Legnagyobb gondotok legyen elhárítani növendéketek elméjéből a társadalmi viszonyok mindennemű fogalmait, melyek nem neki valók: de a mikor az ismeretek lánczolata arra kényszerít, hogy megmutassátok neki az emberek kölcsönös függését, a helyett, hogy ezt morális oldaláról mutatnátok neki, fordítsátok kezdetben minden figyelmét az ipari és mechanikai mesterségekre, a melyek által hasznosak lehetünk egymásra nézve. Műhelyből-műhelybe vezetve őt, ne türjétek, hogy bármi munkát is lásson, a nélkül, hogy maga is neki ne gyürkőzzék s ne is lépjen ki a műhelyből a nélkül, hogy tökéletesen tudja mind annak az okát, a mi ott történik vagy legalább, a mit megfigyelt. Azért dolgozzatok magatok is, adjatok neki példát mindenben, hogy őt mesterré tegyétek, legyetek mindenben segédek és számítsatok arra, hogy egy órai munka többre tanítja meg, mint a mennyi megmaradna emlékezetében egy napi magyarázatok után.

Az egyes mesterségekhez valódi hasznukkal ellentétes közvélekedés füződik. Ez a vélekedés egyenesen haszontalanságukról veszi a mértéket s ennek így is kell lenni. A leghasznosabb mesterségek jövedelmeznek legkevesebbet, mert a munkások száma az emberek szükségleteivel arányos és a mindenkinek szükséges munka szükségszerüen olyan árú marad, a melyet a szegény ember is meg tud fizetni. Ellenben azok a fontos emberek, a kiket nem mesterembereknek, hanem művészeknek neveznek, csak a tétlenek és gazdagok számára dolgoznak, tetszés szerinti árt szabnak haszontalanságaiknak és mivel ezeknek a hiábavaló munkáknak az érdeme csak a képzelődésben van, az áruk is egy részévé válik ennek az érdemnek s olyan arányban értékelik őket, a mennyibe kerülnek. A gazdag ember nem a hasznukért becsüli meg, hanem azért, mert a szegény nem tudja megfizetni őket. Nolo habere bona, nisi quibus populus inviderit.67)

Mi lesz tanítványaitokból, ha engeditek őket eltelni ezzel az ostoba előitélettel, ha még elő is mozdítjátok, ha például azt látják, hogy több tisztelettel mentek egy ötvös boltjába, mint a lakatoséba? Miféle itéletet szerezhetnek a mesterségek igazi érdeméről és a dolgok igazi értékéről, ha mindenütt ellenmondásban látják a képzeletbeli árat a valóságos hasznon alapuló árral s ha azt látják, hogy mennél többe kerül valami, annál kevesebbet ér? Az első pillanattól fogva, hogy ezeket a fogalmakat a fejükbe engedtétek jutni, hagyjatok fel minden további neveléssel, csinálhattok, a mit akartok, úgy lesznek nevelve, mint a többiek mind, tizennégy évi gondoskodásotokat elvesztegettétek.

Emilnek, mikor be akarja butorozni szigetét, mások lesznek a szempontjai. Robinson többre tartotta volna egy vasárus boltját, mint Saida minden csecsebecséjét. Az előbbi nagyon tiszteletreméltó ember, az utóbbi kissé szélhámos számba ment volna előtte.

«Az én fiam arravaló, hogy a világban éljen; nem bölcsek között fog élni, hanem bolondok között, ismernie kell tehát bolondságaikat, mert ezeknél fogva akarnak vezettetni. A dolgok valódi ismerete jó lehet, de az emberek és véleményeik ismerete még többet ér, mert az emberi társadalomban az ember legnagyobb eszköze az ember s a legbölcsebb az, a ki legjobb hasznát tudja venni ennek az eszköznek. Mire jó egy oly világrend fogalmát adni a gyermekeknek, a mely teljesen ellenkezik azzal, a melyet megvalósulva találnak s a melyhez igazodniok kell? Először tanítsátok arra, hogy bölcsek legyenek s aztán adjatok nekik módot arra, hogy megitéljék, miben bolondok a többiek.»

Ezek a pompás elvek, melyek révén az apák hamis bölcsesége rabszolgáivá igyekszik őket tenni az előitéleteknek, melyeket beléjük oltanak s játékszereivé annak az esztelen tömegnek, a melyet szenvedélyeik eszközévé akarnak tenni. Hogy el lehessen jutni az ember ismeretéhez, mennyi más dolgot kell előbb ismerni! Az ember a bölcs utolsó tanulmánya és ti a gyermek első tanulmányává akarjátok tenni! Mielőtt kioktatnátok érzelmeinkről, előbb ezek értékelésére kell megtanítani. Megismerünk egy bolondságot azzal, hogy józan ész számba veszszük? A ki bölcs akar lenni, annak tudnia kell a különbséget, hogy mi nem józan ész. Hogy ismerhetné gyermeketek az embereket, ha nem tudja sem megitélni itéleteiket, sem fölfedezni tévedéseiket? Baj, ha tudjuk, mit gondolnak, a mikor nem tudjuk, hogy a mit gondolnak, igaz-e vagy bolondság. Tanítsátok meg először arra, mik a dolgok magukban véve és azután meg fogjátok tanítani arra, hogy mik a mi szemünkben: így fogja tudni összehasonlítani a képzelődést az igazsággal s tudni fog a köznapi tömeg fölé emelkedni, mert nem akkor ismeri az ember az előitéleteket, mikor magára ölti őket s nem akkor szereti a népet, mikor hozzá hasonló. Ha ellenben azon kezditek, hogy felvilágosítjátok a közvéleményről, mielőtt megtanítanátok értékét megbecsülni, biztosak lehettek benne, hogy tehettek akármit, magáévá fogja tenni és ti nem birjátok ellensúlyozni. Azon végzem, hogy jól meg kell formálni a fiatal ember itéleteit, ha helyes itéletüvé akarjátok tenni, nem pedig rádiktálni a ti itéleteiteket.

Látjátok, hogy mindeddig nem beszéltem növendékemnek az emberekről, sokkal több esze is volna, semhogy megértsen; fajához való viszonyai még nem eléggé megfoghatók rá nézve, hogy önmagától tudjon másokról itélni. Nem ismer más emberi lényt, csak magamagát és még attól is távol van, hogy magamagát ismerje, de ha kevés itélete van is saját személyéről, legalább csak helyes itéletei vannak róla. Nem tudja, milyen helyet foglalnak el a többiek, de a magáét érzi és ragaszkodik hozzá. A társadalmi törvények helyett, melyeket nem ismerhet, a szükség lánczaival kötöttük meg. Alig egyéb még, mint fizikai lény, bánjunk vele tovább is mint ilyennel.

A természet minden tárgyát s az emberek minden munkáját a saját hasznával, saját biztonságával, saját maga fentartásával, saját jóllétével való érezhető viszonya szerint kell megitélnie. Így a vasnak sokkal több értéke kell, hogy legyen a szemében, mint az aranynak, az üvegnek, mint a gyémántnak; ugyanígy sokkal többre becsül egy czipészt vagy kőművest, mintegy Lempereurt, egy Blancot és Európa összes ékszerészeit; a pástétomsütő mindenekfölött fontos ember az ő szemében és odaadná a tudományok egész akadémiáját a Lombard-utcza legkisebb czukrászáért. Az ötvösök, a vésők, az aranyozók, a himzők az ő szemében csak naplopók, a kik tökéletesen haszontalan játékokkal mulatnak; még az órásságnak sem tulajdonít valami nagy becset. A boldog gyermek élvezi az időt, a nélkül, hogy rabja lenne, hasznát veszi és nem ismeri az értékét. A szenvedélyektől ment nyugalom, a mely mindig egyformává teszi rá nézve az idő mulását, helyettesíti számára az idő mérésének eszközét, ha szüksége van rá.68) A mikor azt mondtam, hogy Emilnek órája van, épúgy, mint a mikor azt mondtam, hogy sír, egy közönséges Emilt képzeltem el, hogy hasznos lehessek és megértessem magamat, mert a mi az igazi Emilt illeti, egy a többitől annyira különböző gyermek nem szolgálhatna például semmire.

Van egy nem kevésbbé természetes és még észszerűbb rend, a melynél fogva a mesterségeket a szükségszerűség azon viszonyai szerint becsülik meg, a melyek összekapcsolják őket, az első helyre juttatva a legfüggetlenebbeket és a legutolsó helyre azokat, a melyek a többi mesterségek nagyobb számától függnek. Ez a rend, a mely fontos meggondolásokat szolgáltat az általános társadalom rendjére nézve, hasonló az előbbihez és alá van vetve ugyanannak a megfordításnak az emberek becsülésében, úgy hogy az első anyagok alkalmazása a tisztesség nélküli s csaknem haszon nélküli mesterségekben megy végbe és mennél több kézen mennek keresztül, annál jobban fokozódik megmunkálásuknak ára és annál nagyobb lesz a becsülete. Nem vizsgálom, igaz-e, hogy az ipari szorgalom nagyobb-e és több ellenértéket érdemel-e a minucziózus mesterségekben, melyek ezeknek az anyagoknak az utolsó formáját adják meg, mint az első munkában, a mely átalakítja őket az emberek használatára; de azt mondom, hogy minden tekintetben az a mesterség érdemel tagadhatatlanul legtöbb becset, melynek haszna legáltalánosabb és legkétségbevonhatlanabb és hogy az, a melynek kevesebb más mesterségre van szüksége, több becset érdemel az alárendelt mesterségeknél, mert szabadabb és közelebb áll a függetlenséghez. Ezek a mesterségek és az iparüzés megbecsülésének igazi szabályai; a többi mind önkényes és a képzelődéstől függ.

Az összes mesterségek közt az első és a legtiszteletreméltóbb a földművelés; a második helyre a lakatosságot teszem, az ácsmesterséget a harmadik helyre és így tovább. Az a gyermek, a kit nem vezettek félre a közkeletű előitéletek, tökéletesen így fog itélni. Milyen fontos tanulságokat fog Emilünk erre vonatkozólag Robinsonjából levonni! Mit fog gondolni, látva, hogy a mesterségek csak önmaguk felosztódása útján szaporodnak, az által, hogy a végtelenig sokszorozzák a maguk és a többi mesterségek eszközeit? Azt fogja magában mondani: Mindezek az emberek ostoba módon leleményesek; azt hinné az ember, attól félnek, hogy karjuk és ujjuk nem lesz való nekik semmire s azért találnak ki annyi eszközt, hogy nélkülözni tudják őket. Hogy egyetlenegy mesterséget gyakorolhassanak, alávetik magukat ezer más mesterségnek; minden munkásnak egy egész városra van szüksége. Az én pajtásom és én, mi ügyességünkbe vetjük leleményességünket, olyan szerszámokat csinálunk magunknak, melyeket mindenhova elvihetünk magunkkal. Mindezek az emberek, a kik Párisban olyan büszkék tehetségükre, nem mennének semmire a mi szigetünkön és a mi inasaink lehetnének.

Ne vesztegesd itt az időt, olvasóm, növendékünk testi gyakorlottságának és kézi ügyességének szemléletével, de vedd tekintetbe, hogy milyen irányt adunk gyermeki kiváncsiságának, vedd figyelembe eszességét, találékony szellemét, előrelátását, vedd tekintetbe, hogy milyenné akarjuk a fejét formálni. Mindenben, a mit látni fog, mindenben, a mit tenni fog, mindent meg akar majd érteni, mindennek az okát akarja megtudni; eszközről-eszközre mindig vissza akar menni az elsőhöz, semmibe sem nyugszik bele föltevések alapján, nem akar megtanulni semmi olyat, a mi olyan megelőző ismereteket kiván meg, a melyekkel ő nem bír; ha egy rúgót lát készülő félben, tudni akarja, hogy vették ki az aczélt a bányából; ha látja, a mint egy láda darabjait összeillesztik, tudni akarja, hogy vágták ki a fát; ha ő maga dolgozik, minden szerszámnál, melyet használ, okvetlenül ezt fogja mondani magában: ha nem volna meg ez az eszközöm, hogyan fognék hozzá megcsinálásához vagy hogyan tudnék ellenni nélküle?

Egyébiránt egy nehezen kikerülhető tévedés, ha a mester azok iránt a foglalkozások iránt, melyekért lelkesül, mindig ugyanazt a kedvet tételezi fel a gyermeknél is: vigyázzatok, mikor a munka öröme elragad benneteket, hogy a gyermek e közben ne unatkozzék, a nélkül, hogy ezt el merné nektek árulni. A gyermeknek teljesen benne kell lennie a dologban, de ti nektek teljesen a gyermekben kell benne lennetek, meg kell figyelnetek; kémlelnetek kell ernyedetlenül és a nélkül, hogy ez észrevehető legyen, előre meg kell éreznetek minden érzését és megelőznötök azokat az érzéseit, melyeket nem szabad éreznie, végül úgy kell elfoglalnotok, hogy nemcsak hasznosnak érezze magát a dologra, hanem öröme is teljék benne, mivel jól megérti, mirevaló az, a mit csinál.

A mesterségek társulása, a termények kicserélésében áll, a kereskedelemé a dolgok kicserélésében, a bankoké az értékjegyek és a pénz kicserélésében; mindezek a fogalmak kapcsolatban vannak egymással és a rájuk vonatkozó elemi ismeretek már meg vannak szerezve. Mind ennek alapjait megvetettük, az első életkortól fogva, Róbert kertész segítségével. Most nem marad más hátra, mint általánosítani ezeket a fogalmakat és több példára terjeszteni ki őket, hogy megértessük vele a fogalom hullámzását maga magában véve és szemlélhetővé téve a természetrajz részletei által, melyek az egyes országok sajátságos termékeire vonatkoznak, a mesterségek és tudományok részletei által, melyek a hajózásra vonatkoznak, végül a szállítás nagyobb vagy kisebb nehézségei által, a helyek távolsága, az országok, a tengerek, a patakok fekvése szerint stb.

Semmiféle társadalom nem élhet meg csere nélkül, semmiféle csere közös mérték nélkül és semmiféle közös mérték egyenlőség nélkül. Így minden társaságnak első törvénye bizonyos megegyezésszerű egyenlőség, akár az embereket, akár a dolgokat illetőleg.

Az emberek közti megegyezésszerű egyenlőség, a mely teljesen különbözik a természetes egyenlőségtől, teszi szükségessé a tételes jogot vagyis a kormányt és a törvényeket. A gyermek politikai ismereteinek szabatosaknak és korlátozottaknak kell lenniök, a kormányról általában csak azt kell tudnia, a mi a tulajdonjogra vonatkozik, a melyről már van valamelyes fogalma.

A dolgok közti megegyezésszerű egyenlőség találtatta fel a pénzt, mert a pénz nem egyéb, mint a különböző fajtájú dolgok értékbeli összehasonlításának kifejezése; és ebben az értelemben a pénz a társadalom igazi összekötő kapcsa; de minden lehet pénz, egykor a marha is az volt s még ma is pénz számba mennek bizonyos népeknél a csigák; a vas volt a pénz Spártában, a réz Svédországban, az arany és az ezüst nálunk.

A fémek könnyebben szállíthatók lévén, minden csere közvetítő eszközéül választattak; ezeket a fémeket alakították át érmekké, hogy megtakarítsák minden egyes csere alkalmával a mérést vagy a mérlegelést, mert a pénz értékjegye nem egyéb, mint tanusítvány arról, hogy az így megjelölt pénzdarab, ilyen vagy olyan súlyú és egyedül az uralkodónak van pénzverési joga, mivel egyedül neki van joga követelni, hogy az ő tanubizonysága tekintélylyel birjon az egész nép előtt.

Ennek a most megmagyarázott találmánynak a hasznát megértheti a legostobább is. Nehéz dolog közvetlenül összehasonlítani a különböző természetű dolgokat, pl. a posztót a búzával; ha ellenben találtak egy közös mértéket, t. i. a pénzt, a gyárosnak és a földművelőnek egyaránt könnyű dolog visszavezetni erre a közös mértékre azoknak a dolgoknak az értékét, a melyeket ki akarnak cserélni. Ha egy bizonyos mennyiségű posztó egy bizonyos pénzösszeget ér és egy bizonyos mennyiségű búza szintén ugyanakkora pénzösszeget ér, ebből az következik, hogy a kereskedő, a mikor ezt a búzamennyiséget kapja posztójáért, méltányos cserét csinál, így lesznek a pénz segítségével a különböző nemű javak összemérhetők és összehasonlíthatók.

Ne menjetek ennél messzebbre és ne bocsájtkozzatok ez intézmény erkölcsi hatásainak magyarázatába. Minden dologban fontos, jól megmagyarázni a használatot, mielőtt rámutatnánk a visszaélésre. Ha megmagyarázni igyekeznél a gyermeknek, hogyan hanyagolják el a jelképek kedvéért a dolgok lényegét, hogyan születtek a pénzből a képzelődés minden agyrémei, hogyan kell a pénzben gazdag országoknak mindenben szegényeknek lenniök, akkor a gyermekkel nemcsak mint filozófussal bánnál, hanem mint bölcs emberrel és azt akarnád megértetni vele, a mit még a filozófusok közül is csak kevesen fogtak föl helyesen.

Az érdekes tárgyaknak mekkora sokaságára lehet így a növendék kiváncsiságát irányítani, a nélkül, hogy bármikor is figyelmen kívül hagynók a tényleges és anyagi vonatkozásokat és eltürnők, hogy akár egyetlen olyan gondolat is keletkezhessék szellemében, a melyet nem bir fölfogni. A mester művészete abban áll, hogy megfigyeléseit soha sem engedje olyan apróságokon vesztegelni, a melyek nincsenek kapcsolatban semmivel, hanem szüntelenül közelebb hozni a nagy vonatkozásokhoz, melyeket egykor meg kell értenie, hogy helyesen tudjon itélni a polgári társadalom rendjének jóságáról és rosszaságáról. Tudni kell hozzá alkalmazni a beszélgetéseket, a melyekkel szórakoztatjuk, ahhoz a szellemi irányhoz, a melyet adtunk neki. Nem egy kérdés, a mely más gyermeknek figyelmét érinteni sem tudná, Emilt akár hat hónapig is fogja üldözni.

Egy gazdag házba megyünk ebédelni; ünnepi készülődést, sok népet, sok szolgát, sok fogást, elegáns és finom terítéket találunk. A gyönyör és az ünnepiesség mind e készségeiben van valami mámorító, a mely fejébe szállhat az embernek, ha nincs hozzászokva. Előre érzem mindennek hatását ifjú növendékemre. Mialatt a lakoma elnyúlik, mialatt a fogások követik egymást, mialatt az asztal körül ezerféle zajos szóbeszéd uralkodik, a füléhez hajlok és így szólok: Mit gondolsz, hány kézen ment keresztül mindaz, a mit ezen az asztalon látsz, mielőtt ide jutott volna? Mekkora tömegét a gondolatoknak keltem föl agyában e néhány szó által; ime a mámor összes gőzei le vannak verve. A gyermek tünődik, elgondolkozik, számítgat, nyugtalankodik. Mialatt a filozófusok fölvidítva a bortól és talán szomszédnőiktől is, fecsegnek és úgy tesznek, mintha gyermekek volnának, ő egészen egyedül okoskodik egy sarokban meghuzódva; kérdezget engem, én megtagadom a feleletet, azt mondom, hogy majd máskor, ő türelmetlenkedik, enni, inni is elfelejt, ég a vágytól, hogy elkerülhessen az asztaltól, hogy kedvére társaloghasson velem. Micsoda czél kiváncsisága számára! Micsoda textus tanulása számára! Egészséges itélettel, a melyet még semmi sem ronthatott meg, mit fog gondolni a fényüzésről, mikor azt találja, hogy a világ minden tájéka hozzájárulásra kényszeríttetett, hogy talán húsz millió kéz dolgozott sokáig, hogy talán az emberek ezreinek életébe került és mindez azért, hogy teljes pompában adják elébe azt délben, a mit este a félreeső helyen fog kiadni magából?

Lessétek ki gondosan azokat a titkos következtetéseket, a melyeket szivében minden megfigyeléséből levon. Ha nem vigyáztatok rá olyan jól, mint a hogy én föltételezem, talán kisértetbe esik elmélkedéseit más irányba téríteni és fontos személyiségnek tekinteni magát a világban, annak láttára, hogy mennyi gond egyesül ebédjének elkészítésére. Ha előre sejtitek ezt az okoskodását, könnyen megelőzhetitek, mielőtt rájönne vagy legalább is azonnal kitörölhetitek az általa keltett benyomást. Nem tudva még másképp magának tulajdonítani a dolgokat, mint csak az anyagias élvezet által, csakis az érzékelhető vonatkozások által birja megitélni, vajjon javára válnak-e vagy nem? Egy egyszerű és rusztikus, testmozgás által előkészített, az étvágy, a szabadság, a jókedv által füszerezett ebédnek összehasonlítása ezzel a fényes és feszes lakomával eléggé megértetheti vele, hogy a lakoma minden nagy készülete nem adott neki semmiféle tényleges hasznot és a gyomra épp oly megelégedetten távozik a földmüves asztalától, mint a bankárétól, tehát az egyikben sem volt több olyan, mint a másikban, a mit valósággal a magáénak nevezhet.

Képzeljük el, mit mondhat neki hasonló esetben egy nevelő. «Képzeld el magadnak jól ezt a két lakomát és határozd meg magadban, melyikben vettél részt több élvezettel; melyiken éreztél több örömet, melyiken ettél nagyobb étvágygyal, ittál vidámabban? melyik tartott hosszabb ideig, unalom nélkül és a nélkül, hogy ujabb fogásokkal kellett volna fölfrissíteni? Figyeld meg e közben a különbséget: ez a fekete kenyér, melyet oly jónak találtál, abból a búzából való, melyet ez a földműves aratott, zavaros és fanyar, de üdítő és egészséges bora az ő saját szőlőjének terméséből való. A vászonabrosz az ő kenderéből készült, melyet az ő felesége, az ő lányai, az ő cselédje fontak a tél folyamán; asztalát semmi más kéz nem készítette el, csak az ő családtagjaié; ő rá nézve a legközelebbi malom és a szomszéd vásár a világ határai. Mennyiben telt tehát igazi élvezeted mind abban, a mivel többet nyujtottak a távoli országok és az emberi kezek a másik asztalra? Ha mindez nem tette lakomádat jobbá, mit nyertél ezzel a bőséggel? Mi volt itt, a mi tulajdonképen számodra készült? Ha te lettél volna a házigazda – teheti még hozzá – akkor mindez még idegenebb maradhatott volna rád nézve, mert a gond, hogy élvezeteidet kitárd mások szeme elé, teljesen megfosztott volna az élvezettől: a tiéd lett volna a fáradság, az övék az élvezet.»

Ez a beszéd lehet nagyon szép, de az én Emilemnek nem ér semmit; mert meghaladja felfogási képességét és mert neki nem szokták diktálni az elmélkedéseket. Szóljatok tehát hozzá egyszerűbben. Ezután a két tapasztalat után mondjátok neki valamelyik nap reggel: «Hol fogunk ma ebédelni? A körül az ezüsthegy körül, a mely elborítja az asztal háromnegyed részét és azok körül a papirvirág-kertek körül, melyeket tükörüvegen tálalnak fel csemegéül, azok közt az abroncsos szoknyájú nők között, a kik úgy bánnak veled, mint egy fabábbal és azt akarják veled mondatni, a mit nem tudsz; vagy inkább abban a faluban, innen két mérföldnyire, azoknál a jó embereknél, a kik olyan szívesen fogadtak minket és olyan jó tejszínhabot adtak?» Hogy melyiket fogja Emil választani, abban nincs kétség, mert ő sem nem fecsegő, sem nem hiú; nem birja elviselni a feszességet és a mi finom ragoûtink nem izlenek neki, ellenben mindig kész futkosni a szabadban és szereti a jó gyümölcsöt, a jó főzeléket, a jó tejszint és a jó embereket.69) Útközben a meggondolás magától jő. Látom, hogy az embereknek azok a tömegei, a kik ezeken a lakomákon dolgoznak, elvesztegetik fáradságukat vagy egyáltalán nem gondolnak a mi élvezetünkre.

Példáim, melyek talán jók egy czélra, ezer másra rosszak lehetnek. Ha azonban felfogták szellemüket, tudni fogják őket a szükséghez képest módosítani; a választás minden gyermek sajátságos természetének tanulmányozásától függ és ez a tanulmányozás ismét az alkalmaktól függ, melyeket nyujtunk neki, hogy kimutassa természetét. Senki sem fogja azt képzelni, hogy három vagy négy évi időközben, melyet itt ki kell töltenünk, a legszerencsésebb születésű gyermeknek is elegendő fogalmat adhassunk az összes mesterségekről és természeti tudományokról arra, hogy egy nap magamagától megtanulhassa őket; de elvonultatva ily módon előtte mindazokat a tárgyakat, a melyeket ismernie fontos dolog, abba a helyzetbe juttatjuk, hogy kifejleszthesse ízlését, tehetségét, hogy megtehesse az első lépést a felé a czél felé, melyre hivatottsága viszi és hogy megmutassa nekünk az utat, melyet számára meg kell nyitnunk, hogy a természetnek kezére járjunk.

A korlátozott, de helyes ismeretek lánczolatának egy másik előnye az, hogy ezeket az ismereteket kapcsolataik, egymáshoz való viszonyaik által mutatjuk meg neki, hogy valamennyit a neki megfelelő helyre tehetjük megbecsülésében és megelőzzük benne az előitéleteket, melyekkel az emberek többsége bír azok iránt a tehetségek iránt, a melyeket művelnek és azok ellen, a melyeket elhanyagolnak. Az, a ki jól látja mindennek a rendjét, látja azt a helyet, a melyre minden rész való; a ki jól lát egy részletet és alaposan ismeri, lehet tudós ember, de az előbbi helyes itéletű ember. Emlékezni fognak arra, hogy nem annyira a tudomány, mint inkább a helyes itélet megszerzését tűztük ki czélunkul.

Bárhogy áll is a dolog, az én módszerem független a példáimtól; az ember képességeinek mértékére van alapítva a különböző életkorokban és a foglalkozások megválogatására, melyek képességeinek megfelelnek. Azt hiszem, könnyen lehetne olyan módszert találni, melylyel látszólag jobban járnánk, de ha kevésbbé volna hozzáalkalmazva a fajhoz, az életkorhoz, a nemhez, nem hiszem, hogy ugyanakkora sikere lehessen.

E második időszak kezdetén hasznát vettük erőink fölöslegének szükségleteink fölött, hogy önmagunkon fölül emeljük magunkat; fölemelkedtünk az egekig, megmértük a földet, összegyüjtöttük a természet törvényeit, szóval bejártuk az egész szigetet, most visszatérünk önmagunkhoz, észrevétlenül közeledünk lakásunkhoz. Mekkora boldogság, hogy nem találjuk még az ellenség birtokában, a ki fenyeget bennünket és a ki készülődik hatalmába keríteni!

Mi tennivalónk marad azután, hogy megfigyeltük mindazt, a mi bennünket környez? Hogy hasznunkra fordítsuk mindazt, a mit magunkévá tudunk tenni és hogy hasznunkra fordíthassuk kiváncsiságunkat, jólétünk javára. Idáig készletet szereztünk, mindenféle eszközökből, a nélkül, hogy tudtuk volna, melyekre van közülük szükségünk. Ha esetleg haszontalanok önmagunk számára ezek az eszközeink, hasznára válhatnak másoknak, nekünk pedig viszont, az övéikre lehet szükségünk. Így valamennyien megtaláljuk számításunkat, ebben a cserében, de hogy ezt a cserét végrehajthassuk, ismerni kell a kölcsönös szükségleteket, mindenki kell, hogy tudja, mije van másoknak, a minek ő hasznát veheti és mit nyujthat nekik ő viszonzásul. Vegyünk föl tíz embert, a kik mindegyikének tízféle szükséglete van. Mindegyiküknek, hogy szükségleteiket kielégíthessék, tízféle munkára kell ráadni magát; de tekintve a géniusz és a tehetség különlegességét, az egyik kevésbbé boldogul e munkák valamelyikével, a másik a másikkal. Valamennyien bár különböző dolgokra alkalmasak, ugyanazt végzik és pórul járnak vele. Alakítsunk ebből a tíz emberből társaságot és mindegyikük foglalkozzék a maga és a többi kilencz számára a foglalatosságnak azzal a nemével, a mely neki legjobban megfelel; mindegyik olyan hasznát fogja venni a többiek tehetségének, mintha mind megvolna ő benne magában, mindegyik tökéletesíteni fogja a maga tehetségét a folytonos gyakorlattal s az lesz a vége, hogy mind a tizen tökéletesen jól lesznek ellátva és még fölöslegük is marad mások számára. Ez minden intézményünknek nyilvánvaló alapelve. Nem tartozik tárgyamra itt ennek következményeit vizsgálni, ezt megtettem egy másik iratomban.70)

Ebből az elvből kifolyólag az olyan ember, a ki elszigetelt lénynek akarná magát tekinteni, a mely nem függ egyáltalán semmitől és magamagában elegendő, csak boldogtalan lehet. Sőt lehetetlen volna neki fönntartani magát, mert az egész földet az enyémmel és a tiéddel találná borítva, maga számára nem volna egyebe, csak a teste s így miből tartaná föl magát? A midőn kilépünk a természetes állapotból, embertársainkat is kényszerítjük, hogy szintén kilépjenek belőle; senki sem maradhat meg benne a többiek ellenére és a ki a benne élés lehetetlensége mellett is meg akarna benne maradni, arra nézve éppen ez jelentené a belőle való tényleges kilépést, mert a természet első törvénye az önfentartásról való gondoskodás.

Így alakulnak ki fokonként a gyermek elméjében a társadalmi vonatkozásokról való fogalmak, még mielőtt valóban aktiv tagja lehetne a társadalomnak. Emil látja, hogyha hasznára szolgáló eszközökre akar szert tenni, neki is kell, hogy legyenek mások hasznára szolgáló eszközei, a melyek révén cserében megkaphatja azokat a dolgokat, a melyekre szüksége van és a melyek másnak megvannak. Könnyű szerrel rávezetem, hogy ennek a cserének a szükségét megérezze és abba a helyzetbe hozza magát, hogy hasznát vegye.

Nagy uram! élnem csak kell – mondotta egy szerencsétlen szatirikus író a miniszternek, a ki szemére vetette foglalkozásának becstelenségét. Nem látom be ennek szükségét – felelt neki hidegen az előkelő állású ember. Ez a felelet kitünő volt egy minisztertől, de minden más szájban barbár és hamis lett volna. Élnie kell minden embernek. Ez az érv, a melyre mindenki több vagy kevesebb súlyt vet a szerint, a mint több vagy kevesebb emberségesség van benne, nekem megczáfolhatatlannak tünik fel, annak a szempontjából, a ki önmagára vonatkoztatja. Mivel mindazon ellenszenvek közül, melyeket a természet olt belénk, legerősebb a halál iránti ellenszenv, ebből az következik, hogy ez ellenszenv által minden szabad mindenkinek, a kinek nincs semmi más módja a megélhetésre. Azok az elvek, a melyek alapján az erényes ember megtanulja életét megvetni és föláldozni a kötelességnek, nagyon távol vannak ettől a primitiv egyszerüségtől. Boldogok azok a népek, a melyeknél az ember jó lehet erőlködés nélkül és igazságos erény nélkül! Ha van a világon olyan nyomorúságos állam, a melyben senki sem élhet meg a nélkül, hogy rosszat tegyen és a melynek polgárai szükségből gazemberek, akkor nem a gonosztevőt kell fölakasztani, hanem azt, a ki arra kényszeríti, hogy gonosztevő legyen.

Amint Emil tudni fogja, hogy mi az élet, első gondom lesz, hogy megtanítsam föntartására. Mindeddig nem tettem különbséget társadalmi helyzet, rang és vagyon dolgában és a következőkben sem fogok nagyobb különbséget tenni, mert az ember minden helyzetben ugyanaz, mert a gazdagnak sincs nagyobb gyomra, mint a szegénynek és nem is emészt jobban, mert az úrnak sincs hosszabb vagy erősebb karja, mint a rabszolgának, mert a főúr sem nagyobb, mint a köznépből való ember és végül, mert a természetes szükségletek mindenütt ugyanazok lévén, megszerzésük eszközeinek mindenütt egyenlőknek kell lenni. Alkalmazzátok az ember nevelését az emberhez és nem ahhoz, a mi rajta kívül van. Nem látjátok-e, hogy a mikor azon dolgoztok, hogy kizárólag egy társadalmi helyzet számára képezzétek ki őt, hasznavehetetlenné teszitek minden más helyzet számára és ha a sorsnak úgy tetszik, csak azért dolgoztatok, hogy boldogtalanná tegyétek? Van-e nevetségesebb, mint a koldussá lett nagyúr, a ki nyomorában is bele viszi származásának előitéleteit? Van-e hitványabb, mint az elszegényedett gazdag, a ki emlékezve a megvetésre, a melyet a szegénység iránt tanusítanak, úgy érzi magát, mintha utolsóvá lett volna az emberek között? Az egyiknek nincs más menedéke, mint a nyilvános gazember mestersége, a másiknak a csúszó-mászó szolgáé, ezzel a szép szólásmóddal: élnem csak kell.

Megbiztok a társadalom jelenlegi rendjében, a nélkül, hogy gondolnátok rá, hogy ez a rend kikerülhetetlen revolutióknak van alávetve és lehetetlen előre látnotok és megelőznötök azt, a mely gyermekeiteket érheti. A nagy kicsinynyé válhatik, a gazdag szegénynyé, az uralkodó alattvalóvá; oly ritkák-e vajjon a sors csapásai, hogy számíthattok arra, hogy mentesek maradtok tőlük? Közeledünk a válság állapotához és a forradalmak korához.71) Kicsoda állhat jót arról, hogy mi lesz belőletek ezután? Mindent, a mit az emberek csináltak, le is rombolhatnak az emberek; csak azok a betük eltörölhetetlenek, a melyeket a természet ír és a természet nem alkot fejedelmeket, sem gazdagokat, sem nagy urakat. Mit tenne tehát az alacsony sorsban az a szatrapa, a kit csak nagyságra neveltetek? mit tenne a szegénységben az a publikánus, a ki csak az aranyból tud élni? Mit tenne mindentől megfosztva, az a képzelődő ostoba, a ki nem tudja semmi hasznát venni önmagának és egész lényét olyan dolgokba helyezi, a melyek idegenek tőle? Boldog az, a ki akkor eltudja hagyni azt a társadalmi helyzetet, a mely elhagyja őt és a sors daczára is ember tud maradni. Dicsérhetik, a hogy akarják, azt a királyt, a ki dühében el akar temetkezni trónja romjai alá; én megvetem, én látom, hogy csak koronája által létezik és ha nem király, akkor egyáltalán semmi, holott az, a ki elveszti és el tud lenni nélküle, fölötte áll koronájának. A király rangjából, melyet egy gyáva, egy gonosz ember, egy bolond épp úgy betölthet, mint bárki más, az ember állapotába emelkedik, melyet oly kevés ember tud betölteni; akkor diadalmaskodik a sors fölött, daczol vele, mindent csak magának köszönhet és ha nem marad is más mutogatni valója, mint ő maga, akkor sem lesz semmivé: valaki marad. Igen! százszor jobban szeretem a syrakuzai királyt, a ki Corinthusban iskolamester lett és a maczedoniai királyt, a ki Rómában irnok lett, mint azt a szerencsétlen Tarquiniust, a ki ha nem uralkodik, nem tudja hova legyen, mint a három királyság birtokosának örökösét, a ki játékszere mindenkinek, a ki gúnytárgyává meri tenni nyomoruságában, midőn udvarról-udvarra bolyong, mindenütt segítséget keresve és mindenütt csak sértéseket találva, mivel nem tud semmi mást csinálni, mint azt a mesterséget, a mely nincs már hatalmában.

Az ember és a polgár, bármilyen legyen is, nem hozhat a társadalomba semmi más értéket, csak maga magát. Minden más értéke akarata ellenére is a társadalomé és mikor az ember gazdag, akkor vagy nem élvezi gazdagságát, vagy vele együtt élvezik a többiek is. Az első esetben másoktól lopja el azt, a mit önmagától von meg, a második esetben nem ad nekik semmit. Így a társadalom iránti adóssága teljesen megmarad mindaddig, a míg csak vagyonából fizet. «De az én apám a társadalomnak tett szolgálatot, a mikor vagyonát szerezte». Lehet, de akkor is a maga adósságát fizette meg, nem pedig a tiedet. Többel tartozol a többieknek, mintha vagyontalanul születtél volna, mert kedvezményekkel születtél. Nem méltányos dolog, hogy az, a mit az egyik ember tett a társadalomért, fölmentse a másikat attól, a mivel tartozik neki, mert mindenki a maga egészében van lekötelezve s csak önmagáért fizethet és egy apa sem örökítheti át fiára azt a jogot, hogy hasznavehetetlen legyen embertársaira nézve; szerinted pedig éppen ezt teszi azzal, hogy átörökíti reá gazdagságát, a mely munkának a bizonysága és dija. Az, a ki tétlenül eszi, a mit nem ő szerzett, lopja azt és a kegydijas, a kit az állam fizet semmittevéseért, az én szememben nem sokban különbözik az útonállóktól, a ki a járókelők rovására él. A társadalmon kívül az elszigetelt embernek, a ki nem tartozik senkinek semmivel, joga van úgy élni, a hogy neki tetszik; a társadalomban azonban, a hol szükségképen mások költségére él, munkájával tartozik azért, a miből él. Ez alól nincs kivétel. Dolgozni elengedhetetlen kötelessége a társadalomban élő embernek. Akár gazdag, akár szegény, akár hatalmas, akár gyönge, minden munkátlan polgár gazember.

Mindazon foglalkozások közül, a melyek az ember fentartására szolgálnak, a kézimunka áll legközelebb a természetes állapothoz; az összes helyzetek között a legfüggetlenebb a sorstól és az emberektől a mesteremberé. A mesterember csak munkájától függ, szabad, annyira szabad, mint a mennyire rabszolga a földmíves, mert ez a röghöz van kötve, melynek terméséről más rendelkezik. Az ellenség, az uralkodó, egy hatalmas szomszéd, egy pör elkobozhatja földjét; ezer féle módon sanyargathatják ezért a földért. Ellenben a mesterembernek, ha valahol sanyargatják, hamar be van csomagolva a podgyásza, magával viszi a karját és odább áll. Mindazáltal a földmívelés az ember első foglalkozása, a legbecsületesebb, a leghasznosabb és következőleg a legnemesebb, melyet az ember üzhet. Én nem mondom Emilnek: tanuld meg a földmívelést; ő már tudja! Minden mezei munkában járatos, ezzel kezdte s ehhez tér vissza szüntelenül. Ezt mondom neki tehát: műveld apáid örökségét. De ha ezt az örökséget elveszted, vagy ha nincs is örökséged, mit csinálsz akkor? Tanulj meg egy mesterséget.

Mesterséget, az én fiam! Az én fiam mesterember! Hova gondol ön uram? Én jobban gondolkozom, mint ön asszonyom, a ki oda akarja juttatni, hogy soha ne tudjon más lenni, csak lord, csak marquis, csak herczeg és egy nap meglehet, a semminél is kevesebb: én olyan rangot akarok neki adni, a melyet nem veszíthet el, olyan rangot, a mely becsületére válik minden időben, föl akarom emelni az ember állapotába és mondhat ön bármit, kevesebben lesznek vele egyenragúak ebben a czímben, mint mindazokban, a melyeket öntől kap.

A betű öl és a szellem megelevenít. Nem annyira arról van szó, hogy azért tanuljon meg egy mesterséget, hogy tudjon egy mesterséget, mint hogy legyőzze az előitéleteket, melyek a mesterségeket megvetik. Soha sem leszel rászorulva, hogy dolgozzál, hogy élhess. Nos annál rosszabb, annál rosszabb rád nézve! De egyre megy, ne dolgozzál szükségből, hanem dicsőségből.

Ereszkedj le a mesterember állapotába, hogy a magadé fölébe emelkedhess. Hogy alávethesd magadnak a sorsot és a világi dolgokat, kezdd azon, hogy függetlenné teszed magadat; hogy az emberek képzelődése által uralkodhass, kezdd azon, hogy uralkodol rajta. Jegyezzétek meg, hogy nem valamely tehetséget kivánok tőletek, hanem egy mesterséget, egy valódi mesterséget, egy tisztára mechanikai készséget, a melyben a láb többet dolgozik, mint a fej és a mely nem vezet ugyan vagyonra, de általa ellehettek vagyon nélkül. Olyan házakban, a melyek nagyon messze vannak attól, hogy ne legyen bennök ennivaló, láttam apákat, a kik annyira vitték a gondoskodást, hogy gyermekeik tanításának gondját még azzal is tetézték, hogy fölszerelték őket olyan ismeretekkel, a melyekkel minden eshetőségre megkereshessék a kenyeröket. Ezek az előrelátó apák azt hiszik, hogy valami nagyot műveltek, holott nem tettek semmit, mert a segélyforrások, melyeket gyermekeiknek szerezni vélnek, ugyanattól a sorstól függnek, a melynek fölébe akarják őket emelni. Így tehát mindezen szép tehetségek mellett is, ha az, a kiben megvannak, nincs abban a kedvező helyzetben, hogy hasznukat vehesse, épp úgy nyomorban fog elpusztulni, mintha meg se volnának benne.

A mint mesterkedésről és ravasz fogásról van szó, akkor épp annyit ér, ha azokat a bőségben megmaradásra használjuk föl, mint arra, hogy a nyomorúság mélyéből visszaemelkedhessék az ember előbbi helyzetébe. Ha művészeteket művelsz, melyeknek sikere a művész hírnevétől függ, ha olyan állásokra képezed ki magad, melyeket csakis kedvezés által lehet elnyerni, mi hasznodra válik mindez, a mikor jogosan megundorodva a világtól, megveted azokat az eszközöket, a melyek nélkül nem boldogulhatsz? Tanulmányoztad a politikát és a fejedelmek érdekeit: ez nagyon helyes dolog, de mire mégy ezekkel az ismeretekkel, ha nem tudsz hozzáférkőzni a miniszterekhez, az udvari hölgyekhez, a hivatalok fönökeihez, ha nem ismered azt a titkot, hogy tetszésöket elnyerd, ha nem találják meg benned mind azt a gazembert, a kire szükségük van? Épitész vagy, avagy festő: jól van, de ismertté kell tenni tehetségedet. Azt hiszed, hogy csakúgy vaktában kiállíthatod egy művedet a műtárlaton? Ohó ez nem így megy ám! Akadémikusnak kell lenni, még ahhoz is protekczió kell, hogy valami homályos helyet kaphass, valamely fal sarkában. Hadd csak a vonalzót és az ecsetet. Fogadj föl egy bérkocsit és vágtass házról-házra: így szerzi meg az ember a hirnevet. Csakhogy azt is tudnod kell, hogy mindezeknek a fényes házaknak vannak ajtónállói vagy portásai, a kik csak kézmozdulatról értenek és a kiknek a füle a kezükben van. Tanítani akarod azt, a mit tanultál és földrajz-, mathematika-, nyelv-, zene- vagy rajztanárrá lenni; ehhez az is kell, hogy tanítványokat szerezz, tehát, hogy pártfogóid legyenek. Számíthatsz rá, hogy fontosabb szélhámosnak lenni, mint ügyesnek és ha nem tudsz más mesterséget, mint a magadét, mindig csak ignoráns maradsz.

Láthatod tehát, hogy mindezek a fényes segélyforrások mily kevéssé megbizhatók és mennyire szükséged van más segélyforrásokra, hogy azoknak hasznát vehesd és aztán mi lesz belőled ebben a gyáva lealacsonyításban? A sorscsapások, a nélkül, hogy okulásodra lennének, lealjasítanak s inkább lévén a közvélemény játéka, mint valaha, hogy emelkedhetnél föl az előitéletek fölé, a melyek sorsodnak irányítói? Hogy vethetnéd meg az aljasságot és a bünöket, melyekre szükséged van, hogy fönmaradhass? Azelőtt csak a gazdagságtól függtél, most azonban függesz a gazdagoktól is. Rabszolgaságodat csak rosszabbá tetted és tetejébe raktad még a nyomorúságodat is. Így tehát szegény vagy, a nélkül, hogy szabad lennél; ez a legrosszabb helyzet, a melybe az ember eshetik.

Ha azonban a helyett, hogy ezekben a magas tudományokban keresnél menedéket megélhetésedre, a melyek arravalók, hogy a lelket táplálják, nem pedig a testet, a szükséghez képest a karjaidra bizod magad és arra, a mi hasznukat tudod venni: mind e nehézségek eltünnek, minden mesterkedés fölöslegessé válik, a segélyforrás mindig kész, abban a pillanatban, a mikor hasznát akarod venni, a tisztesség, a becsület nem akadálya az életednek, nincs többé szükséged rá, hogy gyáva és hazug légy a nagy urak előtt, hajlékony és csuszó-mászó a gazemberek előtt, aljasul kedveskedő az egész világ előtt, kölcsönkérő vagy tolvaj, a mi csaknem egyre megy, mikor az embernek nincs semmije, mások véleménye téged nem érint, nem kell udvarolnod senkinek, nem kell hizelegned az ostobáknak, nem kell megvesztegetned az ajtónállót, nem kell megfizetned a félvilági nőt és a mi még rosszabb, tömjénezned sem kell neki. Hogy a nagy dolgokban gazficzkók vezetnek, azzal nem sokat törődöl, ez téged nem akadályoz meg abban, hogy visszavonult életedben becsületes ember légy és meglegyen a kenyered. Belépsz az első olyan műhelybe, a milyen mesterséget tanultál: «mester, munkára van szükségem». «Segéd, ülj le ide és dolgozz». Mielőtt megjönne az ebéd órája, már megkerested az ebédet, ha szorgalmas és józan életű vagy, nem telik bele nyolcz nap és lesz annyid, a mennyiből további nyolcz napig megélhetsz; szabadon, egészségesen, igazul, szorgalmasan és helyesen éltél. Nem vesztegeti idejét az, a ki így veszi hasznát.

Föltétlenül azt kivánom, hogy Emil tanuljon meg valami mesterséget. De legalább valami tisztességes mesterséget, fogjátok mondani. Mit jelent ez a szó? Nem tisztességes-e minden mesterség, a mely hasznos a közönségnek? Nem azt akarom, hogy himző, aranyozó, fényező legyen, mint a Locke nemes embere; azt sem akarom, hogy muzsikus, szinész vagy könyvíró legyen.72) Ezeknek a foglalkozásoknak és a többi hozzájuk hasonlóknak kivételével választhatja azt, a melyet akar, én nem akarom semmiben korlátozni. Jobb szeretem, hogy czipész legyen, minthogy poéta; jobb szeretem, ha kövezi az országutat, mintha virágokat csinál porczellánból. De azt fogjátok mondani, hogy a rendőrök, a kémek, a pandurok is hasznos emberek. Csak a kormányok az okai, ha nem azok. De hagyjuk el; nem volt igazam: nem elég hasznos mesterséget választani, az is kell hozzá, hogy ne követeljen az emberektől, a kik gyakorolják, gyülöletes és az emberiséggel össze nem férő lelki tulajdonságokat. Így tehát visszatérve az első szóhoz, válaszszunk egy tisztességes mesterséget, de tartsuk mindig szemünk előtt, hogy nincs tisztesség hasznosság nélkül.

Korunk egy híres írója,73) a kinek könyvei tele vannak nagy tervekkel és kicsiny szempontokkal, fogadalmat tett, mint az ő hitközségebeli papok mind, hogy nem lesz neki saját asszonya. De aggályoskodóbb lévén házasságtörés dolgában, mint a többiek, azt mondják, azzal segített magán, hogy csinos szolgálókat tartott s ezekkel tette tőle telhetőleg jóvá azt a sérelmet, a melyet faja ellen ezzel a meggondolatlan kötelezettséggel elkövetett. A polgár kötelességének tekintette, hogy ujabb polgárokat adjon a hazának és a mi adót ebben a tekintetben a hazának fizetett, azzal a mesteremberek osztályát tette népesebbé. A mint ezek a gyermekek fölserdültek, valamennyit valami kedvük szerinti mesterségre taníttatta. Csak a tétlen, értéktelen és a divatnak alávetett mesterségeket zárta ki, a milyen például a parókacsináló mestersége, a melyre soha sincsen szükség és a mely egyik napról a másikra hasznavehetetlenné válhatik, hacsak a természet nem fog tartózkodni attól, hogy hajat növeszszen nekünk.

Ennek a szellemnek kell minket vezetni Emil mesterségének megválasztásában: illetőleg nem a mi dolgunk ez a választás, hanem az övé; mert az elvek, melyekkel el van telve, megtartják benne a haszontalan dolgok iránti természetes megvetést, tehát soha sem lesz kedve idejét értéktelen munkával tölteni és nem ismeri a dolgoknak más értékét, mint a mely tényleges hasznukból folyik; olyan mesterségre van szüksége, a mely Robinsonnak is hasznára lehetett szigetén.

Ha egy gyermeknek áltekintést adunk, a természet és a művészet termékein felingerelve kiváncsiságát, utána menve oda, a hova a kiváncsiság vezeti, megvan az az előnyünk, hogy tanulmányozhatjuk izlését, kedvteléseit, hajlamait és láthatjuk géniusának első szikráját föllobogni, ha van benne valami határozott egyéniség. De gyakori tévedés, a melytől óvakodnunk kell, ha a tehetség tüzének tulajdonítjuk azt, a mi a véletlen alkalom hatása és határozott hajlamnak tekintjük valamely művészet iránt azt, a mi csak az emberrel és a majommal közös utánzás szelleme és a mi ezt is, azt is, öntudatlanul arra viszi, hogy utána akarjon csinálni mindent a mit lát, a nélkül, hogy igazában tudná, mire jó az? A világ tele van mesteremberekkel és még inkább művészekkel, a kiknek nincs velük született tehetségük arra a mesterségre, a melylyel foglalkoznak és a melyre kora ifjúságuktól fogva rászorították őket, akár mert más tekintetek alapján határoztak, akár mert megtévesztette őket az a látszólagos buzgalom, a mely épp úgy vihette volna őket bármely mesterségre, ha épp úgy maguk előtt látták volna űzését. Az egyik ember dobszót hall és már is tábornoknak képzeli magát, a másik építkezést lát és mindjárt építész akar lenni. Mindegyik kedvet kap arra a mesterségre, a melyet maga előtt lát, ha azt hiszi róla, hogy megbecsülésben részesül.

Ismertem egy lakájt, a ki látta gazdáját festeni és rajzolni és fejébe vette, hogy ő is festő és rajzoló lesz. Abban a pillanatban, a mint ez az elhatározás megfogamzott benne, fogta a czeruzát és nem is tette félre, legföljebb azért, hogy ecsethez nyuljon, a melyet soha életében nem fog többé félretenni. Tanulás és szabályok nélkül nekilátott berajzolni mindent, a mi keze ügyébe akadt. Három egész évet töltött pacsmagolásai fölé görnyedve a nélkül, hogy valami is eltudta volna vonni tőlük, kivéve a szolgálatát és a nélkül, hogy valaha is elcsüggedt volna a csekély haladáson, melyet középszerű hivatottságánál fogva tett. Láttam őt nagyon forró nyárban hat hónapon át, a mint egész nap ült egy délnek fekvő kicsiny előszobában, a melyben fuldoklott az is, a ki csak keresztül ment rajta, vagy jobban mondva oda volt ragadva székéhez egy golyó előtt, rajzolta ezt a golyót és újra lerajzolta, legyőzhetetlen szívóssággal kezdte mindig újra és újra, a míg a görbületet elég jól tudta visszaadni, hogy meg lehessen elégedve munkájával. Végre gazdájának pártfogásával eljutott odáig, hogy levethette a bérruhát és az ecsetjéből élhetett. Egy bizonyos pontig a kitartás helyettesítheti a tehetséget: ezt a pontot elérte és nem is fogja soha túlhaladni. Ennek a derék legénynek az álhatatossága és becsvágya dicséretére válik. Mindig becsületet fog szerezni kitartásával, bizalmával, hűségével, erkölcsével, de sohasem fog egyebet festeni, mint ajtóbetéteket. Kit ne vezetett volna félre a buzgalma? És ki nem tekintette volna igazi tehetségnek? Nagy különbség van a között, hogy az embernek kedve telik valamelyik munkában vagy hogy hivatott-e rá? Finomabb megfigyelésekre van szükség, sem mint gondoljuk, egy gyermek igazi geniuszáról és igazi izléséről, a mely gyermek inkább óhajtásait mutatja ki, mint a hajlamait és a melyet mindig az óhajtásai szerint itélnek meg, mert a hajlamait nem tudják kitanulmányozni. Szeretném, ha egy helyes itéletű ember értekezést tartana a gyermekek megfigyelésének művészetéről. Nagyon fontos dolog volna ismerni ezt a művészetet; az apák és a tanítók még az elemein sincsenek túl.

De talán túlságos fontosságot tulajdonítunk mi egy mesterség megválasztásának. Miután nincs egyébről szó, mint kézi munkáról, ez a választás könnyű dolog Emilnek; és tanuló idejének már több mint a felén túl van, azoknak a gyakorlatoknak révén, melyekkel mostanáig elfoglaltuk. Mit tegyen tehát? kész mindenre, tud bánni az ásóval és a kapával, tud bánni az esztergával, a kalapácscsal, a gyaluval és a ráspolylyal. Ismerős már minden mesterség szerszámaival. Csak arról van szó, hogy elég ügyességet, elég könnyűséget szerezzen ezen szerszámok valamelyikének kezelésében, hogy szorgalom dolgában egyenlővé váljon a jó munkásokkal, a kik bánnak velük; ebben a tekintetben pedig nagy előnye van fölöttük abban, hogy a teste ügyes, tagjai hajlékonyak, úgy hogy fáradtság nélkül tud bármiféle testtartást kibirni és erőfeszítés nélkül, sokáig ki tud állani mindenféle mozdulatot. Ezenfelül a szervei helyesek és jól be vannak gyakorolva; a mesterségek egész mechanikáját ismeri már. Csak a megszokás hiányzik már neki, hogy úgy tudjon dolgozni, mint egy mester. A megszokást pedig csak idővel szerezzük. Vajjon azok közül a mesterségek közül, a melyek közt válogathatunk, melyikre fog elegendő időt fordítani, hogy tökéletessé váljék benne? Csak erről van most már szó.

Olyan mesterséget adjatok a felnőtt embernek, a mely nemének megfelel. A fiatal embernek pedig olyan mesterséget, a mely korának megfelel: semmiféle ülő és szobai foglalkozás, a mely elpuhítja és férfiatlanná teszi testét, nem tetszik és nem is való neki. Soha fiatal gyerek nem fog magamagától arra vágyódni, hogy szabó lehessen; ugyancsak művészet kell hozzá, hogy rávegyék erre az asszonyi mesterségre azt a nemet, a mely nem termett rá.74) Ugyanaz a kéz nem bánhat egyszerre a tűvel és a karddal. Ha uralkodó volnék, a szabóságot és a többi tűvel dolgozó mesterséget csak a nőknek engedném meg és a sántáknak, a kik kénytelenek női foglalkozásukat űzni. Nagy bolondoknak találom a keletieket, a kik, mikor szükségét látják az eunuchoknak, csinálják az eunuchokat. Miért nem elégesznek meg azokkal, a kiket a természet tett azzá, az elférfiatlanított férfiak tömegével, a kiknek a természet összezsugorította a szivét? Volnának ezek annyian, a mennyire szükségük van. Minden gyönge, kényes, félénk ember természeténél fogva az ülő életmódra van kárhoztatva; arra van teremtve, hogy asszonyokkal vagy asszonyok módjára éljen. Jól van tehát, űzzön valami nekik való mesterséget és ha föltétlenül szükség van igazi eunuchokra, kárhoztassák erre az állapotra azokat az embereket, a kik megbecstelenítik nemüket azzal, hogy olyan foglalkozást vállalnak, a mely nem nekik való. Választásuk rávall a természet tévedésére; ezt a tévedést igazítsátok egy vagy más módon helyre és jó dolgot műveltetek.

Megtiltom növendékemnek az egészségtelen mesterségeket, de nem a fáradtságos mesterségeket, sőt még a veszedelmes mesterségeket sem. Ezek egyszerre gyakorolják az erőt és a bátorságot s csupán a férfiakat illetik meg, a nők nem vállalkoznak rájuk; miért nem szégyenlik hát a férfiak, hogy azokra a dolgokra adják magukat, a miket a nők csinálnak?