1) A nyáron egy franczia röpiratban akartam magyarázni az erkölcsi világ törvényét. Hozzá is fogtam, de csakhamar abbanhagytam, mert bár régóta érintkezem a nagynevű bölcsészszel, még sem tudja átérteni, hogy minden bölcsészeti, történeti stb. doctrina csak saját korának vagy pontosabban a hullám illető szakának felel meg s az idők árjával szüntelen módosulnia kell. Ő Guyauval és másokkal együtt tekintélyes realista volt a nyolczvanas években, most már simul egy kissé az idealisabb irányhoz, de még messze van a tiszta idealismustól.

2) E levélhez a Hazánk 1896. ápril 7-iki száma a következő megjegyzést fűzi:

Bodnár Zsigmond egyetemi magántanár az egyetem rektorához levelet intézett, a melyben kijelenti, hogy a millenniumi tanügyi kongresszuson nem vesz részt. Soha komolyabb szó még nem hangzott el korunk jellemzésére, mint az, a melylyel Bodnár e kijelentését indokolja. Minden szava hétszeres igazság, minden sora az enyészet egy-egy jelenetét festi s az egész levél hangos jajkiáltás, a melyet csak azért mernek olyan keservesen kimondani, mert a nagy többség erkölcstelen tulkiabálásaitól félnek. Bodnár Zsigmondban meg volt a bátorság a közfigyelmet arra a lejtőre fordítani, a melyen haladva máris elérte a világ az aljasság posványának a szélét s már-már a fertőbe való sülyedés veszedelmével áll szemben. Nagyérdekű levelét szószerint közöljük részint tükörül azoknak, a kiket illet, részint lelki gyönyörüségül azoknak, a kik rokongondolkozásuknál fogva szivesen fogadják a dekadencziának megszólalt komoly ellenfelét.