Tisztelt Szerkesztő Úr! Sziveskedjék alább következő soraimat becses lapjába fölvenni.
Pulszky Ferencz a Pesti Napló decz. 22-iki számában ezt írja: «Kossuth, Magyarország leghatalmasabb prózaírója, kinek szava föllelkesíté az egész nemzetet, s az angolok és amerikaiak bámulatát kiérdemelte, nem tagja az akadémiának; épen úgy, mint a nemzet legnagyobb költője, Petőfi, szintén nem volt tagja az akadémiának; gróf Dessewffy Aurél sem volt az, a lángész nem illik be az akadémia középszerűségébe.»
Pulszky egyik jellemvonása, hogy igen bízik emlékezetében, restel utána járni egynek s másnak s így nem mindig pontos, a midőn a közelmúlt irodalmi és politikai eseményeiről ír. Most is csak az akadémiai almanachba kellett volna bele tekintenie, hogy meggyőződjék Dessewffy Aurél akadémiai tagságáról. Ott áll neve az akadémia halottjai között, sőt arczképe is fel van függesztve az akadémia másodelnöki szobájában s némely bizottsági ülésben Pulszky épen ez arczkép alatt szokott ülni. Abban igaza van, hogy Kossuth és Petőfi nem voltak tagjai az akademiának, de ő, a ki már a negyvenes években mind a politikai, mind az irodalmi téren szerepelt, jobban tudhatná, mint mi, hogy Kossuth, midőn választása szóba jött, oly nyilatkozatot tett, a mi egyértelmű volt a visszautasítással s így mult el megválasztása. Petőfiről mindnyájan tudjuk, hogy elvűl tűzte ki az akademiai tagság el nem fogadását, sőt hirdette is. De hogy az akadémia méltányosságáról máskép gondolkozott, mint Pulszky, bizonyítja az, hogy Arany Jánosnak 1847-ben, összes költeményei kiadása után, a következőkép nyilatkozott: «a jövő akademiai nagyjutalom az enyém és senki másé.» Valóban az övé is lett. A forradalom után, mihelyt az akadémia naggyűlést tarthatott és jutalmakat oszthatott ki, 1858-ban a Petőfi költeményeinek itélte az egyik benmaradt nagy jutalmat. De ha mind Kossuthot, mind Petőfit nyilatkozataik ellenére is meg kellett volna választania az akademiának és mulasztást követett el, akkor e részben az akademia most élő tagjai közűl, mint egyik legidősebbet, leginkább Pulszkyt illeti a felelősség. Miért nem ajánlotta a negyvenes években Kossuthot és Petőfit akadémiai tagoknak, miért nem Kossuthot a hetvenes években, hisz Pulszky előkelő tagja, osztályelnöke az akadémiának s az akadémiai középszerűségek egyik legkiválóbbika?
Nem akarok annak vitatásába belebocsátkozni: vajjon az akadémia tagjai mind oly középszerű tehetségek-e, mint ahogy Pulszky hirdeti; de hogy voltak és vannak köztök olyanok is, a kik a középszerűségen valamivel fölűlemelkedtek, bizonyítja, hogy mást ne említsek, az a tény is, hogy épen a «Pesti Napló»-nak, melyben Pulszky az akademiát becsmérli, sokkal több politikai súlya volt, midőn az akademikus Deák, Kemény és Csengery írták vezérczikkeit, mint most, a midőn nem akademikus lángeszek vezetik.
Budapest, 1880 decz. 26.