A tudákos, (tulajdonkép önhitt) de kevés olvasottsággal s talán még kevesebb rendszeres (logicai) gondolkozással biró emberek állitják, hogy egészen más a theoria mint a praxis – s hogy tehát a praxis sokszor messze elmarad a theoria tételeitől. – Ezek nem gondolkoznak rendszeresen, (logice) mert ha ugy gondolkoznának, tudniok kellene, hogy ha valaminek a theoriája valóhü felfogás és ebből fejlesztett hibátlan következtetés fonalán alapitatik meg, ezen theoriának tárgyilag (obiective) megfelelő valósága épen olyan azonosságot (csalhatlanul) feltételez, mint például ha valamely nehezebb tárgyat a levegőbe felhajitunk, az, csalhatatlanul egyszer úgy, mint másszor, vissza esik onnan, – mert az ok és okazat egymáshozi viszonyában csak idő, hely, és körülmények szerint, nem pedig alapjában és természetes viszonylatában van változandóságnak alávetvé.

Abból, hogy az emberek nem ritkán hamis elvileges tantételeket (theoriákat) állitanak fel s ettől a valóság messze visszamarad: csupán csak az következtethető egész bizonyossággal, sogy a tantétel (theoria) hamis, valótlanságra alapitott volt, nem pedig az, hogy a theoria a gyakorlati valósággal nem mindenkor egyezik.

Ilyen tudákos emberek (mivelhogy ők okos ember módjára hátul szokták a dolgot kezdeni t. i. a praxison) egyenesen és kizárólag egyéni empiriájokból indulván ki, gúnnyal emlegetik a theoriával is foglalkozókat (ilyeneknek tekintik az irókat is átaljában) meg nem gondolva, hogy ép ezen ignorálás következtében ők maguk az ujabb kornak méltó gúny- vagy szánalomtárgyai, (antidiluvianusok.)

Az új nemzedék, avvagy egyesek ujabb felfogása, érzelmei, tisztultabb, avvagy csak változott felfogása, szülemlett egyes eszméi, szükségei, érdeke s. a. t. épen ugy megszüllik az ezen eszméknek megfelelő kifejezéseket, miként a szükség találékonnyá, mesterré szokta tenni az embert; világos ebből, hogy a mi bennünk határozott alakban eszmévé, érzelemmé, a szükség kivánalmává valóban kifejlődött, annak mi szavakban és adott jó alkalommal cselekedetekben is tudunk kifejezést adni, – mert ha nem, akkor nem birunk még azon eszmének határozottan körvonalozott, tehát világos felfogásával, annál kevésbé vagyunk képesek azt átérezni, – s ha még is tudni véljük, az nem egyébb mint puszta sejtelem. És itt azon pontnál vagyunk, hol az emberek legnagyobb részének elméje megfeneklik, t. i. az ilyen ember értelmi felfogásával nem bir kilábolni a „sejtelmek“ és lidérczek honából.

Tudni valamiről, avvagy azt a valamit benső természetében is áttekintve felismerni: ég és föld közi különbség; az emberek legtöbbnyire megelégszenek azzal, ha valamiről felületes tudomásuk van, – s innen ered aztán, hogy ezen tudomásuk hiányosságairól is csak felületes, tehát hiányos fogalommal birnak; – igy aztán hiányos eszmekörükből a kivezető utat nem tudják, mert határozott akaratrúgók hiánya miatt nem is képesek megtalálni. (Ignoti nulla cupido.)

A mint némely ember a közbeszédben valamely meghatározott tárgy vagy dolog helyett gyakran „izét“ mond, ugy mások (de legtöbbször ugyanazok) fogalma, a midőn annak határozott körvonalakban kellene kidomborodni, kifejezést adni, a homály miatt, melyben előadatik, nem kevésbé hasonló a fentebbi „izéhez.“ A concrét gondolkozás és előadás mindkettőnél nem egyébb mint „izé“ – legjobb esetben pedig valami analogia-féle, melyből a való s az igaz hiányzik, (aequivalet „izé.“) A kinek stylusa zavart, feltehetjük róla, hogy eszméi is tisztátalanok, azok összefüggése rendetlen, hiányos, hézagos. A franczia azt szokta mondani, hogy a „stylus az ember,“ – és ez igaz.

Kinek öt érzéke és szellemi érzékisége jól ki van fejlődve, az öt percz alatt többet tanul valamely felmerült tüneményből, avvagy előadásból, mint más, ilyen elme éllel nem biró ember egy év alatt. – Például egy botanicusnak egy növényszálon, mit egy nem botanicussal vizsgál, ugyanazon idő alatt sokkal több oldalú észrevétele van mint a másiknak; épen ugy egy kellőleg kiképezett avvagy világos átlátással biró embernek áttekintése valamely adott esetben, csupán csak emlékezésének, vagy eleven eszének czikázásával körülfutva a tárgy avvagy kérdés minden oldalát, – a dolog sulypontját azonnal felismerő észrevétele egészségesebb és sokkal több oldalú, mint a felületes képességü szemlélőjé. – A szemlélődésben gyakorlott éles elme fölénye az, hogy ismert embertársának, környezetének lelkületét, gondolkozás módjukat gyorsan áttekinteni van képesitve. – Az ilyen elmeéllel biró ember legelőször is a felmerülő tárgyak, dolgok, eszmék sulypontját keresi ki gyors szemekkel s azután vizsgálja annak részletes horderejét, jelentőségét. – Igy az értelmes szelleméllel biró ember még mulatságaiban, szórakozásaiban, humorjában is mélyebb jelentőségű észrevételeket keres, anélkül hogy professorkodna, – sőt élczeiben olyanokat rögtönözve is szokott pro- és re-producalni, mert az ilyen értelmes embernek gazdag emléktára van, – s a felmerülő tárgyakat, eszméket, s. a. t. elméjének ezekben otthonos játsziságával, könnyüségével, fantastikus, allegoricus, symbolicus vagy költői szinben és kapcsolatban képes azonnal előrántani. Ezen tulajdonságainál fogva a szellemdús embert a társas körökben csak hamar fellehet ismerni,

Különös játéka a végzetnek, hogy azon ember, kiben a szellemi erő nagyobb mértékben meg van, ereje érzetében hanyagabb, vagy legalább több kényelmet és rendellenességet enged meg magának, mint más, ki ezen erőt önvalójában nem érzi. – Áll ez az iskolás gyermektől fel a státus férfiúig.

Nem törődnek a siker eszközeinek megszerzésével azok, kik nagy szellemi erőt éreznek magukban, olykor hanyagok, tétlenek, de a határozó pillanatban bámulatos erőt és sikert fejtenek ki. – Azt irja a történelem, hogy a franczia nagy forradalomban szereplők feje és kitünő szónoka a girondiáknak, jegyzeteit mindig csak aprócska szelet haszontalan s másik felén beirt papirokra a térdére téve irogatta. – Az ilyen emberek ellentétesei a pedans, rendtartó, munkás szorgalmu emberek, kiknek minden ereje és tehetsége csupán a rendszerben s szorgalmában rejlik.

Az egyik embernél az ész, az értelem meggyőződése. – a másiknál a sziv, a mély érzelmek, – a harmadiknál az érzékiség, állatiság uralkodik:31) ezért oly tarka a világ s eltérők a szokások és gondolkozás módja. Ha minden embernél ki volna fejlődve az értelem tisztasága, sokkal boldogabbak volnának az emberek, mert jobban megtudnák egymást érteni, tehát méltányosabbak is lennének egymás iránt.

A mely ember folytonosan vidám, mérsékelt jó kedvű, de józan életű: feltehetjük róla, hogy semminemű gonoszság avvagy roszakarat s arra való hajlam nem lakik szivében, mert a kinek szivében, lelkében, a roszakarat, vagy a gonoszságnak csak némi árnyalata is megfészkelte magát, ott a lélek nyugodtsága nem lehet zavartalan, ott a vidámság csak köpönyeg és erőszakosan alkalmazott ir az erkölcsi sebek eltakarására.

„A ki önmagát (indulatait, szenvedélyeit stb.) legyőzet, az, legnagyobb ellenségét győzte le.“ – A világos, érett értelem, sem tulkapó haragra, sem gyülölségre vagy épen bosszúállásra nem vetemedik,32) s bármilyen értelmes okos embernek ismerünk is valakit, mig ily tévedésekre tényleg hajlik, addig bizonyosak lehetünk hogy lelkülete nem elég erős, tehát az ember nem eléggé tökéletes.

Nézeteink és cselekedeteink kiindulási pontjának csak egy kapuja és sikátora van, mely a tökéletesség egyenes vonalába vezet, t. i. az igazvaló megismerésének nyomán az értelem meggyőződésére alapitott méltánylás; mert ha az igazság (igazvaló) és lelkiismeret határát csak egyetlen egy lépéssel túllépjük, nem tudjuk hol fogunk megállapodni.

Az értelem tisztasága, a morális érzet, szellemünknek önmagábani s az universumhozi viszonyában fenálló harmoniája, lényegében egy és ugyanaz, csak elnevezésben különböznek egymástól. – Az iskolák helyes berendezése s a politikai institutiók33) tehát, nagy mértékben befolynak a tiszta erkölcs és tiszta értelem kifejlesztésére.

Vannak emberek, kik, mivel maguk rendszerint mesterkélt, tekervényes útakon járnak, nem akarják elhinni, hogy az egyszerű dolgok, természeti igazságok, oly tiszták, igazak és egyszerűek lehetnek, mint külszinben mutatkoznak; ezek a természet újjmutatását mibe sem veszik, saját énjük elbizakodott bölcsességét akarják uralomra ültetni a természeti igazságok felett. Igy az uralkodók, a hatalmasak, befolyással birók, ritkán veszik figyelembe, hogy valamint a politikai, úgy a társadalmi élet berendezésében legkielégitőbb, mert legtermészetesebb szokott lenni, a mi alólról áramlatképen fölfelé törekszik, – mig ellenben a mi fölülről lefelé, bár jóakarólag czéloztatik, az, több kevesebb gyarlóságot, igaztalanságot, méltatlanságot hord méhében.