47.
UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.

»Szép jó estét Sári asszony!«
 »Adjon Isten, jámbor gazdám!«
 »Haza jövék, Sári asszony!«
 »Hozott Isten, jámbor gazdám!«
 »Meg’jedél-e Sári asszony?«
 »Nem ’jedtem meg, jámbor gazdám.«
 »Kinek sütéd a sok pánkót?«
 »Neked sütém vacsorára,
 Piros bort is hoztam mellé;
 Egyél, igyál jámbor gazdám,
 Pánkó való a bor mellé.«
 Sári asszony mondogassa,
 Jámbor urát csókolgassa.
 »Alhathnál-e jámbor gazdám?«
 »Nem alhatnám Sári asszony.«
 »Ha alhatnál, lefektetlek,
 Puha ágyba bétemetlek.
 Jó csergével bétakarlak,
 Kebelemen elaltatlak,
 El sem hagylak jó hajnalig.«
 Sári asszony mondogassa,
 Jámbor gazdát csókolgassa.
 Mig a gazdát csókolgassa,
 Altatót vet poharába,
 Jámbor gazda poharába.
 Jámbor gazda lefeküvék,
 Sári asszony mellé fekvék;
 Nagy csergével betakará,
 A kebelin elaltatá.

* *

Hallod-e te, Sári asszony,
 Dörömbölnek az ereszbe!
 »Nyitson ajtót Sári asszony,
 Kendhez jöttem, ereszszen be.«
 Szőke legényt beereszté,
 Jámbor gazda’ vérét veszté.
 Jámbor gazdát vérbe hagyják,
 A sok kincset felpakolják.
 Mennek, mennek, mendegélnek,
 Sürü rengetegbe érnek.
 Rengetegben szálas bükkfa,
 Hideg forrás van alatta.
 »Álljunk meg itt Sári asszony,
 Forrás vizre szomjuhozom.«
 »Jól esik-e szőke legény?«
 »Jaj, meghalok Sári asszony!
 Forrás vize vértől buzog,
 Azt bugyogja: gyilkos vagyok!«
 »Menjünk innét, szőke legény!«
 »Nem megyek én Sári asszony,
 Valami zúg a fülembe’,
 Nem birom a vétek terhét!«
 »Hajtsd le fejed az ölembe,
 Szőke legény aludjál el!«
 »Nem alszom én Sári asszony,
 Nagy vétkemtől nem alhatom.«
 »Menjünk, menjünk, szőke legény.«
 »Nem megyek én ez életben!«
 »Szőke legény hol az eszed?
 Talán a bor kajditott meg!?«
 »Te vetted el, Sári asszony,
 Mézes szavad kajditott meg.
 Sári asszony nézz a fára,
 Készülj velem az halálra!«

(Udvarhelyszék.)

48.
A RAB LEGÉNY.

Elment az én rózsám idegen országba,
 Azt üzente vissza, hogy menjek utána.
 De menjen a tatár idegen országba,
 Inkább meggyászolom selyem gyászruhába’.
 Délig feketébe, délután fejérbe,
 Este felé pedig lilaszin selyembe’.
 Vagy apácza leszek, szomorú apácza,
 De még sem megyek el idegen országba!

* *

»Szállj le páva, szállj le, vármegye házára,
 Hogy irjak czédolát mindakét szárnyadra.
 Vidd a galambomnak vigasztalására,
 Mondd: hogy visszatérek innét nem sokára.
 Ha kérdi: hol vagyok? mondjad: hogy rab vagyok,
 Barassó piaczán térdig vasba’ vagyok.
 Térdig vasba vagyok, könyökemig lánczba…
 Telem rosszul telik idegen országba’.«

(Udvarhelyszék: N.-Galambfalva.)

49.
A HEGYI TOLVAJ.

»Eleget könyörgék
 Apámnak, anyámnak:
 Ne adjon engemet
 Nagy hideg havasra,
 Egy tüzes tolvajnak.
 Az a hires tolvaj
 Most is oda vagyon
 Keresztút-állani,
 Egy pénzért, kettőért
 Lelket veszeszteni.«
 Azonnal az ura
 Az ajtóhoz ére.
 »Nyits ajtót, nyits ajtót,
 Asszony feleségem!«
 »Várjon csak, várjon csak,
 Édes jámbor uram!
 Hogy huzzam lábamba
 Piros száru csidmám,
 Hogy kössem fejemre
 Fehér fátyolomat«
 Nem győzheté várni,
 Berugá az ajtót.
 »Mért sirtál, mért sirtál,
 Asszony feleségem?«
 »Nem sirtam, nem sirtam,
 Édes jámbor uram!
 Cserefát égettem,
 Cserefának füstje
 Huzta ki a könnyem.«
 »Készülj a halálra!
 Mindent jól hallottam.
 Három halál közűl
 Melyiket választod:
 Azt, hogy megöljelek,
 Vagy hogy meglőjjelek,
 Hét asztal-vendégnek
 Vigon gyertyát tartasz?«
 »Három halál közül
 Én aztot választom:
 Hét asztal-vendégnek
 Vigon gyertyát tartok.«
 Az a tüzes tolvaj
 A szép fehér vásznat
 Zsirral végig önti,
 Lábánál elkezdi,
 Fejéig tekeri,
 Fejénél elkezdi
 Lábáig tekeri,
 Hét asztal-vendégnek
 Vigon gyertyát tartott.

(Erdővidék.)

50.
SZOLGA MÁRIS.

»Ne ügyelj te arra,
 Édes rózsám Sándor!
 Gazdag-e a leány,
 Ki téged csalogat?
 Hanem térj csak vissza.
 Régi szeretődhöz,
 A ki, ha szegény is
 Soha meg nem tagad, –
 Maradj meg te nékem!«
 Sirva mondja Máris
 Győrbiró Sándornak,
 A ki hozza jára
 Három esztendeig,
 Most pedig elhagyta.
 Aj, nem ügyel reá
 Győrbiró Sándor, mert
 Most is oda ballag
 El Bibarczfalvára,
 A gazdag leányhoz.
 »Jere bé, jere bé,
 Édes rózsám, Sándor!
 Betegedő félben
 Vagyok én immáron…
 Hogyha fiam leszen,
 Olyan legyen, mint te;
 Ha leányom leszen,
 Hétszerte szebb nálad.
 Akármilyen kinba’
 Legyen nekem részem,
 Csak te légy mellettem,
 Mosolyogva nézem.«
 »Beszólok, beszólok,
 Csak elébb felnézek
 A czigány kovácshoz:
 Ujdon’t új ásóim
 Már megélezte-e?«
El is mene onnét,
 De nem a kovácshoz,
 Be Bibarczfalvára.
 Gazdag Gáspár Károly
 Czifra szép leánya
 Győrbiró Sándort már
 A kapuba várja.

* * *

Kelj fel Szolga Máris,
 Nézz ki ablakon!
 Lakadalmas népek
 Jőnek le az uton.
 »Nem kelek, nem kelek,
 Kis fiam szoptatom,
 Ha eljő az apja,
 Nehogy sikoltozzon.«
 Kelj fel Szolga Máris,
 Öltözz feketébe,
 Most jő a nagy uton
 Szeretőd násznépe.
 »Nem kelek, nem kelek,
 Mért hazudtok nekem?
 Nem hagy ő szégyenbe
 Engem s a gyermekem!«

* * *

Pistaly-ropogásra
 Felkel Szolga Máris,
 Megyen az ablakhoz
 S majd kétségbe esik.
 Mer’ édes Istenem!
 Hat lovas szekéren
 Hozza feleségét
 Csalfa szeretője.

* *

»Megcsaltál, megcsaltál,
 Lássa meg az Isten!…
 Egy gonosz czifráért
 Gyalázatba’ hagytál,
 Árva gyermekednek
 Még nevet sem adtál.
 Verjen meg az Isten,
 Veretlen se hagyjon,
 Te búbánatodnak
 Vége ne szakadjon!
 Verjen meg az Isten
 Kurva feleséggel,
 Tizenkét gyermekkel,
 Pénzen vett kenyérrel!…«

(Erdővidék: Vargyas.)

51.
DÉNE JÓZSI.

Végig menék Angyaloson,
 Betekinték egy ablakon:
 Szőcs Máris ült ablakába,
 Teli torokkal kiálta:
 »Józsi, Józsi, Déne Józsi!
 Ne menj a rétre takarni.
 Ha méssz a rétre takarni,
 Ne menj a vizre feredni.«

* *

Kilencz rendet feltakarék,
 Tizedikhez hozzá fogék.
 Nagy bú ütközék szivembe,
 Halál jő ma életemre.
 »Jere pajtás, feredjünk meg,
 A lovat is usztassuk meg.«
 Lehuzatá a csizmáját,
 Abaposztó harisnyáját,
 Beléugrék a nagy vizbe,
 Annak is a mélységibe,
 Épen hat öl a mélysége.
 »Angyalosi jó barátok,
 A viz fenekén hagyátok,
 Nincs a viznek rókinczája,
 Itt van életem halála.«

* *

Jaj de szépen harangoznak,
 Angyalosi torony alatt!
 Azért huzzák olyan szépen,
 Sok szép leány keseregjen.

(Háromszék: Angyalos.)

52.
SELYÖM SÁRI.

Selyöm Sári azt álmodta;
 Hogy a kedvese megcsalta.
 Selyöm Sári jól álmodta,
 Mert őt biz a rég megcsalta.
Visszamondja erdő, berek,
 Selyöm Sári ugy kesereg.
 A mikor csak eszibe jut,
 Könyeitől ázik az ut.
Kimegyen a zöld erdőbe,
 Zöld erdőből buzaföldre,
 El akarja felejteni,
 Búbánatát elrejteni.
Búza földön kútat ére,
 Betekint a fenekére.
 Fenekibe magát látja,
 Hajh, de nem ismer magára.
»Fejér Imre, értted lészen
 Én halálom, kora vesztem!«
 »Én Istenem verd meg értte,
 A ki egygyel be nem érte.«

53.
VÁRADI JÓZSEF.

Tüzet fúj a pej paripa,
 Úgy vágtat egy tiszt úr rajta.
 »Hová megyen hadnagy uram?«
 ›Lovagolok, édes fiam!‹
 »Ez sem igaz, hadnagy uram.
 A ki megyen lovagolni,
 Egy-két legényt viszen az csak.
 Itt pedig van tizenkettő,
 Ki kijedet kisérgeti.«
 »Egy pajtásom bujdokol itt,
 Azt indultam megkeresni.
 Nagyot vétett urak ellen,
 De én hozom a kegyelmet.
 Nem tudod-e, merre leve?
 Váradi az igaz neve.«
 ›Hogy ne tudnám, hogy ne tudnám!
 Ott a falu felső végén
 Lakik az ő violája,
 Leghamarább ott találja.‹
 Pásztor-legény uton marad,
 Hadnagy uram tovább halad.
 A kicsi ház ott fejérlik,
 Abba lakik Rofajiné,
 A Váradi szeretője,
 Most is ott vagyon mellette.
 ›Szép jó estét, Rofajiné!‹
 ››Adjon Isten, vitéz uram!‹‹
 ›Udvarodon van-e vállu?
 Ihatnék a kis pej lovam.‹
 ››Ha ihatnék, megitatom,
 Ha ehetnék, abrakolom.‹‹
 Megy a hadnagy a szobába,
 Váradit ott megtalálja.
 ›Add meg magad, te gazember!‹
 A katonák megrohanják,
 Kezét-lábát megvasazzák.

* *

Hát ez a fa miféle fa?
 Hogy egy betű sincsen rajta.
 Ez a fa biz’ afféle fa:
 Váradit akaszszák rajta.

* *

Ifjak, lányok, ügyeljetek,
 A németnek ne higyetek!
 Mer’ a német csuffá teszen,
 Akasztófa alá viszen.

(Udvarhelyszék: Székely-Keresztúr.)

54.
UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.

Háromszék be van kerítve,
 Váradit keritik benne.
 Ha Váradit megfoghatnák,
 Hóhérok kezibe adnák.
 Háromszéken kiadaték,
 Felvidéken béfogaték;
 Három zsandár az ajtóba’
 Leste, hogy karéjba fogja.
 »Ne fogj engemet karéjba,
 Elsétálok urfimódra.«
 Váradinak szép körhaja,
 Gesztenyeszin kondorhaja,
 Fel van a vállára csapva.
 Azért van az oda csapva,
 Hogy a kötél ne surolja.
 Váradinak szép körhaja,
 Meszes gödör a sirhalma,
 Jere Váradi, búj rea.

* *

»Ti legények, ügyeljetek,
 A németnek ne higyetek,
 Én ha hittem, veszem hasznát,
 Viselem a gyalázatját.«

(Háromszék: Karatna.)

55.
UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.

Aj de szennyes az úr inge s gagyája,
 Megszennyesült a szentgyörgyi stokházba’,
 Édes rózsám, mossál engem fejérbe,
 Holnap visznek az ágyitor elébe.
Ha felvisznek a törvényszék házába,
 Leborulok törvényszék asztalára.
 Rablánczomot keservesen zergetem,
 Jaj, Istenem, most végzik az életem.
Ha kijövök a törvényszék házából,
 Elbúcsuzom kerek magyar hazámtól.
 Trombitások három troppot fújjanak,
 Jaj Istenem, már holnap felakasztnak!

* * *

»Rofajiné én szeretőm,
 Áldjon meg az én teremtőm.
 Megnyughatol csókjaimtól,
 Ölelgető karjaimtól.«

* *

Hát ez a fa miféle fa,
 Hogy egy betü sincsen rajta?
 Ez a fa biz’ afféle fa:
 Váradit akaszszák rajta.
 Váradinak szép kör haja,
 Meszes gödör a sirhalma.
 Mindez világ megengedett,
 S a kapitány nem engedett.
 Neki is vagyon gyermeke,
 Juttassa Isten ezekre.

56.
PÁL BORISKA.

Kimenék én az utczára,
 Arr’a szerencsétlen sánczra.
 Hol két zsandár megtalála:
 ›Jöjjön Boris kontumáczra.‹
 »Nem megyek én kontumáczra,
 Vizsitáljon meg nagysága.«
 Nagysága nem vizsitálja,
 Vád alá irást csinálja.
 »Arra kérem az urakot,
 Ne irjanak hazugságot,
 Nézzék az éfijuságot.
 Mind sétálnak ők kegyesen,
 Szereteikkel ékesen.
 Én is igen keservesen,
 Fejem lehajtom könnyesen.«
 Zúg az erdő, törik a fa,
 Pál Boriskát verik vasra,
 Úgy kisérik Somolyóra;
 Somolyóra, törvényházba.
 – Valld bé a mit cselekedtél!
 »Vallom, a mit cselekedtem:
 Gyermekemet elvesztettem!«
 – Tegyétek be a tömlöczbe,
 Annak is a mélységibe,
 Ott haljon meg keservibe.

* *

Pál Samelné édes anyám,
 Mért nem jössz el egyszer hozzám?
 Néznéd meg a rab leányod,
 Néznéd meg a rab leányod.
 A raboknak úgy van dolga
 Mint a kutyának a kutba’,
 Ha kinéz is az utczára,
 Ott is a szél taszigálja.

(Háromszék.)

57.
VIRÁG JÁNOS.

Hej, Kolozsvár hires város,
 Van kapuja kilencz záros.
 Abba’ lakik egy mészáros,
 Kinek neve Virág János.
 Fényes kordovány csidmája,
 Sárig sarkantyús a lába.
 Kapum előtt összeveri,
 Vig szüvemet kesergeti.
 »Kapum előtt ne veregesd,
 Vig szüvemet ne kesergesd.«
 ›Az Isten azt úgy végezte,
 Hogy örökre váljak este.‹
 Virág János megyen haza,
 Sok rossz ember megrohanja.
 Kést vernek a szive alá,
 Bedobják egy bokor alá.
 Madár énekel felette,
 Füzfa-lapi beszél vele…
 Nem siratják, nincs senkije,
 Csak egy árva szereteje.

(Udvarhelyszék.)

58.
UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.

Hires város Kolozsváros,
 Abba’ lakik egy mészáros,
 Kinek neve Vidám János.
 Sárig sarkantyús csizmáját
 Összeveri, megpengeti,
 Vig szivemet kesergeti.
 »Kapum előtt ne veregesd,
 Vig szivemet ne kesergesd.«
 ›Kapud előtt veregetem,
 Vig szivedet kesergetem.‹

* *

Elindulék haza felé,
 Gyilkosaim álltak elé.
 Mig magamat észrevettem
 A kezökben oda lettem.
 Vérem ontották a porba
 Testem vették a bokorba
 Egész nyolczad napok alatt
 Testem nyugodt bokor alatt
 Hajlik felettem az ág is
 Sirat engem a madár is.

(Csikszék.)

59.
SOLYOM ESZTI.

Ne menj Eszti Fehérvárra,
 Fehérvári füstös várba,
 Katonáknak van ott helye,
 Leányoknak kora-veszte.
 Fehérvári füstös várba’
 Sok szép leány ment már kárba.
 Piros orczád, szőke hajad,
 Szemet szúr a tiszturaknak.
 »Nem maradok megyek, megyek,
 Az én dolgom, ha elveszek.
 Hozzám nyuljon csak a polák,
 Elfelejti Galicziát!«
 Elment Eszti Fehérvárra,
 Fehérvári füstös várba;
 Strázsamester kerülgeti,
 Lopva meg is ölelgeti.
 »Strázsamester uram, kérem,
 Hagyjon békét immár nékem,
 Szolgálatra jöttem ide,
 Nem a katonák kedvire.«

* *

Fehérvári füstös várba’
 Sétál Eszti egy magába’.
 Strázsamester kerülgeti,
 Csókolgassa, ölelgeti.

* *

A vár alatt kis korcsoma,
 Solyom Eszti lakik abba’.
 Piros firhang az ablakon,
 Tiszturakkal teli vagyon.
 Jót mutat a tiszturaknak,
 Kesereg, ha elfordulhat.
 »Édes anyám, édes anyám,
 Sirass engem, elvesztem már…
 Hogy szót nem fogadtam egyszer,
 Megbántam már ezeregyszer!«

(Csikszék.)

60.
SZŐCS MÁRIS.

Este van, este van, hatot üt az óra,
 Minden szép eladó készül a fonóba.
 Szegény Szőcs Máris is elindul magába,
 Feje felett az ég homályba borula.
 Először megütik, leesett a hidra,
 Másodszor megütik, megfogott a szava,
 Harmadszor megütik, véres lett a foka,
 Kicsi balta foka.
A torjai nagy rét körül van sánczolva,
 Annak a végibe’ fekete pántlika,
 Az is a Szőcs Máris gyászos pántikája.
 »Leánybarátaim, rólam tanuljatok,
 Hogy irigy legénynyel ne barátkozzatok.
 Ha fonóba mentek, igy lészen dolgotok,
 Szeredán estére megfogyik szavatok.«
 Zilahi Pistának két szál bokrétája,
 Az egyik muszkáta, másik majoránna,
 Az is a Szőcs Máris gyászos bokrétája,
 Zilahi Pistának nem kell a bokréta,
 Szegény Szőcs Márisnak ő volt a gyilkosa.

* *

»Vérem a véreddel egy patakba folyjon,
 Testem a testeddel egy sirba’ nyugodjon,
 Lelkem a lelkeddel mennybe’ vigadozzon!«

61.
TELEKI ÉVI.

Telekiné Évi lánya,
 Mind a legényeket várja.
 Hej, de mind hiába várja,
 Csak nem akad neki párja.
 Várja, ha jő piros hajnal…
 – S megérkeznek alkonyattal.
 Zsebkendejök messze kéklik,
 Úgy mennek az utczán végig.
 »Édes kedves szülő anyám,
 Szemet vetett egy fiú rám.
 Haja szőke, kék a szeme,
 Palkó Pista igaz neve.«
 ›Édes lányom, jól ismerem,
 Sokat ette a kenyerem.‹
 »Édes anyám, fáj a lelkem,
 Palkó Pistát megszerettem.
 Ereszsz ki a kapu elé,
 Mindjárt jőnek erre felé.«
 ›Nem eresztlek, kedves lányom,
 Mit is látnál a hitványon?
 Apja jobbágy, nem külömb ő,
 Hitvány paraszt mindakettő.‹
 Telekiné lánya, Évi,
 Anyját de hijába kéri.
 Fájdalmába’, keservibe’
 Kimenyen a ház elibe.
 Ház elibe, kerek dombra…
 Ott zuhog az Olt folyója.

* *

»Édes anyám, jaj én nekem!
 Pistát el nem felejthetem.
 S mintsább haragodat lássam,
 Legyen az Olt hitestársam!«

(Volál.)

62.
KAPITÁNYNÉ LESZEK!

»Megyek anyám, megyek,
 Kapitányné leszek.«
 Ne menj lányom, ne menj,
 Eladlak én téged.
 »Kihez anyám, kihez?«
 Egy kovács legényhez.
 »Nem kell anyám, nem kell,
 Az a kovács legény:
 Fuvónyomogatni,
 Patkószeget verni…
 Rip, rip, rip! rop, rop, rop
 Kapitányné leszek!«
»Megyek anyám, menyek,
 Kapitányné leszek.«
 Ne menj lányom, ne menj,
 Eladlak én téged.
 »Kihez anyám, kihez?«
 Egy diák legényhez.
 »Nem kell anyám, nem kell,
 Az a diáklegény:
 Könyvet olvasgatni,
 Falut tanitani…
 Rip, rip, rip! stb…«
»Megyek anyám, megyek,
 Kapitányné leszek.«
 Ne menj lányom, ne menj,
 Eladlak én téged.
 »Kihez anyám, kihez?«
 Egy molnár legényhez.
 »Nem kell anyám, nem kell,
 Az a molnár legény:
 Malomkövet vágni,
 Lisztet meregetni…
 Rip, rip, rip! stb.«
»Megyek anyám, megyek,
 Kapitányné leszek.«
 Ne menj lányom, ne menj,
 Eladlak én téged.
 »Kihez anyám, kihez?«
 Egy harangozóhoz.
 »Nem kell anyám, nem kell,
 Harangozó legény:
 Egyet-kettőt kongat,
 Mindég csak pufolgat…
 Rip, rip, rip! rop, rop, rop!
 Kapitányné leszek!…«

(Nagy-Baczon.)

63.
ÁRVA MÓZI.

Árva Mózi, mit gondolál,
 Mikor hazól elindulál?
 Én egyebet nem gondoltam,
 Csak az uton felindultam.
 Csög Éráni6) bekerültem,
 Ott egy kupa bort kikértem.
 Oda jöve Fábi fiam,
 A mig a bort illogattam.
 »Kérd ki apám még a társát,
 Úgy fizetem meg az árát.«
 ›Fábi fiam, nem kérem ki,
 Mert nem tudok haza menni.‹
 »Haza vezetlek én osztán,
 Kérd ki csak a társát, apám!…«
 Csög Éránúl kiindulék,
 Bükkös mellett béfordulék.
 Bükkös pataknak tövibe
 Piros vérem elfecscsene.

* *

Három fertály tizenegyre,
 Ülj fel Fábi a gőzösre.
 El is viszen Segesvárra,
 Holtig tartó nagy fogságra.

* *

Szállj le Fábi a tömleczbe,
 Könyökölj le a piricsre,
 Holtig való testvéredre.
 Lement Fábi a tömleczbe,
 Lekönyökölt a piricsre.
 Ki-kitekint az ablakon,
 Sürü könnye hull ki azon.

64.
MOLNÁR GYURI.

Molnár Gyuri, mit gondolál,
 Mikor hazól elindulál?
 Én egyebet nem gondoltam:
 Az halállal kezet fogtam.
 Gyilkosaim körül vettek,
 Puskaszóval fenyegettek.
 Csudálkoztak a csillagok:
 Mit csinálnak a gyilkosok.
 »Hagyjátok meg életemet,
 Nektek adom sok pénzemet.«
 Nem kell nekünk a sok pénzed,
 Kell nekünk a piros véred.
 Elébb kiontjuk véredet,
 Osztán elveszszük pénzedet.

* *

Piros vérem folyt a porba,
 Testem veték a bokorba.
 Vadak elhordák testemet,
 Szánjátok bús esetemet!

(N.-Baczon.)

65.
PÉNZES MÁTÉ.

Pénzes Máté mit gondolál,
 Mikor hazúl elindulál?
 Nem gondoltam én egyebet:
 Féltettem az életemet.
 Vizaknai bánya mellett
 Utólért az éj engemet.
 Ellenségim ott várának,
 Velem ott találkozának.
 Hat katonák megtámadtak,
 Kardjaikkal megszabdaltak.
 Hetet vágtak a fejemre,
 Kilenczet a kebelemre.
 Lábom, karom, megszabdalták,
 A szivemet épen hagyták.
 De eljöve hű szeretőm,
 Felemele onnan engem.
 Apám, anyám, nyisd kapudat,
 Halva hozzák a fiadat.
 Szeretője vállán hozza,
 Gyilkosait elátkozza.
 Édes anyám, sirass engem,
 Mért is kellett megszületnem!
 Hogy ily átkos véget érjek,
 Oh én elkárhozott lélek!

(Vizakna.)

66.
SAJGÓ SÁNDOR NÓTÁJA.

Ezernyolczszáz huszonötbe’,
 Kimenék a zöld erdőbe
 Ott gyilkosom megtalála,
 Jajgatásom meg nem szánta.
 Torkon ragadott engemet,
 Elvégezé életemet.
 Vérem porban elereszté,
 Testem bokorba béveté.
 Magas felhők induljatok,
 A falumban hirt adjatok!
 A falumban hirt tevének,
 Harangszónál bévivének.
 Jó barátim, kik valátok,
 – A kik velem vigadátok, –
 Mennyben van a ti atyátok,
 Viseljen gondot reátok!
 Édes apám Sajgó Sándor,
 Könnyed hulljon, mint a zápor.
 Nem gondolád azt előre,
 Hogy halva hoznak elődbe.
 Ó borzasztó Cseretetőn
 Ártatlan vért kieresztőm!
 Jónás Ferencz, a ki valál,
 Boszuért boszut állottál!

67.
SZŐKE MIHÁLY.

Szabó Juli, Szőke Mihály,
 Úgy szeretik egymást,
 A mikor csak találkoznak,
 Majd megeszik egymást.
»Hová mégy most gyönge rózsám?«
 – Kérdi Mihály tőle.
 ›Édes kincsem, Szőke Mihály,
 Megyek az erdőre.‹
Elment Julis az erdőre,
 De nincs gondja fára,
 Három zsandár a cziher közt
 Várakozik rája.
Egyik teszi, másik veszi…
 Jaj, nem veszik észre!
 Szőke Sándor megérkezett
 Puskával kezébe.
»Hitvány személy! életemet
 Megkeseritetted!
 Puska-golyó igazságot
 Tegyen most feletted!…«

68.
SOROZÁSKOR.

Letörött a bécsi torony gombja,
 Ihatnék a Garibáldi lova.
 Szőke kis lány adjál néki vizet,
 Garibáldi a csatába siet.
Garibáldi csárdás kis kalapja,
 Nemzeti szin pántika van rajta.
 Nemzeti szin pántika van rajta,
 Garibáldi neve ragyog rajta.
Ess az eső, nagy sár van az uton,
 Szőke kis lány sirva mos az Olton.
 Sirva mondja az édes anyjának:
 »Szeretőmet viszik katonának.«
›Ne sirj lányom, ne sirj, a faluba’
 Marad legény még a te számodra.‹
 »Marad anyám, marad, nem szeretem,
 Gyász lesz vele az egész életem.«
Szőke kis lány kiment a kis kertbe,
 Feltekintett a csillagos égre:
 »Jaj Istenem, megölöm magamat!
 Viszik katonának a rózsámat.«
Szőke kis lány ne ölje meg magát,
 Kérdezte meg a zsandár kapitányt.
 A zsandár kapitány is azt mondja:
 Egyes fiú nem lehet katona.

(Kis-Baczon.)

69.
UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.

Es az eső az árpa-tarlóra,
 »Jere rózsám, üljünk fel a lóra!«
 ›Gyenge vagyok, nem tudok felülni,
 Kis pej lovad nem akar megállni.‹
Es az eső, nagy sár van az uton,
 Barna kis lány sirva mos az Olton.
 Sirva mondja az édes anyjának:
 Szeretőjét viszik katonának.
»Ne sirj lányom, ne sirj, a faluba’
 Maradt legény még a te számodra.«
 ›Maradt anyám, maradt, nem szeretem,
 Gyászos vele az egész életem.‹

70.
ÉNEK ŐS APÁNK- ÉS ANYÁNKRÓL.

Halljatok ujságot az életben,
 Ádámról s Éváról az édenben.
Egykoron megunván magát az úr,
 Egy nagy darab sárból Ádámot gyúr.
Hogy Ádám is meg ne unja magát,
 Azért gondolá ki az úr Évát.
Azért is az Isten unalmából
 Évát szerzé görbe oldalából.
De mihelyest Ádám felhorkantott,
 Éva asszony szemébe vigyorgott.
 ...........
»Hó, hó! megálljatok, egy fa vagyon,
 A melyről ha esztek, ütlek agyon.«
Az alma szépen piroslék a fán,
 És a nemi ösztön győze Éván.
Kigyó tanácsára egy párt lelopa,
 S nagy kivánsággal beléharapa.
Monda Ádámnak: »Me, kóstold te is,
 Igazán édes még a leve is.«
Ádám a szép szóra megkóstolá,
 De torkán akadt, hogy befalá.
Ekkor mindjárt megbánák a lopást,
 S jónak láták ők az elillanást.
Éva a bűn után bokorba fut,
 Ádám is jettében melléje bútt.
De im jő az Úr nagy haragjába’
 Tűz seprüjével paradicsomába.
Szóla: »Hol vagy Ádám? hová lettél?
 A tiltott fából miért ettél?«
Ádám szepeg, de Éva szaggatja
 Füge levelét s bőrére rakja.
Most monda az úr: »fáradság, fájdalom
 Lészen számotokra a jutalom.«
Ezzel tüz seprüjét eléveszi,
 S parancsolá paradicsomból ki.

DALOK.

SZERELMI DALOK.

KRIZA JÁNOS GYÜJTÉSE.