarunk megemlékezni. Ezeken kivül emlitésre méltó: Maraga, a bagdadi khalifság szétrombolójának, Helagu khannak hajdani székhelye. Itt volt egykor Ázsia legelső csillagdája, melynek romjai a város melletti hegyormon mai napiglan láthatók. Erdebil, a hirneves Szofi család egykori lakhelye; igen szép könyvtárral ékeskedett, telve a legérdekesebb kéziratokkal, mik azonban az 1826–28-diki hadjárat alkalmával az oroszok kezébe jutottak. Ezen tartomány legfőbb nevezetessége az Urumia-sóstó, a hasonnevű város mellett, mely utóbbi hely persák, örmények, nesztorianusok s egy pár angloamerikai hittéritők lakhelyéül szolgál. Azerbaidsan éjszaki táján vonul végig Karabag és Karadag hegyvidéke, hol nagyobb részint harczias turkoman törzsek laknak. Innen:
2) Irak-ba jutunk, melyet Irak-adzseminek is szokás nevezni, hogy a törökországi hasonnevű Irak-arabi tartománytól megkülönböztessék. Ez a régi Media vagy Parthia nagy részét foglalja magában, s Iszfahan és Teheranon kivül több nagy és virágzó várossal bir, melyek közül Kum és Kasan neveivel előadásunk folytán még találkozunk. Délen fekszik Hamadan, melyet sokan a hajdani Ekbatana-nak tartanak, s melynek sok persa régiségen kivül, legfőbb nevezetességei: Eszther és Marduchai, ugy szinte a hires orvos Avicenna sirjai, mely utóbbinak igazi neve tulajdonképen: Ali ben Szina.
3) Ghilan, a Kaspi-tenger délkeleti partjain nyuló hegyvidék, Rest nevű fővárossal.
4) Mazendran és
5) Asztrabad; amannak fővárosa Szári, emezzé Asztrabad. Ezeken kivül említésre méltók még: Barfurus, Amül és Lahidzsan. Ez utóbbi három járás képezi Iran legéjszakibb partvidékét, melyet erdőségek borítanak, s bárha a sok mocsár és nedves éghajlat folytán a betegségek itt igen gyakoriak: mégis eléggé népes. Asztrabad tartományának tulajdonképen a turkoman sivatag egyik folyója az Etrek partjáig kellene terjednie, de rabló nomadok Persia fensőbbségét soha sem akarták elismerni, s igy a tartomány határa éjszak felé alig terjed néhány órajárásnyinál továbbra Asztrabad városán tul.
Éjszakkelet felé terül a nagy kiterjedésü
6) Khoraszan. Khoraszan szóról szóra annyit tesz, mint: keleti rész, s bárha ma már csupán Heratig nyulik, a hajdani persák ezen nevezet alatt azon roppant földdarabot értették, mely Belkh, Bokhara és Khokandon keresztül, messze benyomúl a khinai tartárság felé. Terjedelmére nézve Khoraszan képezi Irannak legnagyobb tartományát, azonban a mi népessége számát illeti, Iraknak jóval mögötte áll. Említésre méltó városai éjszakon: Meshed, Nisabur, Kabusan, Szebzevár és Sahrud; délre: Turbeti-Hajderi, Tersi, Khaf, Tebbesz és Bihrdzsan. Ez utóbbi járást sokan Gurian-nak is nevezik, azonban kormányzósága magában Khoraszan városában székel, s igy tényleg oda is tartozik.
Ha innen délkeletnek tartunk:
7) Szegisztan tartományba érkezünk. Ez az ó persa hősvilág hazája, s ma Afghanok, Belutzsok és Persák lakják. Figyelemre méltó helyei: Dusak, vagy más néven Dzselal-Abad, s a Kuhizer nevű erőd.
Délkelet felé fekszik továbbá:
8) Kirman, hasonnevű fővárosával, mely igen régi s figyelmet gerjesztő iparral ékeskedik; itt készülnek a hires kirmani sawlok, melyeket egész Ázsia a kasmiri hasonnevű szövetek után a legjobbaknak tart; itt készül továbbá a dzsom nevű vékony rézlemezből alkotott csésze. Azon virágzó állapot folytán, melyet lakosainak szorgalma s a nagy kiterjedésben űzött kereskedés teremtett: e várost igen sokszor háborgatá a rabló ellenség, és Fraser méltán mondhatja: „Mindazon hóditók és zsarnokok között, a kik egyszer másszor Persiára törtek, alig van egyetlen egy, kinek sanyargatását ezen város ne nyögte volna.“
Még távolabb kelet felé fekszik:
9) a nagy terjedelmű, terméketlen és kietlen: Mekran-tartomány; ez is Iránhoz számíttatik ugyan, nomad lakosai azonban ép oly kevéssé akarják urok gyanánt ismerni a persa királyt, mint éjszakon a Turkomanok. A nagy sivatagokon rendesen belutzsok és brahuak kóborlanak szélsebes dromedárjaikon, a karavánok valóságos rémei. Rablásaik alkalmával rendesen páronkint ülnek fel egy-egy ilyen gyors állatra, egymásnak hátukkal támaszul szolgálva, s mig az egyik lő, a másik megtölti fegyverét.
Ha az utazó innen a persa öböl felé folytatja utját, először is:
10) Larisztan tartományba érkezik, melynek jobbadán arabok és persákból álló lakossága, – az egész ország legszegényebbikének tartatik. Főhelyei: Lar, s a Bender-Abbaszi nevű főváros, a hollandok hajdani Gambrun-ja, kik a szemközt fekvő Ormuz szigeten, még a XVI-dik században virágzó faktoriát birtak.
Éjszakkelet felé fekszik továbbá:
11) Farsz-tartomány, a tulajdonképeni régi Parsia, melytől a mai Persia nevét vette. Fővárosa Siraz. Nevezetesebb helyek gyanánt említhetők még: Faza, Kazerun, Bender-Busir, melyet Ebusernek is neveznek, s mely az indiai áruczikkek főrakhelye, s ennek következtében egy angol konsulnak széke, mely utóbbinak kormánya az utósó angol-persa háboru alkalmával ezen várost be is vette, s egy ideig hatalmában tartotta. E most említett három tartományon megy át néhány év óta az indoeuropai távirda s mely Iszfahanon és Bagdadon keresztül a törökországi vonallal áll összeköttetésben.
Iran délkeleti csúcsát
12) Kuzisztan tartománya képezi, a hajdani Susiana, melynek nyugati határain a Benilam, Sammar és Muntefik-arab-nomad törzsek kóborlanak. Az európaiak Persiának ezen részét látogatják legkevésbé, s eddigelé csakis néhány buzgó régiség-buvár utazott ide, a hajdani Susa érdekes romjainak megszemlélése végett. E tartomány két részre oszlik, melyek éghajlat tekintetében, nagy mértékben elütnek egymástól. Az első, mely a persa öböltől a hegységig vonúl, nyomorult vidéket mutat, melyet nyaranta a szamumhoz hasonló forró szelek nyargalnak át, emberre állatra egyaránt veszedelmet hozva. Nevezetesebb helye Muhammera, közel a Tigris torkolatához, melynek birtoka fölött a Teherani- és Konstantinápolyi udvarok sokáig versengtek egymással. A másik kerület Kuzisztán legszebb részét képezi, melyet több folyó áztat. Fővárosai: Dizful és Suszter, ez utóbbi 15000 lakossal, a bakhtiari hegység lábjában. Sok nevezetes rom található itt a szasszanidák korából, s a susai királyi palotának, kelet felé fekvő rom-maradványai, Loftus állitása szerint, valóban páratlanok.
Kuzisztantól keletre fekszik:
13) Lurisztan tartománya, a leghegyesebb egész Persiában; a nomad Lurok és Bakhtiarok széke.
14) Kurdisztan tartománya, melynek Kirmansah és Szihna a főhelyei; az előbbinek lakosai jó szőnyegek gyártásáról hiresek.
Végzetül:
15) a Persia belsejében oáz-szerüleg fekvő Jezd-tartományról akarunk még említést tenni, melynek hasonnevű fővárosa, virágzó iparáról nevezetes. Leginkább itt laknak a Gebr-ek, e türelmes, szorgalmas emberek, kik azonban – ugy látszik – lassankint, mind valamennyien Indiába fognak kivándorolni, hol a Zoroaszter vallásának követőit, a britt főhatalom teljes szabadságban részesíti.