(Kriza János hagyatéka.)

JEGYZETEK.

BALLADÁK ÉS ROKONNEMÜEK.

1. Fogarasi István. A török uralom idejéből való s rokon a Boriska czimü népballadával (Lásd Gyüjteményünk I. k. 148. l.) Mind két ballada a keresztyén magyar nő kétségbeesését rajzolja, a kit török hárembe akarnak vinni. Boriskát mostoha anyja adja el török martalóczoknak, legalább a leány azt hiszi, hogy megmenthette volna. Itt Fogarasi hugát maga jegyzi el a török szultánnak, de úgy látszik, kénytelenségből. A leány inkább meghal bánatjában, mintsem török kézbe jusson. Mind két ballada jellemző a török hóditás korára Magyarországon. (Lásd Gyüjteményünk I. k. jegyzetét 554. l.) De nem csak történelmi szempontból becses e ballada, hanem széptaniból is. A leány csendes lemondása, a ki tudja, hogy bátyja meg nem mentheti s épen azért gyöngédségből nem is unszolja erre; Istenhez fohászkodása, kitől könnyű betegséget és világból kimulását kéri; a török császár fájdalmas felindulása, a ki halva találja kedvesét s el akarja vitetni, hogy minél fényesebben temettesse el; a bátya ellenállása, ki eddig engedett, de most inkább halni kész, mintsem idegenek temessék el hugát, idegen földbe: mind igen jellemző és költői mozzanatok. S mily egyszerüen és biztosan emelkedik ki mindez. Semmi czifraság semmi erőltetés, s mily éles ellentétben áll némely ujabb műköltő népballadájával, a kik népiesbek akarnak lenni magánál a népnél.

E sorokkal:
Csináltatok neki márván kő-koporsót,
Be is behuzatom földig bakacsinnal,
Meg is megveretem arany fejü szeggel

a szöveg természete szerint alkalmazva, találkozunk más népballadában is (Lásd Gyüjteményünk I. köt. 181. l.) Világszép Erzsók czimü balladáját.

Sajtóhiba az utolsó sorban: földiben olv. földibe’.

2. Kerekes Izsák. E ballada azon igen csekély számu balladáink közé tartozik, melyeknek történelmi háttere van. Thaly Kálmán, Kriza közleménye után, az 1864-i Koszorúból, fölvette az Adalékok a Thököly- és Rákóczykor irodalomtörténetéhez, Pest 1872. czimü gyüjteményébe, II. köt. 147. l., a következő megjegyzéssel: »Nagy-Szeben vára a kuruczvilágban kétszer vala ostromzárolva: először 1705-ben, a mikor gr. Forgách Simon oly szorosan körülfogatá, hogy a rácz lovas századok nem igen kalandozhattak ki belőle s másodszor 1706 és 1707-ben gr. Pekry Lőrincz által s ekkor valamivel lazábban. S ezért vélem e költeményt ez utóbbi évek alá sorozhatni.« – A háromszor előforduló költögetése Izsáknak ugyanazon szavakkal, a gondolat rhythmusának párhuzamosságából foly, mely jellemző sajátsága a magyar népköltészetnek, de különösen a székely népballadáknak, melyek néha egy gondolatot nem más, hanem ugyanazon szavakkal ismételnek. A hármas számot nemcsak a népmesékben kedveli a nép, hanem a balladákban is, innen a gyakori hármas kérdés és felelet. Jellemző, hogy midőn harmadszor kedvese költi Izsákot, az atya és anya szavait rövidebben ismétli s ezzel mintegy kifejezi a veszély közeledését és félelme nagyságát. Egy vagy két embernek egy egész csapattal küzdése szintén kedvencz tárgya a népnek, egyaránt előfordul meséiben, eposzaiban és balladáiban. Ez a hősiesség legerősebb kifejezése akár győzelem vagy legyőzetés eseteiben egyaránt. Izsák is, mint Szilágyi és Hajmási egy egész sereggel küzd, ő is, mint azok
Egy előmentébe’ gyalog ösvényt vága
És visszajöttébe’ szekérutat nyita.

Csatára induló felkiáltásában:
Kiontom vérem apámért, anyámért,
Megöletem magam szép gyürüs mátkámért,
Meghalok én még ma magyar nemzetemért!

a gondolat-rhythmus párhuzamossága némi haladványnyal egyesül, előbb szülőit emlegeti, aztán mátkáját, végre nemzetét. E felemelkedés mutatja, hogy a Rákóczi-forradalom nemcsak a nemességet hatotta át, hanem a népet is.

3. Megétett János. E ballada mind tartalmára, mind formájára nézve figyelmet érdemel. Egyetlen népballadáink között, melyben mérgezés fordul elő. Rokon a Lord Randal czimü skót balladával, melyben a fiú szintén fáradtan tér haza s ugyanazt kiáltja anyjának: vesd meg ágyamat. Randalt kedvese éteti meg, Jánost ángya, de hogy mi okból, egyik ballada sem mondja Ily nemű homály nem egyszer fordul elő a népballadákban, a minek megvan a maga természetes oka. A népballada a legtöbbször valamely megtörtént eseményt dolgozván föl, könnyen mellőzi, a mi köztudomásu, s leginkább csak a katasztrófára szoritkozik. A belső formára nézve egyébiránt egy nagy különbség van a két ballada között. Mindkettő kérdésből és feleletből áll ugyan, de a haldokló János anyja kérdéseire hagyakozik is, mit Randal nem tesz. A bünösnek vagy a bün áldozatának e búcsuját, hagyakozását, mely fájdalmat, szeretetet, gyülöletet, átkot vagy áldást fejez ki, igen kedveli a népköltészet. Ilyen a skót Edvard, a szintén skót Davie, (az elsőt Bajza és Szász K. nyelvünkre is leforditották) továbbá a Véres fiu (magyar forditásban Hunfalvy Páltól és Halász Ignácztól), a svéd Rózsakerti fiú Gregusstól forditva a Balladáról irt művében (Pest, 1865. 55. l.), hol egyszersmind e rokon balladákról bővebben értekezik, s végre egy erdélyi szász ballada Tóth Sándor közleményében (Kisfaludy-társaság évlapjai XVII-ik köt. 1882.) – Érdekes e balladában a mind végig szabatosan megtartott refrain is, mely annyira összhangzik a mű hangulatával. (Lásd bővebben a refrainről irt jegyzetünket Gyüjteményünk I-ső kötetében. 544. l.)

4–5. Szép Julia. A boszus atya vagy féltékeny férj, a ki leányának vagy nejének kedvesét megöleti, s a megölt szivét küldi a leánynak vagy nőnek, régi tárgya a népköltészetnek. Már a provencei troubaduroknál előfordul. Faiel vitéz a szent földön elesett Couci várnagy szivét éteti meg nejével. Egy svéd mondában a király szintén megöleti Adelin leánya kedvesét, Freudenburg herczeget s a megöltnek szivét tálaltatja fel. Faielnéről egy angol ballada is megemlékezik (The knigt of courtesy and the fair lady of Fayuell. Ritson. Old Engl. Romanc. III. 193. l.) Boccaccióban is megtaláljuk. (A IV. nap 9. beszélye). Rokon vele ama féltékeny férj története is, ki nejét megölt kedvese koponyájából készitett serlegből itatja, mely monda a Római Gesták 56. fejezete alapján a navarrai királyné regéiben is olvasható. Ide számithatni a longobard mondának azt a gyászos epizódját is, midőn Alboin király megölvén Kunimund gepida királyt, s leányát, Rozamundát, nőül vevén, egy vig lakoma alkalmával kényszeriti, hogy atyja koponyájából készitett serlegből igyék. E mondát, Bonfini magyar történetéből véve, Valkai András is kidolgozta. (Andoinus és Alboinus historiája. Kolozsvár 1580.) Még rokonabb balladánkhoz a Gismonda és Giscard mondája, melyben az apa, Tankred, megöli leánya, Gismonda kedvesét, Giscardot, s elküldi neki szivét, mire az szörnyet hal. Tankred egy skót balladában ir királylyá változtatva merül fel. (Ballad of Sir Cauline and the daughter of the King of Ireland, Percy I. 50.) E mondát, mely Boccaccióban is megvan (IV nap. 1.), Enyedi György a XVI. században szintén feldolgozta magyar versekben. (Debreczen 1577). (Lásd bővebben: Greguss: A balladáról. 54. l.) E ballada két változata közt kevés a különbség. A tárgy és fordulatok is nagyrészt ugyanazok. A legfőbb különbség az, hogy mig az elsőben a király megöleti leánya kedvesét, a másodikban leánya kedvese öli meg magát bujában; mig az elsőben a leány bújában hal meg, látva megölt kedvese elébe hozott szivét, a másodikban az apa öli meg kedveséért kérő leányát. Az apa mindkettőben megbánja bünét, de a másodikban a szeretők sirján ölelkező virágok megszólalása egészen a Kádár Kata végsoraihoz hasonló (Vadrózsák. Krizától. Kolozsvár 1863. 4. és 7. l. Gyüjteményünk III. köt. 70. 72. l.) Hogy e balladák keletkezésére befolyt-e és mennyiben Enyedi Györgynek Gismonda és Giscard historiája, a mely a maga idejében kedves olvasmánya volt a népnek, különösen a székelyföldön, az unitáriusok között, maga Enyedi unitárius püspök lévén, azt természetesen bajos megállapitani.

6. Szép Ilona. Változatát lásd Erdélyinél (Népdalok és mondák. Pest, 1846. I. köt. 372. l. Gyüjteményünk II. köt. 7. l.) A két végső sor:
Akasztófa olyan legyen, mint kinyilt rózsa,
Két karom két szép karfája, akasztó fája.

hasonlit egy szerb népdal végéhez, melyet Bajza forditásában is olvashatni:
Akaszszátok fel egy rózsa fára,
A leány nyakára.

7. Magyarósi Tamás. E ballada nem emelkedik föl a tragikai hangulathoz, de a komikaihoz sem száll le, bizonyos közepet tart a kettő között. Egy botrányos esetet lehető gyöngéden tár elénk. A mennyasszonyt szülési fájdalmak kinozzák és sir, a vőlegény azt hiszi, hogy csekélyli vagyonát, azonban a nyoszolyó asszonyok beszédéből, a kik gyolcs inget kérnek pólyaruhának, és zsinórt pólyakötőnek, észreveszi a bajt, a hintót megfordittatja s a leányt visszaküldi anyjának.

Póka = pólya értelmében egész székely-földön használatos.

8. Ihon nevekedék. Tulajdonkép nem ballada, hanem lyrai kép. A párbeszédből nem fejlik ki semmi drámai fordulat, csak a leány érzelmeit fejezi ki. Népköltészetünkben ez az első eset, hogy paraszt leány apácza akar lenni. Lásd változatát Erdélyinél (I. köt. 422. l.) Rokonságát több külföldi balladával bővebben fejtegeti Abafi L. (Kisfaludy-t. évk. XII. k. 131. l.)

9. Kis-Gergő Istvánné. Lásd változatait Kriza Vadrózsáiban (9. l. Bodrogi Ferenczné) s Gyüjteményünk e III. kötetében (59. l. Nagy-Bihal Albertné.). Úgy látszik, hogy az itt közlött kerekebb és érthetőbb a más kettőnél. Bodroginéban a fogoly nő panasza oly erős pathosz, minőt ritkán találunk balladáinkban, de maga a cselekvény, hogy egy leány anyját minden ok nélkül hét esztendeig tartsa fogva s ne ismerjen reá, vagy az anya ne ismertesse meg magát, épen nem valószinü. Nagy-Bihal Albertné már világosabb. Itt egy szegény asszony leánya török császárné lesz; az anya meglátogatja, s a kapuban kenyeret meg vizet kér, de a leány nem ismerve reá, mint koldusasszonyt börtönbe vetteti. Hét évig szenved a börtönben az anya, akkor a leány reá ismer s mindennel ellátná, de az visszautasitja s átokkal felel. A harmadik változat, Kis-Gergő Istvánné egyszerübb, világosabb és természetesebb. Az anya azt hallja férjhez ment leányáról, hogy nem szánja a szegényt, meg akarja próbálni s mint koldus-asszony jelen meg előtte. Tapasztalva szivtelenségét, fölfedi magát s midőn erre leánya kényeztetné, megvetéssel fordul el tőle. Ebben nemcsak a cselekvény világos, de a felfogás is népiesb, s a morál is tisztább. A más két változat vagy ennek megromlott formája, vagy egy bonyolultabb cselekvény töredéke, mely ezzel összeolvadt.

10. Mónusi Jánosné. Lásd változatait (Gyüjteményünk I. k. 233. l. Kriza Vadrózsái-ban I. köt. 8. l. Bátori Boldizsár.) A Bátori-változat vége eltér a más kettőtől. Amazokban a férj mind nejét, mind neje kedvesét megöleti, emebben négy oly sorral végződik a ballada, mely kétféle magyarázatra adhat alkalmat, de bármelyik magyarázat szerint csak a nő a boszuló férj kiszemelt áldozata. E sorok a következők:
Azonba’ érközik erdélyi kapitány,
Egyször megforditsa, kétszer megcsókolja,
Kétszer megforditsa, százszor megcsókolja:
»Enyim vagy nem másé, te asszonyi állat!«

Greguss A balladáról irt könyvében (110. l.) a többek közt ezt irja Bátori Boldizsár végéről: »Az erdélyi kapitány megtudja, hogy a kit szeret, el akarják veszteni, s oda siet, hogy megmentse. Mintha a szegény áldozat is sejtené az érkező segélyt, mert akkor szólal fel
Várj kicsit, várj kicsit, te fekete hóhér,
Mert a halottnak is kettőt harangoznak,
Lám árva fejemnek egyet sem konditnak

de hiába. Midőn a kapitány megérkezik, ő már kiszenvedett s a kapitány azon fájdalmas vigasztalással csókolgatja holttestét:
Enyim vagy, nem másé, te asszonyi állat!«

Gyulai szerint (I. Koszoru 1862. II. fél. 178–242. l. Két ó-székely ballada) az erdélyi kapitány megszabaditja kedvesét. »Az erdélyi kapitány – úgy mond – lóhalálában érkezik, rohan a vérpadra, megragadja kedvesét, egyszer megforditja, mintha meg akarna győződni: vajon ő az, él-e s reá borul, csókolni kezdi. S aztán mintha nem hinne szemeinek, mintha nem tudna betelni kedvese nézésével, még egyszer megforditja, csókjaival halmozza el s mintegy csak most juthatva szóhoz, a szenvedély, öröm és diadal hangjain kiáltja: Enyim vagy s nem másé! »Mennyire ki van fejezve ez egy pár sorban a megmentés gyors erőszakossága, a szenvedély és öröm szilaj rohama.« Greguss magyarázatát látszék igazolni részint a Mónusi Jánosné két változata, melyekben a nő csakugyan meghal, részint pedig a nép hagyományos morálja. Azonban maga a szöveg Gyulai mellett szól, valamint az a körülmény is, hogy a végén hiányzik az ily nemü balladák közhelye: vérem a véreddel egy patakot mosson stb. Gyulai idézett értekezésében a nép hagyományos moraljára is kiterjeszkedik, a midőn igy szól: »A népköltészet egy pár erős indok nélkül nem szokta pártját fogni a hűtlen nőknek és csábitóknak, mint a hogy az ujabbkori regényekben és vigjátékokban divatos. A népköltészet a sophismák és társadalomellenes elméletek helyett a hagyományos morált követi s kivált a férj és nő közötti viszony előtte a legszentebbek egyike. Hogyan lehet hát megegyeztetni balladánk alapeszméjét és költői igazságszolgáltatását a népköltészet e jellemvonásával? A magyarázat nem épen bajos, bárminő eseteket vegyünk is fel. Először is lehet e ballada csak töredék, bár némi önálló töredéke egy nagyobb költeménynek. Akkor az egész költeményt kellene ismernünk, hogy e tekintetben határozottan itélhessünk. A mese egész szövedéke s mindenek felett a bevégzés bizonyosan minden kétségünket eloszlatná. De ha mint egészet veszszük is, úgy a mint van, úgy sem igen akadhatunk fel rajta. E ballada alkalmasint, mint a legtöbb népballada, valóságos történet alapján keletkezhetett. A kik számára készült, jól ismerhették Bátorit és Judit asszonyt, tudták például, hogy Bátori rabolta nejét, vagy a szülők nagy erőszakkal adták hozzá. Épen azért a népköltő nem tartotta szükségesnek mindent megemliteni, megelégedett azzal, hogy az ily házasságot számba sem véve, a szeretők pártjára álljon s oly férjet rajzoljon, kihez ne fordulhasson a hallgatók semmiféle részvéte. S valóban igy is van. Bátori csak egy hallgatózó, kegyetlen, sőt gyáva férj; semmi egyéb. A megcsalt szerelem- vagy sértett becsületnek egy hangja sem lebben el ajkáról. Mintha kapna az alkalmon, hogy nejét lefejeztesse, még vivni sem kiván becsületéért, midőn nejének kedvese megjelen. Mit a ballada róla elhallgat, sokkal inkább ellene szól, mint a mit elmond.« – Bármelyik véleményt fogadjuk el, felmerül az a kérdés: melyik látszik régibbnek: Bátori Boldizsár vagy Mónusi Jánosné? A Greguss magyarázata szerint épen úgy lehet az egyik, mint a másik, mert csekély köztök a különbség, a Gyulaié szerint Bátori Boldizsár régibbnek látszik, a mennyiben a való esemény, mely alapjául szolgált, feledésbe menvén, a vers uj tárgyra alkalmaztatott, s a nép érvényesitette benne hagyományos morálját.

11. Betlen Anna. E balladának némi történeti háttere van, legalább a nevek azok. Úgy látszik, hogy Apafi Mihály erdélyi fejedelem idejéből való. A Sárosi-család alatta emelkedett ki, mint Teleki Mihály pártfogoltja. Greguss a Balladáról czimü könyvében ezt irja e balladáról: (117) »Ime Betlen Anna, a ki Sárosi Mihály kocsisát szeretgeti, de a kit alkalmasint maga Sárosi Mihály szeretne szeretgetni s azért, kocsisánál kapva, boszuból megöl. Anna bátyja, Betlen János, kivel Sárosi, mintegy a maga előleges kimentésére, gyanuját és haragját közli, az által mozditja elő a véres kifejlést, hogy nem törődik hugával, tán, vagyoni szempontból, nem is bánja halálát; s erre vonatkozik a haldokló leány vég panasza:
Vegyen minden példát róla,
Az árvának hogy van dolga.«

E magyarázatnak van ugyan némi alapja, de a végsorok inkább arra vonatkoznak, hogy a rokonok az árva leányt elhanyagolják, nem ügyelnek reája s az könnyen bajba, bűnbe esik. A nagybátya épen nem látszik ellenséges indulattal viseltetni huga iránt. Védi Sárosi ellenében. Inkább az ángy hibás, s a haldokló is hozzá intézi leplezett vádját. A nem igen rokonszenves és kissé homályos tárgy mellett is Betlen és Sárosi összeszólalkozása, az ajtót kinyitni nem akaró kocsis, a haldokló leány tiltakozása és fájdalmas kitörése élénk és találó rajzok.

12–13. Biró Szép Anna. Lásd változatát Gyüjteményünk I. k. 176. l. Mind a három változat a költői beszélyke felé hajlik, a mennyiben a lyrai és drámai elemeken erőt vesz az epikai. De egyszersmind példa arra is, hogy a népballada hogyan változik, romlik s néhány sorban egész lényeges mozzanatok esnek ki belőle. Első kötetünk változatában Biró Anna azért indul utnak, mert a vándor hajdu-legények nem hajlandók izenetet vagy küldeményt vinni tőle kedvesének, Hajdu Benedeknek. Továbbá midőn Benedek találkozik a kedvesét megölt hajdukkal s reá ismer kedvese holmijára s végre a kisebbik hajdu, a ki ártatlan, kivallja a gyilkosságot, a két gyilkost előbb a törvény kezébe adja, s csak azután vezetteti el magát a kisebbik hajduval kedvese sirjához, hol megöli magát. Mindez hiányzik e két utóbbi változatban. Még más csekélyebb eltéréseket is találunk bennök, melyek szintén inkább rontják mint emelik a mű szépségét. Sőt egyes kifejezések is megromolnak. Az első változat e sora:
Ág nem érintette, szél nem fuvintotta,

a másodikban még nem romlik meg:
Se szél nem fuvinta, se ág nem csapinta,

de a harmadik már megromlik:
Se szél nem fuvallék, se meg nem akada,

mert bizonyára igy kellene állania: se ág nem akada.

E balladában egy pár epikai és lyrai közhely is van. Általában népballadáinknak természete az analog helyzetekre más balladából venni át némely elbeszélő és lyrai kifejezéseket. Ilyen mindjárt az első változatban:
Himit varrja vala fekete selyemmel,
Hol selyme nem érte, könnyeivel tette.

Ezt megtalálhatni Bátori Boldizsárban és Monusi Jánosnéban is.
A nyakába veté kamuka szoknyáját
Elejibe köté selyem katrinczáját,
A fejére köté fekete fátyolát.

Szintén megtalálható Gyüjteményünk első kötete Barcsaiában (149. l.) Kriza Vadrózsáiban, a Szomszéd legény Gyurkában, (14. l.) Barcsaiban, (192. l.)
Vérem a véreddel egy patakot folyjon
Lelkem a lelkeddel mennyországba jusson,

mely az első változatban fordul elő, oly kifejezés, melyet nem egy haldokló használ. Gyüjteményünk I. köt. Landorvári Dorka (164. l.) s változataiban (169. l.) (170. l.) (1871. l.) Szücs Marcsa (212. l.) Mónusi Jánosné (233. l.). II. köt. Gyöngyvári Katicza (6. l.). III. köt. Mónusi Jánosné (18. l.).

Érdekes e balladában a fuvint szó, a fú-nak kicsinyzője, melyet műköltőink nem használnak, pedig mind szép hangzásával, mind árnyalati kifejezésével gazdagitaná költői nyelvünket.

14. Szabó Orzsika. Orzsika annyi, mint Örzsike. E balladának alkalmasint való történet szolgáltatta alapját, de vagy át nem alakulhatott teljesen, vagy megromlott, s innen egyrészt külalakja is mintegy közép a vers és próza közt. A megesett leány, a kit gyermekgyilkolással vádolnak s elitélnek, de a ki nem gyilkolt, csak holt gyermeket szült s kinek ártatlansága kiderűl, mindamellett szégyene, fájdalma megmarad s végre csábitója ellen vád- és panaszban tör ki: mindenesetre megható történet s részleteiben sok költőiség nyilatkozik, de mint egészet nem görgette kerekké a szájhagyomány; s talán azért nem vehetett föl rhythmusosabb alakot is. Egyébiránt Gyüjteményünk I. kötetében a Nagy hegyi tolvaj ily nemü menetü és alaku, csakhogy zavartabb, hiányosabb és terjengőbb. Fölösleges emlitenünk, hogy a henger = hóhér (a német Henker); királybiró, a régi székely-székekben alispán, a főispánnak főkirálybiró volt a neve.

15. Gál Terus, Gál Gáspár. Siralomházi nóta, melyeket az elitéltek búcsuztatókép vagy magok készitenek, vagy mások haláluk után. Lásd Gyüjteményünk II. köt. a Fabián Pistához irt jegyzetet. (476. l.). Alfalu a régi Csikszékből menet első falu Gyergyószékben; melléknév alakban alfali-nak mondják = alfali utcza. Általában egész Székelyföldön a falvak neveiből igy alkotják a melléknevet: bethlenfali, tordátfali stb. – A benne előforduló átok:
Mikor fürösztgöttél gyönge meleg vizbe stb.

többször előfordul Gyüjteményünkben. Lásd I. köt. (240. l.) III. köt. (35. l.) ugyanaz a gondolat más változattal a Három tolvaj legényben is III. köt. (32. l.)
Adta volna Isten,
Hogy a rengő bőlcsőm
Lett volna koporsóm;
Az én póla-ruhám
Bizony szemfödelem;
Az én póla-kötőm
Eresztő kötelem.

16. János urfi. A gondolat népies, de a kidolgozás nem. Kissé bágyadt, s gúnya csak egypár helyt találó. Alkalmasint valamely iskolamester átdolgozása s igy félnépi eredetü.

17. Három tolvaj legény. Rövid, de sikerült rajza a rabló életnek. A két idősb rabló-gyilkos iszik, mulatozik a korcsmában, az ifjabbik szomoru, fölébred benne a lelkiismeret s megátkozza születését. Ha összehasonlitjuk Gyüjteményünk I. köt. (221. l.) Bogár Imre czimü balladájával, a kevés hasonlóság mellett tüstént feltűnik a nagy különbség is. A hasonlóság csak abban nyilatkozik, hogy Bogár Imre is, mint itt a két székely rabló, mulatni akar s bort és szép leányt követel a korcsmárosnétól. De Bogár Imre csinos, délczeg legény, csufolódik a vármegyével, s mikor elfogják, elszántan megy a halál elébe. Itt a két székely rabló csendesebben mulat, a harmadik pedig elszomorodik a lelkiismeret furdalásai köztt. Általában az alföldi betyárok délczegebbek, daczosabbak, mint a székely zsiványok. Amazokban még a fájdalom is elszántsággal vagy gúnynyal vegyest nyilatkozik, emezek könnyebben esnek a lelkiismeret furdalásának martalékul s hamarabb megtörnek

18. A rab legény. Változatait lásd Gyüjteményünk I. köt (191–195) II. köt. (34–35). Bővebben tárgyalja 1. köt. jegyzete (566 l.)

19. A székely katona. A költemény eleje némi változata Gyüjteményünk I. köt. (191. l.) Rab czimü balladájának, a többi rész talál Gyüjteményünk I. köt. (240. l.) III. köt. (32. 33. l.) álló soraival.

20. Dancsuj Dávid. A végsorok változatait lásd Gyüjteményünk I. köt. (186. l.). Krizánál a jegyzetek közt (527. l.).

21–22. Gyöngybiró Áron. A vizbe fultakat, elégetteket vagy meggyilkoltakat szokták ily versekkel elbúcsuztatni a világtól, a melyeket vagy maga a nép költ, vagy a nép féltanult emberei. A halott megszólitása: »mit gondoltál, mikor elindultál« vagy a szülők-, testvér- vagy feleséghez intézett szavak: »Nyisd ki kapudat, most hozzák fiadat« stb. oly közhelyek, melyek az ily költeményekben rendesen előfordulnak. Lásd Gyüjteményünk I. köt. (200. 201. 203. l.) III. köt, (39, 40. 106. 107. 108. l.) Kriza Vadrózsái. I. köt. (107. l.).

23. A megcsalt leány. Lásd változatát s a hozzá irt jegyzetet Gyüjteményünk I. köt, (205. 569. l.).

24. Szeredai falu végén. Úgy látszik, hogy egy, az uton ártatlanul megölt ifju emlékére van irva. Első versszaka majdnem ugyanaz, mint a Tamás Rózsi czimünek a végső versszaka (Gyüjteményünk I. köt. 200. l.). Lásd a hozzá irt jegyzetet (568. l.).

25. Szakács Gyuri. Egy vizbe fult kocsis emlékére iratott s meg vannak benne az ily népi búcsuztatók szokott közhelyei.

26. Árva giliczéről. Változata meg van Gyüjteményünk I. köt. (Párjavesztett gerlicze 179. l.) Azonban a két változatot lényeges különbség választja el egymástól. Amabban a gerlicze elveszti társát, s elbujdosik az erdőbe, azután messze földre, végre a folyó vizre, de sehol sem találja nyugalmát. Emebben is elveszti társát, s elindul felkeresni azt a helyet, a hol megölték, hogy emlékére kápolnát rakasson. S ime a mint bujdosik, megtalálja őt a királyné ablakán, egy arany kalitkában. Társa búsan sohajt hozzá: miért jött el ily messze hiába; jobb, ha visszamegy! A gilicze visszamegy s fejét földre csüggeszti s magát holttá ereszti. Többé-kevésbbé változatainak mondhatni még Erdélyinél (I. köt. 11. l. 434.) Krizánál (Vadrózsák. I. köt. 220. l.). Rokon egy román népdal is (Román népdalok és balladák. Forditotta Moldován Gergely. 1872. 86. l.) A magyar népdalokban gyakori a gerlicze szereplése; erről bővebben értekezik Abafi Két magyar népballadáról czimü értekezésében (A Kisfaludy társaság évkönyvei XII. köt. 155 l.).

27. A mádéfalvi veszedelemről. Igy nevezik a székelyek azt a napot, a melyen 1764-ben jan. 7-én a kormány megtörte a székelyek ellenállását s felállitotta a határőrséget, A csiki és háromszéki székelyek fegyverrel állottak ellent a kormány intézkedéseinek s valóságos csata fejlődött ki a katonaság és nép között. Buchov volt az erdélyi főhadi vezér és Siskovics a határőrségi bizottság katonai tagja. Reájok czéloznak egy más székely népdal a következő sorai:
Siskovics járása
Bukov álnoksága

(Erdélyi népdalok és mondák I. köt. 335. l.) Még egy harmadik költemény is van, mely a mádéfalvai veszedelmet tárgyazza. (Gyüjteményünk III. köt. 41. Nóta Dakó Sándorról 76. l.) Mind a három költemény félnépi eredetű, a mennyiben iskolamesterek, diákok irhatták, s úgy szállott a nép ajkaira. Az Erdélyi gyüjteményében levő dalnak retrainje ez: Siculicidium; Gyüjteményünk Mádéfalvi veszedelme igy kiált fel:
Hol vagytok poéták, talán mind alusztok?

A Dakó Sándor czimü ujabb keletünek látszik és szintén nyomát viseli az irodalmi befolyásnak. Magának a történelmi eseménynek részleteit lásd bővebben Gr. Teleki Domokos munkájában (A székely határőrség története. Budapest 1877. 48–102. l.)

28. Kicsi nemes legény. E ballada-töredék a török háboruk idejére utal. Hány ki nem váltott vagy válthatott rab veszett el Törökországban. Itt úgy látszik, az anya fösvénységből nem akarja kiváltani fiát, s ugyanazzal a mentséggel él, a melylyel Budai Ilona, midőn, hogy kincsével könnyebben futhasson, fiát az erdőben hagyja:
Bizon itt hagylak én, édös fiam tégöd,
Mert fiu helyibe fiut ad az Isten,
De pénzöm helyibe ingyen nem ad Isten!

(Krizánál 317. l.)

20. A fogoly katona. E ballada is a török időkből való s némi rokonságban van a Szilágyi és Hajmási czimü székely balladával (Gyüjteményünk I. köt. 158–61), a mennyiben itt is a török császár leánya egy székely fogolyba szeret, a ki dalban enyhiti buját. Azonban itt a bonyodalom és kifejtés egészen más, kivált ha hozzávesszük a Szendrei névtelen változatát is (Toldy T. m. költészet kézikönyve I. köt. Pest, 1855. 114–118). Maga a felfogás és hang is szint’ oly naiv s csak a költői lelemény és szerkezet tekintetében áll alább amannál. Jellemzők a székely vitéz naiv feleletei a császárleány kérdéseire és egykedvüsége, midőn a leány bevallja szerelmét:
Van nekem szeretőm,
Császár szép leánya!

feleli a székely vitéz, épen mint Petőfi János vitéze, a ki franczia királyleány kezét visszautasitja:
Azért szép királylyány, ne tarts reám számot:
Mert ha nem birhatom kedves Iluskámat,
Nem is fogok birni senkit e világon,
Ha elfelejtkezik is rólam halálom.

A császár ajtó-berugása, a vitéz lefejeztetése, a leányhoz intézett kérdések, hogy mily halált akar választani, többé-kevésbbé ismeretes részletek más székely balladákból. A leány vizbevettetését ohajtja, hogy egyesülhessen kedvesével, de atyja tömlöczbe vetteti. A leány ott folyvást énekli kivégzett kedvese bús dalát. A császár nem alhatik, az általa üldözött szeretők épen úgy üldözik őt, mint más balladákban, például Kádár Katában, a szeretők sirján nőtt s megszólaló virágok. A császár boszus kedvében leányát is megöleti, elébb tüzbe vetteti, de a tüz nem fogja, akkor a tengerbe dobják:
Tenger befogadta,
Szépen eltakarta,
Székely katonával
Egy helyre habarta.

Egy szóval a néphit igazságszolgáltatását látjuk nyilatkozni, mely a halálban egyesiteni szokta az életben elválasztott szeretőket.

Érdekes a székely katona éneke:
Hej pápa, hej páva,
Császárné pávája stb.

mely mint önálló dal is él a nép ajkán (Erdélyinél I. köt. 5. l. III. köt. 64. l.). E vagy ehhez hasonló tárgyu balladából szakadt-e ki e dal, vagy mint önálló dal szövődött-e be a balladába, bajos elhatározni. De valóbbszinü az első eset. Az önálló dalban mit keresne a császárné pávája, mig a balladában igen helyén van. E mellett itt a rab ablakába szálló páva mintegy a rab szabadulását jelenti s igy érthető az a népdalunk is, mely igy kezdődik:
Felszállott a páva
Vármegye házára,
Sok szegény legénynek
Szabadulására.

(Erdélyinél I. köt. 52. l.) Igy a ballada megmagyarázza egy pár népdalunk homályos helyét s mintegy tanuskodik azon néphit mellett, hogy a börtön ablakára vagy épületére szálló madár a rab szabadulását jelenti.

30. Biró Máté. Ez is régibb keletü ballada s úgy látszik, hogy eredeti alakjában nem rabló kapitány rabolta el a királyleányt, hanem várúr. A népköltészetben nem ritka eset, hogy a régi istenek, az uj hit hatása alatt, gonosz szellemekké válnak s a hősök tetteit rablókra is átruházza a nép. Igy nálunk is a mult században némely bujdosó kurucz, mint úgynevezett szegény legény, kóborolta be az országot s a katonadalokból is nem egy zsivány-dallá alakult át. A Székelyföldön Bika erdeje a mult században s a jelen elején nem egyszer volt rablók fészke s igy egy régibb hagyományt könnyen átruházhatott a nép valamely kedvencz rablóra. – A fogoly bús éneke itt is szerepet játszik, ment Szilágyi és Hajmásiban és a Fogoly katonában. Biró Máté büszke és merész önbizalma, mely se társai tanácsára, se a baljóslatra nem hajt, szerelmi mámora, a mely mindent feledtet vele s elfogatását is okozza, a királyleánynak rablója iránt kifejtett szerelme: mind naiv és lélektani részletek, melyekkel jól összhangzik a műnek inkább epikai, mint balladai menete, mélabús hangulata s a rhythmusnak nem egyszer megcsendülő összerakó és párhuzamos módja.

31–32. Ugron János. E ballada két változata meg van Gyüjteményünk I. kötetében. (186–7. l.). Amazok inkább a szerelmes férfiú elvakulását festik, a ki kedvese minden hibájára tud mentséget találni s nem engedi magát lebeszéltetni szenvedélyéről; emezek azonkívül a házasság szomorú végét is előadják, azért némi balladaibb menetök van. Azonban, úgy látszik, hogy amazok régiebbek és eredetiebbek, emezek ujabb keletüek s bizonyos irodalmi befolyás is észlelhető rajtok.

33. Dániel Imre. Magának a tárgynak némely részlete, mint a fejedelem idéző levele Gyula-Fehérvárba, az erdélyi fejedelmek korára utal, de jelen alakja ujabb keletü, mely nem ment némi irodalmi befolyástól is. Vargyas (Erdővidékén), mely a cselekvény szinhelye, a Dániel nemzetség ősi fészke s maig is van ott birtoka.

34. Dániel Imréről egy más. Ez s az előbbi ballada cselekvénye között a legcsekélyebb rokonság sincs, csak a főszemély neve ugyanaz. Gyüjtője azt jegyzi meg, hogy a néphagyomány szerint, ez egy a forradalom alatt magyarellenesen szereplő Dániel esetét tárgyazza. Bárhogy álljon a dolog, magának a cselekvénynek nincs semmi költői érdeke. Az csak puszta történet, minden költői alakitás nélkül. Egy ember, a ki dicsekszik, hogy nem fél ellenségeitől s mikor azok jönnek, kiugrik az ablakon s a vizbe fúl, épen nem tragikai érdekü.

Nyomdahiba: Add meg uram magad, hanem csufot látunk; olv. ha nem csufot látunk.

35. Nagy-Bihal Albertné. Lásd Gyüjteményünk e III. kötetében megjelent Kis-Gergő Istvánné (16. l.) czimü balladára irt jegyzetünket. (428. l.)

Nyomdahiba: Lacscsa fel a kutya gyönge levesedet; olv. Locscsa fel a kutya. – Locscsa = nyalja; kutyáról s néha macskáról is szokás mondani. Érdekes, hogy a locscsan középigének van cselekvőleg kiható alakja is.

36. Király urfi. Gyönge változata Kis Julia czímű balladának, lásd Gyüjteményünk I. k.(183 és 565. l.) Bartalusnál Magyar népdalok egyetemes gyüjteménye II. k. (4. l.) Itt is mint ott, a királyurfi át akar evezni a vizen kedveséhez, a királyleányhoz és vizbe fúl. A királyleány azon ürügy alatt, hogy pártáját a vizbe ejtette, anyjával búvárt hozat, a ki aztán kifogja a királyurfit. A leány szive bánatában meghasad. A különbség ez s ama két ballada között az, hogy amazok egyikében a királyurfi a Dunába fúl, emebben a tengerbe; amott a királyurfit és leányt egyhelyre temetik és pedig az egyiket fehér, a másikat vörös márványkőkoporsóba s a sirjokon növő fehér és piros tulipánok összeölelkeznek; emitt az öreg király durván eltaszitja leányát szeretője holt tetemétől s azt ismét a tengerbe dobatja, de a leány és legény lelkei minden éjjel találkoznak egy virágos réten s el-elmennek a király ágyához, megkinozzák, hogy miért nem adta őket egymáshoz. De a legfőbb különbség köztök mégis az, hogy amaz naiv hangu, természetes, költői, emez megromlott zavaros s a vége valóságos csinálmánynak látszik. A virágos réten ölelkező lelkek épen nem népies lelemény, az alvó atyát háborgató lelkek magában véve népies, de igy kifejezve nem az. Az atyának ez esetben döntőbb szerepet kellene játszania, hogy egészen ő legyen oka mindkét szerelmes halálának, de különben is, hogy a vigadó lelkek egy járást kinozni is induljanak s mindez minden költőiség nélkül elbeszélve: mindazt bizonyitják, hogy a befejezés ujabbkori s izetlen csinálmány.

37. Görög Ilona. Ez változata Gyüjteményünk I. kötetében közlött Pálbeli Szép Antal czimü balladának. (172–3. l.) Lásd ehhez irt jegyzetünket. (560. l.). Ott két változatban közöltük e ritka faju balladát: az elsőben az ifju neve Pálbeli Szép Antal, a leányé Varga Ilona, a második változatban, a mely csak töredék, az ifju neve Bátalaki László, a leányé Görög Ilona, épen mint az itt közlöttben. Itt e töredéket kiegészitve veszszük épen oly kifejléssel, a minő a Pálbeli Szép Antalé, de az összerakó és párhuzamos kifejezések gazdagsága ezt rhythmusosabbá teszi mindkettőnél.

38–39. Kádár Kata. A székely bálladák e majdnem legszebbikének, melynek két változatát Kriza közölte először a Vadrózsákban (3–7. l.), itt két ujabb változatát veszi az olvasó. Azonban a régiebbeknél épen nem jobbak és se részben, se egészben véve nem tartalmaznak semmi ujjat. Krizánál az első változat a legjobb; az valóságos ballada, szakgatott, sietős, de a lényeges mozzanatokat élénken kiemelő. Mily kényszerüen teszi egymást boldogtalanná a mű három főszemélye: az anya, a fiú és kedvese. Mintegy ötvenkét sorban mily gyorsan s plasztikain foly le e kis tragédia. Semmi fölösleges diszitmény, semmi lyrai ömlengés. Az egyszerü elbeszélés rohamosan halad s minden forduló ponton a szenvedély egy-egy igaz és erős nyilatkozata. A kitagadás, az emlékbe adott keszkenő babonája, a cselekvénynek mind megannyi szála, melyek összeolvasztva rejtik magokban az indokot és bonyadalmat s élénken hatnak képzelmünkre. S a szenvedély démonismusa, mely az ifjut a hullámok közé ragadja, mily költőileg van a tóban megszólaló leánynyal kifejezve. Aztán midőn az anya mintegy megbánva tettét, kifogatja s egymás mellé temetteti őket s oda megy vigaszul, emlékül virágot szakitni sirjokról, mily rémitően kell megrendülnie bűne tudatában. Boldoggá akarta tenni fiát és megölte, enyhülni akar sirjánál, virágot szakit emlékül, s az emlék átokká válik, mely soha sem némulhat el. Kell-e erősb és költőiebb igazságszolgáltatás? A szeretők sirján növő fát vagy virágot sokszor használják a műköltők, nálunk is csak Petőfi kétszer használja, de míg nála is csak költői diszitmény, némi közhelyféle, itt a compositio lényeges része, úgy szólva befejezése a cselekvénynek. A Kriza második változata már folyamatosabb, részletezőbb s inkább a költői beszély felé hajlik. Az itt közlött két uj változat mintegy közép helyet foglal el a ballada és költői beszély között, de egyik némely lényeges helyet mellőz, minő a keszkenő szine változása, a másiknak pedig kezdete nehézkes. A ballada vége: az együvé temetés és a sirvirágok összefonodása, mint az egyesítő szerelem jelképe, majd minden népköltészetben megtalálható. Bővebben értekeztek erről Greguss a Balladáról irott könyvében (61. l.). Abafi Lajos A halhatatlanság eszméje a népköltészetben czím alatt a Kisfaludy-társaság évkönyveiben (XII. köt. 168. l.).

40. Kőmives Kelemen. Ez harmadik változata e balladának. Az első Kriza Vadrózsáiban jelent meg (314. l.), a második Gyüjteményünk I. kötetében (174. l.) Az első a költői beszély felé hajlik, de kitünő, a második inkább ballada, valamint ez ujabb harmadik változat is. Lényeges különbség egészben véve nem igen van köztök, azonban a harmadik változat kevésbbé világos. Az első változatban, midőn Kőmives Kelemenné megtudja, hogy tüzbe fogják dobni s hamvát mészbe keverik a dévai vár omladozásának megállitása végett, haza megy, búcsut vesz gyermekétől és barátnőitől. A második változatban vele van gyermeke s a kőmivesek veszik le karjáról. A harmadikban nincs vele gyermeke, haza sem megy, hanem gyermeke után esengvén, Isten meghallgatja kérését:
Istenem, Istenem,
Kicsi gyermekemet
Add ide bölcsőstül,
Add ide előmbe!
Isten meghallgatta,
Eleibe adta.

E szerint az Isten varázsolja elibe gyermekét. Az első változatban megégetik a nőt s mészbe keverik hamvát; a másodikban befalazzák előbb térdig, aztán övig, végre csecsig, a harmadikban vérét veszik, vékába eresztik, a kulimász közé keverve. Magáról a mondáról lásd Gyüjteményünk első kötetéhez irt jegyzétünket (561. l.), mely a székely mondát összehasonlitja az oláh, uj-görög és szerb hasonló mondákkal. Ehhez itt még a következőt csatoljuk. A befalazás mondája és babonája tudtunkra, nincs meg a nyugateurópai népköltészetben s úgy látszik, hogy az csak a kelet-európai népköltészetben honos. E monda a babona szülötte s a hol a babona honos, a mondának is meg kellett születnie, ha nem ugyanazon alakban is. E babona a székelyeknél is divatozott s mint maradványa, most is megvan az a szokás, hogy, mint az oláhoknál, megmérik az árnyékát annak, a ki oly helyen megy el, a hol épiteni kezdenek s a kákadarabot, a melylyel megmérték, beteszik az épület alapjába. Benedek Elek, e gyüjtemény egyik gyüjtője, igy értesitett bennünket, de egyszersmind hozzá tette, hogy ma már se az épitők, se azok, kiknek árnyékát megmérik, nem veszik komolyan e régi időkből maradt babonás szokást. Az oláhok is kezdenek felhagyni véle, mivel sok szerencsétlenségnek volt okozója. Megtörtént akárhányszor, hogy az illető, a kinek árnyékát vették, nehéz betegségbe esett, sőt volt reá eset, hogy az erős félelem sirba is vitte. Úgy látszik, hogy a székelyeknél e babona nem ősvallások maradványa, hanem ó-hitü babona, melyet alkalmasint az oláhoktól kölcsönöztek.

41. Nóta Dakó Sándorról. Tárgya szintén a mádéfalvi veszedelem, mint a 27-ik számunak. Lásd ehhez irt jegyzetünket.

42–43. Három árva. Lásd változatait Krizánál (170. l.), Erdélyinél I. köt. (397. l.), Pap Gyulánál (Palócz népköltemények. Sárospatak 1865. 6. l.). Gyüjteményünk I. köt. (185. l.). Kálmány Lajosnál (Szeged népe és Szeged népköltése. I. k. 1881. 1. l.).

44. Kis Ilona. Tárgya nem emelkedik a költői cselekvényig. Egy legényt atyja elválaszt kedvesétől, ezért bujdosni indul, de alig megy ki a faluból, egy árokba esik s meghal: inkább csak szomoru esemény, mint tragikai halál. Részint népi, részint irodalmi lyrai reminiscenciák czifraságaival takargatja szegénységét. Ujabb keletü s nem tisztán népi eredetü. A végső tizennégy sor változata meg van Krizánál (I. köt. 218. l.) s Gyüjteményünk I. kötetében. (285. l.).

45. Kis Pál Imre. Ujabb keletü s irodalmi befolyás érzik rajta.

46–47. Sári asszony. Ugyanezt mondhatni ezekről is.

48. Rablegény. Változatai Krizánál (14, 152, l.), Erdélyinél I. köt. (52, 419, 422. 432. l.) Szini Károlynál (A magyar nép dalai és dallamai. Pest, 1865. 132. l.) Gyüjteményünk I. köt. (191, 194. l.).

Nyomdahiba az utolsó sorban: Tőlem, roszul telik, olv. Telem rosszul telik.

49. Hegyi tolvaj. Változata, bár a végén némi eltéréssel, Bartalusnál I. k. (5–6. l.) E mellett az első tiz sor változata a Gyüjteményünk I. kötetében (198. l.) megjelent Zsivány felesége czimünek s Krizánál a 229. számunak (137. l.), melylyel mint egész is legjobban egyezik; a közepső és végső rész megtalálható a Szomszéd legény Gyurkában Krizánál (14. l.) és Barcsai számos változataiban, Krizánál (142. l.), Gyüjteményünk I. kötetében (150–52. l.).

50. Szolga Maris. Tárgya népies, s egy pár részlete is, de az egész irodalmi befolyást gyanittat. Végső sora változatait lásd Gyüjteményünk II. kötetének 244. lapján.

51. Déne Józsi. Lásd e kötet 21–22. számu balladáihoz irt jegyzetünket.

52. Sólyom Sári. Ujabb keletü s úgy látszik nem is székely eredetü.

53–55. Váradi József. Mind a három költemény a Váradi József, egy politikai emissárius, emlékét őrzi, a ki 1853-ban Sepsi-Szent-Györgyön kivégeztetett. Az 1851–52-ik években Mack, honvéd tüzér-ezredes és Gál Sándor, honvéd tábornok, Kossuthtól megbizattak, hogy a székelység között szitsák a forradalmi szellemet s egy kitörendő felkelés idejére guerilla-csapatokat szervezzenek. Mack Bukarestben tartózkodott, Gál Sándor Konstantinápolyban. Váradi Gálnak volt emissáriusa, s Moldván keresztül Erdélybe jövén, ott utasitásához hiven közölte tervét néhány emberrel s ezek közremüködésével megkezdte alakitani az első guerilla-csapatot. Azonban, úgy látszik, Váradi nem igen volt alkalmas e küldetésre, mert rendkivül közlékeny, optimista s a nők irányában olvadékony férfiu volt. Kilétét, küldetését, czélját csakhamar felfedezte a hatóság és elfogatta. Lásd bővebben Deák Farkas (Fogságom története) és Veres Sándor (A magyar emigratio keleten I. köt, 253. l.) Egyébiránt a nép Váradira nem egészen uj nótát költött, hanem a régieket alkalmazta reá. Lásd változatait Pap Gyulánál (19.) Gyüjteményünk I. köt. (218. l.)

56. Pál Mariska. Tárgya rokon a Gyüjteményünk I. kötetében közlött Bereg Nánni czimü balladával (I. köt. 222. l.)

57–58. Virág János. Változatát lásd Krizánál (51–52. l.)

59. Sólyom Eszti. Ujabb keletü, s irodalmi befolyás nyomait hordja magán.

60. Szőcs Máris. Változatai Erdélyinél I. köt. (378. l.), Szininél (74. l.), Gyüjteményünk I. köt. (212. l.).

61. Teleki Évi. Ez is ujabban keletkezett és irodalmi befolyás alatt.

62. Kapitányné leszek. Változatai Bartalusnál I. k. (21. l.) Székely Sándor Szerelmi népdalok gyüjteménye (42. l.).

63–66. Áron Mari, Molnár Gyuri, Pénzes Máté, Sajgó Sándor nótája. Mind szerencsétlenek búcsuztatói. Lásd 21–22. számhoz irt jegyzetünket.

67. Szőke Mihály. Irodalmi befolyás alatt ujabban keletkezett.

68–69. Sorozáskor. Lásd a következő rokontárgyu költeményeket: Gyüjteményünk I. köt. (215, 292. l.), II. köt. (41–42. l.).

70. Ének ősapánk és anyánkról. Változata Krizánál (265. l.), Gyüjteményünk II. kötetében (16. l.). Mester vagy deák irhatta s inkább csak az olvasni tudó nép dalolja.

71. Homlodi Zsuzsánna. Változatai Gyüjteményünk I. köt. (162–172.), II. köt. (3. l.). Lásd e változatokhoz irt jegyzetünket Gyüjteményünk I. köt. (559. l.). Greguss a balládáról irt könyvében (113. l.) azt jegyzi meg e balladáról: »Ez a ballada csupa izgatottság, csupa mozgalom, csupa sebes fordulat, csupa beszélgetés. Az egészben egy szónyi elbeszélés nincs, az egész mű párbeszédek lánczolata. Tizenkét tagu soraiban rim csak elvétve fordul elő; nyelve a legegyszerübb, s oly hathatós, oly zengzetes. Nem ismerek balladát, mely szóismétlésekben, alliteratiókban és parellismusokban oly gazdag volna, mint Homlodi Zsuzsanna; harminczhat soru között csak egyetlen egy van, melyben sem szóismétlést, sem alliteratiót nem találunk (a 30-ik). Hogy az ismétlések mennyire fokozzák a nyelv páthoszát s egyszersmind a vers dalolhatóságát, kevés ballada bizonyitja oly fényesen, mint Homlodi Zsuzsánna. Midőn olvassuk, mintegy magától dallá légesedik s úgy zeng be a lelkünkbe.«

DALOK.

I.
SZERELMI DALOK.

1. Változata Erdélyinél III. köt. (66. l.)

2. Változata Erdélyinél I. köt. (362. l.)

4. Változata Gyüjteményünk II. köt. (69. l.)

6. Változata Krizánál (10. l.). Erdélyinél III. köt. (1. l.)

8. Az első versszak Változata Gyüjteményünk II. k. (69. l.) III. (118. l.)

9. A második versszak különböző változatban többször előfordul mind Krizánál, mind Erdélyinél.

10. A második versszak változata Krizánál (75. l.)

11. A harmadik és ötödik versszak megvan Krizánál (208. 174. l.) a hetedik Krizánál (156. l.) és Erdélyinél I. köt. (99. l.)

14. Változata Erdélyinél II. köt. (287. l.).

15. Változatai Krizánál (18. l.). Első és második versszaka Erdélyinél I. k. (12. l.)

23. Első versszaka majdnem azonos Gyüjteményünk II. köt. (120. l.) egyik dalának utolsó versszakával. Ott igy áll:
Az a virág, a kit adtál,
El se’ hervadt, már elhagytál,
Majd terem virág a réten,
Lesz szeretőm még e héten.

A második versszak változatát lásd ugyancsak ott (116. l.).

25. Változata Krizánál (209. l.)

28. Utolsó két sora megvan némi különbséggel Gyüjteményünk II. köt. (70. l.) ott igy hangzik:
Bár tudnálak, bár tudnálak feledni,
Rajtad kivül mást is tudnék szetetni!

31. A második versszak változatát lásd Erdélyinél I. köt. (19. l.) ott igy van:
Nem t’om mit irjak rózsámnak,
Legkedvesebb violámnak,
Reszket kezem, alig irok,
Ha nem látom, azért sírok.

Az első versszak változatai Krizánál (147. l.).

37. Változatai Krizánál (218. l.), Gyüjteményünk I. köt. (255. l.). A különbség az, hogy ott az átok a leány szájába van adva. Továbbá Gyüjteményünk e III. köt. (81. l.).

40. Változatai Székely Sándornál (Szerelmi népdalok. Kiadja Aigner Lajos. Pest, 1876. 12. l.), Krizánál (65. l.). Ott igy áll:
Oda ki a csöngörbe’,54)
Róza terem a fübe’,
Jere, rózsám, szedjük le,
Tödd a szotyram végibe,
Vidd a város végire.
Add oda egy legénynek,
Estány nevezetünek.
Ha kérdi, hogy ki küldte,
Mondd, hogy Panna tisztölte.

44. Az első versszak változata Gyüjteményünk II. köt. (202. l.)

46. Az első versszak Gyüjteményünk II. köt. (208. l.). Második versszak változata ugyanott (126. l.). Ugyancsak az első versszaknak nagyon eltérő változata Mátray Gábornál: Magyar népdalok egyetemes gyüjteménye. Pest, 1858. II. köt. 1. füz. 30. sz. alatt.

52. Változatai Szini Károlynál (61. l.) Gyüjteményünk II. köt. (72. l.).

52. Változatai Erdélyinél I. köt. (448. l.), Székely Sándornál (53. l.), Krizánál több helyen.

63. Némikép rokon Krizánál a 262-ik (117. l.) és Erdélyinél II. köt. 527. dallal (318. l.).

64, 66, 83, 127. Változatai Krizánál (194, 222. l.).

65. E négy sor belőle:
Ne várj rózsám, ne várj,
Nem mehetek mindenkor,
Van én nekem egy galambom,
Kihez menjek ilyenkor

meg van Gyüjteményünk II. köt. 127. lapján.

72. A második versszak csekély eltéréssel Erdélyinél I. köt. (104. l.).

79. Két sorának változata Krizánál (199. l.).

91. Változata Krizánál (223. l.).

100. Két első sora egyezik Gyüjteményünk I. köt. 29-ik számu szerelmi dalának hatodik és hetedik sorával.

101. A harmadik versszak változata Erdélyinél II. köt. (68. l.), Székely Sándornál (61. l.), Krizánál (141. l.).

103. A két első sora Erdélyinél II. köt. (19. l.) ily eltéréssel:
Kilencz hete mióta itt halászok,
Könnyeimtől egy csepp vizet sem látok.

105. A második versszak Krizánál (174. l.).

109. Változata Erdélyinél III. köt. (184. l.).

111. Változata Erdélyinél III. k. (11. l.), Gyüjteményünk I. köt. (270. l.).

112–113. Változata Gyüjteményünkben II. köt. (200. l.).

114. A harmadik versszak változata Krizánál (63. l.).

115. A két első sor változata Krizánál (53. l.).

117. Az első versszak változata Krizánál a 262-ik számu dal második versszakának (117. l.).

118. E két sora:
Ott is ott lesz, barna babám, megvenni,
Kész lesz értem száz aranyat letenni.

meg van Gyüjteményünk II. köt. (150. l.). Bartalusnál II. k. (13. l.)

119. Egy pár sora Krizánál (52. l.).

132. Néhány sora Erdélyinél I. köt. (221. l.).

139. Változata Gyüjteményünk II. köt. (203. l.).

142. Az első versszak változata Gyűjteményünk I. köt. (259. l.).

146. Változata Gyüjteményünk I. köt. (339. l.).

147. Változata Erdélyinél II. köt. (28. l.).

149. Változata Mátraynál I. köt. 2. füzet (97. l.).

151. Az első versszak azonos Gyüjteményünk II. köt. 42. számu dalának harmadik versszakával (89. l.).

152. Változata Gyüjteményünk II. köt. (72. l.).

2.
HAZAFIÚI ÉS KATONADALOK.

5. A második versszaka Székély Sándornál (30. l.).

6. Utolsó versszak megvan Gyüjteményünk II. köt. (183 l.), az első és második versszak pedig Krizánál (243. l.).

8. Az első versszak Pap Gyulánál (Palócz költemények. Sárospatak. 1861. 29. l.).

11. A második versszak megvan Krízánál (204. l.).

13. Utolsó hat sora változata Gyüjteményünk II. köt. (189. l.). 14–15. Változata Gyüjteményünk II. köt. (188–89. l.). Bartalusnál II. k. (69. l.)

18. Az első versszaka megvan Gyüjteményünk II. köt. (173. l.).

21. Változata Krizánál (16. l.).

22. Változatai Gyüjteményünk I. köt. (294. l.), Krizánál. (204. l.).

26. A harmadik versszak megvan Gyüjteményünk II. köt. (193. l.), Mátraynál I. köt. 1. füzet (3. l.).

30. Töredéke Pap Gyulánál (30. l.).

33. Változata Krizánál (186. l.).

34. Változata Erdélyinél III. köt. (13. l.).

36–37. Változata Gyüjteményünk I. köt. (293. l.), Erdélyinél II. köt. (35. l.) egy pár sor.

38. Második versszakának változata Krizánál (237. l.).

41–42. Erdélyinél I. köt. (362. l.), Gyüjteményünk II. köt. (188. l.).

60. Néhány sorát lásd Krizánál (14. l.).

3.
TRÉFÁS GÚNYDALOK.

3. Második versszakasza Erdélyinél III. köt. (184. l.).

6. Tévedésből került a kötetbe, teljesen azonos Krizánál a 184. lapon olvasható darabbal.

7. Változata Erdélyinél III. köt. (102. l.).

8. Refrainje Krizánál (289. l.)

9. Változata Krizánál I. köt. (50. l.).

15. Változatai Krizánál (145. l.), Erdélyinél I. k. (259. l.).

16. Változatai Erdélyinél II. köt. (253. l.). Gyüjteményünk II. köt. (46–47. l.), Krizánál (165. l.), Szininél (47. l.). Bartalusnál II. k. (116. l.)

17. Változata Erdélyinél III. köt. (87. l.), Krizánál (241. l.).

28. Változatai Krizánál (150, 228 l.), Gyüjteményünk II. köt. (44–45. l.),

29. Változata Krizánál (23. l.).

32. Változata Erdélyinél I. köt. (262. l.).

35. Változata Krizánál (187. l.). Pintér Sándornál (Palóczokról Buda-Pest 1880. 58. l.)

36. Változata Krizánál (23. l.).

39. Változata Erdélyinél I. k. (247. l.). Félnépi eredetü

4.
VEGYES DALOK.

2. Változata Erdélyinél III. köt. (37. l.).

3. Nem népi eredetü.

4. Ugy látszik, hogy e szép költeményt egy öreg s talán irástudó földmives költhette. Itt-ott egy-egy sort részint népdalokból, részint vallásos énekekből vett át.

5. Változatai Erdélyinél III. köt. (111. l.), Krizánál (60. l.). Úgy látszik, hogy e költeményt régibb népdalokból szerkesztette össze valaki, a mint maga mondja 1841-ben. Némi változata Bartalusnál II. k. (46. l.) régiebbnek látszik.

7. Változata Gyűjteményünkben II. köt. (220. l.).

10. Változatai Erdélyinél I. köt. (184. 342. l.), Krizánál (67. l.), Szininél (57. l.).

15. Változata Pap Gyulánál (28. l.).

5.
TÁNCZSZÓK.

1. Változata Krizánál (335. l.).

7. Változata Krizánál (325. l.).

10. Nyomdahiba: ucscség én, olv. ucscsegén.

16. Változata Gyüjteményünkben I. köt. (320. l.).

48. Változata Krizánál (329. l.).

6.
GYERMEK ÉS JÁTÉKDALOK.

1. Változatai Gyüjteményünkben I. köt. (346. l.), II. köt. (310. l.).

2. Változata Gyüjteményünk II. köt. (295. l.).

3. Változatai Erdélyinél I. köt. (405. l.), Krizánál (132. l.), Gyüjteményünkben II. köt. (309. l.).

7. Változata Gyüjteményünk II. köt. (285. l.).

9. Változata Gyüjteményünk II. köt. (301. l.)

12. Változata Gyüjteményünk I. köt. (345. l.).

7.
LAKADALMI VERSEK, RIGMUSOK, KÖSZÖNTŐK.

Az itt közlött lakadalmi versek, bár némely részben ismeretesek, de egészben véve elütnek a más gyüjteményekben közlöttektől. Vesd össze az Erdélyiéivel I. köt. (113–143. l.), E versek nagyrészt régi iskolamesterek’ művei, a kik a rég népszokás komoly és tréfás mozzanatait versekbe foglalták, mely nemzedékről nemzedékre száll, de toldást és változatot nyer néha magától a néptől is.

Egy karácsonyi mysteriumot is e rovat alatt közlünk, mint társtalan darabot. Leginkább hasonlit a csikszéki mysteriumhoz, melyet Gyüjteményünk I. kötetében (109–127. l.) jelent meg. Ebben is a huszár mondja a prológot, csakhogy itt hiányzik József és Mária föllépte, mely amazt oly érdekessé teszi; itt is a pásztorok oláhok, mert a székelyek örömest tartanak oláh pásztorokat, vagy adnak bérbe legelőt nekik, csakhogy itt nem hallunk székely-oláh párbeszédet, s legfeljebb egy-egy szó árulja el a pásztorok oláhságát, mint fortátok, fortátyék = pajtások; ebben is, mint amabban, az öreg pásztor gyürüjét ajánlja fel a kis Jézusnak stb. Lásd bővebben a mysteriumokról irt jegyzetünket Gyüjteményünk I. köt. (513–539. l.), A huszár kezdő szavai feltünően hasonlitanak egy a középkorból reánk maradt Mária-ének első és hetedik versszakához. Lásd Régi magyar költők tára (I. köt. 9. l.).

A rigmusokat és köszöntőket leginkább iskolás gyermekek szavalgatják. Sátoros ünnepeken vagy névnapokon házról házra járnak s a megtisztelt gazdák kalácscsal, bélessel vagy egy pár krajczárral jutalmazzák őket. Némely ünnepi rigmus, melyekben a vallásos szellem túlnyomó, régibb eredetet mutat, de az itt közlöttek ujabbaknak látszanak s alkalmasint mesterek és diákok művei.