135.

Bú életem, bánat napom,
 Szomoru gyász alatt lakom.
 Ha ezt a gyászt elvethetném,
 Rózsám ismét szerethetném.
Nem adják a rózsám nekem,
 Csak titokban szerethetem.
 Hej búbánat, keserüség!
 Még a testvér is ellenség.

136.

Beteg az én rózsám szegény,
 Én vagyok a doktor legény.
 Szedek százféle virágot,
 Abból főzök urusságot.
Beteg az én szivem tája,
 Te vagy annak patikája.
 Ne szedj százféle virágot,
 Ne főzz nekem urusságot.

137.

Szerettelek egy ideig,
 Keddtől fogva szeredáig.
 Ugy-e rózsám, sok szép idő,
 A mi elmult, vissza nem jő,
 Tizenhárom meg kettő!
Szerettelek rózsám nagyon,
 De már annak vége vagyon.
 A ki miatt vége vagyon,
 Isten annak jót ne adjon,
 Tizenhárom meg kettő!

138.

Ablakomra süt a nap,
 Összeád minket a pap;
 Összeád nem sokára
 Egész élet hosszára.
Majd ha ő lesz a gazda,
 Megtelik a csűr s pajta,
 Gabonával, marhával,
 Az eresz vig nótával.
Kiülünk a kapuba,
 Megszólal a vig nóta,
 Én a bölcsőt rengetem
 De szép lesz én Istenem!

139.

Hej ricze, ricze, kukoricza dercze!
 Megcsókollak, gyenge rózsám, minden áldott este.
 Hogyha eljössz hozzánk a fagyon, a fagyon,
 Patkód ne kopogjon nagyon, de nagyon!

140.

Tóba fürdik a rucza,
 Lebúvik utána,
 Kéret engem a kovács,
 Nem megyek hozzája.
 Jaj anyám, a kovács!…
 Olyan mint egy szenes zsák –
 Nem megyek hozzája.

141.

Kinek szeretője nincsen,
 Annak egy csepp esze sincsen.
 Lám, én nekem van kedvesem,
 Találtam egyet a héten.
Nincsen annak semmi baja,
 Kinek szeretője barna.
 Lám, az enyim csak egy szőke,
 Mégis csókot kapok tőle.
De van annak mégis baja,
 Kinek szeretője barna.
 Mert a barna kecsegtető,
 De a szőke hű szerető.

142.

Kerek a káposzta,
 Borúl a levele;
 Búsul a kis leány,
 Hogy nincs szeretője.
Hej, ne búsulj, ne bánkodj’,
 Ne is siránkozzál,
 Megsegit a jó Isten,
 Csak jól imádkozzál.

143.

Virágos kert közepibe
 Énekel a fülemile.
 Fülemile mind azt fujja:
 Valamennyi legény csalfa.

144.

Kis menyecske, nagy menyecske,
 Mért nem jöttél tegnap este?
 Ha az este jöttél volna,
 Egy pár csókot kaptál volna.

(Karatna.)

145.

A szeretőm elhagya,
 Más miatt megtagada;
 A ki miatt elhagya,
 Száradjon meg mint a fa.
Térj meg rózsám, térj még vissza,
 Látod ruhám könnyem’ iszsza.
 Ha még nem térsz rózsám vissza,
 Menj el, ne lássalak soha.

(Kis-Baczon.)

146.

Kis-Baczonba’ gombos inget viselnek,
 A legények házasodni nem mernek.
 Mind is olyan a mostani menyecske,
 Szép az ura, szebbet szeret mellette.

147.

Kis kutya, nagy kutya,
 Ne ugass hiába!
 Van nekem szeretőm
 Majd minden utczába’.
Van nekem szeretőm
 Egy utczába’ kettő,
 Szőke is, barna is,
 Szeret mindakettő.
A szőkét nem adnám
 Kis Magyarországért,
 De még a barnát sem
 Széles ez világért!

148.

Udvaromon arany vállu, arany kút,
 Abból iszik arany kakas, arany tyúk.
 Arany kakas csak azt kukorikolja:
 A szeretőm Csehországba’ katona.

149.

Kis szekeres, nagy szekeres,
 Mindig a szép lányra keres.
 Mig a szekere oda jár,
 Száz forintnak végire jár.
Azt üzente a szekeres:
 Kell-e rózsám ruha, veres?
 Nem kell nekem ruha, veres,
 Maga sem kell a szekeres.
Azt üzente a mészáros:
 Kell-e rózsám gyürü, páros?
 Nem kell nekem gyürü, páros,
 De maga sem a mészáros.
Azt üzente az új-boltos:
 Kell-e rózsám ruha, rojtos?
 Nem kell nekem ruha, rojtos,
 De maga sem az új-boltos.
Üzente a csizmadia:
 Kell-e rózsám piros csizma?
 Nem kell nekem piros csizma,
 Hanem maga csizmadia!

150.

Haragusznak rám a lányok,
 Hogy én más faluba járok.
 Csili-csallalárom, csili-csallalárom!
 Hogy én más faluba járok.
Ne haragudjatok lányok,
 Szeretőm van, ahhoz járok.11)
 Csili-csallalárom, stb…
 Szeretőm van, ahhoz járok.
Azért járok más faluba,
 Ott nem beszél minden rusnya.
 Csili-csallalárom, stb…
 Ott nem beszél minden rusnya.

151.

Micsoda csárda ez, de csinos!?
 Van-e benne szép lány, takaros?
 Ha nincs benne szép lány, takaros,
 Bolonduljon meg a korcsmáros.
Micsoda falu ez, de fakó!?
 Van-e benne vendégfogadó?
 Ha nincs benne vendégfogadó,
 Nincs is benne szép lány, eladó!

152.

A hévizi piaczon, piaczon,
 Rózsát árul egy asszony, egy asszony.
 Szálát adja petákon, petákon,
 Párját adja forinton, forinton.
Azt a rózsát megveszem, megveszem,
 Galambomnak felteszem, felteszem.
 Szálát teszem egy csókért, egy csókért,
 Párját teszem száz csókért, száz csókért.

(Köpecz.)

153.

Tám azt hiszed, mákvirág,
 Belőled áll a világ.
 Van náladnál szebb virág,
 Abból sem áll a világ!

154.

Egyszer ide, másszor tova,
 Van a súlynak kedve sova.
 Nekem kedvem csak úgy vóna,
 Ha Juliska is itt vóna.

HAZAFIÚI ÉS KATONADALOK.

BENEDEK ELEK ÉS SEBESI JÓB GYÜJTÉSE.

1.12)

A gőzösnek ablakába
 Kinyilott a fejér rózsa.
 Két felé hajlott az ága
 Székely huszár kalapjába’.
A gőzösnek hat ablaka,
 Nyujtsd ki rózsám kezed rajta.
 Nyujtsd ki rózsám utoljára…
 Bú temet el nem sokára.
Üt az óra kakas szóra,
 El kell válni viradóra.
 Adj egy csókot utoljára
 Kedvesednek ajakára.

2.

Végig mentem udvarhelyi piaczon,
 Piros pántlika vagyon a csákómon.
 Piros pántlikára vagyon felirva:
 Három esztendeig leszek katona.
Zsendelyezik a szebeni kaszárnyát,
 Vállogatják a legénynek a javát.
 Jól tudom, hogy én leszek a legelső,
 Édes rózsám, hosszu három esztendő!…

3.

Szépen szól a francziának bandája,
 Talám nincs a németnek katonája.
 Erdélyország fővárosa Kolozsvár,
 A franczia a némettel szembe’ áll.
Messze földre visznek bé katonának,
 Mondd meg pajtás az én kedves babámnak,
 Hogy ne várjon s ne sirasson hiába,
 Holnap után visznek egy nagy csatába.
Ha levágnak, ott maradok a síkon,
 Ha elfognak, főbe lőnek jól tudom.
 Édes rózsám, igy is ugy is: meghalok…
 Csillagokból nézek akkor reátok.

4.

Csörgedeznek a patakok,
 Elhultak a szép magyarok.
 Magyarország igaz testvér,
 Huzza őt Erdélyhez a vér.
Látja Erdély pusztulását,
 Elhagyta házát, lakását.
 Ilyen nagy tél s tüz idején
 Megjelent a harcz mezején.

5.

Könnyü neked rózsám
 Palotán sétálni,
 De bajos én nekem
 Künn az esőn állni.
Gyönge lábam fázik,
 Köpenyegem ázik.
 Piros pej paripám
 Kert alatt bánkodik.

6.

Jaj de boldog az az édes anya,
 Kinek nincsen husz esztendős fia.
 A mi urunk maga is husz éves,
 Hát a magyar hogy ne volna kedves!
Kék átilla szoritja testemet,
 Sárig sinór búsitja szivemet.
 Sárig sinór, fekete közepe…
 Igy van szőve a magyar élete!…
Ferencz Józsi most lett magyar király,
 Ilyen hamar rékrutákat kiván.
 Engemet is huszárnak irának,
 Alájam is paripát adának.
A gőzösnek hat erős kereke,
 Bárcsak hamar izré-porrá törne!
 Hogy ne vinne engemet el oda,
 Messze földre, idegen országba!…

7.

Kesereghet az az anya,
 Kinek két fia katona.
 Egyik huszár, a más gyalog,
 Úgy kerülik az országot.
Egyik baka, a más huszár,
 Pesti kaszárnyába sétál.
 Pesti kaszárnya repedj meg!
 Két szép fiam szabadulj meg!
Szabadulnánk, ha lehetne,
 Ha Ferencz császár engedne.
 Szabadságunk el van zárva
 Ferencz császár ládájába.
Elveszett a láda kulcsa,
 Nem szabadulunk meg soha.
 Megkerül a láda kulcsa,
 Megszabadulunk valaha!

8.

Édes anyám, sokszor intél a jóra,
 Hogy ne menjek korcsomába borinnya.
 Ha betörik az én gyenge fejemet,
 Ki mossa ki az én véres ingemet?
Édes anyám, mi vagyon a kasztenbe?
 Ha dió van, adjon nekem belőle.
 Úgy sem őrzöm sokáig a dióját,
 Viselem az ő felsége csákóját.
Édes anyám, mi vagyon a szekrénybe?
 Ha kenyér van, adjon nekem belőle.
 Úgy sem őrzöm sokáig a kenyerét,
 Hordozom az ő felsége fegyverét.
Édes anyám, mi vagyon a kasztenbe?
 Ha alma van, adjon nekem belőle.
 Úgy sem őrzöm sokig az almáját,
 Viselem az ő felsége nadrágját.

9.

Csehországba voltunk veszedelembe,
 Ott hullott le sok szép magyar a földre.
 Még a nap is gyászba borult felettünk,
 Úgy gyászolta szegény magyar nemzetünk.
Piros rózsa hullatja a levelét,
 Sok szép legény elveszté az életét.
 Temetőbe ki kiséri ezeket?
 Fejfájokra ki irja fel nevöket?
Csak egy sir van ötnek-hatnak megásva,
 De név nincsen fejfájokra felvágva.
 Csak egy kereszt van emlékre felásva,
 Sirhat az is, ki ezt a sirt meglátja.

10.

Herczeg Józsi lovas regimentje,
 Haj! de szép egy Isten teremtése!
 Hej! bakaságomért nem adnék egy kecskét,
 Miből kifejhetnék egy csipor tejecskét,
 Miből eltarthatnék egy barna menyecskét!

11.

Reggel korán megütötték a dobot,
 Kiadták a kemény parancsolatot:
 Indulni kell a csatára!
 Csókot sem adtál orczámra,
 Angyalom!
Ha meghalok vagy a csatán elesem,
 Válaszsz egyet mást magadnak helyettem.
 Válaszsz egyet jót helyettem,
 Mert én tőled megérdemlem,
 Galambom!
Ha meglőnek, pajtásim eltemetnek,
 Meghagyom, hogy a sirfámra irják fel:
 Itt nyugszik egy hű szerető,
 Hazájáért hiven küzdő
 Önkéntes!

12.

Hull a golyó, fütyölnek a kartácsok,
 De én azért vitéz módra helytt állok.
 Csak az édes hazámról gondolkozom,
 Mikor lesz az, hogy én őt megláthatom?
Édes rózsám ne sirass te engemet,
 Gyász-temető megnyugtatja testemet.
 Édes rózsám, arra kérlek tégedet,
 El ne feledd gyönge rózsád, ha lehet!

13.

Ablak alatt egy rózsafa nem látszik,
 Minden éjen hajnal előtt virágzik.
 Terem rajta piros rózsa, jó szagu,
 Édes rózsám, mért vagy olyan szomoru?
Hogy ne volnék, édes rózsám, szomoru,
 Nagy-Szebenbe’ most foly a nagy háboru.
 El kell menni masirozni messzire,
 Itt kell hagynom gyönge rózsám s nincs kire.
Reád bizom édes kedves barátom,
 Éljed vele világodat, nem bánom.
 Én is éltem egy időbe’, azt bánom,
 Édes kedves, gyenge rózsa virágom!

(Bethfalva.)

14.

Soha sem vétettem
 Falum határának,
 Mégis besoroztak
 Engem katonának.
Huszárnak soroztak,
 De bakkancsot adtak.
 Verje meg az Isten!
 De megbusitottak!
Kértem a kapitányt:
 Adjon egy paripát;
 Úgy viselem gondját,
 Nem kap benne hibát.
Ezzel a kapitány
 Nagyon megörüle:
 Itt van száz rémonda,
 Válaszszál belőle!
Száz rémonda között
 Fel s alá sétálék,
 Egy fakó csikónak
 Faránál megállék.
Ez lesz jó, ez lesz jó,
 Ez a fakó csikó!
 Ebből lesz, ebből lesz
 Igaz huszári ló!

(Fiátfalva.)

15.

(Ugyanaz más változatban)

Sohasem vétettem
 Falum birájának,
 Mégis besoroza
 Engem katonának.
Huszárnak soroza,
 De bakkancsot ada,
 Verje meg az Isten!
 De megszomorita!
Udvarom, udvarom,
 Szép kerek udvarom!
 Nem seper ki többet
 Az én gyenge karom.
Udvarom közepén
 Vagyon egy almafa,
 Ahhoz van megkötne
 Egy fakó paripa.
Fel is van nyergelve,
 Fel is kantározva,
 Gyere édes rózsám,
 Bujdossunk el rajta!

(Kis-Kada.)

16.

Szabjad nekem rózsám a gyolcs inget,
 Idegen országba visznek el engemet.
 Ha meglőnek, jó lesz a sebemre,
 Ha meghalok, eltemetnek benne.
Ha meghalok, szépen temessetek,
 Hat legénynyel sirba vitessetek.
 Koporsóm fejére koszorut kössetek,
 Sirom fölé pedig rózsát ültessetek.

17.

Katonának vagyok irva,
 Ki van a két szemem sirva,
 Katonaságom se’ bánom,
 Csak édes anyám sajnálom.
Ki van a két szemem sirva,
 Mert a rózsámat más birja.
 A csalfa rózsám se’ bánom,
 Csak szabadságom sajnálom.

18.

Debreczentől nincsen messze a vasút,
 Azon mene, azon mene el Kossuth.
 Elvitte a koro-koro-koronát,
 A magyarnak minden jovát, bónumát.
Visszatér ő még valaha, valaha,
 Haza jő még az a fényes korona.
 Felderül még a magyarnak a napja,
 Akkor leszen a németnek bánata.
Muszka lova érdemli meg a zabot,
 Az nyerte meg Erdélyt s Magyarországot.
 Hallgatással verje Isten örökké…
 Hej a magyart rabbilincsbe zárta bé.
Tizenkét év elég sajnos volt nekünk,
 Mert a zsarnok kiszivta piros vérünk.
 Szaladj, hordjad nyálas szájad előlünk,
 Mert mi, hidd meg, hogy sohasem szerettünk.
Nagyon meggyült a némettel a bajunk,
 Azért hogy ő szereti az országunk.
 Szaladj német! czo ki innen, takarodj’!
 Mert ha nem mégy, levágom a nyakadot.
A te orrod hosszusága másfél sing,
 Portubákkal meg van rakva majd félig.
 A te füled olyan, mint egy nagy lapát,
 Ette volna meg a te édes apád.
Könyökéből sirat téged a magyar,
 Szekeresről gondoskodik csak hamar.
 Plutó urnak s a pokolnak fiai:
 Drumó, Mómus és Pilon hordjanak ki!

19.13)

Kormos vize kiöntött a mezőre,
 Isten veled édes rózsám, örökre!
 Nem fogok én ajtód előtt sétálni,
 Jaj de nehéz tőled, rózsám, megválni!
El kell menni masérozni messzire,
 Itt kell hagynom a rózsámat s nincs kire.
 Reád bizom édes kedves barátom,
 Éljed vele világodat nem bánom.
Nincsen kedvem, mert elkedvetlenedtem,
 Itt kell hagynom kit igazán szerettem.
 De megadja a jó Isten azt érnem:
 Meglátom még kit igazán szerettem.

* *

Kis kertemben egy rózsafát ültettem,
 Melyet minden hajnalba’ megöntöttem.
 Terem rajta piros rózsa, jószagu,
 Értted vagyok, édes rózsám, szomoru.

(Kis-Baczon)

20.

Édes anyám, haj de szépen neveltél!
 Mikor engem karjaidon rengettél.
 Akkor mondtad: jó leszek katonának,
 Besoroznak egy szép magyar huszárnak.
De szépen szól az ezered bandája,
 Haj de messze hallik annak zugása!
 Jertek fiúk, álljunk be katonának,
 Öltözzünk fel egy szép magyar huszárnak!

21.

Udvarom, udvarom,
 Szép kerek udvarom!
 Nem seper ki többet
 Az én gyenge karom.
Udvarom közepén
 Vagyon egy almafa,
 Ahhoz van megkötve
 Egy bársony paripa.
Fel is van nyergelve,
 Fel is kantározva,
 Jere édes rózsám
 Bujdossunk el rajta!
Verje meg az Isten
 Azt az édes anyát,
 A ki katonának
 Neveli a fiát.
Husz évig neveli
 Világ pompájába’,
 Azután pedéglen
 Temetteti gyászba

22.

Este jött a parancsolat számunkra:
 Indulni kell székely fiak a harczra!
 Sirtam mint a záporeső,
 Hogy tőled búcsuzni késő,
 Angyalom!
Koránt reggel megütötték a dobot,
 Kiadták a kemény parancsolatot:
 Indulni kell a csatára!
 Csókot sem adtam szép szádra,
 Angyalom!
Ha meghalok vagy a csatán elesem,
 Meghagyom, hogy a fejfámra irják fel:
 Itt nyugszik egy hű szerető,
 Honáért hiven küzködő
 Székelyfi!
Ha az Isten haza hozna még egyszer,
 Megkérdezném: mit fogadtál ezerszer?
 Hogy mindaddig hivem maradsz,
 Mig tart a muszkával a harcz
 Erdélyben!

23.

Tisza partján van egy hajó kikötve,
 Abba’ van egy Miklós-huszár megölve.
 Kék átilla mellére van gombolva,
 Édes anyja felette áll, siratja.
Menj el haza édes anya, ne sirasd,
 Van még otthon három árvád, neveld azt.
 Nem megyek én, nem nevelek több árvát,
 Nem adok én a császárnak több huszárt.

24.

Házam megett egy almafa nem látszik,
 Mégis minden hajnal előtt virágzik.
 Terem rajta piros alma, de nem jó,
 El kell menni katonának, – az sem jó.

25.

Falu végén de szépen muzsikálnak!
 Hivnak engem verbunkos katonának.
 Bé is állok verbunkos katonának,
 Ha a rózsám felöltöztet huszárnak.
 Öltöztess fel édes rózsám huszárnak,
 Hogy álljak be verbunkos katonának.

26.

Kedves rózsám virágos kis kertje
 Rozmarinttal körül van ültetve,
 Rozmarintszál, bazsa rózsa-levél,
 Látom én már, hogy a másé levél.
Hajlandó vagy mint a réten a nád,
 Azt gondoltam nekem nevelt anyád,
 De már látom, hogy nem neked nevelt,
 Jobb vállamon hordozom a fegyvert.
Megérik a szőlő nem sokára,
 Árván marad a töve utána,
 Te is árván maradsz szép angyalom,
 Most már nekem el kell masiroznom.
Magasan jár a csillag az égen,
 Ki könyörül a szegény legényen
 Elpanaszlom búmat egy madárnak,
 Kiénekli az egész világnak.

(Kis-Baczon.)

27.

Azért hogy én barna fattyu vagyok,
 Szőke kis lány szeretője vagyok.
 Szeret is ő engemet igazán,
 El is veszem majd a szüret után.
Azért hogy én ki vagyok már irva,
 Ne sirj rózsám, nem leszek katona.
 Lesz még talán a biró oly szives:
 Megtagadja, hogy vagyok husz éves.

28.

Baczon vize folydogál csendesen,
 Az én rózsám zokog keservesen.
 Zokoghatsz is, mert elszalasztottál
 Egy oly hivet, kit rég ohajtottál.
Minek varrod rózsám azt az inget?
 Mikor engem katonának visznek.
 Ha megvágnak, jó lesz a sebemre,
 Ha meghalok, hideg tetememre.

(Kis-Baczon.)

29.

Életemnek komolyságát elértem,
 Mit reméltem, én azt el nem érhettem.
 Jobb vállamon katona-fegyver csörög,
 Bús szivem a jó Istenhez könyörög.
Lerajzolom a nevemet feketén,
 E világon egy bús fiu vagyok én.
 A kinek nincs országa, se’ hazája:
 Elbujdoshat akármelyik pusztába.
Eddig valék kis hazámnak lakója,
 Most már vagyok az országnak vándora.
 Ifjuságom virága itt hervad el,
 Ifju éltem gyászos homály fedi el.
Bánatomtól nem tudok én megválni,
 Mert a császárt hüséggel kell szolgálni.
 Nézhetek én akár alá, akár fel,
 Bús életem napja többet nem jő fel.

30.

Nem hitted rózsám: katona vagyok én,
 Majd elhiszed, ha elmasérozom én.
 Visznek, visznek, Lengyelország felé,
 Sirva nézek kedves hazám felé.
A ki magyar fogja meg a kezem,
 Isten tudja: lát-e többé vagy sem.
 Ezer ágyu van a harcz mezején,
 Igy hát rózsám, katona leszek én.
Addig engem el ne temessetek,
 A rózsámnak levelet küldjetek.
 Világoskék legyen az én koporsóm,
 Barna kis lány mellette siratóm.

(Nagy-Baczon.)

31.

Jő az idő, husz év közelget, jaj!
 Mi jöhet rám abba’ Istenem, jaj!
 Mit már rám az Isten, nem tudhatom,
 A sorozást hogyha le kell járnom.
Eltelt eddig az én vig életem,
 De már nem t’om, hogy mi lesz én velem.
 Katonának visznek el engemet,
 Búsuld rózsám, gyászos életemet!
Busuld rózsám gyászos életemet,
 Mind te értted szenvedem ezeket.
 Szőke kis lány, te vittél a vizre,
 Te vittél a katona-életre.

32.

Kitörött a rózsám kis ablaka,
 Az én rózsám sirva néz ki rajta.
 Ne sirj rózsám, ne könyezz alatta,
 Haza jövök három-négy év mulva.
Megsikolt a gőzös masinája,
 Most indulok Károly-Fehérvárra.
 Most megyek s hogy mikor jövök vissza,
 Azt egyedül a jó Isten tudja.
Ha meghalok, ott is eltemetnek,
 Hat legénynyel ott is kivitetnek.
 Sárig hompok nyomják a mellemet,
 Édes rózsám ne sirass engemet.

33.

Sirhatsz édes apa s anya,
 Kinek két fia katona.
 Egyik baka, másik huszár,
 Pesti kaszárnyába’ sétál.
Pesti kaszárnya repedj meg,
 Két szép fiam szabadulj meg
 Szabadulnánk, ha lehetne,
 Ha József császár engedne.
Szabadságunk el van zárva
 József császár ládájába.
 Nincs olyan kulcs, hogy találja,
 Nyolcz esztendő majd kizárja!

34.

De szépen megy a hajó a vizen!
 De szépen szól a madár a réten!
 Szállj le, szállj le kis madár a földre,
 Vidd el az én levelemet messze.
Add oda azt a rózsám kezébe,
 Hogy jussak a távolban eszébe.
 Mert én voltam igaz szeretője,
 Tiszta szivem gyászol mindig értte.
Zavaros a Tisza vize nyárba’,
 Ha felárad szépen a partjára;
 Ha megfujja záporeső szele…
 Vajon rózsám jutok-e eszedbe?
Akkor jutok én neked eszedbe,
 Mikor bú száll szomorú szivedre.
 Szállott már egy, rózsám az enyémre,
 Szálljon másik pár a te szivedre.
Vásárhelyen végig sütött a nap,
 Rajta sétálok rózsám, mindennap.
 Ha felnézek a magas egekre,
 Sürü könnyek hullanak előmbe.
Mondd meg rózsám, szeretsz-e engemet?
 Ha nem szeretsz, ne ámitsd szivemet.
 Ha nem szeretsz galambom, hagyj abba,
 Nem varrottak engem a nyakadba.
Várod rózsám szabadulásomat?
 Vagy tán inkább csendes halálomat?
 Azért várod csendes halálomat,
 Ne töltsem igy fiatalságomat.
Minden madár siratja a társát,
 Ugyan ki ne szánná a rózsáját!
 Mikor messze tőle sirba teszik,
 A szivére akkora gyász esik…

35.

Le van az én rózsám képe
 A szivembe rajzolva,
 Értted vagyok gyenge rózsám
 Katonának kiirva.
Értted élek, halok is,
 Most is értted szenvedek…
 Értted rózsám a mig élek,
 Fekete gyászt viselek.

36.

Szemeimet felvetettem
 A csillagos egekre,
 Ott láték egy bús gerliczét
 Hazám felé repülve.
Állj meg te bús gerlicze,
 Vidd el azt a levelet,
 Mondd meg az én édesemnek,
 Ne sirasson engemet.
Csehországnak külső szélén
 A csatába kell menni,
 Bucsuztató levelemet
 Most akarom megirni.
Búcsuzom a hazámtól,
 Felnevelő dajkámtól,
 Jaj Istenem, gyenge rózsám,
 Hogy váljunk el egymástól!…

(Karatna.)