A fiatal kungráti mollah, ki további utazás végett Szamarkand felé karavánunkhoz csatlakozott, használni akarta Khivában mulatásunkat, hogy szülővárosának s ottani rokonainak „Isten hozzád“-ot mondhasson. Közölte velünk szándékát s nagy volt öröme, mikor megtudta, hogy magam is azon gondolkozom, hogy őt oda elkisérjem, részint azért, hogy egy kolduló köruton valamit összekaparinthassak, részint pedig azért, hogy az unalmas veszteglést a tikkasztóan forró Khivában kikerülhessem. A mollah aranyhegyeket igért nekem s mindent a legtündöklőbb szinekkel ecsetelt, hogy elhatározásomban megerősitsen. Egyébiránt buzgólkodása egészen fölösleges volt, mert ez alkalom épen kivánatom szerint jött s két nap mulva már utban valék Jengi-Ürgends felé, hogy onnan az Oxust elérjem, hol egy félig megrakodott hajó készen állott, hogy minket szerény vitelbérért magával vigyen.
Khivából Kungrátba nyárban többnyire vizen szoktak utazni és az utazás az Oxus gyors futása miatt lefelé sohasem tart 5 napnál tovább. Ezt a forró nyári hónapokra kell érteni, ha a viz a Hindukus-on és bedäkhsáni hegyek ormain fekvő hó olvadása miatt legfőbb magasságát éri el. Ősszel s tavaszszal alacsonyabb vizállás mellett az utazás hosszadalmasabb s télen egészen félbe van szakitva, mivel az Oxust, bár nem épen mindenütt, de sok helyen jég boritja.
Már Khiva falai előtt mindjárt hajóra ülhetne az ember, t. i. a Hazreti-Pehlivan csatornán, de akkor nagy kerülőt kellene tenni, minthogy ez észak helyett délen Hezareszp-nél ömlik az Oxusba; ugyanez áll a másik csatornáról, a Gazavat-ról is, hanem az a várostól meglehetősen távol van s ez is inkább Kelet felé mint északra foly. Ennél fogva inkább mennek Jengi-Ürgends-be, a Khánságnak egy igen szorgalmas és kereskedő városába és onnan a part mellett fekvő Akhun-Baba-ba, mely egy szent sirja nehány szerteszét fekvő udvarral (Havli) és kikötőhelyül szolgál az emlitett két városnak. Az egész, körülbelől 4 német mértföldnyi terület meglehetősen népes és jól van művelve. Az út szántóföldeken, kerteken és réteken visz keresztül; itt találhatók a legszámosabb és legnagyobb eperfák s ennélfogva a selyemtermelés is virágzó, sőt e vidék jogszerüleg megérdemli, hogy az egész Khánságban a legszebbnek nevezzük.
A parton izzó, csaknem tűrhetetlen hőség uralkodott, s midőn e miatt aggodalmamat fejeztem ki, a hajósok azzal nyugtatának meg, hogy e bajon lefelé igen könnyü lesz segiteni egy Pesekhane (szunyogház) által, mely minthogy a hajót csakis a két végén vezetik, senkinek sem fog utjában állani. Ezt egy mennyezet alakjában azonnal föl is állitották, hogy nappal a nap ellen, éjjel pedig a veszélyes szunyogok ellen védelmezzen s miután az elindulásnál megkivántató Fatiha-kat (áldóima) elvégezték, négy hajós és két más utazó társaságában a partot elhagyók.
Kezdetben az ut felette egyhangu volt. A két hajós a jármű felső és alsó végén a folyónak mindig olyan helyeire kormányozta azt, hol a viz legzavarosabb és legsárgásabb volt, mivel ott, a mint nekem mondák, a folyam gyorsasága legerősebb. A kormányrudak hosszu póznákból állanak, melyeknek végei laposra vannak faragva; és a kormányosok, mert a hajót mindkét felől együtt vezetik, ott a hol különös figyelem nem kivántatik, ülve szokták végezni teendőjöket. Körülbelől minden két órában fölváltják egymást. A kimerültek, vagy jobban mondva a naptól megaszaltak, olyankor társaságunkba jöttek a fedél alá, nagy alkalmatlanságunkra, egész hosszaságukban végig nyujtózkodtak s nemsokára azután rágyujtottak duettben horkolni, mig ujból fölváltották őket. A mi két utitársunkat illeti, szerencsére csak az egyik volt beszédes, és mennyire örültem, a mikor láttam, hogy tatáromat gyakran fölvilágositá egy vagy más dolog felől, mindegyre kiigazitólag vágott beszédébe s tudnivágyamat hosszadalmas magyarázgatásokkal elégité ki.
Az Oxus partjai nem igen birnak valami különös érdekességgel, ámbár sokkal többet nyujtanak, mint a mennyit Buteniew utleirásából olvashatunk, a ki követsége alkalmával 1858-ban ugyanazt az utat tevé meg Kungráttól Jengi-Ürgends-ig a folyamon fölfelé. A jobb parton, azon hely átellenében, a hol mi hajóra szálltunk, láthatók Sáhbáz-Veli (a szent hős) nagyszerü romjai, mely az előkorban, a mint állitják, erős vár vala és a Kalmüköktől dulatott szét. Átalában ugy látszik, hogy a khivai Khánság történelmi szétrombolói a Kalmükök voltak. Dsingiszkhán alatti becsapásuk idejekor az akkortájban virágzó Kharezmet kegyetlenül elpusztitották, de az mégis tulzás, mintha minden rom pusztitásaik műve lenne, miként azt a hagyomány állitja. Még beljebb egy más, az előbbinél sokkal terjedelmesebb rom is van kőépületek maradványaival és ezt Gaur Kalisszi-nek (a gaurok várának) nevezik. Kezdetben azt hivém, hogy Gaurok alatt az őskor Gebreit vagyis tűzimádóit értik, de nagy bámulatomra azt hallottam, hogy e név alatt egész Közép-Ázsiában az örményeket, vagy helyesebben mondva, nestorianusokat értik, kiknek ott az iszlam előtti időkben egészen a mongol uralom elenyésztéig jelentékeny telepeik voltak, melyek az Aral tótól messze Khináig terjedtek. Az előbbnevezett romtól lefelé három órányira, a jobb parton, egy meglehetősen sürű, Khitabegi nevü erdő (Tokaj) terül. A fák különösen magasak, de a nap az Oxustól táplált posványokat nem képes kiszáritani és az erdőt csak kevés helyen lakják a marhatenyésztést üző Karukal pagok. A bal parton, melyet a tulajdonképeni erdőnek tekinthetünk, a Havli-k (udvarok) lánczolata ritkán van félbeszakasztva, imitt-amott nagyobb falvak is mutatkoznak egészen a part közelében, igy pl. az özbeg falu Taskale, mely egy magas partvidéken fekszik, és a kis Vezér falu, melynek közelében a Kilidsbaj csatorna ömlik, vagy jobban mondva, tör be az Oxusba, hogy aztán Szilali mögött a homokban elvesszen.
Theafőzés, Pilau készités, szent regéknek elbeszélése és hallgatása valának a nap szüntelenül változó foglalkozásai. Néha az egész utitársaság, a kormányosokat kivéve, álomba merült, s e szünetelés nekem kedves változatosságot nyujtott és a vén Oxus sárga hullámaira tekintve, képzelmem oly örömest röpkedett nehány európai folyó tükre felett, melyeknek habjait száz meg száz hajó sustorogva szeldeli, melyeknek virágzó partjai duzzadó élettel vannak telve – mily óriási különbség! Az Oxus megtestesült képviselője azon vidéknek, melyen átbarangol. Futásában vad és fékezhetetlen, mint a közép-ázsiaiak természete, sekélyeit és zátonyait épen oly nehéz kipuhatolni, mint a turkesztáni jó és rosz tulajdonait; naponként uj ágyat ás magának, mert valamint a nomád nem tud sokáig egy vidéken időzni, ugy látszik, hogy régi ágyát ő is megunta.
Másnap korán reggel Görlen városa előtt haladtunk el, mely a parttól egy kissé távol van, s a tulajdonképeni kikötőhely egy Isimidsiran nevü falu. Ezzel átellenben, a jobb parton, fekszik Rehmiberdi-Beg vára, melyet csak azért emlitünk meg, mivel a délkeletről észak felé vonuló Oveisz Karajne11) hegység innen kezdődik. Első tekintetre mind magasságra, mind alakra nézve sok hasonlósága van a Khiva és Asztrabad közti pusztaságon fekvő nagy Balkánnal; de közelében csakhamar észreveszszük, hogy terjedelme nagyobb s különösen a buja növényzet és erdőségek lepnek meg kellemesen, melyekkel csúcsa fedve van. Az emlitett hegy egyik csúcsán van Oveisz Karajne állitólagos sirja, egy hires bucsujáróhely Khivában, s a távolban csakugyan több épületet fedezhetünk föl, melyeket Rehimberdi-Beg épittetett a buzgólkodók kényelmére. Ettől oldalfélt fekszik a Munadsat daghi (buzgalom hegye), melyet egy Amberene (Ambra anya) nevü szent nő nyughelyének tartanak. A szent nők a szunnita Iszlamban nem igen gyakoriak, de mégis van egynehány Közép-Ázsiában, mi uj bizonyitéka annak, hogy az iszlam nem bánik a szép nemmel épen oly mostohán, miként azt Európában hiszik. Ami Amberene nagysámat illeti, a monda azt beszéli, hogy őt, ki szépségben egy Zuleikha, erényben egy Fatima volt, férje azért gyűlölte, s később azért üzte el magától, mivel ő az Iszlamot vallá, holott férje halálos ellene volt annak. Fejedelmi lakából Jengi-Ürgends-ben kénytelen volt e vadon vidékre menekülni, s bizonyosan éhen veszett volna el, ha egy szarvastehén barlangja nyilásánál naponként meg nem jelent volna, mely türelmesen hagyá magát megfejni és akkor ismét eltünt. Kinek nem jutna itt eszébe Genovéva története? Az akkori párisiak nem voltak jobbak a mai özbegeknél s hányszor nem találunk azonosságot vallási és világi mondákban a szellem nyilatkozványait illetőleg egymástól oly messze élő népeknél is?
Ha Görlentől négy órahosszat lefelé mentünk, a parttól másfél órányira fekvő Jengi jap-hoz érünk, mely egy földfaltól körülvett jelentéktelen mezővárosocska s körülbelől két órányira tovább a khitaji kerületbe jutunk, mely ott kezdődik, hol a Jumalak, egy kúpalaku halom, közel a balparton, emelkedik. E közben a jobb oldalon az Oveisz hegység mind közelebb nyomul az Oxushoz, a kiálló Jampuk hegycsúcs mellett elhaladunk, melyet egy régi kastély romjai koronáznak és Jumalakkal átellenben a keletről nyugotra terjedő Seikh-Dseli hegyláncz már egy szorosutat (melyet itt Kisrak-nak neveznek) képez, mely sokkal keskenyebb, mint a Vaskapu a Dunánál és a két szikla közé szorult folyam hatalma miatt a hajósoknak gyakran veszélyes. A viz e helyen tompa morajt okoz, ugy tetszik, mintha az Oxus a kemény kövekre morogna, hogy azok őt, a fékezhetlen csavargót, ugy bebörtönözték. Különben a legszűkebb hely igen rövid, a balparton a hegy hirtelen végződik, ellenben a jobb parton a magasság fokonként apad s miután a balra eső Tama-t elhagytuk, a vidék mindenfelé sik.
A hegyes vidékkel az Oxuspart minden regényes oldala is eltünik. Két napi utazás alatt a képzelem és szem jóllakott s habár a reggeli és esti órák még nyujtanak is némi kedves dolgot, de már nappal a hőség s éjjel a szunyogok és legyek, melyek mellett a kolumbácsi szunyogok az Al-Dunánál gyöngéd pillangók lehetnének, csaknem kiállhatatlanok. Mihelyt a nap lement, mindenki szorgalmatosan a durva vászonból készitett szunyogház alá bujt és keserves vala kinom, hogy az utitársaimtól megrontott levegőt üdével nem cserélhetém föl. Estve felé végre elértük a Mangit kerületet, melynek hasonnevü városa a parttól két órányira fekszik és a folyóról egy kis erdő miatt láthatatlan. Itt hosszasabban mulattunk a parton s miután a hajó keskeny tüzelője helyett a szabadban kényelmesen ételt főztünk, utunkat tovább folytatók. Barátom nagy sajnálkozására az egy órányi távolra eső Bászujap-ot csak éjjel értük el. Meg akarta látogatni velem együtt az itt lakó igen hires nogaji Isánt, hogy tanácsát és áldását utiterveire kikérhesse. Ezeket a nogajokat, kik mindnyájan az orosz hatóságok vagy a katonai szolgálat elől menekültek ide, Közép-Ázsiában a szabadság és Iszlam vértanuiként tisztelik, de köztök mégis igen gyakran találtam kitünő gazembereket, kik valószinüleg valami jól megérdemlett büntetés elől szöktek meg.
Korán reggel már Kipcsak-ot is elhagytuk, mely második állomásnak van kijelölve. Az Oxusban azon a részen, melylyel átellenben a város fekszik, egy a folyam széltében huzódó szikla emelkedik, mely a folyamágynak csaknem felét átfogja és a hajóknak csak a másik, azaz szabad felén enged átmenetelt. Alacsonyabb vizállásnál egynehány sziklaél is látható és a gyermekek egy lábnyi mély vizben gázolva játékból e sziklákon szoktak sétálgatni. Hanem a hajósoknak ez a hely nagy félelmet okoz, s csakis nappal merészelnek ott elhaladni. Kipcsak maga jelentékeny hely, az özbegek hasonnevü törzsétől lakva, több mecsettel és kollegiummal, mely utóbbiak között a jobb parton fekvő és Khodsa Niaz-tól alapitott ennek gazdag adományai miatt a leghiresebb. Nem messze e magányosan álló épülettől egy szorosan a part mellett fölemelkedő hegyen láthatók Csilpik romjai, melyről a rege azt beszéli, hogy a régi időkben erős vár volt és egy herczegnőnek szolgált lakásul, ki atyja rabszolgájába szeretett s minthogy a vadul fölingerelt papa bosszujától félt, kedvesével ide menekült. Hogy vizet kaphassanak, a hegyet egészen az alapjáig át kelle fúrniok; a földalatti ut még mai nap is meg van.
Kipcsaktól fölfelé a jobb parton kezdődik az az erdő, mely kevés félbeszakitással a folyó hosszában Kungrát-on is jóval túl terjed. Hogy szélessége kelet felé mennyire terjed be, a vizről nem láthatám, de a mint álliták, maximuma 8–10 órányi. A parttal határos része általán véve posványokkal és mocsárokkal van fedve s csakis egy nehány ponton lehet hozzá férni. Kevésbé sűrü helyein a karakalpagok száz meg száz marhacsordája legelész és vadakban sem szenved hiányt, de a számtalan vad állatok között különösen a párduczok, tigrisek és oroszlánok felette sok bajt okoznak. A folyam bal partja, melyen innentől fogva Görlenig a legtöbb sekélyes hely van, annyira, hogy szüntelenül fennakadtunk, az emlitett ponttól kezdve egy messze északnyugotra terjedő fennsíkot képez, melyet a bennszülöttek Jilankir-nak (kigyómező) neveznek és a puszta nyugoti határánál épen oly meredek lejtőben végződik, mint a Kaflankir vagyis az egész üszt-jarti fennsík. Az Oxus part ezen részének népessége jomutturkománokból és tsandorokból áll; az elsőbbek a folyó közelében barangolnak, Porszu és Jilali vidékén; az utóbbiak a pusztaság szélén és az Üszt-Jurt oázain és, a mint könnyen gondolható is, egymás között örökös villongásban élnek, mely épen ugy saját hátrányukra, mint az özbegek előnyére szolgál, minthogy egy egyesült erős nomád nép közvetlen közelsége a letelepültekre nézve mindig veszedelmes.
A harmadik nap estéjén Khodsaili12) előtt állottunk meg, a mely város a parttól két órányira fekszik. A lakosok nagyobb része azt állitja, hogy ők Khodsa utódai s nem kevéssé büszkék arra a többi özbegekkel szemben. Az egész kerület sűrűn van lakva és a balpart messzire egész Nöksz-ig13) az erdőségek és művelt földek egy szakadatlan lánczolatát képezi. Az Oxusnak egyik legveszélyesebb helye itt van, tudniilik egy vizesés, mely utazásunk idejekor csaknem három lábnyi magasságról irtózatos zúgással, mely már egy órányi távolságban hallható volt, és nyilsebességgel zuhant alá. A bennszülöttek Kazankitken-nek nevezik azt, a mi azt jelenti, hogy: ott, hol az üstök elmerültek, minthogy itt egy jármű, a mint mondják, az emlitett konyhaedényekkel telve elsülyedett; és a hajókat a vizesés felett már egy negyedórányira a parthoz vonják és vontatókötelekkel gondosan vezetik le. Innentől kezdve lefelé a folyam áradások által jelentékeny tavakat képezett, melyek egymással apró természetes csatornák által összeköttetésben állanak s tavaszszal ugyan kicsinyek, de csak ritkán száradnak ki egészen. Legjelentékenyebbek Kujruklu, Köl és Szari-Csöngül. Az első hir szerént egynehány napi járó földnyire terjed északkelet felé, az utóbbi területben ugyan kisebb, de annál mélyebb.
Nöksz előtt a negyedik napon haladtunk el. A műveltség már a bal parton is mind jobban tünedezik el. A folyót mindkét felől erdők koszorúzzák s fele utjában Kungrat felé egy jókora széles és mély Ögüzkitken nevü csatornát alkot, mely délnyugoti irányt vesz és a Sorkacsi tavába ömlik, mely utóbbit a nagy folyamtól gátak épitése által hiába kisérlették meg elvágni; mert a viztömeg szerfölötti kiterjedése miatt épen itt legnehezebb a hajózás. Egy Afak-khodsa nevü szent sirjánál az erdőnek vége szakad s kezdődik a kungrati kerület, mely, a meddig csak a szem lát, kertekkel, szántóföldekkel és Havlikkal (udvarház) van boritva. Maga a város csak az ötödik nap estvéjén lett láthatóvá, miután egy vár romjai mellett, melyet a lázadó Törebeg épitett Mehemmed Emin idejében s egy közel levő örvény mellett elhaladtunk.
Tartózkodásunk a khivai khánság e legészakibban fekvő városában csak igen rövid tartamu volt, mert fiatal utitársam, ki szülőit már egy évvel ezelőtt elveszté, egy itt lakó rokonától csakhamar elbucsuzott s maga sürgeté a gyors visszautazást. A városnak sokkal szegényesebb kinézése vala, mint a délen fekvő helységeknek s leginkább nagy vásárai miatt nevezetes, melyeken a szomszédságban lakó nomádok felette sok marhát, vajat, nemezszőnyeget, teveszőrt és gyapjut adnak el. Halakkal is, kivált pedig a száritottakkal, melyeket az Aral tó partjáról szállitanak ide, jelentékeny kereskedést üznek a khánság többi részei felé. Mint nevezetességet kell megemlitenem, hogy itt két Iszlamhoz áttért oroszt is találtam, kik jó lábon álló háztartásnak s gazdaságnak és népes családnak örvendezének. Foglyok valának a Perowsky-féle hadseregből és Mehemmed-Emin khántól azon kikötés mellett nyerték vissza szabadságukat, hogy az Iszlamot elfogadják. Az egyiket egy persa rabnővel ajándékozták meg; a barna iráni nő s Észak szőke fürtű fia jó egyetértésben él egymással s bárha az utóbbi előtt a hazatérhetés már több izben lehetségessé vala téve, mindazáltal még eddig nem tudta rá szánni magát, hogy adoptált hazáját az Oxus partján odahagyja.
Végezetül még meg akarom emliteni azon kevés tudósitásokat, melyeket itt az Oxus további futásáról Kungráttól az Aral tóba ömléséig hallottam. Az utóbb nevezett várostól két órányira lefelé a folyó két hatalmas ágra oszlik, melyek egymástól csak igen keveset külömböznek. A jobb ág, mely az Amu-Derja nevezetet megtartja, hamarább éri el a tavat, de gyakori szétágazása miatt nagyon sekély, és alacsony vizállásnál a hajózásra nézve szerfölött alkalmatlan. A bal pedig, mely Tarlik (szorosság)14) nevet visel, keskeny, de általán véve mély s csak azért járnak rajta ritkábban, mivel a tóig menő utjában igen nagy kerülőt tesz. A mi az Oxus legalsó futásán üzött forgalmat illeti, ezt hasonlitni sem lehet ahoz, mely a Csardsuj és Kungrat közt eső téren végbe megy, mely Bokhara és Khiva között a fő kereskedelmi utat képezi. Ősszel különösen a halászás üzi az özbegeket a tóhoz és a száritott tói halakkal üzött kereskedés a három Khánságban jelentékeny. Oly áruczikk az, melyet a sivatag lakói nem nélkülözhetnének, mivel nyájaik gazdagsága daczára is sokkal fösvényebbek, mint hogy hússal táplálkoznának és pótszerül inkább száritott halat használnak. Tavaszszal ismét a vadludak, melyek nagy számmal tartózkodnak a torkolatoknál, csalogatják a vadászatkedvelőket az Aral tó partjaira, a mely évszakban a legtöbb bucsujárás is történik arrafelé, melyeket a kegyes özbegek visznek végbe Tokmak-Baba sirjához, egy kis hasonnevü szigeten a torkolathoz közel. Ez a szent, ki egyszersmind a halászok védszentje is, egy kis mausoleum alatt pihen, melynek belső tere még most is hiven őrzi a szentnek nagy régiségü öltönyeit és konyhaeszközeit, melyek közül az üst nagy tisztelet tárgya s azt beszélik, hogy magok az oroszok is, kiknek az idejövetel a gőzösök által meg van könnyebbitve, e szigetre csak ritkán lépnek s ha ide jönnek is, önkénytelen tisztelettől indittatva az ereklyékhez soha se nyulnak.
Ha már most e nevezetes folyó egész futására forrásától a Szer-i-kul-nál (tó kezdete) kezdve egészen az Aral-tóig egy általános tekintetet vetünk, észre fogjuk venni: 1. hogy hajózhatósága nem terjed ki egész hosszára, mint Burnes állitja, hanem hogy kissebb vagy nagyobb járművekkel csak Kerki-től, vagy jobban mondva Csihardsuj-tól lefelé járható. Felső futásától kezdve az emlitett helyekig csak tutajokkal találkozunk, melyek tüzi- és épületfát, melyekben a bedähsáni hegység lejtői meglehetős gazdagok, szállitanak a fátlan sikságok partjaira s csak ritkán láthatunk eféle tutajokon olyan egyes családokat, melyek az alsóbb Oxusvidékre települnének át. A Hezareszp és Elcsig közt fekvő téren, mely utóbbi város Bokhara főrakhelye, már nagyobb járművek is járnak Khivából vagy oda portékákkal és élelmi szerekkel; legélénkebb forgalmat kétségtelenül mégis azon a részen találunk, mely a khivai Khánságban foly, ahol a folyó, minthogy partjai közvetlen közelében sok város fekszik, ugy föl- mint lefelé kedvelt és olcsó eszközül szolgál nagyobb terhek szállitására, sőt a szegényebb osztály személyes közlekedésre is használja. 2. Ugy tetszik nekem (mert elégtelen szakismeret miatt biztosan állitani nem merem), hogy az Oxus bajosan fogja valaha Közép-Ázsia forgalmának életerét képezni, melyet a politikusok, Turkesztán jövőjéről beszélve, róla föltesznek. Hogy sohasem játszhatik oly fontos szerepet, mint a Jaxartes, melynek hullámait már ma is orosz gőzösök szeldelik, már csak ezen körülményből is elég világosan kitűnik, valamint abból is, hogy az oroszok hajócsapataikkal az Aral-tóba nem az Oxuson, hanem a hóditási tervekre kevésbbé kedvező Jaxartesen voltak kénytelenek Turkesztánba hatolni. Hogy az utóbb emlitett folyó néptelen partjai a pétervári udvarra nézve nagyobb fontosságuak lennének, esztelen állitás, s pusztán csakis Közép-Ázsiát illető földrajzi ismereteink hiányán alapszik. Három gőzössel nem csak az egész khivai Khánságot sakkban lehetett volna tartani és Kungrát, Kiptsak és Hezareszp várakat megszállani, hanem Karakölön át Bokharába, tehát Közép-Ázsia szivébe is, könnyen lehetett volna egy hadosztályt küldeni, ha ezen vizi ut szerfelett nagy természeti nehézségei egy oly szándékot lehetetlenné nem tettek volna; miről azonban az oroszok már Közép-Ázsiában tett első felléptök alkalmával eléggé meggyőződtek. Az Oxusnak, a Khodsa-ilk mellett levő vizesést, a kipcsaki veszélyes sziklákat és a Jampuk melletti Kisznak-ot kivéve, legnagyobb nehézsége számtalan s néha órákig elnyuló homokzátonyaiban fekszik, melyek a homok nagy mennyisége következtében, mit a folyam hord magával, oly gyorsan változnak, hogy azok megjelölése teljes lehetetlen és a jó hajókázható vizet a leggyakorlottabb hajósok is csak szinéről ismerik meg, de biztosan soha sem tudják meghatározni. 3. E folyam szabályozása, mely tavasz kezdetével s késő ősszel csak nem két harmaddal csekélyebb, mint nyárban, eltekintve attól, hogy a ragadozó vizár az eféle vállalatot szerfölött megnehezitené, már csak azért sem volna előnyös, mivel a sok ág és csatorna nem csak a szántóföldek öntözésére mulhatatlanul szükséges, hanem mivel még a legtávolabb eső vidékeket is azok látják el ivóvizzel. Ha a khivai Khán birodalma valamelyik lázongó részének hadat akar izenni, akkor legelébb is a csatornákat és vizvezetéseket vágja el tőle, mely legérzékenyebben sujtja azt; és az a kormány, mely, hogy az Oxus főágyában a vizet nagyobbithassa, zsilipeit betömné, annyit tenne, mintha egész birodalmának egyszerre izenne hadat.
Hogy az Oxusnak az emlitett tulajdonságokon kivül még szerfelett gyors folyása is van, a sok kitérésből, miket régi ágyától tesz, eléggé látható. Ezek alsó futásában a Hezareszp melletti elhajlás után kezdődnek s számosabbak, mint ahogy az előttünk maig ismeretes. Ha e felől a lakosokat megkérdezzük, ők ugy a jobb, mint a bal parton nyolcznál is többet szoktak előszámlálni s habár ez talán régibb csatornákra vonatkozik is, mindazáltal borzasztó szabálytalansága kétségbevonhatatlan s ezen állásponttól indulva ki, semmi kétség sem foroghat fenn aziránt sem, hogy az Aral-tó, miként azt Sir Henry Rawlinson egy becses persa kézirat után állitja, a korábbi időkben teljességgel nem is létezett.
Az utazás Kungráttól Khiváig többnyire a szárazon történik, mivel a folyón felfelé 18–20 napot venne igénybe s ennél fogva csakis teher szállitásra használtatik. Száraz földi út 3 van s még pedig: a) Köhne-Ürgendsen át, melyet nyári útnak neveznek s az Oxusnak minden az emlitett évszakban megnövekedett tavát, kiöntéseit és karjait kikerüli; 56 Farszakh-ot számlál s ennél fogva leghosszabb; b) Khodsa-ili-n keresztül, ezen csak télben szoktak járni, ha az emlitett tavak stb. be vannak fagyva s csak 40 Farszakhnyi hosszu; c) mely az Oxus jobb partján Surakhán-on keresztül vezet és nagy kerülői s a mellett számtalan homok sivatagjai vannak.
Visszautazásunknak a lehető leggyorsabbnak kellett volna lennie, mindazáltal kénytelenek voltunk a Köhne-Ürgendsen keresztül vivő hosszu útba belenyugodni. Szerencsénkre egy kis utitársasághoz csatlakozhattunk, melyből nehányan Köhne-Ürgendsig, mások pedig egészen Khiváig utaztak. Mindnyájan jó lovakon ültek, sőt még azok is, melyeket nekünk „lillah“ (kegyes jószivüségből) rendelkezésünkre bocsájtottak, fiatal erős állatok voltak, s minthogy egynehány sütemény- s egy kevés utikészleten kivül semmit se vittünk magunkkal, igy a hőség daczára is, mely már a kora reggeli órákban is nagyon érezhető volt, gyorsan lovagoltunk előre. A városkaputól kezdve a kungráti jól mívelt kerületen keresztül északnyugot felé tartottunk s onnan kezdve pedig egy puszta vidéken haladtunk át, mig egy nagy álló vizhez értünk, melyet Atjolunak neveznek s mely első állomásul van kijelölve és 7 Farszakhnyi hosszu. Annak egy keskeny részén egy híd vezet keresztül és az út itt kétfelé válik, az egyik a Kazak-Örge nevű vadon hegység hosszában az Üszt-jort nagy fensíkon át Orenburg felé visz, a másik pedig Köhne-Ürgends felé tart. Mi az utóbbit választottuk. Erdőségeken és homokos vidékeken vonultunk át, jobbra és balra romok valának láthatók, melyek közül egyet kiemeltek, t. i. Karagömbez-t (fekete kup), melynek közelében kristály fehér sót kapnak, mely a Khánságban legjobb, és a Barszakilmez-t (a ki megy, vissza nem jön), egy még a jelenkorban is gonosz szellemektől lakott veszedelmes fészket, hol már sok kiváncsi lakolt életével. Öt órai lovaglás után a második állomást is elértük, mely Kabilbeg-Hauli nevet visel. Ez egy magánosan álló udvar; de birtokosok régtől fogva bevett szokás szerint igen jól megvendégeltek s minthogy a legközelebbi állomásig, Kiziltsagala-ig nyolcz órányi hosszu lovaglás állott előttünk, vendégszerető gazdánk nem feledé el minket reggelire hussal és kenyérrel is ellátni. Még sötét volt, mikor elindultunk. Fegyert viselő utitársaink rendkivüli gonddal vizsgálták meg fegyvereiket, én azt gondolám, hogy talán valamelyik ellenséges turkomán törzsön kellend áthaladnunk; de megnyugtatának e tárgy felől, midőn azt mondták, hogy egész nap egy sürű erdőn fogunk keresztül menni, melyben sok oroszlán, párducz és vaddisznó van, melyek néha az utazót is megtámadják. Bárha a veszedelmes helyet csak fényes nappal értük el, mégis mindig a legnagyobb óvatossággal lépdeltünk előre; igen sok bizalmat helyeztek a lovakba, mert mihelyt ezek füleiket hegyezték vagy horkolni kezdettek, mindenki fegyvert ragadott. Hogy az oroszlánok és párduczok Közép-Ázsia égalji viszonyai következtében nem oly veszélyesek, mint indiai és áfrikai testvéreik, könnyen megfogható. Nem is osztám fiatal tatár utitársam félelmét, sőt inkább nagyon vágytam valami érdekes vadászkalandban résztvenni. De valamint minden ázsiainak, ugy az özbegnek is tulfeszitett képzelőtehetsége van; egy nyom, egy hang sem árulta el, hogy az állatkirály lakhelyének közelében vagyunk, csak egy nehány csürhe vaddisznót láttunk, melyek nagy csörtetéssel vonultak a sürűn át. Annál nagyobb, mondhatnám mesés volt a gyöngytyukok és fáczánok száma, melyekkel találkozánk, és gazdag vadászzsákmányt vittünk magunkkal az esteli állomásra. Ezen vidék emlitett szárnyasai sokkal izletesebbek, mint a mazendrániak, és az özbegek jobban is megtudják készitni azokat, mint a persák. Ott, hol az erdő végződik, a megerősitett Kiziltsagala helység, melyet özbegek laknak, nemsokára láthatóvá lesz; elég jókor érkeztünk meg oda és más nap reggel utunkat a Jomutoktól lakott kerületen keresztül folytatók tovább.
Köhne-Ürgendset negyedik állomásnak veszik, noha az út oda csak három óráig tart. A Közép-Ázsiában kitünő hirű Kharezmnek eme régi fővárosa a legszegényebb minden sorstársai között Ázsiában, s bár mennyire dicsőiti is letünt fényét a szó és irás, a meglevő romok látásánál ugy fogjuk találni, hogy az csakis tatár műveltség központja volt. A mai város kicsiny, piszkos és jelentéktelen, de hajdan sokkal nagyobb lehetett, mert a falon kivül szétszórva heverő romok gyanitni engedik hajdani terjedelmét. Ezek csak az iszlam korból, Sahi Kharezmian míveltségi korszakából származnak. Legnevezetesebb itt az utleirásomban már emlitett Törebeg-Khamin (nem Khan) mecset, mely nagyobb és pompásabb, mint a Hazreti-Pehlivan, pedig ezt Khiva város legszebb emlékének tartják és Kási műveivel, melyekben a sárga szin túlnyomó, Turkesztán hasonnemü épitészeti emlékeinek nem áll utánna. Seikh-Seref siremléke magas, azurkék kupolájával, valamint Pirijarnak, a nagy hirü Pehlivan atyjának sirja és Seikh-Nedsm-ed-din Küberának.
Az utóbbi, mely az összeromláshoz közel volt, ujabb időben Mehemmed Emin-Khan bőkezüségéből ujból helyreállittatott. Hir szerint a környékben több kőből épült egyes torony és fal van, mint pl. Puldsajdu (pénzt pusztit), mely 3 órányi távolra fekszik. Ha ott egy-egy vihar a homokfelületet fölszántja, pénzdarabok s egyéb ezüst- és aranyszerszámok jönnek a fölszinre és az emberek, akik ott homokat szitálnak, munkájokat gyakran gazdagon jutalmazva látják. Ajszanem, vagy Ajszanem és Sahszanem kettős kioszkja, a hires szerelmes páré, kiknek sorsát, egy regénybe gyüjtve, a troubadourok gyakran megénekelték. Ugy látszik, hogy ez minden magányosan álló rompárnak gyüjtőneve, mert Sahszanemek épen ugy találhatók Khiva és Bokhara más részeiben is, mint Herat közelében, és kevés változtatással ezekről is ugyanazon mondákat regélik el.
Köhne-Ürgends-ből az út kétfelé válik, melyek a távolság tekintetében csak igen csekély külömbséget tesznek. Az egyik, kevésbé lakott, Porszu és Jilali felé megy és csak nagy utitársaságok járnak rajta, mert a rabló Csaudorok és Jomutturkománok közelsége az utat legalább Tashauz-ig nem igen teszi nagyon biztossá. A másik mind inkább közeledik az Oxushoz és annak csekély félbeszakitással majorudvaroktól (Havli), falvaktól és mezővárosoktól fedett partvidékén vonul végig. Nyárban legtöbben mégis az utóbbi utat választják, bárha hosszabb s az útban találtató sok öntözőcsatorna és árok miatt fáradságosabb is; mert mig az elsőbben a karaván csak Tashauznál oszlik fel, mivel utját mindenki csak egyedül folytathatja, ez eset az utolsó uton már Kipcsaknál beáll.