51.

Erre kakas, erre tyúk,
 Erre van a gyalogút.
 Ide te, oda te,
 Subám alá gyere te!
Egyszer voltam nálatok,
 Letörött az ágyatok.
 Ide te, oda te,
 Subám alá gyere te!
Ha még elmék hozzátok,
 Jól megcsináltassátok.
 Ide te, oda te,
 Subám alá gyere te!

52.

Csütörtökön este
 Három legény leste,
 Hogy a kis lány a szoknyáját
 Pántlikába szegte.
Tej, túró, tejfel,
 Fehér gatya, pendel, –
 Azért a kis barna lányért
 Majd meghal az ember.

53.

Izeg a vér, mozog is,
 A hol nem gondolnád is.
 Hej van nekem szép szeretőm
 Ebben az utczában is!

54.

Sárga dinnye levelestől, indástól,
 Levelestől, indástól,
 Haragszik rám szomszéd asszony urastól,
 Szomszéd asszony urastól.
 Ne haragudjék kend én rám,
 Nem jár a kend fia hozzám;
 Járt eddig, de nem jár most,
 Járt eddig, de nem jár most, –
 Nem kell nekem a kend fia,
 Kurva-görcsös az orczája.
Barna kis lány gyere ki a kapuba,
 Gyere ki a kapuba,
 Hadd mondjam meg, az én szivem mi nyomja,
 Az én szivem mi nyomja.
 Ha ki nem jösz a kapuba:
 Meghalok érted angyalom,
 Meghalok az éjtszaka,
 Meghalok az éjtszaka,
 Meghalok kedves galambom,
 Meghalok bánatomba’!

55.

Lefelé folyik a Tisza,
 Nem folyik az többet vissza,
 Rajtam van a rózsám csókja,
 Hej, ha sajnálja, vegye vissza.
Derül, borul a Dunáról,
 Jön szeretőm a tanyáról,
 Emelgeti kis kalapját,
 Hej, velem kedvelteti magát.
Ne emelgesd a kalapod,
 Ugy is tudod, tiéd vagyok,
 Nem a vásárba’ vettelek,
 Hej, rózsabokorról szedtelek.
Sugár magas az új torony,
 Bele akadt az ostorom,
 Akaszd ki kedves galambom,
 Hej, piros orczád megcsókolom.
Vásárhelyi templom előtt
 Három águ almafa nőtt,
 Hej de bodor a levele,
 Hej, Samu a szeretőm neve.
Esik eső karikára,
 Barna babám kalapjára,
 A hány eső esik rája:
 Hej, annyi csókot adok rája.
Haragszik a rózsám anyja,
 Hogy énhozzám jár a fia;
 Ha haragszik, tegyen róla,
 Hej, vessen békót a lábára.
Vessen békót a lábára,
 Pányvázza ki a mályvára,
 Pányvázza ki a mályvára,
 Hej, viola-szin pántlikára.

56.

Magasan repűl a héja,
 Mégis körme közűl él a’.
 Hát én magam csak egyedűl
 Hej, hogy élek a rózsám nélkül?!
Hogy tud az a madár élni,
 Ki nem tud szólni, beszélni?!
 Én tudok szólni, beszélni,
 Hej, mégis alig tudok élni!

57.

Édes anyám mondta nékem,
 Minek a szerető nékem?
 De én arra nem hajtottam,
 Hej, titkon szeretőt tartottam.
Édes anyám sok szép szava!
 Kire nem hajtottam soha;
 Ráhajtanék, de már késő,
 Hej, esik előttem az eső.
Édes anyám rózsafája
 Engem nyitott utoljára,
 Bárcsak ki ne nyitott volna,
 Hej, maradtam volna bimbóba’,
Édes anyám rózsafája,
 Én voltam legszebb rózsája,
 De egy álnok leszakasztott,
 Hej két karja közt elhervasztott!

58.

Ne higyj annak a legénynek,
 Ki azt mondja, hogy elveszlek,
 Mert a legény hitegető,
 Hej, verje meg a jó teremtő!
Hihetsz annak a leánynak,
 Ki azt mondja, hogy megvárlak,
 Mert a leány hű szerető,
 Hej, áldja meg a jó teremtő!

59.

Elmennék én valamerre,
 Valamely ország szélére,
 Fészket raknék pálmaágra,
 Árva gerlicze módjára.
Fecske, gólya el-elrepűl,
 De fészkére visszakerűl.
 Meglátom-e még hazámat,
 Benne kedves violámat?
Még a föld is sir alattam,
 A rózsámtól elmaradtam,
 Ugy elmaradtam szegénytől,
 Hírét se hallom senkitől.

60.

Kék pántlika az istrimflim kötője,
 Nem is legény, ki nem szeret előre;
 Nékem is nevelt egyet egy jó anya,
 De mi haszna, csak nem lehettem párja.
Azt gondolod, kedves rózsám, megcsaltál,
 Engem pedig meg se szomorítottál;
 Megcsaltad te, kedves rózsám, magadat,
 Mert énnálam nem találsz igazabbat.
Az élőfa soha sincs virág nélkül,
 Az én szivem soha sincs bánat nélkül;
 Az élőfát nagy szél éri, kitöri,
 Én szivemet bánat éri, megöli.

61.

Jaj de bánom egy dolgomat,
 Hogy igy megcsaltam magamat,
 Virágok közt rózsa voltam,
 Választani még se tudtam.
Választottam, de nem tetszik,
 Most is a kocsmában iszik,
 Érte mennék, de már késő,
 Esik előttem az eső.
Én is voltam valahára
 Virágok közt majorána,
 Olyan kertészre találtam,
 Nem öntözött, elhervadtam.
Minden temetőn megállok,
 Ugy is, tudom, hogy meghalok,
 Rózsa nyílik temetőmben,
 Rozmaringszál sirvermemben.

62.

Le van a szivem lánczolva,
 Nincsen a ki feloldozza,
 Te oldozd fel, kedves babám,
 Hadd lehessek szabad madár.4)
Eszem az istened anyját!
 Ne pirongass mint a kutyát,
 Ha pirongatsz, sem ér semmit,
 Ugy sem szeretek mást senkit.
Azok ugyan megitélnek,
 Kik az ablak alatt űlnek,
 A pletykákat hajtogatják –
 Arra ne hajts kedves babám!
Megmondtam én bus gerlicze,
 Ne rakj fészket az útszélre,
 Mert az uton sokan járnak,
 Bus fészkedre rátalálnak.

63.

Ugyan milyen az az élet,
 A ki kettőt hármat szeret!
 Lám én csak egyet szeretek,
 Mégis eleget szenvedek.
Szeressen többet akárki,
 Nékem egynél több nincs senki.
 Ne is adjon többet az ég, –
 Jót szeretni egy is elég.
Távol a test, közel a sziv,
 A ki egymáshoz igaz, hív;
 Távol van tőlem a rózsám,
 De a szive igaz hozzám.
Ugy élek én a rózsámmal
 Mint a legdrágább ruhámmal;
 Ugy megőrizem a szennytől,
 Mint kedvesem a rosz nyelvtől.
Lement a nap, este vagyon,
 Kis angyalom távol vagyon,
 Távol vagyon, nem láthatom,
 Szép száját nem csókolhatom.

64.

Szőlőtőke, jegenyefa,
 Tied leszek még valaha,
 Ha a tied nem lehetek:
 Inkább mindjárt itt halljak meg.
Eszem a szép istenedet!
 Ne vesd meg a kérésemet,
 Add birtokomba szivedet
 Valahára, hogyha lehet!

65.

Vásárhelyi kerek halom,
 Régen nem láttam galambom,
 Elküldöm hozzá levelem,
 Hogy ha szeret-e még engem?
Megirom a kedvesemnek:
 Küldjön mássát levelemnek,
 Irja bele, hogy szeret-e,
 Azt is hogyha megvetett-e?

66.

Kilenczet ütött már az óra,
 Még sincs a rózsám a kapuba’,
 Ha tudnám, melyik a szobája,
 Egyenest bemennék hozzája.
Elment az én rózsám Egerbe,
 Majd én is elmegyek elejbe,
 Ott mérnek jó verest, jó fehért –
 Mulatok a rózsám kedviért.

67.

Jaj de ugat a csárdásné kutyája,
 De sok kurafi jár az udvarába;
 Én is kipányvázom hát a lovamat,
 Kedves rózsám igy maradj hát magadnak!
Sötét felhők béboritják az eget,
 Elszólták tőlem a szép szeretőmet;
 Kiderítik a csillagok az eget,
 Leszek még én, kedves rózsám, a tied!

68.

Csak azt ugatja a kutya messzirűl:
 Én vagyok a világ roszsza egyedűl.
 Bepanaszlom az istennek magának,
 Mért tartanak engem világ roszszának?!
A csillagok feketébe öltöznek,
 Az irígyek mindig rólam beszélnek.
 Verd meg, isten, a sok irígy nyelveket,
 Mért szólták el tőlem a szeretőmet!
Felfogadom, hogy ezután jó leszek,
 Fogadásból a templomba elmegyek,
 Békét hagyok a bornak s a leánynak,
 Ezt fogadom az istennek magának!

69.

Minap a kert alatt mentem,
 Nagy alma szagot éreztem.
 Kendtekhez bémentem,
 Majd meghasadt a szivem
 Azért a kendtek lányáért!
Vele hogy megismerkedtem,
 Egyszer kétszer átöleltem;
 Mondtam az anyjának,
 Mondja meg az apjának:
 Adja nekem kedves lányát!
Ha nékem nem adja kendtek,
 Jól gondját viselje kendtek,
 Tétessék levélbe,
 Csináltassák üvegbe, –
 Ne fájon a szivem érte,
 Azért a kendtek lányáért!

70.

Két út van elöttem, hova legyek?
 Két szeretőm van, melyikhez menjek?
 Ha szökéhez elmék:
 Barna megharagszik, –
 Szivem meg nem nyugszik.
Bárcsak engem valaki megszánna,
 Paplanos ágyába betakarna.
 Ne takarj be nagyon,
 Mert melegem vagyon,
 Kedves kis angyalom!
Gyere be, angyalom, csak egy szóra,
 Készen van az ágyam a számodra;
 Feküdj fel csak alig,
 De nem egész falig,
 Csókollak hajnalig.

71.

Rozmaringnak olyan a szokása,
 Télen nyáron zöldelik az ága,
 Leszakasztják, kóróvá változik,
 Az én szivem hozzád kivánkozik.
Lehullott a rozmaring levele,
 Magam is elhervadok mellette,
 Mellemre tűzöm száraz kóróját,
 Ugy várom el halálom óráját,
Szeged alatt folyik el a Tisza,
 Kedves rózsám ne várj többé vissza,
 Vagy a Tisza, vagy a széles Duna
 Megemészt már engem nem sokára.

72.

Megirták már nékem azt a levelet,
 Hogy engemet kedves rózsám nem szeret;
 Ha nem szeret, adjon másnak engemet,
 Az verje meg, a ki engem teremtett!
Szépen szól a mező-túri czimbalom,
 Esztendőre biztatott a galambom,
 Ha el nem jösz esztendőre galambom:
 Verjen meg az úr, szivemből kivánom!

73.

Vásárhelyi kanális, kanális,
 Elhagyott a babám is, babám is,
 Nem bánom én, ha el, ha el, ha el is,
 Megélek én egyedűl egy magam is!
Vásárhelyi fatányér, fatányér,
 Meg ne bomolj a lányér’, a lányér’,
 Ha megbomlasz, ha meg, ha meg, ha meg is,
 Megél a lány egyedűl egy maga is!

74.

Űlj fel kocsis, a kocsiülésbe,
 Durrants egyet a csikók közibe!
 Hadd hallja meg az a hires dáma,
 Tikati!
 Besebényi biró lánya
 Jőjön ki!
Sárga csikó csöngőre, tikati!
 Vegyen kend el engem Pista bácsi! –
 Elvennélek én tégedet Kati,
 Tikati!
 De az anyád nem engedi
 Oda ki.
Ne nézd, rózsám, az én szemeimet,
 Inkább nézzed karcsu termetemet.
 Olyan az én szemeim járása,
 Tikati!
 Mint a fényes nap sugára
 Oda ki!

75.

Esik az eső,
 Érik a szőlő,
 Bodor a levele.
 Le kéne szedni,
 Hordóba tenni,
 Hadd forrjon a leve.
Magas a szoba,
 Hosszu az asztal,
 Rövid a vacsora;
 Haragszik a gazda,
 Nem néz a napra,
 Csak a szép asszonyra.
Zörög a kocsi,
 Pattog a Jancsi –
 Talán értem jőnek?
 Tedd fel a ládám,
 Tedd fel az ágyam,
 Magam is elmegyek.

76.

Kiindultam a hazámból
 Szentes városa felé,
 Megláttam egy bus gerliczét
 Szállni Vásárhely felé.
 Repülj madár, ha lehet,
 Vidd el ezt a levelet,
 Mond meg az én galambomnak,
 Ne sirasson engemet.
Már csakugyan el kell menni,
 Kész az úti czédula,
 Restek ugyan gyors lábaim
 Most a másérozásra,
 De ha el fogok menni,
 Majd vissza fogok jönni,
 Reám rakott gyöngy csókjaid
 Vissza fogom fizetni.
Édes szivem, szép szerelmem,
 Ha én aztat tehetném:
 Violaszin nyoszolyában
 Veled együtt fekhetném!
 Vágyik szivem szivedre,
 Gyenge legény létemre,
 Lehajtanám bus fejemet
 Fehér, hattyu melledre.
Tavaszszal szokott kinyilni,
 Rózsám, a szép tulipán;
 A ki kettőt hármat szeret,
 Jaj hogy él az igazán!
 Lám én egyet szeretek,
 Mégis sokat szenvedek,
 Ez az álnok, csalárd világ
 Megemészt már engemet!

77.

Megérik a szőlő nem sokára,
 Árván marad a tőke magába’,
 Te is árván maradsz, kis angyalom,
 Mert már nekem el kell masíroznom.
Mindig jobb a jó bor, mint a lőre,
 Megmondtam, lányt ne szeress előre,
 Mert megtörténhetik esztendőre,
 Más vezeti őt a menyegzőre.

78.

Tiszaszélen a tanyám,
 Oda várom a babám;
 Irok neki levelet:
 Szeret-e még engemet?
 Ha nem szeret engem,
 Irja vissza nékem,
 Találok én szeretőt,
 Minden ujjamra kettőt.

79.

Van neki, van neki, van neki, van,
 Van neki, van neki, van neki, van,
 Térdig érő kis kötője,
 Piros barna szeretője,
 Van neki, van!

80.

Forró a czinkalán nyele,
 Megégett a rózsám keze;
 Irok a doktornak,
 Rózsavizet hozzanak
 Az én kedves galambomnak!
Az én szivem oda vágyik,
 A hol az a kis ház látszik,
 Ott lakik galambom,
 Meghalok, ha nem látom,
 Meghalok, ha nem láthatom!
Azt gondolom eső esik,
 Pedig a szemem könnyezik;
 Sirat a galambom,
 Sirok, ha meg nem látom,
 Sirok, ha meg nem láthatom!

81.

A mezei kis pacsirta
 Mind a két szemét kisirta;
 Sirok én magam is,
 Sír az én galambom is,
 Lehajlott értem az ág is.
Valamennyi gácsér rucza
 Mind bodor annak a farka.
 Kék szemű barna lány,
 Selyem kendő a nyakán,
 Szeret az engem igazán.
Haza is kéne már menni,
 Vajon mit kéne hazudni?
 Sötét az éjtszaka,
 Galambom, kisérj haza, –
 Megszolgálom virradtára!

82.

Haragszik az édes anyám,
 Hogy egy legény jár én hozzám.
 Elgondolom gyengeségem,
 Tudni se kék még azt nékem.
Anyám, anyám, édes anyám!
 Ne haragudjék kend én rám.
 Megszolgálom még valaha,
 A mit járt kend utánam ma.

83.

Tavasz lesz már, el fog a hó menni,
 De szeretnék kék ibolya lenni!
 Kivirítnék a rózsám kertjébe’,
 Hadd tüzne fel dobogó keblére.
Sem rózsa, sem ibolya nem vagyok,
 Csak egy szegény szolga legény vagyok;
 Nem messze van a rózsám tanyája,
 Csak sohajtok s epedek utána!

84.

Olvad a hó, tavasz akar lenni,
 De szeretnék kék ibolya lenni!
 Kinyilnék a rózsám kis kertjébe’,
 Hadd tűzne fel dobogó keblére.
Olvad a hó, tavasz akar lenni,
 De szeretnék kék íbolya lenni!
 Sem ibolya, sem rózsa nem vagyok,
 Kedves rózsám érted majd meghalok.
Széles árok, keskeny a pallója,
 Átal mennék, de leesek róla;
 Nincs szeretőm, a ki átkaroljon,
 Két orczámra egy pár csókot adjon!

85.

Jaj de fáj
 Jaj de fáj,
 Fáj a szivem érted, fáj!
 Jaj de fáj,
 Jaj de fáj,
 Fáj a szivem érted, fáj!
 Hijába fáj a szived,
 Ugy sem leszek a tied,
 Inkább leszek babámé,
 Azé a kis barnáé.
Jaj de fáj,
 Jaj de fáj,
 Fáj a szivem érted, fáj!
 Jaj de fáj,
 Jaj de fáj,
 Fáj a szivem érted, fáj!
 Egyszer kértem, nem adtál,
 Kendert áztatni voltál,
 Haza jöttél vizesen,
 Akkor adtál szivesen.
Jaj de fáj,
 Jaj de fáj,
 Fáj a szívem érted, fáj!
 Jaj de fáj,
 Jaj de fáj,
 Fáj a szivem érted, fáj!
 Ha úgy tudnál szitálni,
 Mint a farod riszálni,
 Többet érnél anyádnál,
 Annál a vén kurvánál.

86.

Mén a hajó lefelé,
 Török-Kanizsa felé.
 Barna kis lány bujába’
 Ül a hajó farába’.
Barna kis lány ne menj el,
 Hálj itt velem az éjjel;
 Adok olyan pár csókot:
 Megér ezer forintot!

87.

Szentes felől jön egy szeles felhő,
 Szaladj kis lány, mert megver az eső;
 De te, rózsám, ne szaladj előle,
 Itt a subám, betakarlak véle.

88.

Körűl csillagos az ég,
 Majd eszedbe jutok még,
 De már akkor késő lesz,
 Mert a szivem másé lesz.
Azt gondoltam: míg élek,
 Mindig víg napot érek,
 De már látom, mig élek,
 Mindig szomorút érek.
Édes kedves violám
 Sohasem volt víg órám,
 Gyászba borult víg napom,
 Elhagyott a galambom.
Kis pej lovam ne abrak,
 Hizzál, mert majd eladlak. –
 Édes gazdám ne adj el,
 Inkább temettessél el!

89.

Tisza partján csináltattam egy csárdát,
 Abban méri kis angyalom a borát,
 Ezüst itcze, arany mesző,
 Azért járok este későn
 Tehozzád.
Nyisd ki, rózsám, leveles kis kapudat,
 Hadd vezessem be a kis pej lovamat,
 Adjál neki szénát, zabot,
 Ugy sem hever harmad napot
 Tenálad.
Kilenczet ütött az óra, este van,
 Haza mennék, kis angyalom, sötét van,
 Kedves rózsám gyujtsál gyertyát,
 Mutasd meg az országutját,
 Merre van?
Szép galambom ha te tudnád, a mit én,
 Milyen igaz-szivü legény vagyok én,
 Álnokságot én nem tudok,
 Olyan igaz-szivű vagyok
 Tehozzád.
Hideg sincsen, mégis befagyott a tó,
 Ihatnék a rózsám lova a fakó,
 Eredj, rózsám, töltsél neki,
 Ugy sem soká lesz ideki
 Tenálad.

90.

Most jöttem én az aradi vásárról,
 Elveszett a patkó lovam lábáról;
 Mig a kovács vasalja a lovamat,
 A csárdában kimulatom magamat.
Deres a fű, édes lovam, ne egyél,
 Inkább engem a rózsámhoz elvigyél,
 Vígy el engem, kis pej lovam, odáig,
 Hogy ne fájjon az én szivem sokáig.
Lassan vigyél, kis pej lovam, ne nagyon,
 Letalálok betegedni az uton,
 Nem messze van az én rózsám tanyája, –
 Ő gyógyit meg, nem doktor orvossága!

91.

Siralmas volt nékem
 E világra lennem,
 Hogy ezeket kell szenvednem,
 Melyeket nem érdemlettem.
Siralmim nem mulnak,
 Bánatim újúlnak,
 Keserveim rám tódulnak,
 Engem a fák is siratnak.
Siratom magamat,
 Elmult napjaimat,
 Bizom istenre dolgomat,
 Eligazitja bajomat.
Siratván magamat
 Elhagytam hazámat;
 Reménységtől lelkem megszünt,
 Jó anyám engem miért szült?!…

92.

A nyári folyó víz
 Télben megaluszik,
 Az én szivem, rózsám,
 Hozzád kivánkozik.
Este akar lenni,
 Le kell már fekünni,
 Az idegen testet
 Hogy kell megölelni.
Ölelni akarom:
 Karjaim elhalnak;
 Csókolni akarom:
 Könnyeim hullanak.

93.

Édes anyám lánya voltam,
 Míg szeretőt nem tartottam;
 Mióta szeretőt tartok,
 Édes anyám megtagadott.
Nincsen annak semmi baja,
 Kinek szeretője barna,
 Lám az enyém csak egy szőke,
 Mégis majd meghalok érte.
Van biz’ annak elég baja,
 Kinek szeretője barna;
 Mert a barna hitegető,
 De a szőke hiv szerető.

94.

Már minálunk az jött a szokásba,
 Hogy nem laknak az alacsony házba’,
 Mert leüti a bodros féketőt,5)
 Nem is leány, ki nem tart szeretőt.
Az én lovam arra van kapatva,
 Többet szalad éhen, mint jól lakva;
 Ugy is addig kell annak szaladni,
 Míg a lába el nem fog szakadni.
Van nekem egy egérszőrű fakóm,
 Mind a négy lábán aczél a patkó,
 Szaladj fakó, szikrázzék a patkó! –
 Ez a kis lány de kedvemre való.
Kizöldűlt a diófa levele,
 Ezt a kis lányt nevelték kedvemre,
 Ez a kis lány nem hiába való,
 Nem hiába fáradt érte hat ló.

95.

Szeged városában nem jó lakni,
 Mert a Tisza sűrűn ki szok csapni,
 Vissza fogok Vásárhelyre menni,
 Ott lehet szép szeretőt tartani.
Tisza szélén nem jó lefekűdni,
 Mert a Tisza sokszor ki szok csapni,
 Kedves babám el találja vinni –
 Jaj de szépen megtudnám siratni!
Tisza szélén faragnak az ácsok,
 Nem szeretnek engemet a lányok;
 Már ezután feketében járok,
 Majd tán jobban szeretnek a lányok.

96.

Még azt mondja a torma,
 Hogy a legény egyforma;
 Abba’ pedig hazudik a torma,
 Mert ki szőke, ki barna.
Még azt mondja a retek,
 Hogy szeretni nem merek;
 Abba’ pedig hazudik a retek,
 Mert én szeretni merek.
Még azt mondja a retek,
 Hogy én szőkét szeretek;
 Abba’ pedig hazudik a retek,
 Mert én barnát szeretek.
Még azt mondja a murok,
 Hogy szeretni nem tudok;
 Abba’ pedig hazudik a murok,
 Mert szeretni hűn tudok.
Még azt mondja a dió,
 Hogy a férfi egy se jó;
 Abba’ pedig hazudik a dió,
 Mert a férfi igen jó.
Még azt mondja az alma,
 Nem szép a lány, ha barna;
 Abba’ pedig hazudik az alma,
 Ugy szép a lány, ha barna.

97.

De szépen szól a hegedű,
 De szép asszony a kék szemű,
 Rám tekint a nézésével,
 Megcsala, megcsala beszédével.
De szépen szól a klarinét,
 De szeretem a csaplárnét,
 Rám nézett a nézésével,
 Kicsala, becsala beszédével.
De szépen szól a muzsika,
 Mi lesz belőled Zsuzsika?
 Lesz belőled árva madár,
 Egyik ágról, egyik ágról másikra száll.
Fekete bárány de barna,
 Árva kis lány, nincsen anyja,
 Nékem sincsen édes anyám,
 A ki gondot, a ki gondot viseljen rám.

98.

Fekete bárány de barna,
 Árva kis lány, nincsen anyja.
 Nincsen nekem édes anyám,
 A ki gondot viseljen rám.
De van nekem egy mostohám,
 A ki mindig durúzsol rám;
 No dúljék kend, ne fúljék kend,
 Édes anyám helyett van kend.
A szegedi temetőbe’
 Egyszer voltam életembe’,
 Lefeküdtem kapujába’
 Világos kék nyoszolyába.
Azt gondoltam, eső esik,
 Pedig a szemem könnyezik,
 Szemem könnyes, orczám nedves,
 Mind teérted van ez kedves!
Mondta nekem édes anyám,
 Ország világ lesz a hazám,
 Tüske bokor a szállásom,
 Ott se leszen maradásom!

99.

Én lelkemnek drága kincse
 Miért tartasz így bilincsbe?
 Hogyha szeretsz, azért mond meg,
 Gyere, hadd csókoljalak meg.
A kinek szeretője van,
 Annak arra nagy gondja van,
 Hirét hallja, hogy ha beteg,
 Érte szive majd megreped.
Ne higyj, rózsám, minden szónak,
 Ne add magadat nagy búnak,
 Mert a nagy bú arra vezet:
 Fekete földbe bétemet.
Három éjjel nem aludtam,
 Mindig rólad gondolkoztam;
 Negyediken elaludtam,
 Akkor is veled álmodtam.
Van még két szál rozmaringom,
 Ha elszárad, jaj de bánom;
 Hát a rózsám hogy ne bánnám,
 Kivel magam vigasztalnám.
Elment az én kedves párom,
 Békeséges úton járjon;
 Ha visszajön, visszavárom,
 Szomoru szivem bezárom.
Elindultam én egy helyre,
 De magam sem tudom merre,
 Hegyről, hegyre, zöld halomra,
 Rátaláltam egy liljomra.
Nem t’om ki járt kis kertembe’,
 Fekete holló képibe;
 Szedte virágom tetejét,
 Rozmaringom zöld levelét.
Nincs e világon drágább kincs,
 Mint kinek szeretője nincs,
 Mert az soha sem szenved kínt,
 Senkire búval nem tekint.
Jaj istenem! jaj istenem!
 Jaj, hogy kell elfelejtenem
 Azt a sok szép szavad, lelkem,
 Kivel csalogattál engem!