A «Figyelő» 12-ik számában Brassai Sámuelnek «Rövid szemle egy pár állítmány felett» czimü czikkében e sorokat olvashatni:
«Mult év oct. 18-án egy értekezés olvastaték fel az Akadémiában e czím alatt: «A neo- és palaeologia ügyében.» Bírálatra kiadatván, egyik bíráló, Ballagi Mór, jónak látta itéletét csakugyan értekezés alakjában (Brassai és a nyelvujítás») közrebocsátani. Én arra, még megjelenése előtt, a hirlapi tudósítások nyomán némi megjegyzéseket írtam és óhajtottam felolvastatni az Akadémiában. Kívánatom nem teljesült, minthogy a mi tudós társaságunkban saját tagjaival szemben nem csak törvényesen utólagos, hanem de facto előleges censura is van, s én Schiller tanácsára visszavettem czikkemet. Nem is szándékom sem egy, sem más formában közölni, hanem bírálóm némely állítását – a tudomány és cultura érdekében – nem hagyhatom szó nélkül.»
Teljesen valótlan állítás, hogy a m. t. akadémia tagjaival szemben, a szabályok ellenére, de facto előleleges censurát gyakorol. Az akadémiai tagok nem tartoznak értekezéseiket bemutatni előleges bírálat végett se az osztályelnöknek, se az osztálytitkárnak, se pedig valamely bizottságnak, csak a czímet jelentik be. Az sem való, hogy Brassai kívánata nem teljesült volna, ha valóban fel akarja olvastatni Ballagi értekezése ellen írt észrevételeit.
A dolog így történt. Brassai a mult év deczember 12-ről a következő sorokat intézte hozzám: «Ha Ballagi csupán a czáfolatig ment volna, talán hallgatnék. De minthogy egy falka hamis eszmét és állítást szőtt bele, szükségesnek tartom a helyreigazítást, sziveskedjék azért bejelenteni: «A kiforgatott és megfordított Brassai» czímű értekezésemet és tudósítani engemet, ha kifogása van ellene.»
Nekem a czím ellen csakugyan volt kifogásom, s ha jól emlékszem, azt meg is írtam Brassainak, de egyszersmind elküldöttem neki Ballagi értekezésének kefelevonatát, hogy ezt vegye polemiája alapjául, ne pedig a hirlapi tudósításokat. Ezalatt megérkezett Brassai értekezése, mely a hirlapok hiányos és hibás tudósításai után indult. Visszaküldöttem az értekezést és kértem Brassait, hogy javítsa ki az illető részeket; értekezése a mostani alakjában nem illik se hozzá, se az akadémiához, minthogy oly állításokat is igyekszik benne megczáfolni, a melyek nem mondattak vagy másképen mondattak.
Brassai, levelemre, folyó év január 12-ről a következőkép válaszolt: «Tökéletesen helyeslem, hogy az eredeti értekezést és nem a hirlapi tudósításokat kellett volna alapul vennem feleletemben. De már a mit megírtam, megírtam. Hanem kérem a következő epilogus felolvasását: A feljebbiek megírása után jutott kezemhez Ballagi tisztelt barátom értekezése másolata. Ebből látom és megvallom, hogy a hirlapi tudósítások szavai után indulva, az értekezővel némely részletben igazságtalanul bántam. Melyek ezek, miután a Ballagi bírálata jóban, rosszban maga-magáért szól, részletezni szükségtelennek tartom és csak általában kérek bocsánatot tőle azokért, a mikben igazságtalanul korholtam. Fenntartom ellenben:
1. Azt, a mit bírálatában formaliter hibáztattam, tudniillik, hogy részletes czáfolatokba ereszkedett.
2. Tiltakozásomat a neologismusban állított részvételem tárgyában.
3. Annak megczáfolását, a mit Ballagi a modern nyelvek valahai nyomorult állapotáról állított.
4. Végre megczáfolását annak is, mintha a magyar nyelv is a neologusok kora előtt hasonló nyomoruságban sínlett vagy parlagon hevert volna.
Mindezek következtében kijelentem, hogy értekezésem, illetőleg feleletem kinyomatását nem kívánom, hanem igenis annyit, hogy a 2-ik, 3-ik és 4-ik pontot tárgyazó részek az «Akadémiai Értesítő»-be felvétessenek és ez szolgáljon a szabály szerint benyújtandó kivonat gyanánt. Egyébiránt epilogusomnak csak úgy lesz értelme, ha a felolvasáskor semmi sem marad ki a kéziratból. A mivel helytelenül vádoltam Ballagit, piruljanak érette a tudósítók.»
Én ezt a módot sem helyeseltem, kissé komikainak találtam s megírtam Brassainak, hogy legjobb lesz, ha értekezéséből egyszerűen kihagyja mindazt, a mit hibás alapon írt. Brassai erre folyó év január 15-én a következőkép válaszolt: «Miután leveleink keresztezték egymást, az egész dolognak az a vége, hogy feleletemet egészen visszavonom. Tessék az okát kedve és belátása szerint formulázni. Általános reflexio gyanánt bátor vagyok nyilvánítani, hogy a tútorkodás nehéz kenyér s rend szerint sem egyik, sem másik félnek nem válik emolumentumára.»
E tényekből világos először az, hogy én nem toltam véleményemet Brassaira, hanem azt ő maga kérte ki, s én neki nem is hivatalosan írtam, mint osztálytitkár, hanem mint olyan, a kit megtisztelt bizodalmával; másodszor, hogy senki sem akadályozta értekezése felolvastatását, hanem azt ő maga vonta vissza. Ha nekem azt írja, hogy ne okoskodjam, hanem jelentsem be s olvassam vagy olvastassam fel értekezését, én kérését kötelességem szerint teljesítettem volna.
Hogyan lehet ebből következtetni, hogy az akadémia saját tagjaival szemben, a szabályok ellenére, de facto előleges censurát gyakorol, az előttem megfoghatatlan. Ez okoskodást Brassai bizonyára nem abból a «Logiká»-ból tanulta, a melyet maga írt s a melyet az akadémia megjutalmazott.