Fent láttuk az analitikai és szintetikai ítéletek közti hatalmas különbséget. Analitikai ítéletek lehetségét könnyen megérthettük, mert csakis az ellenmondás tételén alapszik. A posteriori szintetikai ítéletek lehetsége, t. i. azoké, melyeket a tapasztalatból merítünk, ugyancsak nem szorúl külön magyarázatra; mert a tapasztalat maga nem egyéb, mint észrevételek folytonos összetétele (synthesis). Tehát csak a priori szintetikai ítéletek lehetségét kell keresnünk vagy kutatnunk, mert ezek lehetsége szükségkép egyéb elveken alapszik, mint az ellenmondás tételén.
De itt nem kell előbb ily tételek lehetségét kutatnunk, azaz kérdeznünk, vajjon lehetségesek-e? Mert elég ily tételünk van, még pedig kétségtelen bizonyossággal adva, s minthogy itt analitikai módszer szerint járunk el, ennélfogva abból indulunk ki, hogy efféle szintetikai, de tiszta észismeret valódi; de azután mégis kutatnunk kell e lehetség okát s kérdeznünk, mikép lehetséges ez ismeret avégből, hogy lehetsége alapelveiből használatának föltételeit, ennek körét s határait megállapíthassuk. A voltaképi, iskolaszerű szabatossággal kifejezett kérdés tehát, melytől minden függ, ez:
Mikép lehetségesek szintetikai a priori tételek?
Fentebb, népszerűség kedvéért, kissé máskép fejeztem ki a kérdést, t. i. mikép lehetséges tiszta észből való ismeret; bátran tehettem, mert minthogy itt pusztán a metafizika és forrásai forognak kérdésben, az előbbiek után reméllem, mindenki emlékezni fog rá, hogy ha tiszta észből való ismeretről beszélünk, soha az analitikairól, hanem csakis metafizikairól van szó.8)
E kérdés megoldásától függ a metafizika egész léte: élete vagy halála. Ha valaki még oly tetszetősen adja benne elő állításait; ha következtetést következtetésre zsúfolva halmoz: míg előbb ama kérdésre nem tudott kielégítően felelni, jogomban áll mondani: mind hiába való haszontalan bölcselkedés s hamis bölcsesség. Tiszta ész alapján beszélsz, s nem csak adott fogalmakat taglalván, hanem új kapcsolatokat alkotván, melyek nem az ellenmondás tételén alapszanak s melyeket mégis minden tapasztalattól teljesen függetleneknek vélsz átláthatni, számot tartasz arra, hogy a priori ismereteket mintegy teremtesz; hogyan jutottál ehhez, hogyan fogod e követelőzéseidet igazolni? Az általános emberi ész megegyezésére nem szabad hivatkoznod; mert e tanú tekintélye csak közönséges mende-mondán alapszik.
Horatius.
De a mily mellőzhetetlen a felelet erre a kérdésre, oly nehéz is egyszersmind; s habár a főok, hogy miért nem iparkodtak már régen megfelelni rá, abban van, hogy még csak eszébe sem jutott senkinek, hogy ilyesfélét kérdezni lehessen; mégis egy második ok az, hogy ez egy kérdés kielégítő megoldása sokkal tartósabb, mélyebb s fárasztóbb gondolkodást követel, mint valaha a legterjedelmesebb metafizikai munka, mely első megjelenése alkalmával halhatatlanságot igért szerzőjének. Minden józan olvasó, ha e föladat követelményeit gondosan megfontolja, nehézségétől megrettenve, eleinte megoldhatatlannak kell hogy gondolja, s ha ily tiszta szintetikai a priori ismeretek tényleg nem léteznének, tisztán lehetetlennek vélje, ami David Hume-on tényleg megesett, habár ő a kérdést távolról sem állította maga elé oly általánosságban, mint mi állítottuk s kellett is állítanunk, ha azt akarjuk, hogy a felelet az egész metafizikára döntő legyen. Mert mikép lehetséges – mondá amaz éleselmű ember – hogy ha valamely fogalom adva van, én e fogalom körét átléphessem és vele egy más fogalmat összekapcsolhassak, mely amabban épen nem foglaltatik, még pedig olykép, mintha emez szükségkép tartoznék amahhoz? Csak tapasztalat szolgáltathat nekünk ily kapcsolatokat (ezt következteté ő abból a nehézségből, melyet lehetetlenségnek tartott) s ama vélt szükségesség, vagy, ami egyre megy, az annak tartott a priori ismeret nem egyéb, mint hogy megszoktunk valamit igaznak tartani s azért a szubjektiv szükségességet objektivnek vélni.
Ha az olvasó panaszkodik, hogy e feladat megoldásával sok bajt és fáradságot szerzek neki, próbálja meg s oldja meg maga könnyebb módon. Talán akkor majd lekötelezve érzi magát annak, ki ily mély kutatás munkáját ő helyette magára vállalta s inkább még némikép csodálkozik azon a könnyűségen, mely a dolog mivoltához képest a megoldásnak adatott; éveken át tartó fáradságba is került, míg a feladatot egész általánosságban, abban az értelemben, melyben a mathematikusok élnek e szóval, t. i. minden esetre kiterjeszkedve, meg lehetett oldani s végre analitikai alakban is, mint itt történt, előadni.
Mind a metafizikusok tehát ünnepélyesen föl vannak függesztve munkájuktól, míg erre a kérdésre:
Mikép lehetségesek szintetikai a priori ismeretek?
kielégítően meg nem feleltek. Mert csak ez a felelet adja meg nekik azt a kreditivát, melyet föl kell mutatniok, ha a tiszta ész nevében valamit közölni akarnak velünk; ha ezzel nem rendelkeznek, el kell készülve lenniök rá, hogy a józan emberek, kiket már annyiszor megcsaltak, közleményük minden további vizsgálata nélkül el fogják utasítani őket.
De ha nem mint tudományt, hanem mint üdvös és az általános emberi értelemhez alkalmazkodó rábeszélések mesterségét akarják dolgukat folytatni, ez iparukban senki méltányosan meg nem akaszthatja őket. Észszerű hit szerény nyelvével fognak azután élni; be fogják vallani, hogy arról, ami minden lehetséges tapasztalat határain túl van, nem hogy tudnának valamit, de még sejtelmük sem lehet, s hogy (nem spekulativ használatra, mert erről le kell mondaniok, hanem pusztán gyakorlati célból) csak feltesznek valamit, ami az értelem és akarat vezetéséhez az életben lehetséges, sőt mellőzhetetlen. Csak így viselhetik majd hasznos és bölcs emberek nevét, még pedig annál nagyobb mértékben, mennél inkább lemondanak a metafizikusokéról, mert ezek spekulativ filozofusok akarnak lenni; s minthogy ha a priori ítéletekről van szó, nem érhetjük be üres valószínűségekkel (mert amit állítólag a priori ismerünk meg, azt ép ezzel szükségesnek hirdetjük), azért nem engedhetjük meg nekik, hogy sejtésekkel játszadozzanak; állításuknak tudománynak kell lennie, különben egyáltalán semmi.
Mondhatni, hogy az egész transscendentalis filozófia, mely a metafizikát szükségkép megelőzi, ma nem egyéb, mint csakis az itt föladott kérdésnek rendszeres és kimerítő, teljes megoldása, hogy tehát eleddig transscendentalis filozófia nincsen. Mert ami ennek nevét viseli, tulajdonkép a metafizikának egy része; de ama tudománynak előbb ez utóbbinak a lehetségét kell megállapítania, tehát meg kell előznie minden metafizikát. Nem is szabad tehát csodálkoznunk rajta, hogy egy egész tudomány, még pedig más tudományoktól vett segítség nélkül, tehát egészen új tudomány szükséges ahhoz, hogy csak egyetlen egy kérdésre kielégítően feleljünk; ha e megoldás bajjal, fáradsággal, sőt némi homályossággal jár is.
Midőn most e megoldáshoz fogunk, még pedig analitikai módszer alapján, föltételezvén, hogy ily tiszta észből való ismeretek valósággal vannak, az elméleti ismeretnek (mint amelyről itt egyedül szó van) csak két tudományára hivatkozhatunk, t. i. a tiszta mathematikára s tiszta természettudományra, mert csak ezek tüntethetik föl a tárgyakat szemléletben, tehát ha bennük netalán a priori ismeretekre akadnánk, ezek igazságát vagy a tárggyal való megegyezésüket in concreto, azaz valóságukat mutathatnók meg; amiből aztán lehetségük alapjához analitikai úton haladhatnánk. Ez nagyon megkönnyíti a munkát, melyben az általános elmélkedések nem csak alkalmaztatnak tényekre, hanem sőt belőlük indulnak, míg a szintetikai eljárásban egészen in abstracto, fogalmakból kellene őket leszármaztatnunk.
De hogy e valódi s egyszersmind alappal biró tiszta a priori ismeretekből ahhoz, amit keresünk, t. i. a metafizikához mint tudományhoz fölemelkedhessünk, bele kell foglalnunk főkérdésünkbe azt, ami bennünk e metafizikát megindítja, ami mint természetesen adott, de igazságát illetőleg nem gyanútlan a priori ismeret neki alapúl szolgál, és amelynek ez ismeretek lehetőségét kritikailag nem vizsgáló földolgozását már rendesen metafizikának neveznek: egy szóval az e tudományhoz való természeti hajlandóságunkat; e szerint a transscendentális főkérdésre, négy más kérdésre osztva kell sorban feleletet adnunk.
1. Mikép lehetséges tiszta mathematika?
2. Mikép lehetséges tiszta természettudomány?
3. Mikép lehetséges metafizika egyáltalán?
4. Mikép lehetséges metafizika mint tudomány?
Látni való, hogy habár e föladatok megoldása főkép a Kritika lényeges tartalmát fogja föltüntetni, mégis van benne sajátos is, ami magában is figyelemre méltó, t. i. adott tudományokhoz a forrásokat magában az észben keressük, hogy ezen az uton azt a tehetséget, melynél fogva ez az ész valamit a priori megismer, maga által a tény által megvizsgáljuk és kimérjük. Ez által maguk e tudományok is, habár nem tartalmukat, de helyes használatukat illetőleg előbbre jutnak s midőn közös eredetük felsőbb kérdését deritjük föl, saját mivoltukra is nagyobb világosság árad.