64.

Kimenék egy hegyre,
 Benézek egy kertbe,
 Ott láték egy házat:
 Árgyelus a neve.
 Abba’ van egy asztal
 Bánattal befestve,
 Azon van egy pohár,
 Erdélyi bor benne.
 Köszönd reám, rózsám,
 Hadd igyam belőle.
 Mintsább rád köszönném,
 Inkább elönteném,
 Régi szeretetből
 Nagyot cselekedném:
 A tengernek habját
 Kalánynyal kimerném,
 Annak fenekéről
 Kláris-gyöngyöt szednék,
 Azt is a rózsámnak
 Bokrétának tenném.

65.

Faluvégi szögeleten
 Áll egy korcsma magába’,
 Oda jár az én galambom
 Ebédre, vacsorára.
Ne várj, rózsám, ne várj,
 Nem mehetek mindenkor,
 Nekem is van egy jó anyám,
 Ki rám vigyáz ilyenkor.
Ne haragudj’, édes rózsám,
 Nem mehetek mindenkor,
 Van még nekem egy szeretőm,
 Ki rám vigyáz ilyenkor.

(Patakfalva.)

66.

Kimenék egy hegyre,
 Benézék egy kertbe,
 Ott látám édesem,
 Az én édes rózsám!
 Talpig feketébe’.
 Megkérdezém tőle
 »Hol jártál, édesem?«
 Csak ide nem mesze,
 Virágos kertembe’,
 Gyászvirágot szedni,
 Szerető-vizsgálni.
 »Szedjed, rózsám, szedjed
 Azt a gyászvirágot,
 Hanem nekem szedj csak
 Rózsát, tulipántot.
 Rózsát, tulipántot
 Tedd a kalapomba,
 Legyen szép bokrétám
 A lakadalomra!«

67.

»Oh Istenem, beh megbántam,
 Gyöngykoszorúm elhullattam,
 Keservesen megsirattam.«
»Ne sirasd, rózsám koszorúd
 Kötök virágból koszorút.«
»Éjjel nappal kössed, rózsám,
 Még sem leszek többet leány!«

(Árvátfalva.)

68.

Veszszen el az a szeretet,
 A mely kettőt-hármat szeret.
 Lám, én csak egyet szerettem,
 Mégis eleget szenvedtem.
Hogy engem igy megtréfáltál,
 Hogy elhagyni nem sajnáltál,
 Még az Isten meglátogat:
 A mi késik, el nem marad.
Megvetettél, nem sajnálom,
 Elhagytál, de azt se bánom.
 Úgy is csak szembe szerettél,
 Hátam mögött kinevettél.
Elteltek már vig napjaim,
 Nem virágoznak óráim,
 Nincs már nekem hű szeretőm,
 Nincs kedvemre ölelgetőm.
Hej, megcsaltál, de nem bánom,
 Nincsen benne semmi károm.
 Csak fáradságom sajnálom,
 Hogy utánad kellett járnom.

69.

Édes rózsám ravasz voltál,
 Csak szembe hogy szépet mondtál.
 Nem éreztél szeretetet,
 Olyat, a mi megilletett.
Szerettelek, jól tudhatod,
 De te magad nem mondhatod.
 Mondjunk j’écczakát egymásnak,
 Nem mik vagyunk, kik igy jártak.

70.

Sárga csitkó, selyem nyereg rajta,
 Azon megyek este guzsalyosba.
 Beszöktetek rózsámhoz a résen,
 Ott vár engem a vacsora készen.
Megölelem rózsám karcsu derekát,
 Megcsókolom rózsa piros orczáját.
 Hálát adok azért a jó Istennek:
 Hogy itt ilyen szép leányok teremnek.

(Medösér.)

71.

Ha nem ismertelek volna,
 Most sokkal jobb dolgom volna,
 A búbánatnak özöne,
 Tudom, reám nem ömölne.
Tudod, rózsám, tiéd voltam,
 Azt is tudod, sokszor mondtam:
 Feláldozom életemet,
 Csak fogadd el hüségemet.
Egyszer voltam kelepczébe’,
 De nem leszek többet, élve.
 Kinyertem a szabadságom,
 Már most jól élem világom.

(Demeterfalva.)

72.

Nem hiszed, hogy beteg vagyok,
 Majt elhiszed, ha meghalok.
 Nem jöttél el nézésemre,
 Jöjj el a temetésemre.
Kisérj ki a sirhalomig,
 Az örök nyugodalomig.
 Tán még egy-két kapaföldet
 Megérdemlek, rózsám, tőled.

73.

Isten veled, rózsám, szived vigan éljen,
 Szépséged, jóságod az égig felérjen.
 Bánatnak fellege téged elkerüljön,
 Semmi szomoruság szivedhez ne férjen.
 Czitrus és tulipánt kertedben teremjen,
 Gyenge fülemile ablakodon zengjen;
 Nyárban aratáskor a mennyi buzaszem:
 Annyi jót kivánok te néked, kedvesem.

74.

Mindenféle szeretőm volt,
 Csak még czigányleány nem volt.
 Czigány leány ne is legyen,
 Czigány leány nem kell nekem.
Jó a czigány korcsomára,
 Mert rátermett a nótára;
 De nem való szeretőnek,
 Egygyel nem is elégszik meg.

(Kis-Kede.)

75.

Maros vize partján állok,
 A rózsámtól most megválok.
 Nem szeretem, nem szeretem,
 Hamis leány, nem kell nekem.
Ha én vagyok is mellette,
 Más legényen jár a szeme;
 Az egyiket bolonditja,
 A másikat kikaczagja.

(Rugonfalva.)

76.

Fáj a szivem szivedért,
 Két fekete szemedért.
 Fáj a szivem, nem tagadom,
 Értted fáj, kedves galambom!

77.

Hogyha szeretsz, olyant szeress,
 Hogy ha elhagy, könnyen felejtsd.
 Én is szerettem egy szépet,
 Felejteném, de nem képes.
Szeress egyet, hogy legyen szép,
 Hogyha szenvedsz, hadd legyen mért.
 Mert én egy szépet szeretek,
 Azért eleget szenvedek.
Ne higy annak a legénynek,
 Ki azt mondja, hogy: szeretlek.
 Mert a legény leánycsaló,
 Szavaiban nincsen való.

78.

Szép a tavasz, szép a nyár,
 Szép a ki párjával jár.
 Én is járnék, s nem engedik,
 Igy az idő rosszúl telik.
Azt akarják, ne éljek,
 Veled ne is beszéljek;
 De én attól megélek,
 S a hol lehet, beszélek.

79.

Tiltnak rózsám, tiltnak tőled,
 Titkon se beszéljek veled.
 Mentől jobban tiltnak tőled,
 Annál jobban szólok veled.

80.

Nincsen nagyobb gyötrelem,
 Mint a titkos szerelem.
 Mert a ki azt próbálja,
 Nincsen boldog órája.

81.

Szeress rózsám, a kit tetszik,
 Nekem boszúmra nem esik.
 Én szeretek, a kit tetszik,
 Neked mind boszúdra esik.

82.

Ne hunyorits a szemembe,
 Meghalok szégyelletembe.
 Nézzünk mind a ketten félre,
 Úgy válik becsületünkre.

83.

Kimenék egy hegyre,
 Benézék egy vőgybe,
 Ott látám édesem’
 Földig feketébe.
Kit kékbe, kit ződbe,
 Kit talpig veresbe,
 De az én édesem
 Folddig feketébe.
S ott egy nagy fa álla,
 Annak kilencz ága,
 Arra rea szálla
 Kilencz tarka páva.
Hej páva, hej páva!
 Tarka farku páva!
 Mért nem lehetek én
 Bár egy perczig páva!
Hej páva, hej páva!
 Ha én páva volnék,
 Szárnyam csattogtatnám,
 S tolvam hullatgatnám.
 Tolvam hullatgatnám,
 S az én édesemnek
 Koszoruba fornám!

84.

Nem mind arany, a mi fényes,
 A te szived tekervényes.
 Kapunk előtt ne csattogtass,
 Engem avval ne csalogass.
Szeretettel né mit nyertem:
 A világ szájába estem,
 Aj Istenem, mi az oka?
 Nem lehetek boldog soha.

85.

A rákosi utcza
 Végig tubarózsa,
 Megy a legény rajta,
 Elhervad alatta…
 Szegény jó legények!
A várfalvi utcza
 Végig basarózsa,
 Menyen a lány rajta,
 Kinyílik alatta…
 Örvendjünk leányok!

86.

A mult télen, a mult nyáron,
 Volt szeretőm kettő-három.
 De most egy sincs, jaj de bánom!
 Hogy meg kellett tőlök válnom.
Árva vagyok, árva lettem,
 Szerencsétlennek születtem.
 Úgy jártam, mint a gerlicze,
 Kinek nincsen már senkije.
Én Istenem, adj még egyet,
 Nem kérek én soha többet.
 Adj egy ügyest, adj egy jót,
 Adj egy kedvemre valót!

87.

Hova lábad teszed,
 Bánat-virág keljen,
 Te fejér ágyadban
 Kigyófi heverjen.
 Kit leginkább szeretsz,
 Örökre veszeszd el,
 Te búbánatodat
 Ne értse meg ember!

88.

Ablakomba három fazék muszkáti,
 Beizentem a rózsámnak: jöjjön ki.
 Én magam is beszólottam, no de nem jő ki,
 Várj meg csalfa, megbánja ezt valaki!

89.

Gyolcs az ingem, keményitett az alja,
 Nem vagyok én leányoknak az alja.
 Sem az alja, sem az anyja nem vagyok,
 Barna legény szereteje én vagyok.

90.

Egy az óra, kettőre jár,
 Az én rózsám lájbiba’ jár.
 Lájbiba, veresbe,
 Jere, rózsám, ülj az ölembe!
Egy az óra, kettőre jár,
 Az én rózsám gyolcsingbe’ jár.
 Gyócsingbe’, pergátba’,
 Jól esik az álom az ágyba’!

91.

»Ha meguntad, rózsám, velem életedet,
 Csináltass koporsót, temess el engemet.«
 ›Csináltatok rózsám aranyszin koporsót,
 A két oldalára két keserves jajszót.‹
 Az én sirkövemre az legyen ráirva:
 »Itt nyugszik egy árva,
 Kinek szerelemből történt az halála!«

92.9)

Zöld fűre szokott a harmat leszállni,
 Hogy kell, édes gyenge rózsám, megválni!…
 Megválásom sem annyira sajnálom,
 Csak hogy szivből szerettelek azt bánom.
Megizentem én a régi babámnak:
 Fogadjon el még csak egyszer magának.
 El nem fogad ő még egyszer magának,
 Az lesz nekem a keserves bubánat.
Nincsen kedvem, mert elkedvetlenedtem,
 Mert elhagyott, kit igazán szerettem.
 Széles a viz, keskeny palló, leestem…
 Rólad, rózsám, minden gondom levettem.

93.

Kinek a kutyája,
 Kinek a kutyája
 Ugat a kapuba’?
 Sok irigyim vannak,
 Sok irigyim vannak
 Nekem a faluba’.
 Nem bánom én, hadd legyen,
 Hadd legyen sok irigyem,
 Csak a szived galambom,
 Hej! csak az enyim legyen.

94.

Kinek nincsen szeretője,
 Menjen ki a zöld erdőre,
 Szakasszon egy falevelet,
 Adja annak, a kit szeret.
Kinek meghalt szeretője,
 Menjen ki a temetőre.
 Irja fel a vas kapura,
 Hogy szivének mi a búja.

95.

Rózsám tegnap megkéretett,
 Édes anyám nem engedett.
 Mert nincs rózsámnak egyebe,
 Csak a szive s két tenyere!

96.

Ifiuság sólyom madár,
 Addig vig, mig szabadon jár.
 De jaj nekem szegénynek már,
 Szivem vig örömet nem vár.
Illik annak keseregni,
 Ki világát búval éli,
 Szereteit más szereti,
 Távol nézi s úgy kesergi.

97.

Én csak hirül hallom keseredett szűvel,
 Hogy az én édesem mással játszadozik.
 Ékesen, kegyesen ölelgeti nyakát,
 Kláris ajakával csókolgatja nyakát.
 Oda sem mehetek, nem is izenhetek,
 Arról azt gondolja, hogy én mást szeretek;
 De ha azt gondolja, hamisan gondolja,
 Hamis gondolatja el is kárhoztatja.
 Csendesen folyó viz télben megaluszik,
 De az én bús szüvem soha meg nem nyugszik.
 Én csak olyan vagyok, mint szélvészben madár,
 Kit a zápor eső elvadászott immár.

98.

Az én szüvem csalni nem tud,
 Igazán szeret, nem hazud.
 Úgy kellett vóna szeretni,
 Hogy ne tudta vóna senki.
Nem kellett vóna csengetni,
 S nem tudta vóna meg senki.
 Ha csengettél, úgy vedd hasznát,
 Valljad rózsám, gyalázatját.

99.10)

Gyi fel sárga a tetőre!
 Veled menyek menyegzőre.
 Iha, czin, czináron!
 Szeret a virágom.
Ha megfázom, ha meghülök,
 Mellette felmelegülök…
 Iha, czin, czinárom!
 Szeret a virágom.

(Bodos.)

100.

Volt szeretőm tizenhárom,
 Tiz elhagyott maradt három;
 Abból is elhagyott egy pár,
 Csak egyre maradtam immár.
Volt szeretőm öt is, hat is
 De most nincsen csak egy vak is,
 Nem becsültem meg a hatot,
 Megbecsülném most a vakot.

101.

Kifeküdt az én rózsám a mezőre,
 Mégis ellopták a lovat mellőle.
 Abba’ bizony nem vallotta nagy kárát,
 Husz dinnyéből kikaphassa az árát.
Ettem dinnyét, de hagytam még hármat is,
 Numerus van oldalára vágva is.
 Vágjad rózsám azt a hármas numerust,
 Hogy az uton többször is eszembe juss.
Édes rózsám, ha elméssz is, kivánom:
 Előtted az ut mind rózsáé váljon.
 Még a fű is rozsmarintot teremjen,
 Engemet a szived el ne felejtsen.

(Bardocz.)

102.

Szombat este, szombat este,
 Tizet ütött az óra,
 Az én rózsám, az én rózsám
 Vár engem az ajtóba.
Hej! mikor én megyek el,
 Szivem keseredik el…
 Jaj Istenem, gyenge rózsám,
 Hogy váljunk egymástól el!

103.

Kifogtam én a rózsámnak kendejét,
 Zöld selyemmel varrattam bé a nevét.
 Közepébe bubánatot kötöttem,
 Hej! miána én is sokat szenvedtem!

(Karatna.)

104.

Ez az utcza bánat-utcza,
 Bánatkővel van kirakva.
 Az én rózsám kirakatta,
 Hogy én sirva járjak rajta.

(Karatna.)

105.

Szerettelek, rózsám, nagyon,
 De már annak vége vagyon.
 A ki miatt vége vagyon,
 Isten annak jót ne adjon.
Tavaszi szél utat száraszt,
 Minden madár társat választ.
 Hát én magam kit válaszszak,
 Kire bokrétát akaszszak?

106.

Én csak azért szeretem,
 Kék a szeme, mint nekem.
 Jaj Istenem, add nekem,
 De igazán szeretem!
 Hogyha nekem nem adod,
 Jaj Istenem! meghalok.

(Bodos.)

107.

Egy asszonynak két szép lánya,
 Egyik szegfű, a más majoránna.
 Megizenem az édes anyjának,
 Hogy küldje meg nekem bokrétának.

(Kis-Baczon.)

108.

Ez a kis lány mással éli világát,
 Hej pedig csak most vitték el virágát.
 Hej! elvitték a virágát messzire…
 Galiczia köllős közepire.

109.

A torjai magyaró,
 Jaj de édes, jaj de jó!
 Abból bizon nem eszel,
 Mig vőlegény nem leszel.

110.

Ingadozó nádszál,
 Én hozzám mért hajlál?
 Ha igaz hű társam
 Lenni nem akartál.
Ritka madár, ritka,
 A fekete hattyu,
 Még annál is ritkább
 A hüséges fattyu.
Ritka legény, ritka,
 Ki igazán szeret,
 Ha ma hozzád hajlik,
 Holnapután megvet.

(Karatna.)

111.

Este későn ne járj hozzám,
 Mert nagy vigyázat van reám.
 Ha jársz, úgy is lassan járjál,
 Ablakomon hallgatózzál.
A multkor is hogy eljöttél,
 Ablakomon köhentettél,
 A sarkantyud hogy megperdült:
 Az édes anyám felserdült.
Szidta kis leányát, szegényt:
 Miért szereti a legényt?
 Tán az anyám nem szerette
 Apámat, mikor elvette!

(Kis-Baczon.)

112.

Felültem én kis pej lovam hátára,
 Még zabolát se’ tettem a szájába.
 Elindulék hosszu utra, egyedül…
 Minden felé borúl az ég, nem derül.
Jaj de setét, hosszu, sáros éjtszaka!
 Haza mennék, haj de nem érek haza.
 Korcsmárosné, de fejér a kend ágya!
 Maraszszon meg engem az éjtszakára.
Korcsmárosné, de ugat a kutyája!
 Miklós-huszár vágtat az udvarára.
 Adjon szállást, kössem bé a lovamat,
 A lányával kimulatom magamat.
Korcsmárosné irja fel a levélre,
 Hány kupa bort ittam én meg hitelbe.
 Belényulék kicsi lájbim zsebébe,
 Haj de kevés tizes bángó van benne!

(Bibarczfalva.)

113.

(Ugyanaz más változatban.)

Én is felülék a világ lovára,
 De zabolát nem veték a szájába.
 Elindulék hosszu utra, egyedül…
 Mindenfelé borúl az ég, nem derül.
Korcsmárosné, de ugat a kutyája!
 De szép legény mulat az udvarába!
 Én is bemék, bekötöm a lovamat,
 A lányával kimulatom magamat.
Korcsmárosné, de fejér a kend ágya!
 Fogadjon bé engem az éjtszakára.
 Ugy is sötét, sáros ez az éjtszaka,
 Isten ugyse! nem megyek én ma haza.

(Olosztelek.)

114.

Elméssz úgy-e? el bizony én.
 Itt hagysz úgy-e? itt bizony én.
 Elmentedet nem kivánom,
 Visszajöttöd holtig várom.
De te elméssz, engem itt hagysz,
 Szivemre nagy bánatot hagysz.
 Ha elméssz, csendesen járjál,
 Csendes folyóvizet igyál.
Akkor jussak én eszedbe,
 Mikor kenyér a kezedbe.
 Akkor se jussak egyébről,
 Csak az igaz szeretetről.

115.

Azt a gyürüt, melyet adtam, add vissza,
 Mert annak a gyémántköve nem tiszta.
 Barna felleg beboritja az eget,
 Nem engedik rózsám, hogy szeresselek.
Nálam is van egy zsebkendőd, vedd vissza,
 Mert közöttünk a szerelem nem tiszta.
 Kideriti még az Isten az eget,
 Megengedik rózsám, hogy szeresselek.

(Zágon.)

116.

Ó, hogy fülemile-
 Madár nem lehetek!…
 Kis kertedbe rózsám,
 Fészket nem verhetek!…

(Torja.)

117.

Hogyha folyó lennék,
 Bánatot se’ tudnék,
 Hegyek, völgyek között
 Gyenge martot ásnék.
Kaszáló réteken
 Virágot gyüjtenék,
 Az én édesemnek
 Szép bokrétát tennék.

(Volál.)

118.

Megtagadott engem az édes anyám,
 Hogy ne legyen se országom, se hazám.
 Én nem bánom, édes anyám, tagadj meg,
 De a szivem a rózsámért hasad meg.
Édes anyám ha meguntál tartani,
 Küldj el engem a vásárra eladni.
 Ott is ott lesz az én rózsám megvenni,
 Páros pénzzel fog érettem fizetni.

119.

Kimenék a zöld erdőbe sétálni,
 Leülék egy zöld fa alá nyugodni.
 Nyugudtomban el találék szunyadni,
 Oda jött egy fülemile dalolni.
 Hozott nekem körme között levelet,
 A’ van benne, hogy a rózsám nem szeret.

(Száldobos.)

120.

Patakmarton nem jó lakni félelem nélkül,
 Szeretőt sem jó tartani szerelem nélkül,
 A szerelem sem esik meg édes csók nélkül.
Nekem is volt egy szeretőm, de az olyan volt,
 Egy nap, két nap ha nem látott, mindjárt beteg volt.
 Megtaláltam, megkérdeztem: babám mi lelt volt?
 »Hű szivemet a szerelem körül fogta volt.«

(Füle.)

121.

Jaj Istenem, hogy éljek meg,
 Hogy a világ ne tudja meg?
 Én megélnék a bú nélkül…
 Icczu te! de a bú nem nálam nélkül.
Én Istenem add ezt nekem,
 Mert én igazán szeretem.
 Mert ha azt nekem nem adod,
 Icczu te! nem kell, de semmi vagyonod.
Megvert Isten ostorával,
 Mindennapos bánatjával.
 Vajon mit is akar a szél?…
 Icczu te! mindétig csak rólam beszél.

(Homoród-Oklánd.)

122.

Haj Istenem, adj erőt a lovamnak,
 Hogy keressek szép szeretőt magamnak.
 Nem ülhetek többé rózsám ölébe,
 Nem nézhetek szép fekete szemébe.
Jaj Istenem, talán nagyot vétettem,
 A tiszta ég gyászba borult felettem.
 Azért borult gyászba az ég felettem,
 Mert elhagyott, kit igazán szerettem.

(Homoród-Almás.)

123.

Elvágtam az újjom, de nem fáj,
 Fügefa levelét tettem rá.
 Fügefa levele gyógyits meg,
 Jere szivem Máris, csókolj meg.
Elvitte az árviz a pallót,
 Nem az a szeretőm, a ki volt.
 Visszahozza árviz a pallót,
 Az lesz a szeretőm, a ki volt.

(H.-Oklánd.)

124.

Akár milyen szegény vagyok,
 Szegény szolgalegény vagyok;
 Ölelek szegényt, gazdagot:
 A gazdagot a pénziért,
 A szegényt a szépségiért.

(H.-Oklánd)

125.

Az én rózsám székely huszárkáplár,
 Minden este hozzám paripán jár.
 Barna legény barna paripája,
 Épen olyan szép mint a gazdája.
Dolományát ha vállára veti,
 Sok szép leány szive hányja-veti:
 Hogy vagyon-e szebb legény ő nála
 Hat faluba’, hat puszta határba’.

(Vargyas.)

126.

Tán azt tudod, hogy bánom,
 Hogy tőled meg kell válnom.
 De az nekem csak álom,
 Még a régit is bánom.
Bánom, hogy hozzád jártam,
 Mert reád nem szorultam.
 Hogy te hozzád hajlottam,
 Abba nagy kárt vallottam.

(Kis-Baczon.)

127.

Hej páva, hej páva,
 Császárné pávája!
 Ha én páva volnék,
 Jó regvel fölkelnék,
 Folyó vizet innám,
 Szárnyam csattogtatnám,
 Szép tollam hullatnám,
 Szép leány fölszedné,
 Az ő édesének bokrétának tenné!

128.

Hej Budavár, Budavár!
 Volt szeretőm, de nincs már.
 A ki volt is, elhagyott,
 Az Isten jobbat adott.
Sürü csillagos az ég,
 Majd eszedbe jutok még.
 De már akkor késő lesz,
 Gyenge szivem másé lesz.

(Magyar-Hermány.)

129.

Széles az ökröm szarva,
 Nem fér az istállóba.
 Gyenge rózsám sok csókja
 Nem fér a két orczámra.

(Magyar-Hermány.)

130.

Négy ökröm a járomba,
 Magam az áristomba.
 Jere rózsám, váltsál ki,
 Ne hagyj engem hervadni.
Kiváltlak én, ki, ki, ki,
 Nem hagylak itt hervadni.
 Adok olyan pár csókot,
 – Megér ezer forintot!

(Magyar-Hermány.)

131.

Mi lelt rózsám, mi lelt?
 Változik a szined.
 Itt a bor előtted,
 Igyál egy keveset.
Nem kell a te borod,
 Kell a nyavalyának!
 Mért tevél engemet
 A világ csufjának!?

(Bodos.)

132.

Elvesztettem lovam
 A bükkös erdőben,
 Elszakadt a csidmám,
 A nagy keresésben.
Ismerem a lovam
 Csengője szaváról,
 Ismerem a babám,
 Kevély járásáról.
Ne keresd a lovat,
 Be van az már hajtva,
 A székház udvarán
 Szól a csengő rajta.
Ne keresd a babád,
 Szavát már nem tartja,
 A biró fiával
 Lakodalmát tartja.

(Száraz-Ajta.)

133.

Akkor volna szép az erdő,
 Ha lány volna a kerülő.
 Csili-csalárom, csili-csalárom!
 Ha lány volna a kerülő.
Megkerűlném én az erdőt,
 Megcsókolnám a kerülőt,
 Csili-csalárom, csili-csalárom!
 Megcsókolnám a kerülőt.

(Nagy-Baczon.)

134.

Szegény vagyok, szegénynek születtem,
 A rózsámat igazán szerettem.
 Az irigyek elrabolták tőlem,
 Most lett szegény igazán belőlem.
Fujja a szél a nyárfa levelét,
 Azt gondolom, hogy az is ellenség.
 A fűszál is felállott ellenem,
 Bujdosóvá tett már a szerelem.
Elmegyek én messze utra innen,
 A hol senki ismerősöm nincsen.
 Elbújdosom a világ szélére,
 Hogy ne legyek senkinek terhére.
Csipkebokor legyen a szállásom,
 A búbánat kisérő pajtásom.
 A búbánat és a rózsám képe…
 Isten veled kis falum örökre!

(Kis-Baczon.)