1.

Ne küldj, rózsám, aratóra,
 Gyenge vagyok a sarlóra,
 Ha megvágom a kezemet,
 Ki süt nekem lágy kenyeret?
Ne küldj, rózsám, a mezőre,
 Elég ott az orczám bőre
 S ha elvesztem szép képemet,
 Csókolsz-e szivből engemet?
Ne küldj, rózsám, a templomba,
 Ha nem követsz engem nyomba,
 Mert ha szemem fölemelem,
 Hát ha más néz szembe velem.
Ne küldj, rózsám, a vásárba,
 Sok eladó van ott nyárba’
 S ha engem is annak néznek,
 Hátha tőled eligéznek?

2.

Sötét pej paripa,
 Selyem nyereg rajta,
 Most akartam, rózsám,
 Hozzád menni rajta.
Most akartam, rózsám,
 Veled mulatozni,
 Fujják az indulót,
 El kell masirozni.

3.

A malomba jártam,
 Tiszta buzát vittem,
 A szerelem miatt
 Meg se’ őrölhettem.
Ne haragudj’ rózsám,
 Hogy szerelmes vagyok,
 Az apám is az volt,
 S én a fia vagyok.

4.

Elment a galambom,
 Üres a galiczka,
 Azt izente viszsza,
 Viszszajő tavaszszal.
 Ha akkorra nem jő,
 Búza-aratáskor,
 Ha akkorra sem jő,
 Szilva-aszaláskor,
 Ha még akkor sem jő,
 Tudom sohasem jő.

5.

Köszönöm, édesem,
 Hogy eddig szerettél,
 A többiek között
 Hozzám is eljöttél.
Adjon Isten neked
 Szebbet, jobbat, mint én,
 Kivel a te szíved
 Soha se nyugodjék.
Sohase nyugodjék,
 Örökké bánkodjék.
 Mint a tenger habja
 Örökké hánykodjék.

6.

A fekete holló gyászt visel magáért,
 Én is gyászt viselek jegybeli mátkámért,
 Jegybeli mátkámért mit nem cselekedném,
 Tenger sürü habját kalánnal kimerném,
 Tenger fenekében gyöngyszemeket szednék,
 Jegybeli mátkámnak gyöngybokrétát kötnék.
Küküllő kövecse kalamáris volna,
 Tenger sürü habja mind tintalé volna,
 Mezőn mennyi fűszál mind pennaszál volna,
 Fán a mennyi levél mind papiros volna,
 Bánatom leirni annak is sok volna.

7.

Este vagyon, szürkül be,
 A tüzhelyet seperd be,
 Mert nem tudod, ki jő be,
 Egy szép legény döndül be.
Az este is nálunk volt,
 Kilencz almát hozott volt,
 Mind a kilencz piros volt,
 Ő maga is csinos volt.

8.

Elment a madárka,
 Üres a galiczka,
 Irja levelibe’.
 Viszszajő tavaszra.
Köszönöm édesem,
 Hogy eddig szerettél,
 S arról sem tehetek,
 Ha már megvetettél.
Nálamnál szebbeket,
 Jobbakat kerestél,
 Adjon is az Isten
 Szebbet, jobbat, mint én.
Kivel a te szived
 Sohase nyugodjék,
 Mint a só a vizbe’
 Örökké hánykodjék.

9.

Bár csak én addig ne sirnék,
 Mig egy levelecskét irnék,
 S azt az erdőn túl küldhetném,
 Szép szeretőm tisztelhetném.
Reszket pennám, nem irhatok,
 Sir a szemem, nem láthatok,
 Olyan bánat a szivemen,
 Hogy meghajlik az egeken.
Ha az egek meg nem szánnak,
 Könnyhullásim meg nem állnak,
 Egek, egek, szánjatok meg,
 Könnyhullásim álljatok meg!

10.

Fehér ruha a fejemen,
 Fekete gyász a szivemen,
 Mert a kit én úgy szeretek,
 Azzal együtt nem élhetek.
Édes anyám sok szép szava,
 Kit nem fogadék meg soha,
 Most ha élne megfogadnám,
 Kezét, lábát megcsókolnám.

11.

Istenem, mi lelt engemet,
 Járok s nem lelem helyemet,
 Erdőt, mezőt öszszejártam,
 Egy igazra sem találtam.
Egy hamissal találkoztam,
 Azzal összebarátkoztam,
 Addig, addig barátkoztam
 Mig fejemre bút hajtottam.
Komor fölöttem az ég is,
 Elhagyott a reménység is,
 A nap is gyászt vont magára,
 Nem süt rám piros sugára.
Bús életem, bánat napom,
 Fekete gyász alatt lakom,
 Fekete gyász, fehér üröm,
 Nekem a bánat nem öröm.
Olyan bú van a szivemen,
 Két rét hajlott az egeken,
 Ha még egy rét hajlott volna,
 Szivem ketté hasadt volna.
Feljő a nap, el is halad,
 Búban talált s abban is hagy,
 Bús anyámnak bús gyermeke,
 Én voltam annak egyike.
Úgy elmegyek arra helyre,
 Honnat madár se’ jön erre,
 Fészket rakok egy sürübe’
 Bánatfának tetejibe.

12.

Olyan beteg vagyok
 Hogy csak alig vagyok,
 Ha téged nem látlak
 Szörnyü halált halok.
Semmi csontom nem fáj,
 Csak a szivem vérzik,
 Hogy én beteg volnék
 Az sem azért vérzik.
Hanem azért vérzik:
 Elhagyott szép virág,
 De nem az a virág,
 Ki a kertbe’ virág,
Hanem az a virág,
 Ki az uton sétál,
 Lobogós gyolcs ingbe’,
 Övibe’ török sál.

13.

Ha elmégy is, járj békével,
 Rólam se felejtkezzél el,
 Akkor jussak az eszedbe,
 Mikor kenyér a kezedbe.
El akarnak veszejteni,
 De az Isten nem engedi,
 Csipkebokor a szállásom,
 Nincs is sehol maradásom
Én Istenem! tekints reám,
 Ne hints több banatot reám,
 Ha hintesz is csak vékonyon,
 Kit árva szivem elbirjon.

14.

Ki az ő édesit igazán szereti,
 Nincsen olyan este, hogy fel nem keresi.
 Liliomadta!
Lám én az enyimet igazán szeretem,
 Nincs is olyan este, hogy fel nem keresem,
 Liliomadta!

15.

A merre én járok
 Még a fák is sirnak,
 Gyenge ágaikról
 A levelek hullnak.
Hulljatok levelek
 Takarjatok engem,
 Mert az én kedvesem
 Sirva keres engem.
Kereshetsz engemet,
 Mert meg vagyok halva,
 Gyenge falevéllel
 Be vagyok takarva.

16.

Bohó az, a ki búsul
 Majd minden jóra fordul,
 Jer az ölembe,
 Nézz a szemembe,
 Enyém vagy te már,
 Rád szerencse vár.

17.

Barna pej paripa,
 Selyem kantár rajta,
 Ott a kútnál rózsám
 A lovát itatja.
Nem lovát itatja,
 Magát fitogatja,
 Két piros orczáját
 Mással csókoltatja.

18.

Az Olt vize folydogál csendesen,
 Az én rózsám zokog keservesen.
 Zokoghatsz már, mert elszalasztottál
 Egy oly hivet, kit rég ohajtottál.
Engem hinak Búslaki Mátyásnak,
 Visznek engem holnap katonának,
 Fényes kardot kötnek oldalamra,
 Tarka övet karcsu derekamra.
Ha meghalok, ki sirat meg engem?
 Vajon kinek marad pergát ingem?
 Ha meglőnek, jó lesz a sebemre,
 Ha meghalok, eltemetnek benne.
Ha meghalok, szépen temessetek,
 A rózsámnak levelet küldjetek;
 Ha nem hallja gyönge szavaimat,
 Ölelje bár gyászos koporsómat.
Tán magamnak sirt ások előre,
 S lefekszem a sírom fenekére,
 Szerelmemet vetem az egekre,
 S a rózsámat bizom az egekre.

19.

Mit keressz szarka a szemétben?
 Balla-léla, léla!
 Szőrszálat szedünk a szemétből.
 Balla-léla, léla!
 Mit csinálsz szarka a szőrszállal?
 Balla-léla, léla!
 Szitát kötünk a szőrszálból.
 Balla-léla, léla!
 Mit csinálsz szarka a szitával?
 Balla-léla, léla!
 Szilvát szedünk a szitába.
 Balla-léla, léla!
 Mit csinálsz szarka a szilvával?
 Balla-léla, léla!
 Disznót hizlalunk a magjával.
 Balla-léla, léla!
 Mit csinálsz szarka a disznóval?
 Balla-léla, léla!
 Szekeret kenünk a hájával.
 Balla-léla, léla!
 Mit csinálsz szarka a szekérrel?
 Balla-léla, léla!
 Menyasszonyt hozunk véle,
 Balla-léla, léla!
 Mit csinálsz szarka a menyasszonynyal?
 Balla-léla, léla!
 Megölelem, megcsókolom!
 Balla-léla, léla!

20.

Kapum előtt nincsen árok,
 Nem gondoltam, hogy igy járok,
 Hogy még tőled elmaradok,
 Búbánatban elfonyadok.
Megmondták volt azt énnekem,
 Ifju vagyok, legyen eszem,
 De nem tudtam meggondolni,
 Hogy a világ meg tud csalni.
Ifju voltam, gondolatlan,
 Tréfás, nyájas, nyughatatlan,
 De az mégis hallhatatlan,
 Igy szenvedni nagy ártatlan.
Igy jár a ki egy két szónak,
 Könnyen hiszen egy pár csóknak,
 Én is hittem szavaidnak
 S immár a könnyeim folynak
Széles vizen keskeny palló,
 Igazán szeretni nem jó,
 Mert én igazán szerettem,
 Vig szivemben nagy kárt tettem.

BENEDEK ELEK ÉS SEBESI JÓB GYÜJTÉSE.

21.7)

Kereszturi szép menyecske,
 Jere, űlj az én ölembe.
 Ha ide ülsz az ölembe,
 Hozzád megyek holnap este.
Holnap este, holnap után este…
 Nem szeretsz te engem, szép menyecske.
 Ha szeretnél, szép menyecske, engem:
 Ide ülnél az ölembe nékem.

(Székely-Keresztur.)

22.

Kétszer kettő tudom, hogy négy,
 Azt is tudom, hogy te elmégy.
 Háromszor négy tizenkettő,
 Visszahoz még a Teremtő.

(Bikafalva.)

23.

Az a virág, melyet adtál,
 El se’ hervadt, már elhagytál.
 Terem virág még a réten,
 Kapok szeretőt a héten.
Kinek szereteje barna,
 Nincsen annak semmi búja.
 Lám, az enyim csak egy szőke,
 Mégsem kapok csókot tőle.
Magasról hull alá a hó,
 Rózsafán terem a bimbó.
 Fejér, vagy rózsám, mint a hó,
 Holdvilágon csókolni jó.

24.

Galambfalvi nagy hegy alatt
 Barna legény zabot arat.
 Zabot arat, nem vad lencsét…
 Leányt szeret, nem menyecskét.

(Nagy-Galambfalva.)

25.

Haj de magas a Reztető!
 Ott eprész az én szeretőm.
 Utra kelek, felkeresem:
 Hol eprész az én kedvesem.
Ketten szedünk egy kosárba,
 Majd eladjuk a vásárba’.
 Főkötőt veszünk belőle,
 – Enyim lesz ő jövendőbe’.

(Szombatfalva.)

26.

Adjon Isten j’écczakát!
 Szeretőmnek jobb szokást:
 Ne szeressen mindjárt mást,
 Mihelyt engemet nem lát.
Ne higy a mézes beszédnek,
 Az álnok szivü legénynek,
 Mert megölel, megcsókol,
 Tovább megyen s kicsufol.

27.

Széles árok, keskeny palló, bel’estem,
 A rózsámat éjjel-nappal kerestem.
 Megtaláltam eme kis korcsomában,
 Bort iszik a jobb kezéből, bújában.
Déltől fogvást estig nyilik a rózsa,
 Bárcsak eddig se szerettelek volna.
 Jobb lett volna szegény árva fejemnek,
 Ha soha sem ismerlek meg tégedet.

(Kis-Kede.)

28.

Száll a felhő napnyugatról keletre,
 Gyönge rózsám, jutok-e még eszedbe?
 Nem jutok én soha többet eszedbe,
 Más legényt zársz immár a kebeledre.
Ha én téged el tudnálak feledni!…
 Rajtad kivül mást is tudnék szeretni!…
 De én téged nem tudlak elfeledni,
 Rajtad kivül nem tudok mást szeretni.

29.

Árva vagyok, mint gerlicze,
 Mint a kinek nincs senkije,
 Árva vagyok apa nélkül,
 De még inkább anya nélkül.
Apám sincsen, anyám sincsen,
 Egy igaz barátom sincsen;
 Nincsen senkim, ki szeressen,
 Csak a rózsám s a jó Isten.
Jaj Istenem! a ki árva,
 Még a szél is inkább járja,
 Én Istenem! árva vagyok,
 Szélfuvatlan nem maradok.
Nincsen senki, ki szeressen,
 Csak a rózsám s a jó Isten,
 Én is árva, te is árva
 Bújunk egymás árnyékába.

(F.-Boldogasszonyfalva.)

30.

Ugyan édes Zsuzsikám,
 Szeretsz-e még igazán?
 Ha nem szeretsz igazán,
 Ne járass magad után.
Még akkor nekem igértek,
 Mikor bölcsőben rengettek.
 Már most hozzád jussom vagyon,
 Hogy az anyád nekem adjon.

(Kis-Kede.)

31.

A jegenye, jegenye,
 Jegenyefa levele.
 A rózsámnak levele
 Későn jött a kezembe.
Irnom kéne a rózsámnak,
 Legkedvesebb violámnak.
 Reszket kezem, hogyha irok,
 Ha nem látom, azért sirok.

32.

Hull a fáról most a virág,
 Nem érek haza napvilág
 Édes rózsám, arra kérlek szépen,
 Este várj meg a kapuba’ engem.
Ha zápor lesz, velem van a szokmányom,
 Hadd hulljon rám, értted rózsám, nem bánom.
 De jere ki, hadd nézzek a szemedbe,
 Isten tudja, úgy is mikor látsz még te.

(Bethlenfalva.)

33.

A Nagymező kútja,
 Arany vider rajta;
 Ott is az én rózsám,
 Az én édes rózsám!
 A lovát itatja.
 A lovát itatja,
 Magát mutogatja,
 Rózsaszin orczáját
 Velem csókoltatja.

34.

Ha a vizre általjössz tisztálni,
 Ki fogok én a partjára állni.
 S este, mikor aluszik mindenki,
 Hozzád megyek, a kapuba állj ki.
Mikor meghal a te édes anyád,
 Nem megyek én titokba’ te hozzád.
 Lesz úgy, a mint kellett volna régen,
 Te lészsz az én kicsi feleségem!

(N.-Galambfalva.)

35.

Kalangya van künn a mezőn,
 Elbújdosott a szeretőm,
 Hogy ne vigyék katonának,
 A németek kutyájának.
Künn az erdőn bolyong szegény,
 De jó szivvel keresném én!
 Jobb szivvel, mint a zsandárok,
 Nem tartana föl az árok.
Minek is féltem hiába?
 Nem fogják meg hamarjába!
 Hej, pedig fárad utána
 Három káplár katonája.

(Bethlenfalva.)

36.

A szeretőm elhagyott,
 Barna leányra kapott.
 Verje meg az Isten őt,
 Hogy ne kapjon szeretőt.
Mikor a kert mellett megcsókolt,
 Tudom, hogy már akkor hütlen volt.
 Azután s az azelőtti este,
 Már a barnát a kapuba’ leste.
Ha meghalok, tudom, visszagondolsz rám,
 Hanem akkor sok föld nyomja az orczám.
 Ki-kijársz te akkor a temetőbe,
 Búsan mondod: »Rózsám átka most tölt be.«

(Székely-Udvarhely.)

37.

Sir az út előttem, bánkodik az ösveny,
 Még az is azt mondja: verje meg az Isten!
 Verje meg az Isten a szeretőm házát,
 Ott se’ mindeniket, csak az édes anyját,
 Mért tiltá el tőlem az ő szép leányát!?
 Ha neki lánya volt, nekem szeretőm volt,
 Ha neki kedves volt, nekem kedvesebb volt!

(Nagy-Galambfalva.)

38.

Eltelt tőlem minden vigság,
 Csillagom nem ragyog immár.
 Felsütött a hajnal-csillag,
 Nekem soha meg nem virad.
Teremtett az Isten búra,
 Anyám szült nyomoruságra.
 Jobb lett volna, kis koromba’
 Ha az Isten elvett volna.
Jobb lett volna ne születni,
 Mint hogy ennyi búval élni.
 Búval élem világomat,
 Bánattal töltöm napomat.
Én Istenem, mi az oka?
 Talán meg vagyok átkozva…
 Vagy apámtól, vagy anyámtól,
 Vagy az elhagyott rózsámtól.

39.

Addig bánom, a mig élek,
 Hogy mért szerettelek téged.
 Ha nem szerettelek volna,
 Most a szivem nem gyászolna.
Zavaros a Nyikó vize,
 Bánom, hogy mért jöttem ide.
 Ha ide nem jöttem volna,
 Dolgom sokkal jobban folyna.
Tán azt tudod te szigorú,
 Értted a szivem szomorú?
 Nem szomorú, még megújul,
 Még végtire jóra fordul.

(Kápolnás-Oláhfalu.)

40.

Oda ki a Csöngörbe
 Rózsa terem a fübe’,
 Jere kis lány, szedjük le,
 Köss bokrétát belőle.
Tedd a szatyrod végibe,
 Vidd a város szélibe;
 Add oda egy legénynek,
 Fiatalnak, ne vénnek.
Ha kérdi, hogy: ki kötte?
 – Szeretője tisztelte.
 Mondd meg kötök máskor is,
 Megcsókolom százszor is.

(N.-Galambfalva.)

41.

Túl a vizen dereng az ég,
 Édes rózsám, élhetsz-e még?
 Élek, rózsám, de csak elig,
 Nálad nélkül búval telik.

(Kobátfalva.)

42.

Bikafalván alól Bögöz,
 Édes rózsám, ne dörömbözz!
 Úgy szeretlek én tégedet,
 Eszem a barna szentedet!
Szép is vagy te, barna bogár,
 Sok legény szeme rajtad áll.
 Nézik karcsu derekadat,
 Csókra álló ajakadat.
De te fel sem veszed őket,
 Mind lenézed szegényeket.
 Úgy-e érttem égsz csak, kedves,
 Ki beléd holtig szerelmes?
Ha nem szeretnél engemet,
 Megátkoznám életemet.
 Vándor lennék mint a gólya,
 Kinek nincsen pártfogója.

(Uj-Székel.)

43.

Sárga sinór, fekete a közepe…
 Jaj de bús a mostani lány élete!
 Mert nincs neki egy igaz szeretője,
 Hej! a német mind elvitte előle!

44.

Ablak alól a rózsafa nem látszik,
 Minden éjen piros rózsát virágzik.
 Terem rajta piros rózsa, jószagú,
 Gyenge rózsám, mért vagy olyan szomorú?
Megöl engem az iszonyu búbánat,
 Szeretőmet viszik el katonának.
 Ne szomorkodj’, édes rózsám, érettem,
 Tiéd leszek még ebben az életben.

45.

Hej, titkos a szerelem,
 Fél az árulástól…
 Édes kincsem, galambom,
 Hogy váljunk egymástól!
Ha megházasodom,
 Az Isten is bánja,
 Ha nem házasodom,
 Az is az én károm.
Ha megházasodom,
 Nekem az a hasznom,
 Más ablaka alatt
 Hej, nem olálkodom!

(Martonos.)

46.

A kalapom teteje,
 Tolu vagyon mellette.
 Egyik ága lehajlott,
 A szeretőm elhagyott.
Ha ő elhagy egy hétre,
 Én elhagyom két hétre;
 Ha ő elhagy két hétre,
 Én elhagyom örökre!

(Nagy-Galambfalva.)

47.

Úgy elmegyek a rózsámtól,
 Mint madár a száraz ágtól.
 Búcsut veszek, rózsám, tőled,
 Áldjon meg az Isten téged.
Hol eszembe jutsz te nékem,
 Kihull éretted sok könnyem.
 Fáj a szivem értted mindig,
 Egész a sirom széléig.

(Nagy-Galambfalva.)

48.

A peteki hegytetőn,
 Ott vár az én szeretőm.
 Kökény szeme taplót gyújt,
 Azért szeretem én úgy.

(Pálos.)

49.

Esik eső, bugyborékol,
 Szól a kakas, kukorékol,
 Hajjaha!
 Most fujják az én marsomat,
 El kell hagyni galambomat,
 Hajjaha!

(Nagy-Galambfalva.)

50.

Udvarhelyi piaczon,
 Rózsa terem bokroson.
 Jere, rózsám, szedj rózsát,
 Kössél nekem bokrétát;
 Bokrétát, bokrétát,
 Nemzeti szin bokrétát.

51.

Fujja a szél, kergeti a felleget,
 Te csaltál meg, nem én, rózsám, tégedet.
 Gyászba borult az én szivem miattad,
 Bánatomat, keservemet te adtad.
El van az én boldogságom temetve,
 Mióta nem nézhetek szép szemedbe.
 Szép szemeddel csalogattál engemet,
 Hogyha elhagysz, megrepeszted szívemet.

(Martonos.)

52.

Elment az én rózsám Taliánországba,
 Azt üzente vissza, hogy menjek utána.
 Édes kedves rózsám, elmegyek utánad,
 Hogyha nem mehetnék, megölne a bánat.
 Hogyha piros orczád meg nem csókolhatnám,
 Hogyha nyakad körül karom nem fonhatnám;
 Elszakadna az én életem fonala,
 Elvinnének engem gyászos sirhalomba.

(Bikafalva.)

53.

Nincsen olyan keserüség,
 Mint a kikapó feleség.
 Nincsen olyan szomoruság,
 Mint az egyedül-valóság!

(Zetelaka.)

54.

Felsütött már a hajnali csillag,
 A rózsámhoz más legények járnak.
 Ha nem voltam elég neki,
 Az Úr Isten meg is veri.
Hogyha megcsalt, csaljon is nem bánom,
 Lesz még nekem galambom, virágom.
 Huszár leszek s azután a leányok
 Szeretnek, ha nem is járok utánok.

55.

Erre rózsám, erre nincsen sár,
 A kapumon semmiféle zár.
 Az ajtómon fából a kilincs,
 Jaj Istenem, még szeretőm sincs.
A kapumon fából van a zár,
 Jaj Istenem, szeretőt adál!
 A záromat megcsináltatom,
 Szeretőmet becsalogatom.

(Demeterfalva.)

56.

Virágot szed a rózsám a réten,
 Búbábanatos, nehéz szivvel nézem:
 Hogy közelit más legény hozzája,
 Hogy áll csókra mindakettő szája.
Megöleli a rózsám derekát,
 Lesimitja szép fekete haját.
 Jaj Istenem, hogy fáj ez én nékem!…
 Ketté hasad a szivem még, érzem.

(Máréfalva.)

57.

Hideg hóval, zuzmorával jő a tél,
 Édes rózsám, ne hagyj el, ha szerettél.
 Hogyha pedig szerettél idáig,
 Ne hagyj el most, szeress még halálig.
Elvennélek, édes rózsám, szivesen,
 Ha az anyád ide adna énnekem.
 Hej, de az a hitvány vén boszorkány
 Örökké a kapuba’ les reám.

58.

Ki van a szekerem rudja,
 Isten tudja: merre utja?
 Vagy lefelé vagy fölfelé,
 Vagy a rózsám háza felé.

59.

Te keritéd gyászba szivem,
 Nincsen azért semmi kedvem.
 Mert elhagytál te engemet,
 Bánattal hagytad szivemet.
Ne örvendjen senki szive,
 Mig a madár nincs kezibe’.
 Mert nehéz madarat fogni,
 Mint a szél után futkosni.
Siratnálak, ha megszánnál,
 Megfognálak, ha megvárnál.
 Haj de nem szeretsz te engem.
 Szived hozzám rég idegen.
De nincs olyan édes óra,
 A mely ne fordulna búra.
 Megkeresnél még te engem,
 De már testem földben leszen.

(Gagy.)

60.

Nagy oka van keservemnek,
 Nincs urusság8) sérelmemnek;
 Bokros bánata szivemnek,
 Mig vége lesz életemnek.
Azért senki ne csudálja,
 Ha életemet vizsgálja;
 Csak az tudja, ki próbálja,
 Szivem mennyi bú találja.

61.

Nem reméllek semmi jót,
 Csak úgy élek, mint a hólt,
 A ki nem tud mozdulni,
 A kinek nem fáj semmi.
Holtom után siromra,
 Jegyezd fel a fejfámra:
 Itt ezen a temetőn
 Nyugszik az én szeretőm.

62.

Kapum előtt ne fütyöréssz,
 A kertemen ne csinálj rést.
 Mert én szegény leány vagyok,
 Nem is hozzád való vagyok.
Ne kacsintgass rám ok nélkül,
 Ne bolondits el ok nélkül:
 Nem merek én nézni reád,
 Úgy is mindég tilt az anyád.

(Rugonfalva.)

63.

Az erdőbe’ fiatal fa,
 Meghajlott az ága,
 Az alatt van piros rózsa
 S bimbós majoránna.
 Az alatt van egy vetett ágy,
 De nem borsó szalma,
 Abba fekszik Andi Miska
 Gombos dolományba’.
 Előtte áll Mariskája
 Lángszin szoknyájába’,
 Ha nem lángszin szoknyájába’,
 Kurta rokolyába’.
 Mind azt mondja: »Miska uram,
 Szokjék becsületre.«
 »Szoktam volt én Maris asszony,
 Még ennek előtte.«
Nem kár volna őket
 Tentába keverni,
 Aranyos rámába
 Szépen lerajzolni.