1) A legelső nevelés a legfontosabb és ez az első nevelés tagadhatatlanul a nők dolga; ha a természet alkotója azt akarta volna, hogy a férfiakra tartozzék, tejet adott volna nekik, hogy táplálhassák a gyermekeiket. Szóljatok mindig kiváltképpen a nőkhöz a nevelésről szóló elmélkedéseitekben, mert azonkívül, hogy jobban tudnak vigyázni a gyermekre a férfiaknál és mindig több befolyásuk is van rá, a siker is sokkal jobban érdekli őket, miután az özvegyek nagyobb része csaknem ki van szolgáltatva gyermekeinek, a kik aztán élénken éreztetik velük jóban vagy roszban azt a módot, a hogy neveltettek. A törvények, a melyek mindig annyira el vannak foglalva a javakkal, és oly keveset az egyénekkel, mivel czéljuk a béke, nem pedig az erény, nem adnak elegendő hatáskört az anyáknak. Mindazáltal helyzetük biztosabb, mint az apáké; kötelességeik terhesebbek; gondoskodásuk fontosabb a család rendjére; általában több ragaszkodás van bennük a gyermekek iránt. Vannak esetek, a mikor a fiúnak, a ki tiszteletlenül viselkedik az apjával szemben, van mentsége; de ha egy gyermek bármi okból is annyira elfajzott, hogy tiszteletlen az anyja iránt, az iránt, a ki szive alatt viselte, a ki tejével táplálta, a ki éveken át megfeledkezett magamagáról s csak ő vele foglalkozott, sietni kellene megfojtani a nyomorultat, mint egy szörnyeteget, a mely méltatlan a napvilágra. Az anyák, úgy mondják, elkényeztetik a gyermekeket. Ezt tagadhatatlanul nem jól teszik, de kisebb talán a hibájuk, mint nektek, a kik elaljasítjátok őket. Az anya azt akarja, hogy gyermeke boldog legyen és pedig azonnal. Ebben igaza is van s ha téved az eszközök dolgában, fel kell világosítani. Az apák becsvágya, kapzsisága, zsarnoksága, hamis előrelátása, hanyagsága, durva érzéketlensége százszor gyászosabb a gyermekekre nézve, mint az anyáknak gyöngédsége. Egyébiránt meg kell magyaráznom azt az értelmet, melyet én az anya névnek adok; azt fogom alább megtenni.
2) Külsőleg hasonlítva hozzájuk, de megfosztva a beszédtől, nem különben a kifejezni való gondolatoktól, nem tudná tudomásukra hozni, hogy szüksége van segítségükre és semmi se volna rajta, a mi ezt a szükséget nyilvánvalóvá tenné.
3) A köztársaságok háborúi vérengzőbbek, mint a monarchiákéi. De ha a királyok háborúja mérsékeltebb, a békéjük borzasztó: jobb ellenségüknek lenni, mint alattvalójuknak.
4) Plutarchos: A Lakedemoniak híres mondásai 60. §.
5) Ugyanott, 5. §.
6) Több iskolában és különösen a párisi egyetemen vannak tanárok, a kiket nagyon hivatottaknak tartok arra, hogy jól neveljék az ifjuságot, ha nem volnának kénytelenek követni a bevett szokást. Egyiküket ezennel felszólítom, hogy hozza nyilvánosságra azt a reform-tervet, melyet kidolgozott. Végre talán megpróbálnának segíteni a bajon, látva, hogy van orvossága.
7) Qui se totam ad vitam instruxit, non desiderat particulatim admoneri, doctus in totum, non quomodo cum uxore aut cum filiis vivet, sed quomodo bene viveret. Seneca. Ep. 94.
8) Cic. Tusc. V. Cap. 9.
9) Non. Marcell.
10) Longa est vita, si plena est. Impletur autem cum animus sibi bonum suum reddidit et ad se potestatem sui transtulit. Quid illum octoginta anni juvant per inertiam exacti? Non vixit ille, sed in vita moratus est… Actu illam metiamur, non tempore. Seneca. Ep.
11) Buffon Hist. Nat. IV. kötet 190. lap.
12) Lásd a 38. lap 3-ik jegyzetét.
13) Az asszonyok és az orvosok összejátszása mindig Páris legmulatságosabb különlegességének tünt fel előttem. Az asszonyok révén vergődnek az orvosok hírnévre és az orvosok útján teljesítik az asszonyok akaratukat. Ebből látható, micsoda ügyesség kell hozzá, hogy egy párisi orvos híressé legyen.
14) Mikor Plutarchosban olvassuk, hogy Cato, a censor, a ki annyi dicsőséggel kormányozta Rómát, maga nevelte fel fiát bölcsőjétől fogva és akkora gonddal, hogy mindent otthagyott, csakhogy jelen lehessen, mikor a dajka – t. i. a gyermek anyja – kipólyázta és megmosta; mikor Suetoniusban olvassuk, hogy Augustus, ura a világnak, melyet meghódított és melyen maga uralkodott, maga tanította unokáját írni, úszni és a tudományok elemeire és hogy mindig maga körül tartotta őt; lehetetlen visszatartani nevetésünket ama kor apró emberkéinek láttára, a kik ilyen hitványságokkal töltötték az időt; persze nem volt elég eszük, hogy törődni tudjanak a mi korunk nagy embereinek nagy műveivel.
15) V. ö. a «Vallomások» XII. könyv. I. kötet.
16) Ime egy példa az angol ujságokból, a melyet szükségesnek tartok fölhozni, annyi tárgyamra vonatkozó tanulságot nyújt.
Egy bizonyos Oneil Patrik, a ki 1647-ben született, 1760-ban házasodott hetedszer. A dragonyosoknál szolgált II. Károly uralkodásának tizenhetedik évében, majd különböző csapatokban egész 1740-ig, a mikor megkapta az obsitot. Végig csinálta Vilmos király és Marlborough herczeg minden háborúját. Ez az ember sohasem ivott egyebet, mint közönséges sört, mindig növényi ételekkel táplálkozott és húst csak némely lakomákon evett, melyeket családjának rendezett. Mindig az volt a szokása, hogy együtt feküdt és kelt fel a nappal, hacsak kötelessége nem akadályozta meg benne. Jelenleg százharminczadik évét éli, jól hall, jól érzi magát, bot nélkül jár. Magas életkora mellett sem marad egy pillanatra se tétlen; minden vasárnap elmegy a templomba gyermekei, unokái és dédunokái kiséretében.
17) A nők kenyeret, zöldséget, tejes ételeket esznek, ugyanúgy a nőstény kutyák és macskák, a nőstény farkas még legel is. Ez adja a növényi nedveket tejükbe. Meg kellene vizsgálni azokat az állatfajokat, melyek egyáltalán csakis hússal tudnak táplálkozni, ha ugyan vannak ilyenek, a miben kételkedem.
18) Azok a nedvek, melyek minket táplálnak, folyékonyak ugyan, de szilárd táplálékokból kell kisajtolva lenniök. A munkás ember, a ki csakis levessel élne, hamarosan elpusztulna. Sokkal jobban föntartaná magát tejjel, mert az megalszik.
19) A kik részletesebben akarják tárgyalni a pythagorasi életmód előnyeit és rossz oldalait, forduljanak doktor Cocchi és ellenfele, Bianchi értekezéséhez ebben a fontos tárgyban.
20) A városi gyermeket megfullasztják azzal, hogy örökösen elzárva és ruhákba göngyölve tartják. A kik nevelik őket, azoknak is meg kell még előbb tanulni, hogy a hideg levegő, a helyett, hogy bajt okozna nekik, megerősíti, a meleg levegő pedig elgyöngíti őket, lázt olt beléjük és megöli őket.
21) Bölcsőt mondok, hogy szokásos szót használjak, jobb híján; mert máskülönben meg vagyok győződve, hogy sohasem szükséges ringatni a gyermekeket és hogy ez a szokás gyakran veszedelmes nekik.
22) «A régi peruiak a gyermekek karját szabadon hagyták egy nagyon bő pólyában; mikor pedig kivették ebből, szabadjára hagyták egy földbe ásott és vászonnal kipárnázott gödörben, a mely testük közepéig ért. Ily módon a karjuk szabadon maradt és kedvükre mozgathatták a fejüket és hajlonghattak a testükkel, a nélkül, hogy leestek volna és kárt tettek volna magukban. A mint már járni tudtak egy lépést, kissé távolról nyujtották nekik az emlőt, mint valami csalétket, hogy kényszerítsék járni. A kis négerek néha fáradságosabb helyzetben vannak, ha szopni akarnak; átölelik anyjuk egyik csipőjét térdükkel és lábukkal s oly erősen megszorítják, hogy fenn tudják magukat tartani anyjuk karjának segítsége nélkül. Az emlőkbe belekapaszkodnak kezükkel és folyton szívják a nélkül, hogy megmozdulnának vagy elesnének, akármilyen mozdulatot tesz is az anyjuk, a ki ezalatt végzi a rendes dolgát. Ezek a gyermekek már két hónapos koruktól fogva kezdenek járni vagy legalább is négykézláb mászkálni. Ez a gyakorlat adja meg későbbi könnyedségüket, hogy négykézláb majd ép oly gyorsan tudnak futni, mintha két lábon futnának.» (Buffon Hist. nat. IV. kötet.)
Ezekhez a példákhoz Buffon hozzátehette volna az angol példát, a hol a bepólyázás esztelen és barbár szokása napról-napra tünőben van. Lásd még La Loubère Voyage de Siam; Le sieur Beau Voyage du Canada stb. Húsz lapnyi idézetet tudnék felhozni, ha ezt tényekkel akarnám megerősíteni.
23) A szaglás fejlődik ki az összes érzékek közül legkésőbb a gyermekben: két vagy három éves korukig úgylátszik nem érzik sem a jó, sem a rossz szagot; ebben a tekintetben az a közömbösség vagy jobban mondva érzéketlenség van bennük, melyet több állatban észlelünk.
24) Ez alól is van kivétel és azok a gyermekek, a kik eleinte a legkevésbbé tudják magukat megértetni, lesznek a leglármásabbak, ha megkezdik a hangjukat fölemelni. De ha mindezeket az aprólékosságokat feszegetném, sohasem jutnék a végére; minden értelmes olvasó láthatja, hogy a túlzáson és a hiányon, melyek ugyanabból a hibából keletkeznek, egyformán segít a módszerem. Ezt a két tételt elválaszthatatlannak tekintem: Mindig eleget és sohasem sokat. Ha az egyiket helyesen alkalmazzuk, a másik szükségkép következik belőle.
25) Nincs nevetségesebb és ingadozóbb, mint azoknak az embereknek a járása, a kiket kicsiny korukban sokat vezettek járó-szalagon; ez is azoknak a megfigyeléseknek egyike, a melyek triviálisak, mert igazak és nemcsak egy tekintetben igazak.
26) Noct. attic. IX. könyv. 8. fejezet.
27) Meg fognak érteni, hogy itt csak azokról az emberekről beszélek, a kik tudnak gondolkozni és nem minden emberről.
28) Ez a kis fiú, mondta Themistocles barátainak, a kit itt láttok, Görögország ura, mert ő kormányozza anyját, anyja pedig engem kormányoz, én kormányozom Athént s az athéniek kormányozzák a görögöket. Oh, mily kicsiny vezetőket találhatnánk gyakran nagy birodalmak fölött, ha fokonkint lemennénk a fejedelemtől egész az első emberig, a ki az első titkos lökést adja!
29) A politikai jog alapelvei czímű művemben ki van mutatva, hogy semmiféle külön akarat nem felel meg a társadalmi szervezet rendjének.
30) Érezni kell, hogy valamint a szenvedés is gyakran kényszerűség, az élvezet olykor szükséglet. Csak egy olyan kivánsága van a gyermeknek, melynek sohasem szabad engedni: hogy engedelmeskedjenek neki. Ebből az következik, hogy mindenben, a mit kér, elsősorban az okra kell figyelni, a miért kéri. Adjatok meg neki, a mennyire lehet, mindent, a mi igazi élvezetet szerezhet, tagadjatok meg mindent, a mit csak szeszélyből kér vagy csak azért, hogy okvetetlenkedjék.
31) Biztosak lehetünk benne, hogy a gyermek szeszélynek tekint minden olyan akaratot, a mely ellenkezik az övével és a melynek nem érti az okát; a gyermek pedig nem érti meg az okát semminek, a mi bele ütközik képzelődésébe.
32) Nem szabad sohasem türni, hogy a gyermek felnőtt embereket olybá vegyen, mintha alatta állók, vagy csak vele egyformák volnának is. Ha komolyan meg merne ütni valakit, akár a szolgája, akár ha maga a hóhér, ez adja vissza neki kamatostól az ütést, úgy, hogy elmenjen a kedve ismétlésétől. Láttam oktalan nevelőnőket, a kik szították a gyermek makacsságát, felingerelték, hogy üssön, azzal, hogy engedték magukat ütni és nevettek gyönge ütésein, a nélkül, hogy gondoltak volna rá, hogy a kis dühös szándéka szerint minden ütés halálos volt, és hogy a ki fiatal korában verni akar, felnövekedve ölni fog akarni.
33) Ezért akarja a legtöbb gyermek visszakapni, a mit odaadott valakinek és sír, ha nem adják neki vissza. Ez nem esik meg vele többé, ha jól megértette, mit tesz az adomány, csakhogy akkor óvatosabb az adásban.
34) Egyébiránt, ha az igéret megtartásának ezt a kötelességét nem edzené bele a gyermek lelkébe hasznosságának súlya, a fejledezni kezdő belső érzés szabná meg neki mint egy lelkiismereti törvényt, mint egy veleszületett elvet, melynek nincs szüksége kifejlődéséhez egyébre, mint az ismeretekre, melyekhez alkalmazkodjék. Ezt az első vonást nem emberi kezek vésték szivünkbe, hanem a minden igazság alkotója. Vegyétek el a szerződés alaptörvényét és a kötelezettséget, melyet maga után von és minden illuzórius és hiábavaló az emberi társadalomban. A ki csak a maga hasznáért tartja meg igéretét, nincs jobban kötve általa, mintha semmit sem igért volna, vagy legalább is úgy használná fel megszegésének lehetőségét, a hogy a játékosok felhasználják az előnyüket, a kik csak azért késnek élni vele, mert meg akarják várni, a mikor több haszonnal élhetnek vele. Ez az elv a legnagyobb fontosságú és megérdemli a kimélyítést, mert ebben kezd az ember ellentétbe jutni önmagával.
35) Mint pl. mikor a bünös, a kit valami rossz cselekedettel vádolnak, azzal védekezik, hogy becsületes ember. Ekkor ténybelileg is, érzületbelileg is hazudik.
36) Semmi sem oktalanabb, mint az ilyen kérdés, különösen, ha a gyermek bűnös; ha akkor azt hiszi, tudjátok, mit tett, látja, hogy tőrt akartok neki vetni és ez a véleménye okvetlenül elidegeníti tőletek. Ha ezt nem hiszi, azt fogja mondani magában: Miért leplezném le a hibámat? Itt az első kísértés a hazugságra, mint vigyázatlan kérdéstek eredménye.
37) Meg kell érteni, hogy én nem akkor felelek a kérdéseire, a mikor ő neki tetszik, mert külömben ez annyi volna, mintha alávetne engem a saját akaratának, és a legveszedelmesebb függésbe juttatna, a melybe a mester növendékével kerülhet.
38) Az a szabály, hogy nem szabad másnak ártani, magával hozza azt a másikat, hogy lehetőleg kevés érintkezésben kell lenni az emberi társadalommal, mert a társadalmi állapotban abból, a mi az egyiknek jó, szükségképen következik a másikra a rossz. Ez a kapcsolat a dolog lényegében rejlik és semmi sem képes megváltoztatni. Ezen tétel alapján kell keresni, hogy melyik a jobb: a társadalmi ember-e, vagy a magányos. Egy hírneves író azt mondja, hogy csak a gonosz ember van egyedül, én pedig azt mondom, hogy csak a jó ember van egyedül. Ha ez az állitás igénytelenebb is, de igazabb és észszerűbb mint az előbbi. Ha a gonosz ember egyedül volna, mi rosszat tudna tenni. A társadalomban szereli föl fegyvereit, hogy másoknak árthasson. Ha ezt az érvemet vissza akarják forditani a jó emberre, azzal a fejezettel válaszolok, a melyhez ez a jegyzet tartozik.
39) De Condillac abbé.
40) Nihil liberos suos docebant, quod discendum esset jacentibus. Epist. 88.
41) Százszor gondolkoztam rajta, irás közben, hogy lehetetlen egy hosszú műben mindig ugyanazt az értelmet adni ugyanazoknak a szavaknak. Nincs oly gazdag nyelv, a mely annyi elnevezést, fordulatot és szólamot tudna nyujtani, mint a mennyi módosulása lehet eszméinknek. – Az a módszer, a mely minden elnevezést definiál és mindig a definicziót teszi a definiált dolog helyébe, szép lehet, de kivihetetlen, mert hogy lehetne vele a folytonos körbenforgást kikerülni? A definicziók jók lehetnének, ha nem kellene őket szavakkal kifejezni. Mindazáltal meg vagyok győződve, hogy az ember lehet világos, még a mi nyelvünk szegénységének daczára is, ha nem adja is mindig ugyanazoknak a szavaknak ugyanazt az értelmet. Ha úgy tesz, hogy valahányszor használ valamely szót, az értelmet, melyet ad neki, eléggé meghatározza azok által az eszmék által, melyek kapcsolatban vannak vele és minden mondat, a melyben ez a szó előfordul, úgyszólván definiczióul szolgál. Hol azt mondom, hogy a gyermekek képtelenek az észszerű gondolkozásra, hol pedig, meglehetős finom gondolkozást tulajdonítok nekik. Nem hinném, hogy ezzel ellentmondásba jutok saját eszméimmel, bár azt nem tagadhatom, hogy gyakran ellentmondok magamnak kifejezéseimmel.
42) Quintus Curtius, III. könyv, 6. fejezet. Ugyanezt az esetet elmondja Montaigne is. Nagy Sándor, miután Parmenion egy levele tudtára adta, hogy kedves orvosát, Philippust Darius pénzzel megvesztegette, hogy mérgezze őt meg, odaadta a levelet Philippusnak, hogy olvassa el s egyúttal lenyelte a gyógyszert, melyet az neki adott.
43) Ez a fejedelem, mondja Montaigne erről a tárgyról, souverain patronusa a vakmerő tetteknek, de nem tudom, van-e eset életében, melyben több az elszántság, mint ebben, s van-e oly sok tekintetből való kitünő szépség.
44) A legtöbb tudós a gyermekek módja szerint tudós, nagy tanultságuk nem annyira eszméik sokaságából, mint képeik sokaságából ered. A dátumok, a tulajdonnevek, a helyek, minden az eszméktől elszigetelt, vagy eszméktől mentes tárgyak, kizárólag a jelek emlékezete által rögződnek meg és ritkán emlékezünk vissza ezen dolgok valamelyikére úgy, hogy egyúttal ne látnók a könyv lapjának jobb, vagy baloldalát, a hol olvastuk, vagy az ábrát, a mely alatt először láttuk. Körülbelül ilyen volt az utóbbi évszázadok divatja szerinti tudomány. A mi korunké másféle: nem tanulmányoznak, nem figyelnek meg többé; álmodnak és komoly képpel filozófia gyanánt adják be nekünk némely rossz éjszaka álmait. – Azt vethetik ellenem, hogy magam is álmodom; meglehet, de a mit a többiek óvakodnak megtenni, én álmokul adom álmaimat, hadd keresse az olvasó, van-e valami hasznuk az éber emberekre?
45) Quintilianus I. könyv, 1. fejezet.
46) Hasonló esetben koczkázat nélkül lehet kivánni a gyermektől az igazságot, mert akkor tudja, hogy úgysem tudná elleplezni s erről azonnal volna alkalma meggyőződni, ha hazugságot merne mondani.
47) Levél D’Alemberthez a színjátékról.
48) Mintha a parasztgyerekek nagyon keresgélnék a száraz helyet, a hova leüljenek vagy leheveredjenek. Pedig sohasem hallottuk, hogy a föld nedvessége csak egynek is megártott volna közülük! Ha az ember az orvosokra hallgat, azt kellene hinnie, hogy a vademberek mind bénák a reumatizmustól.
49) Ez a rémület nagyon nyilvánvalóvá válik a nagy napfogyatkozásokkor.
50) Ime még egy másik ok, a melyet jól megmagyaráz egy filozófus, a kinek gyakran idézem a művét és a kinek nagyszabású szempontjai még gyakrabban szolgálnak okulásomra.
«A mikor különleges körülmények folytán nem lehet pontos fogalmunk a távolságokról és a tárgyakat csak a látószög nagysága vagy inkább csak a kép szerint itélhetjük meg, melyet szemünkben keltenek, akkor szükségképen tévedésbe esünk ezeknek a tárgyaknak nagyságát illetőleg. Mindenki tapasztalta, hogy útközben éjszaka egy közelünkben levő bokrot tőlünk távoleső fának nézünk vagy fordítva, a messze levő fáról azt hisszük, hogy közelünkben levő bokor; hasonlóképen ha nem ismerjük a tárgyakat formájukról és nem alkothatunk magunknak ennek segítségével fogalmat a távolságról, szintén szükségképen tévedünk: egy légy, a mely szemünktől néhány hüvelyknyire sebesen elröpül, ilyenkor úgy tűnik föl, mint egy madár, a mely nagyon távol van tőlünk; egy ló, a mely mozdulatlanul áll egy mező közepén, olyasforma tartásban mint egy birka, nagy birkának fog tűnni előttünk, míg végre föl nem ismerjük, hogy ló; de attól fogva, hogy fölismertük, azonnal akkorának fog föltünni, mint egy ló és rögtön helyesbítjük előbbi itéletünket.
«Mindenkor, a mikor az ember éjszaka ismeretlen helyen van, a hol nem tudja megállapítani a távolságot és a hol a sötétség miatt nem tudja fölismerni a tárgyak alakját, minden pillanatban ki van téve a tévedés eshetőségének, a szemébe tünő tárgyak megitélését illetőleg. Innen származik az a rettegés és a belső félelemnek az a neme, a melyet az éjszaka sötétsége kelt csaknem minden emberben; ezen alapul azoknak a kisérteteknek és rémületes gigászi alakoknak a megjelenése, a melyeket annyi ember látni vél. Rendszerint azt szokták nekik felelni, hogy ezek az alakok képzeletük szüleményei, pedig valósággal a szemükben lehettek és nagyon lehetséges, hogy csakugyan látták is, a miről beszélnek, mert szükségképpen meg kell, hogy történjék minden esetben, a mikor egy tárgyat csak a szerint a szög szerint itélünk meg, a melyet szemünkben formál, hogy ez az ismeretlen tárgy annál inkább megnövekszik és annál terjedelmesebbé válik, mennél közelebb jutunk hozzá; és hogyha kezdetben a nézőnek, aki nem tudja fölismerni, a mit lát és nem tudja megitélni, milyen távolságban látja, nehány lábnyi magasságban tünt föl, holott husz vagy harmincz lépésnyire volt, több ölnyi magasságban kell feltűnnie, a mikor csak nehány lábnyi távolságra jut; ez valósággal álmélkodásba és rémületbe ejtheti az embert, míg végre megérintheti vagy fölismerheti a tárgyat; mert ugyanabban a pillanatban, a mikor megismeri, hogy micsoda az a tárgy, a mely óriásinak tűnt föl, ez egyszerre összezsugorodik és csak valóságos nagyságát ölti föl; de ha elszalad vagy nem mer hozzá közel menni az ember, bizonyos, hogy csak olyan fogalma lesz erről a tárgyról, a milyen a kép, melyet a szemben keltett, így tehát az ember valósággal látott egy nagysága és formája által rémületes gigászi alakot. A kisértetekben való hit tehát a természeten alapszik és tüneményei nem származnak csupán a képzelődésből, mint a filozófusok hiszik. (Histoire naturelle. VI. kötet, 22. lap.)
Igyekeztem a szövegben kimutatni, hogy ez a babona részben mégis a képzelődéstől függ és a mi az ebben a passzusban megmagyarázott okot illeti, ebből látható, hogy az éjszakában való járás megszokása meg kell hogy tanítson azoknak a tüneményeknek a megitélésére, melyeket a formák hasonlósága és a távolságok különbözősége tüntet a szemünkbe a sötétben; mert mikor a levegő még eléggé meg van világítva, hogy észrevehessük a tárgyak körvonalait, a nagyobb távolságban több levegő lévén köztünk meg a tárgy között, ezeket a körvonalakat annál kevésbbé határozottaknak kell látnunk, mennél távolabb esik tőlünk a tárgy; ez a szokás hatalma révén elég arra, hogy megóvjon attól a tévedéstől, melyet itt Buffon magyaráz. Bármelyik magyarázatnak adunk is előnyt, az én módszerem mindig hatásos és a tapasztalat is tökéletesen ezt erősíti meg.
51) Hogy gyakoroljuk a gyermekeket a figyelmességben, mindig csak olyan dolgokat mondjunk nekik, a melyeknek helyes megértésében valami érezhető és jelenvaló érdekük van; mindenekfölött ne szaporítsuk a szót, soha se mondjunk egy fölösleges szót sem. De beszélgetésünkben homályos vagy kétértelmű se legyen semmi.
52) Híres párisi tánczmester, aki jól ismerve a maga népét, ravaszságból az extravagánst játszotta és olyan fontosságot tulajdonított müvészetének, a melyet úgy tettek mintha nevetségesnek találták volna, a melyért azonban alapjában véve a legnagyobb tisztelettel illették őt. Egy másik nem kevésbbé frivol művészetben még ma is látjuk a komédiának egy művészét, a ki épp úgy fontoskodik és játsza a bolondot és éppen olyan jól is jár vele; ez a módszer Francziaországban mindig beválik, az igazi tehetség, a mely egyszerűbb és nem olyan vásári, itt nem boldogul. A szerénység itt az ostobák erénye.
53) A mint azonnal meg fogjuk látni, mezei sétáról van szó; a városban levő sétaterek veszedelmesek mindkét nembeli gyermekekre. Itt kezdenek hiúkká lenni és itt kezdik fitogtatni magukat: a Luxemburgban, a Tuileriákban, különösen pedig a Palais-Royalban veszi magára Páris ifjusága azt a szemtelen és nyegle modort, a mely annyira nevetségessé teszi, gúny és utálat tárgyává egész Európában.
54) Lásd Pausanias Árkádiáját, továbbá az alább közölt részletet Plutarchosból.
55) A majorkaiak már évszázadok óta fölhagytak ezzel a szokással; abból az időből való, a mikor a parittyásaik híresek voltak.
56) Tudom, hogy az angolok nagyra vannak, nemzetük emberségességével és jólelkűségével, hogy good natured people-nek tartják magukat, de kürtölhetik ezt, a hogy birják, senki sem fogja utánuk mondani.
57) A baniánok, a kik még szigorúbban tartózkodnak mindennemű hústól – csaknem épp oly szelidek, mint ezek, de mivel az erkölcsük kevésbbé tiszta és az istentiszteletük kevésbbé észszerű, nem olyan becsületes emberek. (A baniánok a brahman valláshoz tartoznak, a gaurok Zarathusztra vallását követik.)
58) E könyv egyik angol fordítója itt megrója tévedésemet és mind a ketten helyreigazítják. A mészárosokat és a sebészeket tanuságtételre bocsátják, de az előbbiek nem fogadtatnak el esküdtekül, vagy pairekül a büntető biróságoknál, a sebészek azonban igen.
59) I. könyv. 94. fejezet.
60) A régi történetírók tele vannak olyan szempontokkal, a melyeknek hasznát lehetne venni, még ha a tények, melyeken alapulnak, nem felelnek is meg a valóságnak. De mi nem tudunk igazában hasznot húzni a történelemből; a tudósok kritikája fölemészt mindent, mintha az fontos dolog volna, hogy igaz-e valamely tény, föltéve, hogy valami hasznos tanulságot lehet levonni belőle. Az okos embernek úgy kell tekinteni a történetet, mint a tanulságos mesék szövedékét, a melyeknek morálja nagyon illik az emberi szívhez.
61) A szokás varázsa az ember természetes restségéből származik és ez a restség fokozódik, ha engedünk neki: könnyebben tesszük azt, a mit már egyszer tettünk, ki lévén taposva az út, könnyebb rajta járni. Azt is meg lehet jegyezni, hogy a szokás hatalma igen nagy az aggastyánokon és a hanyag embereken; az ifjúságon és az élénk embereken igen kicsiny. Ez az uralom csak gyönge lelkeknek való és napról-napra jobban elgyöngíti őket, az egyedüli hasznos szokás a gyermekekre nézve az, ha fáradság nélkül alávetik magukat az észnek. Minden más megszokás bűn.
62) Gisors gróf, Belle-Isle maréchal egyetlen fia.
63) Gyakran megjegyeztem, hogy azokban a tudós tanításokban, melyekben a gyermekeket részesítik, nem annyira azzal törődnek, hogy a gyermekek hallgassák, mint inkább, hogy a jelenlevő felnőttek. A mit itt mondok, abban nagyon biztos vagyok, mert ezt a megfigyelést önmagamon tettem.
64) Minden magyarázatnál, melyet a gyermeknek adni akarunk, kell valami kis készülődés arra, hogy figyelmessé tegyük.
65) A borok, a melyeket kicsinyben árulnak a párisi borkereskedőknél, ha nincsenek is mind ólomczukrozva, ritkán hiányzik belőlük az ólom, mert ezeknek a kereskedőknek a helyiségei tele vannak ezzel a fémmel és a bor, a mely az itczébe ömlik, erre az ólomra ráfolyva és rajta tapadva, valami részét mindég föloldja. Különös, hogy a rendőrség megtűr ilyen nyilvánvaló és ártalmas visszaélést. Igaz azonban, hogy a jómódu emberek nem igen isznak ezekből a borokból s így kevéssé vannak mérgező hatásuknak kitéve.
66) A növényi sav nagyon enyhe. Ha ásványi sav volna és kevésbbé volna higítva, az egyesülés nem mehetne végbe pezsgés nélkül.
67) Petronius. 100. fejezet.
68) Az idő elveszti ránk nézve mértékét, mikor szenvedélyeink akarják kedvük szerint szabályozni folyását. A bölcs ember órája a hangulat egyenletessége és a lélek nyugalma; mindig a maga idejében van és ismeri mindig az idejét.
69) A szabad levegő kedvelése, melyet növendékemről föltételezek, az én nevelésemnek természetes gyümölcse. Egyébként, nem lévén benne semmi abból a nyegle és szenvelgő modorból, mely annyira tetszik a nőknek, nem is ünneplik őt annyira, mint más gyermekeket, következőleg ő is kevésbbé jól érzi magát köztük és kevésbbé is romlik meg társaságukban, melynek varázsát még nem bírja érezni. Vigyáztam rá, hogy meg ne tanítsam kezet csókolni nekik, nyegleségeket mondani nekik vagy akár csak a férfiak részéről őket megillető figyelmet tanusítani irántuk; sérthetetlen törvényt csináltam magamnak abból, hogy ne követeljek tőle semmit, a minek az oka meghaladja megértési képességét. Arra pedig nincs semmi ok, hogy egy gyermek máskép bánjon az egyik nemmel, mint a másikkal.
70) Értekezés az egyenlőtlenségről.
71) Lehetetlennek tartom, hogy Európa nagy monarchiái még sokáig fenmaradhassanak; valamennyien ragyogtak már és minden állam, a mely ragyog, a hanyatlás útján van. Erre a véleményemre különösebb okaim is vannak, mint ez a tétel. De itt nincs helyén, hogy ezeket elmondjam s különben is mindenki nagyon is jól látja őket.
72) Hiszen magad is az vagy, fogják nekem mondani. Elég baj az nekem, megvallom és az én hibáim, a melyekért eléggé megfizettem, nem szolgálhatnak okul arra, hogy másokban is meglegyenek. Nem azért irok, hogy mentegessem hibáimat, hanem hogy megakadályozzam olvasóimat utánzásukban.
73) Saint-Pierre abbé.
74) Az ó-korban nem voltak szabók, a férfiak ruháit maguk készítették a nők.
75) Juvenalis II. Satira 53.
76) Guillaume Rousseau idejében közmondásszerű alak volt Párisban; egy régi bohózatnak volt egyik alakja.
77) Azóta pontosabb kisérlettel megtaláltam az ellenkezőjét. A törés köralakuan megy és a bot vastagabbnak látszik a vízben levő végénél, mint a másiknál; de ez nem változtat semmit az okoskodáson és a következtetés nem kevésbbé helyes.
78) «A városokban, mondja Buffon, és a jól élő embereknél a gyermekek hozzá lévén szokva a bőséges és izletes táplálkozáshoz, hamarabb jutnak ebbe az állapotba; falun és a szegény népnél a gyermekek lassabban érnek, mert rosszúl és nagyon kevéssé vannak táplálva; két-három évvel többre van szükségük.» (Histoire Naturelle IV. kötet, 238. lap, a 12-edrét kiadásban.) A megfigyelést helyesnek tartom, de a magyarázatot nem, mert azokban az országokban, a hol a falusi nép nagyon jól táplálkozik és sokat eszik, mint Wallisban és még Olaszország bizonyos hegyi vidékein is, mint pl. Friaulban, a serdülés kora a két nemnél hasonlókép későbbi, mint a városokban, a hol, csak hogy kielégíthessék hiúságukat, az ételen rendkívül fösvénykednek és a hol a legtöbben a közmondás szerint élnek: fenn az ernyő, nincsen kas. Csodálja az ember ezeken a hegyvidékeken, mikor embernyi nagy fiúkat lát, a kiknek még vékony a hangjuk és szakálltalan az álluk és nagy lányokat, a kik máskülönben nagyon formásak, de nincs meg náluk nemüknek periodikus jele. Ez a különbség nézetem szerint csak abból származik, hogy erkölcseik egyszerűségében a képzelőtehetségük tovább marad nyugodt és csendes, később forralja fel vérüket és kevésbé koraéretté teszi temperamentumukat.
79) Omnis in imbecillitate est gratia et caritas. Cicero de natura Deorum. I. 44.
80) Ez úgy tetszik, most némi változáson megy át: a társadalmi osztályok mintha szilárdabbakká válnának, az emberek pedig kellemetlenebbekké.
81) A vonzódás ellehet viszonzás nélkül, a barátság soha. A barátság kölcsönösség, olyan szerződés, mint a többi, de a legszentebb valamennyi között. A barát szónak nincs más megfelelője, mint ő maga. Mindenki, a ki nem barátja a barátjának, egész bizonyosan gazember, mert a barátságot csak úgy lehet elnyerni, ha viszonozzuk vagy színleljük.
82) Multos experimur ingratos, plures facimus, quia graves exprobratores exactoresque sumus… Ita gratiam omnem corrumpimus, non tantum postquam dedimus beneficia, sed dum damus. Seneca, de Benef. I. könyv. 1. fejezet.
83) Maga az a szabály, hogy tegyünk úgy mással, a hogy szeretnők, hogy velünk tegyenek, valósággal csakis a lelkiismereten és az érzésen alapszik; mert hol van a meghatározott ok arra, hogy én létemre úgy teszek, mintha más valaki volnék, különösen ha belsőleg biztos vagyok benne, hogy sohasem kerülök ugyanabba a helyzetbe? És ki áll nekem jót azért, hogy ha hűségesen megtartom ezt az elvet, elérem vele, hogy ugyanúgy megtartják velem szemben is? A gonosz hasznot húz az igaznak becsületességéből; ő neki az nagyon jó, ha az egész világ igaz, kivéve őt magát. Akárki mit mond is, ez az állapot nem nagyon előnyös a jóravaló emberekre nézve. De ha az odaadó lélek ereje azonosít engem felebarátommal, hogy úgyszólván ő benne érezzem magamat, akkor azért nem akarom, hogy szenvedjen, mert ez által szenvedek én is; önmagam iránti szeretetből érdeklődöm iránta és a szabály alapoka magában a természetben van, a mely a saját jóllétem utáni vágyat sugallja nekem, bármely helyen érzem is a létezésemet. Ebből azt következtetem, hogy nem igaz, hogy a természeti törvény szabályai csak magára az észre vannak alapítva; szilárdabb és biztosabb az alapjuk. Az önmaga iránti szeretetből eredő szeretet az emberek iránt az emberi igazságosság alapelve. Minden erkölcs summáját a törvény summája által adja meg az evangelium.
84) Minden ország törvényeinek általános szelleme az, hogy kedvezésben részesítik az erőset a gyengével szemben, azt, a kinek van valamije, azzal szemben, a kinek nincs semmije, ez a baj elkerülhetetlen és nincs alóla kivétel.
85) Lásd Davila, Guicciardin, Strada, Solis, Macchiavelli, sőt néha de Thon műveit is. Vertat csaknem az egyedüli, a ki tudott festeni a nélkül, hogy jellemképeket csináljon.
86) Történetíróink közül egyetlen egy (Duclos, a XI. Lajos élete szerzője), a ki utánozta Tacitust a nagy stílben, merte utánozni Suetoniust és néha átérzi Cominest, pedig épen ezért, a mi fokozza könyve becsét, kritizálják nálunk.
87) Mindig az előitélet erjeszti szivünkben a szenvedélyek szertelenségét. A ki csak azt látja, a mi van és csak azt becsüli, a mit ismer, az aligha lobban szenvedélyre. Itéleteink tévedései élesztik fel minden vágyunk hevét.
88) Azt hiszem, bízvást számíthatom az egészséget és a jó szervezetet a nevelésével szerzett előnyök sorába, vagyis még inkább a természet azon adományainak sorába, melyeket a nevelése őrzött meg számára.
89) Egyébiránt növendékünk keveset koczkáztatna ebben a kelepczében, ő, a kit annyi mulatság vesz körül, a ki soha életében nem unatkozik, a ki alig tudja, mire való a pénz. Az a két indító ok, a melylyel a gyermekeket vezetik, az érdek és a hiúság s épen ez a kettő szolgál az udvaronczoknak és a szélhámosoknak arra, hogy azután hatalmukba ejtsék őket. Ha látod, hogy kapzsiságuk felingerlődik a díjak, a jutalmak által, ha látod, hogy tív éves korukban tapsolnak valami nyilvános föllépésnek a kollégiumban, akkor láthatod azt is, mint fogják húsz éves korukban erszényüket ott hagyni valami játékbarlangban, az egészségüket rosszhírű helyeken. Fogadni mernék, hogy az osztály legtudósabb növendékéből lesz mindig a legnagyobb játékos és a legkicsapongóbb ember. Azokkal az eszközökkel, melyeket nem használtak vele szemben gyermekkorában, nem fog visszaélni ifjúkorában. Figyelemben kell azonban tartani, hogy itt állandó elvem mindenben a legrosszabb lehetőségig vinni a dolgot. Kezdettől fogva igyekszem elejét venni a bűnnek és aztán föltételezem, hogy meggyógyíthassam.
90) De ha ő vele magával szemben támasztanak czivakodást, hogy fogja magát viselni? Erre azt felelem, hogy nem lesz soha czivakodása s hogy sohasem fogja annyira odaadni magát, hogy legyen. De végre is, fognak tovább faggatni, kicsoda kerülhet el egy pofont, egy sértést egy durva embertől, egy részegtől vagy egy vakmerő kötekedőtől, a ki hogy mulatságból megölhessen egy embert, azon kezdi, hogy megbecsteleníti? Ez más dolog; a polgárok becsülete és élete nem lehet kiszolgállatva a durvának, a részegnek és a vakmerő kötekedőnek és az ilyen eshetőség ellen ép úgy nem óvhatjuk magunkat, mint az ellen, hogy egy tégla a fejünkre ne essék. Egy pofon vagy sértés kapása és eltűrése olyan polgári következményekkel jár, a melyek ellen semmiféle okosság nem tud védekezni és a melytől a sértettet semmiféle biróság nem tudja megvédeni. A törvények elégtelensége adja meg tehát ebben függetlenségét; ő a maga hatósága, a maga birája önmaga és a sértő közt, ő maga a természetes törvény tolmácsa és végrehajtója; ő szerez magának igazságot és csak ő maga is szerezhet és nincs a földön oly esztelen kormány, a mely megbüntesse, hogy hasonló esetben igazságot szerzett magának. Nem azt mondom, hogy meg kell verekednie, mert ez esztelenség; azt mondom, igazságszolgáltatással tartozik magának és ennek ő a kiszolgáltatója. Annyi hiábavaló párbajellenes rendelet helyett, ha uralkodó lennék, felelek róla, hogy tartományaimban nem volna sem pofon, sem sértő szó és pedig nagyon egyszerű eszköz segítségével, melybe a biróságok nem elegyednének bele. Bárhogy is, Emil hasonló esetben tudja, hogy milyen igazságszolgáltatással tartozik magának és a példaadásnak, a melylyel a becsületes emberek biztonságának tartozik. A legszilárdabb ember sem tudja megakadályozni, hogy ne inzultálják, de azt igenis megakadályozhajta, hogy bárki is sokáig dicsekedhessék azzal, hogy inzultálhatja őt.
91) Plutarchos: Értekezés a szeretetről. Így kezdődött eredetileg Menalippus tragédiája, de az athéni nép zajongása arra kényszerítette Euripidest, hogy ezt a kezdetet megváltoztassa.
92) Az emberi szellem természetes állapotára és haladásának lassuságára vonatkozólag lásd Az egyenlőtlenségről szóló értekezésem első részét.
93) Értekezés a babonáról. 27. §.
94) De la Condamine jelentései szólnak egy népről, a mely csak háromig tudott olvasni. Pedig azoknak az embereknek, a kikből ez a nép állott, volt kezük s gyakran láthatták újjaikat és mégse tudtak ötig olvasni.
95) Ez a nyugalom, ha úgy veszszük, csak relativ, de mivel a mozgásban többet vagy kevesebbet észlelünk, nagyon világosan fogjuk fel a két szélső határ egyikét, a nyugalmat és pedig oly jól fogjuk fel, hogy hajlandók vagyunk ezt a nyugalmat abszolutnak venni, holott csak relativ. Ha azonban az anyag nyugalomban levőnek fogható fel, akkor nem igaz, hogy a mozgás az anyag lényegére tartozik.
96) A vegyészek a phlogistikus vagyis tüzi elemet úgy tekintik, hogy elszórt, mozdulatlan és mindaddig vesztegel azokban a vegyes testekben, melyeknek része, a míg rajta kívül eső okok fölszabadítják, egyesítik, mozgásba hozzák és tűzzé változtatják.
97) Mindenképen megerőltettem magamat, hogy fel tudjak fogni egy élő molekulát, de nem mentem vele semmire. Az érzékszervek nélkül érző anyag gondolata rám nézve érthetetlennek és ellentmondónak tünik fel. Hogy ezt az eszmét elfogadjam vagy visszavessem, azon kellene kezdeni, hogy megértem; csakhogy megvallom, nem vagyok ebben a szerencsés helyzetben.
98) Elhihetnők-e, ha nem volna rá bizonyítékunk, hogy az emberi nagyzolás eljuthatott eddig a pontig? Amatus Lusitanus erősködött, hogy látott egy hüvelyknyi hosszúságú kis embert pohárba bezárva, a kit Julius Camillus, második Prometheusként, az alchimiai tudomány útján csinált. Paracelsus De natura rerum czímű könyvében tanítgat ezeknek az emberkéknek a készítése módjára és bizonyítja, hogy a pygmæusok, faunok, szatirok és nimfák chemiai uton jöttek létre. Valóban, nem igen tudom, mi egyéb tenni való marad e tények lehetőségének megállapítására, mint hogy azt állítsuk, hogy az organikus anyag ellenáll a tűz hevének és molekulái életben tudnak maradni egy olvasztókemenczében is.
99) Nekem úgy látszik, hogy a modern filozófia épen nem azt mondja, hogy a sziklák gondolkoznak, hanem ellenkezőleg, felfedezte, hogy az emberek nem gondolkoznak. Csak érző lényeket ismer el a természetben és az egész különbség, a melyet az ember és a kő között talál, az, hogy az ember olyan érző lény, a melynek vannak érzéki észrevételei, a kő pedig olyan érző lény, a melynek nincsenek. De ha igaz, hogy minden anyag érez, hol képzeljem el az érző egységet vagy az egyéni észt? Vajjon az anyag minden molekulájában-e vagy az összetett testekben? Egyaránt föltételezzem ezt az egységet a cseppfolyós testekben és a szilárdakban, a vegyületekben és az elemekben? Azt mondják, csak egyének vannak a természetben. De melyek ezek az egyének? Egyén-e az a kő, vagy egyének összetétele? Egyetlen érző lény-e, vagy annyi érző lény van-e benne, mint homokszem? Ha minden elemi atóm érző lény, hogy fogjam fel azt a benső közlekedést, mely által az egyik a másikban érez, úgy hogy két én-jük egygyé keveredik össze? A vonzás lehet természeti törvény, melynek rejtelme előttünk ismeretlen, de azt legalább felfogjuk, hogy a vonzás, a mely a tömegek szerint hat, nem összeférhetetlen a kiterjedéssel és az oszthatósággal. Fel tudjátok ugyanezt fogni az érzésről? Az érzékeny részek kiterjedtek, de az érző lény oszthatatlan és egy, nem osztható; vagy egész, vagy semmi; az érző lény tehát nem test. Nem tudom, hogy értik materialistáink, de nekem úgy tünik fel, hogy ugyanazok a nehézségek, melyeknél fogva elvetették a gondolatot, rávihették volna őket az érzés elvetésére is és én nem látom, hogy ha megtették az egyik lépést, mért nem teszik meg a másikat is. Mivel kerülne ez nekik többe? És mikor biztosak benne, hogy nem gondolkoznak, hogy merik állítani, hogy éreznek?
100) A régiek, mikor supremus maximus-nak mondták a legfőbb istent, nagyon igazat mondtak; de mikor maximus optimus-nak mondták, szabatosabban szóltak; miután jósága hatalmából következik, azért jó, mert nagy.
101) A Nem lehet boldogan élni Epicurus szerint czímű értekezésben. 59. fejezet.
102) Nem mi értünk, nem mi értünk, óh Uram, hanem a te nevedért, a te nevedért, a te saját dicsőségedért, oh Istenem, támaszsz fel! 115. Zsoltár.
103) A modern filozofia, a mely csak azt fogadja el, a mit megmagyaráz, óvakodik attól, hogy elfogadja az ösztönnek nevezett homályos képességet, a mely úgy látszik, mintha minden szerzett ismeret nélkül bizonyos czél felé vezetné az állatokat. Az ösztön, legbölcsebb filozofusaink egyike szerint, csak elmélkedés nélküli, de elmélkedés által megszerzett szokás; abból a módból pedig, a hogy ezt a haladást magyarázza, azt kell következtetni, hogy a gyermekek többet elmélkednek, mint a felnőtt emberek. Sokkal különösebb paradoxon ez, semhogy megérné a fáradságot, hogy megvizsgáljuk. A nélkül, hogy itt belebocsátkoznám ennek a megvitatásába, azt kérdem, mely nevet adjak annak a hevességnek, a melylyel a kutyám a vakondokok ellen küzd, holott nem eszi meg őket, annak a türelemnek, a melylyel lesi őket néha órák hosszat és az ügyességnek, a melylyel megragadja, kiveti a földre abban a pillanatban, a mint kidugják a fejüket és aztán megöli és otthagyja őket. Senki se tanította be erre a vadászatra, sem arra, hogy vakondok van a világon. Azt is kérdem s ez fontosabb, hogy mikor először fenyegettem ezt a kutyát, miért vetette magát hanyatt, lábait összehúzva, s a megindításomra legalkalmasabb könyörgő magatartással; olyan helyzetben, a melyben óvakodott volna megmaradni, ha nem indulok meg rajta és megverem. Hogyan! A kutyám, a mely még egészen kicsiny és alig tett még egyebet, mint hogy nőtt, máris erkölcsi fogalmakat szerzett? Tudta már, mi a kegyelem és nagylelküség! Mily szerzett ismeretek alapján remélte, hogy lecsitít engem azzal, hogy kényemre-kedvemre engedi magát! A világ minden kutyája nagyjából ugyanezt teszi ugyanilyen esetben és én itt nem mondok semmit, a mit ne igazolhatna mindenki. A filozofusok, a kik megvetőleg elvetik az ösztönt, kegyeskedjenek megmagyarázni ezt a tényt magából az érzékek működéséből és azokból az ismeretekből, melyeket megszereztettek velünk; magyarázzák meg, minden értelmes embert kielégítő módon, akkor nem lesz semmi több mondani valóm és nem fogok többet az ösztönről beszélni.
104) Bizonyos tekintetben a fogalmak érzések és az érzések fogalmak. A két szó megfelel minden perceptiónak, a mely tárgyával és velünk magunkkal foglalkoztat minket, a kiket érint; csak ennek a perceptiónak a sorrendje határozza meg a nevet, a mely ráillik. Ha első sorban a tárgy foglalkoztat, akkor csak reflexio utján gondolunk magunkra s fogalom áll elő. Ha ellenben a nyert benyomás előbb figyelmünket kelti fel és csak reflexió utján gondolunk a tárgyra, a mely előidézte, akkor érzés áll elő.
105) Azt hiszem, a derék vikárius ezt elmondhatná most a nagyközönségnek is.
106) Mindnyájan, mondja egy jó és okos pap, azt mondják, hogy ők tartják kezükben és ők hiszik (és mindnyájan ezt fecsegik) nem úgy mint emberektől vagy más teremtményektől, hanem mint Istentől származó dolgot.
Hanem hogy szépítgetés és leplezgetés nélkül megmondjuk az igazat, nem így van; akármit mondanak is, emberi kezektől és eszközöktől származnak, ennek bizonysága először az a mód, a hogy a vallások elfogadtattak a világon és még ma is mindennap elfogadtatnak az egyes emberek által: a nemzet, az ország, a hely adja a vallást; az ember olyan vallású, a milyet az a hely, a hol született és nevelkedett vall; körülmetéltetünk, megkeresztelkedünk, zsidók, mohamedánok, keresztények vagyunk, mielőtt tudnók, hogy emberek vagyunk; nem magunk választjuk és szemeljük ki a vallásunkat. Ezt bizonyítja továbbá a vallással oly rossz összhangban levő életmódunk és erkölcsünk; s ezt bizonyítja, hogy emberi és kicsinyes inditékokból folyólag ellene cselekszünk vallásunk tételeinek. Scarron: A bölcsességről. II. könyv V. fejezet, 257. oldal az 1601. évi bordeauxi kiadásban.
Nagyon úgy látszik, hogy az erényes condomi theologus hitvallomása nem nagyon különbözik a savoyai vikáriusétól.)
107) Formálisan ez történik az Írás ezer helyén, egyebek között a Deuteronomium XIII. fejezetében, a hol meg van mondva, hogy ha egy próféta idegen isteneket hirdet és csodákkal erősíti meg szavait s a mit jövendöl, az be is következik, ez a próféta minden tekintet nélkül halál fia legyen. Mikor tehát a pogányok a halálba küldték az apostolokat, a kik idegen Istent hirdettek nekik és küldetésüket jövendölésekkel és csodákkal igazolták, nem tudom, mit lehet alaposan a szemükre vetni olyat, a mit azonnal vissza nem vethetnének ránk. Mit kell hát tenni hasonló esetben? Egyetlen dolgot: visszatérni az észszerü megvizsgáláshoz és békében hagyni a csodákat. Jobb lett volna egyáltalán nem is folyamodni hozzájuk. Ez a legegyszerübb józan ész, a melyet csak legalább is nagyon szubtilis megkülönböztetésekkel lehet elhomályosítani. Szubtilitások a kereszténységben! Hisz akkor Jézus Krisztusnak nem volt igaza, mikor a mennyek országát igérte az együgyüeknek; hisz akkor nem volt igaza, mikor legszebb beszédét azzal kezdte, hogy boldogoknak mondotta a lelki szegényeket, ha annyi elme-él kell tanításának megértéséhez és ahhoz, hogy megtanuljunk hinni benne. Ha bebizonyítod nekem, hogy alá kell vetnem magamat, minden nagyon jól fog menni, de hogy ezt bebizonyíthasd nekem, tedd számomra felfoghatóvá, mérd okoskodásaidat egy csekély szellem képességeihez, mert különben nem ismerem fel benned mestered igazi tanítványát és nem az ő tanítása az, a mit hirdetsz.
108) Plutarchos elmondja, hogy a sztoikusok egyéb furcsa paradoxonaik között azt állították, hogy egy kontradiktórius itéletben fölösleges meghallgatni a két pártot, mert – úgymondták – vagy bebizonyította az első az állítását, vagy nem bizonyította be; ha bebizonyította, akkor minden meg van mondva és az ellenfélt el kell itélni, ha pedig nem bizonyította be, akkor nincs igaza és el kell utasítani. Én azt bizonyítom, hogy mindazok módszere, a kik kizárólagos kinyilatkoztatást tételeznek fel, sokban hasonlít a stoikusokéhoz. A mint bárki is azt állítja, hogy csak neki van igaza, akkor hogy annyi párt közt választhasson, meg kell hallgatnia valamennyit, mert különben igazságtalan lesz.
109) Ezen közismert tény közül nincs egy, a melynek nincs szüksége kommentárra. A tizenhatodik században, mikor a katholikus theologusok máglyára itéltek minden zsidó könyvet megkülönböztetés nélkül, a híres és tudós Reuchlin, a kitől ebben a dologban tanácsot kértek, borzasztó üldözéseket zúdított magára, melyek kevés híján pusztulásba döntötték, csupán csak azért, mert az volt a véleménye, hogy ezek közül a könyvek közül meg lehet hagyni azokat, a melyekben semmi sincs a kereszténység ellen és a melyek a vallásra nézve közömbös dolgokról szólnak.
110) De Republica I. könyv.
111) Lásd a Hegyi Beszédben a párhuzamot, melyet ő maga vont Mózes és a maga morálja között. Máté V. fej. 2 stb. vers.
112) A hazánkbeli vallás követésének és szeretetének kötelessége nem terjed ki a jó erkölcscsel ellenkező dogmákig, mint a milyen a türelmetlenség. Ez a borzalmas dogma fegyverzi fel az embereket egymás ellen és ellenségévé teszi valamennyiüket az emberi nemnek. A megkülönböztetés a polgári türelem és a theologiai türelem közt gyermekes és hiú. Ez a két türelem elválaszthatatlan és az egyiket nem lehet a másik nélkül vállalni. Még az angyalok sem élnének békében olyan emberekkel, a kiket Isten ellenségeinek tekintenének.
113) A két párt kölcsönösen annyi szofizmával támadja egymást, hogy megérthetetlen és vakmerő vállalkozás volna ezeket mind megczáfolni; már fölemlíteni is sok néhányat közülük, a mint épen kinálkoznak. A filozofáló párt részéről a legszokottabbak egyike szembeállítani egy jó filozofusokból álló képzelt népet egy rossz keresztény néppel; mintha könnyebb dolog volna egy igazi filozofusokból álló népet hozni létre, mint igaz keresztényekből állót. Nem tudom, az egyes emberek közt az egyiket könnyebb-e megtalálni, vagy a másikat, de azt jól tudom, hogy a mikor népekről van szó, olyanokat kell föltételezni, melyek ép úgy visszaélnek a vallás nélküli filozófiával, mint a hogy a miéink visszaélnek a filozófia nélküli vallással, ez pedig nézetem szerint nagyon megváltoztatja a kérdés állását.
Bayle nagyon jól bebizonyította, hogy a fanatismus veszedelmesebb, mint az atheismus; ez tagadhatatlan; de azt nem mondotta, holott nem kevésbbé igaz, hogy a fanatismus, bár vérszomjas és kegyetlen, mégis csak nagy és erős szenvedély, mely fölemeli az ember szívét, a mely halálmegvetést kelt benne, a mely csodálatos lendületet ad neki és a melyet csak jobban kell irányítani, hogy a legfenségesebb erényeket vonjuk le belőle; ellenben a vallástalanság és általában a bölcselkedő és filozofikus szellem megtámadja az életet, elférfiatlanítja, lealjasítja a lelkeket, egyesíti az összes szenvedélyeket az önérdek alacsonyságában és az emberi én elvetemültségében és így észrevétlenül megingatja az egész társadalom igazi alapjait, mert a mi az önérdekekben közös, az oly csekély fontosságú, hogy sohasem bírja ellensúlyozni azt, a mi bennük ellentétes.
Ha az atheismus nem ont is emberi vért, nem annyira békeszeretetből nem ontja, mint inkább a jó iránti közönbösségből; az állítólagos bölcs nem sokat törődik vele, akárhogy mennek is a dolgok, csak ő maradhasson békében a dolgozó szobájában. Elvei nem öletik meg az embereket, de nem engedik őket megszületni, a mikor lerombolják azokat az erkölcsöket, melyek az embereket megsokasítják, elidegenítik őket fajuktól, minden vonzalmukat egy titkos önzésre vezetve vissza, a mely ép oly végzetes a népesedésre, mint az erényre nézve. A filozófikus közönbösség hasonlít az állam nyugalmához a zsarnokság alatt; ez a halál nyugalma, a mely rombolóbb, mint maga a háború.
Így tehát a fanatizmus, ámbár közvetlen eredményeiben ártalmasabb, mint az, a mit manapság filozófiai szellemnek neveznek, sokkal kevésbbé ártalmas a következéseiben. Egyébiránt könnyű dolog szép elveket tárni ki a könyvekben; a fődolog azonban tudni azt, hogy jól összefüggnek-e a tanítással, hogy szükségszerűen következnek-e belőle; ez mindeddig nem látszott világosnak. Most még azt kellene tudni, hogy a filozófia ha szabadjára volna hagyva és a trónra kerülne, tudna-e parancsolni az ember dicsvágyának, érdekének, becsvágyának, apró szenvedélyeinek és hogy gyakorolná-e azt a szelid humanizmust, a melylyel tollal kezében dicsekszik.
Elveinél fogva a filozófia nem tehet semmi olyan jót, a mit a vallás ne tudna jobban tenni; a vallás pedig sok olyan jót tesz, a mit a filozófia nem bír tenni.
A gyakorlatban máskép áll a dolog; de ezt is meg kell vizsgálni. Egy ember sem követi minden pontban a vallását, ha ugyan van vallása; ez igaz; a legtöbbnek nincs is vallása és nem is követi egyáltalában azt, a mije van; ez is igaz; de végre is némelyeknek mégis van vallásuk és legalább részben követik is és kétségtelen, hogy gyakran vallási indító okok akadályozzák meg, hogy rosszat tegyenek és erényekre, dicséretre méltó cselekedetekre indítják őket, melyek ezek nélkül az indító okok nélkül nem jöttek volna létre.
Ha egy szerzetes letagad valami rábizott dolgot, mi más következik ebből mint hogy ostoba volt, a ki rábizta? Ha Pascal tagadta volna le, ez nem bizonyított volna semmi egyebet, mint hogy Pascal képmutató volt. Csakhogy egy szerzetes!… Vajjon azoknak az embereknek, a kik a vallással hivatásszerűen foglalkoznak, okvetetlenül van is vallásuk? Mind azok a bűnök, melyek a papság között előfordulnak, épp úgy mint másutt, nem azt bizonyítják, hogy a vallás haszontalan, hanem azt, hogy nagyon kevés embernek van vallása.
A mi mai kormányaink tagadhatatlanul a kereszténységnek köszönhetik tekintélyük megszilárdulását és a forradalmaknak ritkábbá válását; a vallás őket magukat is kevésbbé vérszomjasakká tette; ezt bizonyítják a tények, ha összehasonlítjuk őket a régi kormányokkal. A jobban ismert vallás eltávolította a fanatizmust és több szelidséget vitt bele a keresztény erkölcsökbe. Ez a változás nem a tudományok műve, mert mindenütt, a hol a tudományok virágzottak, azért nem állott nagyobb tiszteletben az emberszeretet: az athéniek, az egyptomiak, a római császárok, a kínaiak kegyetlenségei mind ezt bizonyítják. A könyörületességnek hány művét hozta létre az evangelium! Hány visszatérítést és kárpótlást szerzett a gyónás a katholikusoknál! Hány kibékülést és mennyi alamizsnát idéz elő minálunk az úrvacsora idejének közeledése! Menynyire kevésbbé kapzsivá tette a héberek jubileumi ünnepe a bitorlókat! Mennyi nyomorúságot megakadályozott. A törvényes testvériség egyesítette az egész nemzetet; koldust nem is lehetett látni köztük. A törökök között sem látni koldust, mert kegyes alapítványaik megszámlálhatatlanok; vallási elvükből kifolyólag vendégszeretők, még vallásuk ellenségei iránt is.
«A mohamedánok azt mondják, Chardin szerint, hogy a vizsgálat után, a mely az általános föltámadásra következik, az összes testeknek egy Poul-Serrho nevű hidon kell átmenniök, a mely az örök tűz fölé van építve; azt mondják, ezt a hidat lehet a harmadik és utolsó vizsgálatnak és az igazi végitéletnek nevezni, mert rajta megy végbe a jók elválasztása a gonoszoktól.»
«A perzsák – folytatja Chardin – nagyon nagyra tartják ezt a hidat és ha valaki valami igazságtalanságot szenved, a melynek jóvátételét semmiféle úton-módon és semmikor sem érheti el, utolsó vigasztalása, hogy ezt mondja: jól van, az élő istenre mondom, kétszeresen meg fogsz te nekem azért fizetni az itélet napján; nem fogsz addig keresztülmenni a Poul-Serrhon, a míg engem ki nem elégítesz; majd belekapaszkodom én a köntösöd szélébe és lábaid elé vetem magamat. Sok kiváló embert láttam, mindenféle foglalkozásut, a kik attól tartva, hogy ezen a félelmetes hidon való áthaladásukkor megálljt kiáltanak nekik, bocsánatot könyörögtek azoktól, a kiknek panaszuk volt ellenük; megesett ez százszor magammal is. Előkelő állású emberek, a kik tolakodásukkal olyan lépésekre kényszerítettek, a melyeket nem volt szándékom megtenni, bizonyos idő mulva, a mikor azt hitték, hogy e miatti bosszúságom már elmúlt, eljöttek hozzám és így szóltak: kérlek halal becou antehisra, a mi annyit jelent, hogy: tedd ezt a dolgot számomra helyessé, vagy igazságossá, némelyek még meg is ajándékoztak és szolgálatokat tettek nekem, hogy bocsássak meg nekik és jelentsem ki, hogy jó szívvel bocsájtok meg. Ennek oka nem egyéb, mint az a hit, hogy csak akkor mehet át az ember a pokol hídján, ha azoknak, a kiket elnyomott, visszaad mindent az utolsó fillérig.»
El lehet-e hinni, hogy ennek a hidnak a gondolata, a mely annyi méltatlanságot tesz jóvá, soha nem akadályozza meg a méltatlanságok elkövetését? Ha elvennék a perzsáktól ezt a gondolatot és arról győznék meg őket, hogy nincs sem Poul-Serrho, sem más valami hasonló dolog, a hol az elnyomottak bosszút vehetnek zsarnokaikon a halál után, nem nyilvánvaló-e, hogy ez nagyon megkönnyebbítené a zsarnokok dolgát és fölmentené őket attól, hogy ezeket a szerencsétleneket igyekezzenek megengesztelni?
Filozófus, a te erkölcsi törvényeid nagyon szépek, de kérlek, mutasd meg a sanctiójukat. Hagyd egy pillanatra a kifogásokat és mondd meg nyiltan, mit tudsz a Poul-Serrho helyébe tenni.
114) Senki sem néz a gyermekkorra olyan megvetéssel, mint a kik ép most léptek ki belőle, mint a hogy nincs ország, a hol aggodalmasabban vigyáznának a rangkülönbségekre, mint a hol az egyenlőtlenség nem nagy és a hol mindenki attól fél, hogy összetévesztik az alatta állóval.
115) Aventures du sieur le Beau, avocat au parlament, II. kötet, 70. lap.
116) A római papság nagyon ügyesen megtartotta ezeket a jelvényeket, példáját követte némely köztársaság is, többek közt Velencze. A velenczei kormány az állam bukása daczára is élvezi még ma is régi méltóságának pompája révén a nép egész szeretetét, egész tiszteletét és a tiarával ékeskedő római pápa után nincs se király, sem nagyúr, senki a világon, a ki oly tekintélyben állana, mint a velenczei doge, a kinek nincs hatalma, nincs tekintélye, de szentté teszi a pompája és a ki herczegi süvege alatt női hajdíszt hord. A Bucentaurus szertartása, melyen annyit nevetnek az ostobák, Velencze lakosságával vérét onttatta zsarnoki kormányuk fentartásáért.
117) Helvetius De l’Esprit, II. rész, I. fej.
118) Mintha volnának polgárok, a kik nem tagjai a városi hatóságnak és a kiknek ne volna, mint azoknak, részük a souverain hatalomban! De a francziák, miután alkalmasnak találták a polgár tiszteletreméltó nevét bitorolni, a mely egykor a gall városok tagjait illette, annyira eltorzították ezt a fogalmat, hogy most nem lehet rajta semmit sem érteni. Egy ember, a ki sok butaságot írt a Nouvelle Héloïse ellen, feldíszítette aláírását Paimboeuf polgára czímmel és azt hitte, valami kitünő élczet csinál ellenem.
119) Elmélkedések korunk erkölcseiről. Duclos műve.
120) Ez be van bizonyítva Tanulmány a nyelvek eredetéről czímű munkámban, a mely irataim gyüjteményében található.
121) Egy fényesen öltözött idegent megkérdeztek Athénében, hova való s ez azt felelte: gazdag vagyok. Ez véleményem szerint nagyon jó felelet volt.
122) Montaigue II. könyv. 1. fej.
123) Két nagyvilági nő, hogy az a szine legyen, hogy sokat mulatnak, törvénynyé teszi magára nézve, hogy sohase fekszik le reggeli öt óra előtt. Cselédségük a tél szigorúságában az utczákon rájuk várva tölti éjszakáját, alig bírva megóvni magukat a megfagyástól. Egy este, vagy jobban mondva egy reggel belép az ember abba a helyiségbe, a hol az a két oly sokat mulató nő számlálás nélkül pergeti az órákat: teljesen egyedül találja őket, – mindegyik alszik karosszékében.
124) Mulierem fortem quis inveniet? Procul, et de ultimis finibus pretium ejus. Prov. XXXI. 10.
125) Megjegyeztem már, hogy a kötekedésből és kaczérkodásból való visszautasítás megvan csaknem minden nőben, még az állatok között is és még akkor is, a mikor leginkább hajlandók megadni magukat. Nem figyelte meg soha a magatartásukat az, a ki ezt tagadja.
126) Előfordulhat az életkor és az erő oly aránytalansága, hogy tényleges erőszakról is lehet szó; de itt a nemek egymáshoz való viszonyát a természet rendje szerint tárgyaljuk s ezért mindkét nemet abban a közös állapotban tárgyalom, a mely ennek a viszonynak alapjául szolgál.
127) XXII. fejezet, 23–27. vers.
128) E nélkül a faj szükségszerűen kiveszne, mert hogy fenmaradhasson, ehhez mindent összevéve kell, hogy minden nő átlag négy gyermeket szüljön, mert a született gyermekeknek körülbelül a fele meghal, mielőtt gyermekeket nemzhetne és kell, hogy kettő megmaradjon, a kikből apa és anya lesz. Vajjon megadják-e a városok ezt a népesedést?
129) A nők félénksége szintén természeti ösztön azzal a kettős veszedelemmel szemben, melynek terhességük alatt ki vannak téve.
130) A gyermek akkor lesz tolakodó, ha jól jár vele, de sohasem kéri ugyanazt a dolgot kétszer, ha az első válasz mindig visszavonhatatlan.
131) Az olyan nők, a kiknek elég fehér a bőrük arra, hogy ellehessenek csipke nélkül, sok bosszúságot szereznének a többieknek, ha nem viselnének csipkét. Csaknem mindig a csunya nők csinálják a divatot s a szépek elég ostobák arra, hogy ennek alávessék magukat.
132) Ha mindenütt, a hova azt írtam, hogy nem tudom, a kis leány máskép felel, nem kell megnyugodni feleletében és meg kell azt vele gondosan magyaráztatni.
133) A kis lány azért mondja ezt, mert hallotta, de meg kell állapítani, van-e valami helyes fogalma a halálról, mert az a gondolat nem olyan egyszerű és nem is olyan érthető a gyermek számára, mínt az ember gondolná. Az Ábel című kis költeményből (Gessner műve), láthatni annak példáját, hogy mikép lehet a gyermeket erre a gondolatra rávezetni. Ez a bájos költemény pompás egyszerüséget lehel, a melyet nem lehet eléggé elsajátítani, hogy a gyermekekkel társaloghassunk.
134) Az örökkévalóság eszméjét az ész nem engedi az emberi nemzedékekre alkalmazni. Egy valóban végrehajtott számbeli egymásra következés összeférhetetlen ezzel a gondolattal.
135) Tasso, Gierusaleme liberata, IV., 87. Az olasz vers értelme ez:
A nő sok művészetet tud, hogy szerelmi hálójába új imádó bonyolódjék; de nem marad mindenkivel váltig ugyanaz, minduntalan változtatja mozdulatait és pillantását.
136) Tudom, hogy azok a nők, a kik egy bizonyos pontra nézve nyiltan állást foglaltak, nagyra vannak ezzel a nyiltságukkal és esküdöznek, hogy ezt leszámítva, nincs az a tiszteletreméltó tulajdonság, a mely ne volna feltalálható bennük, de tudom azt is, hogy erről sohasem győztek meg senkit, csak az együgyűeket. Ha el van távolítva nemük legnagyobb féke, mi marad meg bennük, a mi visszatartja őket? És milyen tiszteletnek tulajdonítanak értéket, ha lemondtak arról, a mely megilleti őket? Ha egyszer szabadjára eresztették szenvedélyeiket, nincs többé érdekük benne, hogy ellenálljanak nekik: Nec fœmina amissa pudicitia alia abnuerit. (Tacitus, Annales IV., 3.) Ismerte-e valaha író jobban az emberi szívet mindkét nemben, mint a ki ezt írta?
137) Ovidius, Amores III. könyv, 4. elégia.
138) Brantôme mondja, hogy I. Ferencz franczia király idejében egy fiatal leány, a kinek fecsegő szerelmese volt, tökéletes és szakadatlan hallgatást parancsolt neki, a melyet ez két egész napig oly híven megtartott, hogy azt hitték róla, valami betegségtől megnémult. Egy nap nagy társaságban a szerelmese, a kiről – ebben az időben még titokban folyt a szerelem – nem tudták, hogy az, azzal dicsekedett, hogy azonnal meg tudja gyógyítani és meg is telte azzal az egy szóval: szóljon. Nincs-e valami nagy és hősies dolog ebben a szerelemben? Mit tehetett volna ennél többet Pythagoras filozófiája minden nagyszerűségével? Melyik nő számíthatna manapság csak egy napig is ilyen hallgatásra, még ha teljes áron kellene is megfizetnie, a melyet csak tulajdoníthat neki.
139) Horatius I. könyv. 6. old.
140) Fénelon műve.
141) Martialis XI. 20.
142) Qui multum non tempus in usus suos confert… nec optat crastinum nec timet. Quantaculumque itaque abunde sufficiet, et ideo quandocumque ultimus dies venerit, non cunctabitur sapiens ire ad mortem. Seneca De brevitate vitæ. 7. és 11. fejezet.
143) «Az utazás nekem hasznos mozgásnak látszik. Ha jobbfelől csunya, balfelé fordulok. Ha valami elmaradt mögöttem, visszafordulok; mindig a magam útján maradok… A legtöbben csak azért mennek, hogy megérkezzenek; hallgatag és nem közlékeny óvatosságba burkolózva és bezárkózva utaznak, óvakodva az ismeretlen levegő ragályától.» Montaigne III. könyv 9. fejezet.
144) Tasso, Megszabad. Jeruzsálem. IV. 33 (Még nem mutatja, de szíve remeg az örömtől.)
145) «A palotából kilépve négy holdnyi nagy kertet találni, körös-körül bekerítve és bezárva, beültetve virágos nagy fákkal, melyek körtéket, gránátalmákat és más legszebb fajta gyümölcsöket teremnek, édes gyümölcsű fügefákkal, zöldelő olajfákkal. Ezek a szép fák az egész éven át soha sincsenek gyümölcs nélkül, télen-nyáron a keleti szél édes lehellete egyszerre rügyezteti ki az egyiket és érleli a másikat. Látni a körtét és az almát megöregedni és megaszalódni a fáján, a fügét a fügefán és a szőlőfürtöt a tőkéjén. A kimeríthetetlen szőlőtőke szüntelenül új bogyókat terem; az egyiket megaszalják a napon egy lapos felületen, mialatt a másikat lemetszik; másokat préselnek már; a tőkén hagyják azokat, a melyek még virágjukban vannak vagy a melyek most kezdenek feketedni. Az egyik végen két jól művelt ágy van, egész évben virágokkal borítva; két forrás diszíti őket, melyek egyike eloszlik az egész kertben, másika pedig, miután átszeli a palotát, magas építményen a városba van vezetve, hogy felüdítse a polgárokat.»
Ez az Alkinoos királyi kertjének leírása az Odyssea hetedik énekében; azé a kerté, a melyben ennek a vén álmodozó Homérosznak és a korabeli fejedelmeknek szégyenére nem látni sem lugasokat, sem szobrokat, sem vízeséseket, sem gyepszőnyegeket.
146) Megvallom, hogy Zsófia anyjának bizonyos hálával tartozom hogy nem engedte elcsúfítani a szappanban az olyan puha kis kezet, mint a kis lányé, a melyet Emil oly sokat fog csókolgatni.
147) A képmutatásnak az a neme, a melyet itt gondolok, az ellenkezője annak, a mely őket megilleti és a melyet a természettől nyertek: az egyik abban áll, hogy ellepleznek olyan érzéseket, melyek megvannak bennük, a másik, hogy olyan érzéseket tetetnek, a melyek nincsenek meg bennük. Minden nagyvilági nő élete azzal telik el, hogy diadaljeleket csinál magának állítólagos érzékenységéből és soha nem szeret senkit, csak maga-magát.
148) Ápolni egy beteg parasztot nem annyit tesz, mint hashajtót és mindenféle gyógyszereket adni neki s orvost küldeni hozzá. Épen nem erre van ezeknek a szegény embereknek szükségük betegségeikben, hanem jobb és bővebb táplálékra. Ti többiek bőjtöljetek, ha lázatok van, de ha a parasztjaitok lázasak, adjatok nekik húst és bort; csaknem minden betegségük a nyomoruságtól és a kimerüléstől ered; legjobb gyógyitaluk pinczétekben van, egyedüli gyógyszerészük a mészárostok kellene hogy legyen.
149) Addison folyóirata, melynek franczia kiadása is jelent meg hat kötetben.
150) Nyomorúságos önteltség a merőben könyv-önteltség! A filozófia tanulmányozásában minden, a mi szemünk elé tűnik, könyvül szolgál. Ez a nagy világ a tükör, a melybe bele kell nézni, hogy kiismerjük magunkat. Szóval azt kívánom, hogy ez legyen tanítványomnak a könyve. (Montaigne I. könyv. XXV. fejezet.
151) A lélek (utazáskor) folyton gyakorlódik ismeretlen és új dolgok észlelésében és én nem tudok jobb iskolát az élet alakítására, mint folyton megmutatni neki annyi más életnek, igénynek és szokásnak különbözőségét és megízleltetni vele természetünk formáinak ily örökös változatosságát… Szégyenkezem, ha embereinket attól az ostoba hangulattól megmámorosodva látom, hogy elképpednek az övékkel ellenkező formákon; mintha az elemükön kívül volnának, mikor városukon kívül vannak; akárhova mennek, ragaszkodnak a szokásaikhoz és gyalázzák az idegeneket. Montaigne III. könyv IX. fej.
152) Hulle Rajmund, a ki 1236-ban Majorcában született, a maga idejében egyetemes ismereteiről volt nevezetes. Mindenféle tudományok köréből írt értekezéseket. Rousseau itt arra a grafikai sémára gondolt, a melyet az érzékfölötti világról a scholastika szellemében csinált.
153) Régi franczia utazók.
154) Rousseau itt a crefeldi csatában elesett De Gisors grófra czéloz.
155) Ha volna közös feljebbvalójuk, akkor ez nem lehetne más, csak az uralkodó és akkor a rabszolgaság joga a szuverénitás jogán alapulván, nem lehetne annak princzipiuma.
156) E kérdések és megállapítások nagyobbrészt a Társadalmi szerződésről szóló értekezésből valók, a mely maga is egy nagyobb műnek a kivonata, melybe erőmmel számot nem vetve, fogtam bele és melylyel regóta felhagytam. A rövid értekezés, melyet kiragadtam belőle és melynek főtartalmát itt adom, külön fog megjelenni.
157) Emlékezni fognak, hogy itt csak a legfőbb hatóságokról, vagyis a nemzet vezetőiről akarok beszélni, a többi nem lévén más, mint ezen vagy azon a ponton való helyetteseik.
158) Seneca de Tranqillitate animi. I. fej.
159) Mióta ezt írtam, a mellette szóló érvek kifejtettek a tervezet kivonatában; az ellene szóló érvek, legalább azok, melyek szerintem megállják a helyüket, megtalálhatók irataim gyűjteményében a nevezett kivonat után.
160) Ez alól a szabály alól csak egy kivételt tudok: Kínát.
161) Francziaországban a nők rázzák le magukról előbb és ennek úgy is kell lenni, hiszen kevés lévén a kedélyük és nem akarnak egyebet, csak hódolatot s ha a férj nem hódol már, keveset törődnek a személyével. Más országokban ellenkezőleg, a férfi teszi magát előbb túl; ennek is úgy kell lenni, mert a nők hívek, de tolakodók s azzal hogy terhükre vannak vágyaikkal, megunatják magukat. Ezek az általános igazságok sok kivételt engednek meg; most azonban azt hiszem, általános igazságok.