Én 1832-ben születtem, Magyarországon, Duna-Szerdahely mezővárosában, mely a Duna legnagyobb szigeteinek egyikén fekszik. Különös hajlamot érezvén nyelvek tanulmányozására, már kora ifjuságomban Europa és Ázsia több nyelveivel foglalkoztam. A keleti és nyugati irodalom tárházai képezték buzgó tanulmányaim első tárgyait. Későbben a nyelvek egymás közötti viszonyai keltének bennem érdeket; és igy teljességgel nem meglepő, hogy a „nosce te ipsum“-féle ismeretes közmondást magamra alkalmazván, figyelmemet mindenek felett saját anyanyelvem rokonságaira és eredetére forditám.
Ismert dolog, hogy a magyar nyelv az ugynevezett altaji nyelvcsaládhoz tartozik; de a finn vagy tatár ághoz-e, ez az a kérdés, mely még eldöntést vár. Ennek kinyomozása, mely minket magyarokat mind tudományos mind nemzetiségi szempontból annyira érdekel1), volt fő és eldöntő oka keleti utazásomnak. Az élő nyelvek gyakorlati tanulmányozása által ohajtottam meggyőződni a magyar és török-tatár nyelvek közötti rokonság tényleges fokáról, mely az elmélet gyönge világánál oly meglepőleg tünt fel előttem. Legelőször is Konstantinápolyba mentem. Több éves lakás török házaknál, és a török iskolák és könyvtárak gyakori látogatása csakhamar törökké, sőt efendivé alakitának át. Nyelvészeti fürkészéseim tovább késztének Kelet felé; s midőn csakugyan eltökélt szándékom lőn Közép-Ázsiába utazni, tanácsosnak hivém megtartani az efendi szerepét, és Keletet keleti ember képében látogatni meg.
E megjegyzések meg fogják magyarázni, mi czélja volt vándorlásaimnak a Bosporustól Szamarkandig. Földtani és csillagászati vizsgálatok kivül valának körömön, sőt ilyesmi lehetetlenné is vált, miután dervis-jellemet vettem fel. Figyelmem leginkább a Közép-Ázsiában lakó népfajokra volt irányozva, s ezek társadalmi és politikai viszonyainak, jellemének, erkölcseinek és szokásainak igyekeztem vázlatát adni a következő lapokon, noha talán a siker nem felelt meg tökéletesen a szándéknak. Arra törekedtem ugyan, a mennyiben a körülmények és régibb foglalkozásaim természete megengedék, hogy semmi földleirási és statistikai tárgy ne kerülje el figyelmemet; mindamellett azonban nyelvészeti fürkészeteim eredményeit kell utazásom főgyümölcsének tekintenem. Ezeket ohajtom én, érettebb előkészület után, a tudományos világ elébe terjeszteni. E nyelvnyomozásokat, nem pedig az e lapokon feljegyzett tényeket fogom mindig valódi jutalmául tekinteni oly utazásnak, mely alatt hónapokig vándoroltam ide s tova, csupa rongyokkal testemen, az életre szükséges táplálék nélkül, s oly veszélyek közt, melyek engemet folyvást kegyetlen, sőt kínos halállal fenyegettek. Szememre lehetne talán vetni, hogy nagyon is szük körre szoritottam tudományos nyomozásaimat; de mikor bizonyos czélt tűzünk ki magunknak, nem kell megfelejtkeznünk arról, hogy „non omnia possumus omnes.“
Idegen levén azon téren, melyre engemet ez utleirás közrebocsátása vezetett, feladatomat kétszeresen nehéznek érzem oly országban mint Anglia, hol az irodalom utleirásokban oly gazdag. Szándékom vala egyszerüen és szépités nélkül feljegyezni mindent, a mit láttam s hallottam, mig az első benyomások elevenen voltak emlékezetemben. A sikerre nézve nagy kétségeim vannak, s ezért szives elnézést kérek a közönségtől. Az olvasók és birálók talán sok hibát fognak találni munkámban, s a gyönge világosságot, melyet talán némely egyes pontokra derítek, hihetőleg csekély jutalomnak fogják tartani azon szenvedésekért, melyeknek magamat alá kelle vetnem; de szivesen kérem olvasóimat s birálóimat, ne feledjék, hogy én oly földről térek vissza, hol a hallgatózás szemtelenségnek tartatik, a kérdezés véteknek, és a jegyezgetés halálos bűnnek.
Ennyit utazásom okairól és czéljairól. Könyvem elrendezésére nézve, hogy minden félbeszakitást elkerüljek, jónak láttam azt két részre osztani: az elsőben utazásom van leirva Teherántól Szamarkandig és vissza; a második jegyzeteket tartalmaz Közép-Ázsia földleirási, statistikai, politikai és társadalmi viszonyairól. Remélem, mindkettő egyenlő érdeket fog ébreszteni az olvasóban; mert mig egyfelől oly utakon jártam, melyeken még európai ember nem hagyott lábnyomot, másfelől jegyzeteim oly tárgyakra vonatkoznak, melyek alig, vagy épen még soha sem voltak megérintve azok által, kik eddig Közép-Ázsiáról irtak. És most legyen szabad ama sokkal kellemesb kötelességet teljesítnem, miszerint meleg köszönetemet fejezhessem ki mindazoknak, kiknek szives fogadása, midőn Londonba érkezém, oly hathatósan előmozditotta e munka megjelenését. Mindenek előtt legyen szabad megneveznem Sir Justin-t és Lady Sheil-t. Az ő házukban angol nyiltszivüséget találtam, párosulva keleti vendégszeretettel; szivességöket soha sem fogom felejteni. Hasonló mértékben vagyok lekötelezve a földtan Nestorának és a királyi földirati társulat elnökének, Sir Roderick Murchison-nak; a nagy keleti nyelvbuvárnak, Viscount Strangford-nak, és Layard parliamenti tag és al-államtitkár urnak. Közép-Ázsiában áldást osztottam a tapasztalt szivességért; itt csak szavaim vannak, de ezek őszinték és szivből fakadnak.
London, september 28-án 1864.