Nagyságos Rector úr!
Nagybecsű felszólításukra, hogy részt vegyek a tanügyi congressuson, van szerencsém tisztelettel válaszolni, hogy ezt a lépést megtenni most nem tartom érdemesnek. Eljutottunk ugyanis a realismus alkonyához, mikor mindazok a nézetek, melyek tizenöt év óta az emberiség keblét eltöltötték, megvetésre méltóknak kezdenek látszani. A szép, jó és igaz eszméje a realismus alatt teljesen elválván egymástól, az erkölcsi érzés mélyen hanyatlott, az eszmei helyett az anyagi jólét, az érzékiség, az egyetemes léhaság tölti be egész valónkat, kihalt az igazság szeretete; államférfiak és publicisták, ha úgy kívánja a politika, hazudoznak, vagy mint az V. század sophistái csűrik-csavarják az igazságot; az irodalomban gúnytárgya az egyetemes; a színpadon az apa, a férj, a felsőség, az isteni és az erkölcs rovására nevetnek, az emberben az állati elemet dicsőítik, a társadalomban az emancipált asszonyok, a családban a nő és a követelő gyermekek uralkodnak. A vallásból elenyészett az idealis lelkesedés s vagy léha közöny, vagy tehetetlen lágy, mysticus érzés foglalta el helyét, melynek nincs ereje fellázadni az általános demoralisatió ellen. A politikában megszünt az erkölcs munkálkodni, hanem zsebelő társaságok zsákmányaivá lettek a centralisált országok. Sok tekintetben hazugság lett ajkainkon a nemzet és haza fogalma, melyeket szélhámos jellemek szeretnek kihasználni, vagy pedig az üdvözlések és felköszöntések üres szólama vált belőlük, melyeknek nincs értelmök. Kivált az ezredéves ünnepély számos gyülekezetében hány százezer léha ajak veszi hiába e szent szavakat!
És mily szomorú képet nyújt a tanügy! Körülbelül igaza van Brunetièrenek, a ki húsz évre datálja az oktatás hanyatlását. De különösen az utóbbi években mélyen sülyedt az egész világ tanügye. Nem az iskolák építését, az intézetek fölszerelését, tanszékek állítását, a tanárok fizetését értem; mert e téren rendkívül sok történt. De mind az, a mi eszmei, a mi erkölcsi, a mi az ifjúság tudás-vágyát, a tanárok tudományos haladását illeti, csak mély sülyedést, egyetemes hanyatlást mutat. Tíz-tizenöt év óta mit se hallunk és olvasunk mást a tanügyi conferentiákon és a közoktatási folyóiratokban, mint a test neveléséről, a tanítás könnyítéséről, a tananyag rövidítéséről, a gondolkozás nélküli szemléltetés terjesztéséről, minden eszmeinek kiszorításáról, a classicusok megvetéséről, hangversenyek, szinielőadások, tánczmulatságok rendezéséről, a külsőség, a formaság, a csín gyarapításáról. De nemcsak a fő- és középiskolák ifjúságának tudvágya hanyatlott, hanem maguk a tanárok sem igazi tudósok, többnyire korlátolt realisták, a kik irtóznak minden összefoglalástól, jámbor mesteremberek, a kiknek fogalmuk sincs az erkölcsi, a metaphysicai tudományokról, melynek fölemelnék, megkoronáznák tudásukat, vagy pedig elhanyagolva tudományos foglalkozásukat mindenféle pénzintézetnél, részvénytársaságoknál és más üzleteknél kereskednek.
Hogy vehessek én részt ily férfiak társaságában, hogy hirdessem én ily anyagilag lekötött, erkölcsileg közönyös és fensőbb eszmei gondolkodásra képtelen férfiaknak, hogy mindaz, a mit vallanak, lejárta magát, hogy itt vagyunk az idealismus hajnalán, hogy nemesebb alapokon kell felépíteni az egész tanügyet, mikor maguk a congressus vezetői a legismertebb realisták, a kiktől éppen nem várhatni valami nemesebbet, magasztosabbat. A congressus fő mozgatója buzgó polyhistor, ügyes kiíró és átíró, fáradhatlan gyűlésező és üzletember; de minden idealisabb felfogás iránt érzéktelen férfiú.
A mit a congressus ily vezetés alatt határoz, a mit a tanügy terén üdvösnek, hasznosnak vagy szükségesnek kijelent, mindazt néhány év múlva nagyrészt gúny tárgyává teszi az ébredő idealismus. Azt pedig, hogy a kiállítás bacchanáliai közepette én álljak ki egy érzéketlen tömegnek az új eszme tanai mellett apostolkodni; én hirdessem komoly gondolkodásra alkalmatlan időben, hogy a mit határozni akarnak, elavult valami: igen szép, de sikertelen kísérletnek tartom. Azért jobb lesz nekem magányomba vonulva a szellemi világ nagy kérdéseiről elmélkednem.
Mély tisztelettel
Bodnár Zsigmond,
egyetemi magántanár.2)